Végre beblogolom a karácsonyi kalácsot

Elárulom egy gyengémet: számomra az ünnep, legyen az karácsony, szülinap, házassági évforduló vagy akármi, akkor kerek, ha reggelire vajjal vastagon megkent gyümölcsös kalácsot haraphatok a kávémhoz. Na de nem ám boltit!

Korábban mindenféle babonás félelmek voltak bennem a kelt tésztákkal kapcsolatban – hogy úgy mondjam, ez az én családi örökségem, és el kellett telni 24 évnek, hogy elhiggyem magamról, képes vagyok kenyeret sütni, habár egyszerű halandó vagyok mindenféle pékipari képesítés nélkül. Onnantól viszont nem volt megállás, sőt, egy idő után – áttanulmányozva néhányszáz receptet – a kalácssütést is megkockáztattam.

Ennyit a távoli múltról. A karácsonyi kalácshoz mindez úgy kapcsolódik, hogy amikor rolller elpanaszolta, milyen sütője van az albijában – hogy ugyanis két fokozata van, forró és baromi forró -, egyből az jutott eszembe, hogy akkor a karácsonyi kalácsot én fogom szállítani nekik, mert milyen már a karácsony kalács nélkül. Utólag persze kiderült, hogy ezzel a nem éppen csúcs sütővel ő nagyjából tízszer annyit sütött karácsonyra, mint én, viszont a kalácsnak örültek, és mert megígértem neki a receptet, most két héttel az utolsó morzsák eltüntetése után íme, tadam, az idei karácsonyi kalács receptje. Az alap a Moulinex típusú kenyérsütőgép recepteskönyvéből származik, azt turbóztam fel gyümölcsökkel. De persze nem a gépben készítettem, mert a négyszeres mennyiségű tészta be se fért volna a tartályba.

Egy adaghoz tehát szükséges:
negyed kiló liszt
1 tojás
125 ml meleg tej
5 deka vaj
1 ek cukor
1 csipet só
1 fél kocka friss élesztő
és sok aszalt és kandírozott gyümölcs, dió, mandula.

Nem szoktam vacakolni, semmi élesztőfelfuttatás, csak arra vigyázok, hogy a folyadék – jelen esetben a tej – meleg legyen, és most éppen úgy csináltam, hogy a melegítéskor a vajat is beletettem felolvadni a lábasba. (Ha idejében kivettem volna a hűtőből, akkor erre nem lett volna szükség, de azt hiszem, így felolvasztva még egyszerűbb összedolgozni az egészet.)
Szóval amikor az aszalt gyümölcsök kivételével minden a nagy keverőtálban van, akkor a kisrobot dagasztókarjával összedolgozom az egészet. Amikor jól megdagasztottam, akkor megszórom kis liszttel, letakarom konyharuhával, beteszem a paplanom alá egy órára, és megtiltom a kölköknek, hogy ezalatt az idő alatt az ágyon ugráljanak.

Az így nyert egy óra kiválóan alkalmas arra, hogy 10 perc alatt felvagdossam az aszalt barackot, diót és előkészítsem a kétféle mazsolát meg kandírozott ananászt, és az egészet összekeverjem. Mandulából eleve Splittert vettem, igazából a Stift lett volna jobb, de olyat már rég láttam (és tök ciki, hogy gőzöm nincs ezeknek a formáknak a magyar nevéről, ha valaki tudja, akkor kösz, ha megírja.) A fennmaradó 50 percben önsanyargató kollégák a karácsonyi menü egy másik darabját készíthetik, netán elmosogathatnak, hedonista kollégák pedig megihatnak egy kisebb kanna teát egy jó könyv olvasása közben. Én ez utóbbit tettem.

Amikor a tészta megkelt, még jó sok lisztre lesz szükség, hogy egyáltalán dolgozhassunk vele, ettől nem kell megijedni, csak lisztezni a deszkát, kezünket meg a tésztát bőven. Ha megvan a kezelhető tésztagombóc, akkor beledolgozzuk a lehető legtöbb aszalt gyümölcsöt, diót, mandulát – közben figyelünk arra, hogy inkább a tészta belsejébe kerüljenek, ne a külső részre, mert ott általában kiszárad, megfeketedik a mazsola.

A formázás mindenkinek kedve szerint lehetséges, én nem a fonott, hanem a németes stollenformát preferálom, tehát kis cipócskát készítek. A sütőt előmelegítem, ezalatt a tepsiben letakarva pihen még 10 percet a kalács, belehelyezek egy kiszolgált őzgerincformát tele vízzel, hogy jó párás legyen odabenn a klíma, majd valahány fokon (a sütő kapacitásának kicsit több mint a felével) sütöm valahány percig. Tudom, hogy ez így nagyon bizonytalan, de elmondhatom, hogy az utóbbi évek öt albérletében lévő öt különböző sütőben mind más sütési idő bizonyult ideálisnak, de mondjuk úgy, hogy 25 és 65 perc között ingadozott. Szóval ésszel, figyelemmel kell sütni tekintettel a helyi sajátosságokra. A kész kalácsot még melegen megkenem vajjal és megszórom porcukorral jó vastagon, mert egyszer élünk.

Még annyi lábjegyzetet fűznék hozzá, ha már képet nem, hogy ez a tészta valóban rettentő zsírosnak és lágynak tűnik készítés közben. Cserében viszont akár 5 napig is friss marad. Természetesen mi dupla adaggal dolgozunk, ez a negyed kiló lisztből készült igen kis eséllyel bírja tovább két napnál. Ja, és mondtam, hogy nemcsak karácsonykor finom?

Lábjegyzet Nr2 pedig roller blogjára vonatkozik: szóval hogy eléggé el nem ítélhető módon ritkán frissíti, na de akkor igazán remek dolgokat ír. Ugye, már unásig linkeltem a Tökéletes Mézes receptjét, valamint az Év Kerti Partyjának mártogatósát és csokis cookie-ját is muszáj megemlítenem, és akkor ott a többi, csemegézzetek csak. Mondjuk én mákos vagyok, nekem nemcsak a leírásból jutott, hanem konkrétan a testet öltött bonbonból is, úgyhogy jó nekem.

Tetszett a bejegyzés?