Valami igazán lányosat!

Emlékszem a pillanatra, amikor megtudtam, hogy lányom lesz. Rettentő nehezemre esett elképzelni, hogy pár év múlva majd csillámosrózsaszín barbie-feeling tölti be a lakásunkat és úgy döntöttem, amíg tehetem, megpróbálom kitolni ezt az időszakot. A rózsaszín kisruhácskák ellen persze jó védelem volt, hogy az örökölt babaruhák nagyobb része fiú unokatesóktól maradt ránk – ezekből kiválogattam a túlzottan fiús cuccokat, a többit pedig hordta Do. Amikor aztán már én választottam a ruhákat, akkor is ösztönösen a narancssárga-piros-türkiz irányába mentem, így aztán az a bizonyos pasztellrózsaszín korszak majdnem teljesen kimaradt. Volt pár ilyen színű cucc is persze, de valahogy úgy éreztem, hogy nem adja vissza igazán a Do személyiségét, pláne, hogy inkább vad, bátor, mindenhova felmászó totyogó volt, mint cukin fésülködő, magát anya magassarkújában illegető kislány. Ebben persze lehetett némi szerepe annak is, hogy anyának akkortájt nem is volt magassarkúja.

Mostanra lassan beállt az egyensúly, szeret szépen öltözködni, de azért amikor befonom a haját, visszakérdez, hogy így nem lesz-e túl “tussi-s” – ez a német szó talán legjobban a plázacicababa szónak felel meg. (Tussi az, aki naphosszat sminkel és csak a külső érdekli, cserébe viszont üres a feje.) Amikor én szökőévben egyszer kiöltözve, magassarkúban megyek el otthonról, akkor undorral teli meghökkenés ül ki az arcára, majd közli, hogy elég tussi-s vagyok, biztos így akarok-e kilépni az utcára. Egyszóval vigyázunk egymásra, nehogy túl lányosak legyünk. Egyelőre még rivalizálás sincs ebben, bár bizonyára ez csak idő kérdése.

Ami miatt ez eszembe jutott, az a családunkba hamarosan érkező kislányrokon, aki természetesen kap tőlem egy horgolt babatakarót. Hát hogy milyen színű legyen – ez volt a dilemma tárgya. És miután összeválogattam egy színkombinációt a fonalboltban, ami akár egy fiúnak is megfelelt volna, bár nem volt egyértelműen fiús azért, gondoltam egyet és eldöntöttem: itt az ideje kilépni a komfortzónámból. Horgoljunk valami igazán lányosat! Legyen benne rózsaszín meg mályva, meg világostürkiz! És lett. Amikor hazahoztam a fonalakat, még kicsit idegenkedve néztem, különösen a világosabb rózsaszínt és felkészültem lelkileg, hogy ha nagyon gáz lesz, akkor majd megveszem mégis a sárgákat,  narancsokat és zöldeket és hagyom a fenébe a rózsaszínt. Aztán ahogy egymás mellé kerültek a körök, majd a végén a törtfehér keret, egészen megbarátkoztam ezzel a lányos stílussal. Lehet, ha még szülnék egy lányt, pink babakocsiban akarnám tologatni.

Tetszett a bejegyzés?