Valaki egy kávét tejszínhabbal?

Na jó, a kérdés ezúttal költői, hiszen az a babagumó ezzel a kis harangalakú sapival már elég tisztán látja jövőjét és karrierjét. Sokkal tisztábban, mint ahogy én láttam annak idején. Mármint nem az én karrieremet (bár annál is), hanem az övét.

Ki akartam ugyanis próbálni, hogy fest az ember gyapjút kávéval. Sokkal erőteljesebb színeredményre számítottam, pláne mert a főzőlé szinte fekete volt és amikor kivettem a hosszú áztatás-főzés után a fonalat, akkor az is nagyon barna volt. Aztán az öblítéskor a szín nagyobb része szomorúan távozott. Nem nagyon akaródzott felgombolyítani egészen sokáig, hónapokig, amíg aztán meg nem tudtam, hogy valakinek épp ilyen nosztalgiabarna babagumóra van szüksége.

Az az eléggé hedonista szokásom van, hogy ideális esetben a délutáni kávém elfogyasztása közben horgolok vagy olvasok. Olvasni egyszerűbb, de ha a kávé nagyon forró, akkor a kortyok között még akár horgolni is lehet. Nagy bögrével, sok tejjel iszom – kardamommal, cukorral, mézzel vagy üresen, hangulatfüggő. És amikor kezemben a kávéval meg a horgolással elindultam a fotel felé, és megláttam, hogy a két szín pontosan ugyanolyan, gondoltam egy merészet, és megszemélyesítettem a cocoont. Azonnal tudtam, hogy a tejszínhabot a szegélyére abból az azóta már nem kapható és épphogyelég maradékból fogom horgolni, amiből Kristóf első megkötős kinti kissapkáját is készítettem, amit aztán valahogy érthetetlen, szinte misztikus körülmények között elveszítettünk és amit borzasztóan sajnáltam. A fonal egyébként tényleg olyan, mint a tejszínhab, nem teljesen fehér, csak épp annyira, mint az a tejhab, amibe már picit belekeveredett a kávé.

Tetszett a bejegyzés?