Mennyi kendő elég egy nőnek? Nekem tulajdonképpen egy szezonra bőven elég tíz darab, ha azok megfelelő színűek. De mit tegyek, sk holmit csak nem dobok ki, sőt, ha valami baja lesz, inkább javítom, toldozgatom, minthogy kidobnám. Ez lehet egyébként a megoldás az eldobáló társadalom problémájára: csináljon mindenki mindent magának, akkor kevesebb lesz a szemét. Az elmélet ott döcög, hogy sajnos az újabb sálak és kendők előállításában az cseppet sem akadályoz, hogy már elég sok van. Mert itt van például ez a remek minta Stephen Westtől, az Exploration station. Az elején például rövid sorokkal operál, ami a gyengém. Aztán később van benne mackókötés, meg mindenféle egyéb technika, amit mind nem ismerek, és egyetlen kendő megkötésével van esély megtanulni mindet egy csapásra. Hát nem elegendő ok ez arra, hogy kössek még egy kendőt, numero 37-eset a ruhásszekrényemben? Na ugye.
Ahogy elnézem, évente egyszer csak nekiülök az aktuális patchwork takarómnak. Mondjuk úgy emlékeztem, hogy nem volt ez annyira régen, de ezt a bejegyzést találtam, amiben az akutális haladást ecseteltem, és ez bizony tavaly novemberből való. Lényeg a lényeg, az akkori rendetlen még rendetlenebb lett. Aminek természetesen sztorija van, mert nem is én lennék, ha nem.
Múlt héten Hannoverben volt dolgom, és úgy alakult, hogy éjszakai vonattal kellett hazajönnöm, mert ez volt a legolcsóbb verzió. Mondjuk a legeslegolcsóbb verzió az kútba esett, mert a német-osztrák határ Salzburgnál zárva volt akkor épp, és arra ment volna a vonatom. Már az is vicces, hogy hogy tudtam meg ezt az egészet. Reklamálnom kellett ugyanis, hogy miért nem lenti ágyra dobott nekem a rendszer jegyet, amikor én arra kértem. Ekkor közölte nagyon empatikus arccal az ÖBB-személyzet, hogy hát az még a kisebbik baj, hogy fentre szól a jegyem, mert igazából a vonat törölve van, se lenti, se fenti ágyon nem fogok én utazni. Szóval én azt mondom, reklamáljatok mindig bátran, mert néha igen fontos információkhoz lehet így hozzájutni, mondjuk olyanokhoz, amikhez amúgy csak akkor juthatnátok, amikor már késő.
Az első szívroham után akkor vettem egy másik jegyet egy olyan vonatra, ami remélhetőleg fog közlekedni, szintén éjszakai vonat, frankfurti átszállással. Lenti ágyat is kaptam, remek. A kabintársaim nem horkoltak – habár fiúk voltak, ami nem ideális, de oké, ez van. Azért minden nem lehet tökéletes, ugyanis kb éjjel egykor arra lettem figyelmes, hogy egy kéz nyúlik felém tapogatózva, azaz inkább a táskám felé, amit magam mellett tartottam. Az illető a “mi a fene van itt” kérdésre azt válaszolta, hogy hát ő vak és a 41-es ágyat keresi. Megnyugodtam, és tájékoztattam, hogy egy ajtóval odébb lesz. Megköszönte és kiment. Ez a jelenet aztán kábé óránként még kétszer megismétlődött. Ez már fura volt ugyan, de hát gondoltam, oké, vak, nem tehet róla. Az mondjuk fura volt, hogy miért mászkál valaki egyedül éjjel a vonat folyosóján, de hát ki tudhatja, lehet, hogy felfázott. Valamikor fél ötkor aztán újabb dörömbölés a kabinban, a vaknak mondott utastárs kétségbeesetten kér segítséget. Nem részletezem az egészet, a vége az lett, hogy beköltözött a mi kabinunkba. Mivel női hangja volt, még úgy is voltam vele, hogy hát, legalább nem vagyok egyedül nő a kabinban.
Reggel aztán, amikor világos lett, kezdődtek a meglepetések. Az illetőnek ugyanis ugyan női ruhája és hangja volt, de szakálla is – és karórája, amire rendszeresen ránézett. Nem gondolom tipikusnak, hogy ha valaki vak, nézegeti az óráját. Emellett próbálta fenntartani a vakság látszatát, tapogatott a körletben, de például nem volt nála semmiféle bot vagy ilyesmi. Nagyon bűzlött nekem ez az egész. A vonatszemélyzet reggel aztán konfliktusba került vele, majd külön megkérték, hogy ellenőrizzük az értékeinket, minden megvan-e. Senki nem mondott semmi konkrétat, de benne volt a levegőben, hogy csalóval állunk szemben, akit itt már megelőzött a híre.
Nagyjából gondolhatjátok, hogy mennyit aludtam aznap éjjel és milyen állapotban értem haza. Már a metrón elképzeltem a meleg, puha ágyat, és hogy végre kialszom magam, ha hazaérek, aztán meg esetleg varrok valamit. Ehhez képest belépek a lakásba, és a mosogatógépből ömlik a hab. A részletekbe itt se mennék bele, de ezt követően természetesen nem aludtam, viszont olyan destruktív hangulatba kerültem, hogy gyorsan elővettem a szabóollót meg ezt a zöld takarókezdeményt, és úgy szétnyiszáltam, hogy csak úgy porzott. Aztán varrtam is persze. Ez lett az eredmény:
Egy későbbi fázisban a maradék pöttyös részt még tovább aprítottam, de az még nem került be a kompozícióba. Majd ha legközelebb hozzányúlok, megmutatom. Gondolom, úgy jövő októberben.
Nem titok, hogy a Zauberball fonalak az első három helyezett között vannak nálam, ezen belül is a Crazy Zauberballok különösen. Szeretem a finom és hosszú színátmeneteket és azt, hogy tényleg minden színtípusú ember talál saját színeihez passzolót az árnyalatok között. A színátmenetes fonalaknál talán ez a legnagyobb buktató: gyönyörű színek is lehetnek hordhatatlanok, ha nem működnek a ruhatárunk egyéb színeivel. Ezt a kendőt ajándékba készítem egy kötős barátnőmnek (igen, megint PIF-játék!), így a színt ő választotta, de szinte biztos vagyok benne, hogy lesz még nekem is ebből a Buntmetall árnyalatból kendőm. Kékek és pirosak és téglaszín tökéletes kombinációja:
Ahogy látszik, vannak részek, ahol az egyik szál szürkéskék, itt az egész picit tompább színű
A kendő bal oldalán pedig kicsit határozottabbak az árnyalatok.
A kendő mintája itt található, bár miután már egyszer meghorgoltam, nekem egyszerűbb a kész kendőről leszámolni, mint az egyébként hibáktól hemzsegő mintát követni. A hibák ellenére érdemes egyébként megküzdeni a leírással, mert annyira szép és hordhatóan praktikus a kendő holdformája, mint kevés horgolt kendőnél.
Kisnyalkán előzetes fogadkozásom ellenére – nem, nem akarok új hobbit, már így is túl sok van! – kipróbáltam többek között a tűzzománcozást is. Örök hála Csillának és Cilinek, amiért bevezettek az alapokba. Igazából még félkészek, a medálokat szeretném valami fantáziadúsabb nyaklánccá komponálni, mint csak egy sima bőrszíj plusz a medál. A sárgáról valami gyöngyös függő fog majd lelógni, a piros-kékről egyelőre nincs ötletem. A lila-sárga külön történet, mert az az elfajzott Color Affection kendőhöz készült – pont ez a két szín, csak a kendőn csíkok, itt pedig pöttyök. Fém láncot képzelek hozzá.
Zöldellnek a fák, süt a nap, én is két zöld projektbe kezdtem az elmúlt hetekben. Az élénkzöld fonás PIF ajándék lesz, egy gyönyörű Bluefaced Leicester szösz, ami nagyon kellemesen engedi magát fonni.
A minta az első sorok után nagyon jól adja magát, nem igényel különösebb gondolkodást, szóval ideális nyáresti fröccsözéshez barátokkal.
Volt még egy harmadik esetem is zöld fonallal, mégpedig az ezer éve készülő Color Affection. A linkelt képeken látható, hogy harmadik színként egy visszafogott almazöldet vezettem be. Becsszó megpróbáltam megszeretni. Gombolyagként nagyon odavalónak tűnt, de aztán ahogy csíkozódott egymás mellett a padlizsán, a mustársárga és ez a zöld, egyre kevésbé voltam vele megelégedve. Félretettem – néha segít, ha kivárok. Aztán előszedtem és még mindig úgy éreztem, hogy ez így túl sok szín. Végül internetes segítséget kértem a döntésben, mert néha a kötős lányok sokkal jobban látják, hogy mi milyen, bátorítanak szokatlan színkombinációk választásakor, és általában igazuk is van. Ez esetben viszont ők is majdnem egyhangúan azt mondták, hogy bontsak nyugodtan, jobb lesz az úgy. Így most itt állok újra a padlizsán-mustár csíkos kendővel, és gondolkodom, hogyan tovább. A Color Affection nagy álmom volt, nagyon tetszett, ahogy ez egyik csíkos rész és a másik találkozik. Meg akartam tanulni ezen a modellen a rövid sorokat. Tulajdonképpen ez sikerült is, elrontottam annyiszor, hogy mostanra nagyjából tiszta, melyik módszer a legjobb nekem. Most marad a hezitálás, hogy fejezzem be a kendőt. Három ötletem van: 1. Talán kötöm még egy darabig a sárga-lila csíkos részt, aztán csinálok egy sárga foltot a rövid soros technikával, aztán újra csíkos, végül sárga szegély. 2. Teljesen végigkötötm csíkosan, amíg a lila el nem fogy, aztán a maradék sárgából szegélyt. 3. A sárga-lila csíkos szakasz után elkezdem a rövidsoros részt ugyanezzel a két színnel, így megvan az effekt, amit akartam, de nem túl tarka. A lezárás ez esetben is sárga. Melyik legyen, melyik legyen?
És ti milyen színekkel foglalatosodtok mostanában?
Itt a tavaszi szünet és ez számomra azt jelenti, hogy végre szinte egész nap hobbizhatok. Persze foglalkozom a gyerekekkel, főzök és takarítok is, de még ezek is simán beleférnek a hobbi kategóriába. A napi nyolc órás, mindig jó előre tervező irodai munka után minden olyan tevékenység, aminek azonnal van eredménye és nemcsak 2016 végén, valahogy felüdülésnek tűnik. Még a mosogatógép bepakolása is. És igen, amennyire monotonnak tűnt a gyeses időszakban a napi főzés, most annyira értékelem, hogy napközben frissen főtt ételt ehetek megterített asztalnál. A gyerekekkel pedig mostanában az önállóságra nevelés a fő programpont, ami ugyan a maga módján szintén stresszes, viszont azt is jelenti, hogy a teljeskörű kiszolgálásuk helyett inkább vissza kell fognom magam, nem pedig mindent készen eléjük tenni. Összességében tehát igen pihentetők ezek a napok, és még az sem rontja el a kedvem, hogy ma havazott.
Egyik pihentető tevékenységből a másikba úszom, előszedtem például egy régi mandalás füzetet. Anno az üvegfestékes korszakomban fóliára másoltam ezeket a mintákat, és eszembe nem jutott volna a füzetbe belerajzolni. Mostanra kinőttem az üvegfestésből és ottmaradtak az üres kifestők meg a rég nem használt színesceruzák még abból az évből, amikor a vizsgaidőszak stresszét rajzolgatással vezettem le. Túl sok évvel ezelőtt volt ahhoz, hogy csak úgy hirtelen újra belevágjak a rajzolásba, de egy kis színezés igazán jót tett ma.
Menjenek csak távolabb, nincs itt, kérem, semmi látnivaló!
Továbbra is a Cameo kendővel töltöm az estéim azon részét, amikor már a) nincs agyam semmi máshoz b) Monkot nézek és valami vakon köthető projektre van szükségem. A kézzel festett fonal erőteljesen fogy, szóval már nem sok hiányzik a szélcsipkéig. Akkor aztán lőttek a filmnézésnek közben.
Na jó, persze, hogy nem kell hátrébb lépni, szerintem kifejezetten van mit nézni ezen a két tökéletes színárnyalaton és ahogy zebrásodva együtt még szebbek lesznek. Mondhatnám azt is, hogy 1+1=3
A tavalyi három után igazából nem akartam egy negyedik Cameo-t kötni, de mit tegyünk, ha úgy adódott. A kis gombóc kézzel festett fonalat egy kedves Rokon fonalkészletében találtam, és mert neki nem volt ihlete elkészíteni, átvállaltam, hogy kezdek vele valamit. Kis gondolkozási idő után beugrott, hogy a Cameo tökéletesen alkalmas lenne az adott mennyiség maradék nélküli felhasználásához, plusz lehetne kombinálni ezzel a halványlilás Drops Alpaka Silkkel, amit már ezer éve ki akartam próbálni. Hát mi ez, ha nem a csillagok szerencsés együttállása? Úgyhogy most ezen dolgozom, és azt hiszem, a Cameo ezzel nyertes lesz a “kendő, amelyet ugyanannyiszor kötöttem meg ajándékba, mint magamnak” kategóriában. Ha Zazi felismeri a gombolyagot, az nem a véletlen műve, bár azt nem tudom, hogy ő követte-e el a festést vagy csak egy fogaskerék volt a fonaltovábbadási gépezetben.
Új év – régi projektek. Ismét összegyűlt néhány izgalmasabb félkész projekt, így felelevenítem a WIPszerda kissé elhanyagolt hagyományát. A Color Affection szerintem a korelnök a jelenlegi csapatban, már arra sem emlékszem, mikor kezdtem bele. Gondolatban egész biztos, hogy minimum 2 éve, csak hát megtalálni a megfelelő színeket nem egyszerű. Ez a mostani viszont már végleges, harmadszorra csak sikerült megállapodni saját magammal.
Amint látszik, már beléptem az igazán izgalmas harmadik szekcióba, ahol a rövidített sorok is vannak. Nem vagyok benne biztos, hogy már ezen a télen használni is fogom, kivéve, ha még áprilisban is mínuszok lesznek, de ezt azért nem kívánom magunknak. A minta itt található, a fonalak pedig Lana Grossa és Regia zoknifonalak.
Miért nincs zöld kendőm, meg úgy egyáltalán zöld ruhám, pedig szeretem a zöldet? – tettem fel a kérdést nemrég. – Hát például azért, mert ha veszek egy zöld fonalat, rögtön eszembe jut valaki, akinek nagyon jól állna ebből a színből valami és akkor odaajándékozom. Ezzel a kendővel is így lesz, de amíg készül, nézegetem, csodálom, aztán ki tudja, talán egyszer én is sorra kerülök. A minta ebből a könyvből van, a fonal Lang Yarns, Jawoll Magic, a tű 4,5-es.
