Néhány hete már a legjobban haladó projektem egy granny négyzetes takaró. Az alapötlet onnan jött, hogy szerettem volna az évek során felhalmozódott takarómaradékaimat értelmesen felhasználni. Viszont mivel a mennyiségek az egyes színekből nagyon különböztek, semmi túl szabályos nem jött szóba, hiszen akkor garantált fonalvásárlás lett volna a vége. (Mondjuk azóta kiderült, hogy ezt semmiképp nem tudom kikerülni, de legalább keretek között szeretném tartani.) Szerencsére megláttam valahol az internet bugyraiban egy olyan nagyinégyzetet, amelyben a sorok tetszőleges pontjain volt fonalváltás. A pontos forrást sajnos már nem tudom, mindenesetre az ötlet nem hagyott nyugodni, úgyhogy belevágtam. Mutatom, milyen különbözőek a négyzetek sarkai a random színváltások miatt.
Az első négyzethez egyébként még csak nem is gombolyagos maradékokat használtam, hanem egy elkezdett, de nem tetsztő takarókezdeményt bontottam le. Ezt úgy képzeljétek el, hogy egyik oldalamon volt a felbontandó takaró, a kezemben meg a készülő és a felbomló projekt közvetlenül ment át az újba.
A terv pillanatnyilag az, hogy ha a második négyzet is eléri az első méretét, akkor összehorgolom a kettőt és még egy szegély segítségével növelem az egész takaró méretét. De persze egy ilyen impro-projektnél ezt sosem lehet tudni…
A határidő a legjobb múzsa, és ez a kreatevékenységekre is igaz. Szombaton nyílik lehetőségem átadni ezt a tavaly tavasszal szőtt sálat a leendő tulajdonosának. Tippeljetek, hány rojt van eddig kész! De mivel rövid rojtot tervezek, azaz csak csomózni kell, sodrogatni nem, így igenis reális, hogy péntek délután-este elkészüljek vele.
Az akaratlan növényi festésről meg annyit, hogy megtudtam, a kenderkötél is fest. A kedvenc szőnyegemet, amin általában a kreacuccokat is fotózom, mert olyan kellemes-semleges törtfehér színű, megpróbáltam beáztatni a fürdőkádban. Az egy dolog, hogy megszárítani igen nehéz lakásban és ázottpumaszag van azóta is, de még a kenderkötél, amire a szőnyeg csomózva van, is kieresztette a színét, szóval a semleges színnek lőttek. Majd ha szusszanok egyet, és az nem lesz március vége előtt, megpróbálom kémiai szerek bevetését, amit egyébként el akartam kerülni, ezért is áztattam be. Legyetek sokkal okosabbak, mint én, használjatok egyből kémiát, ha szőnyeget akartok tisztítani! Én meg addig is keresem a megfelelő fotóhátteret. Hamarosan jelentkezem a Stephen West pulcsimmal és remélhetőleg ezzel az addigra már kész sállal. Jó alkotást addig is!
Hosszú szünet után megint visszatér a hagyományos szerdai poszt, ahol az épp folyamatban lévő kötéseket, horgolásokat mutatom meg. Gondolhatjátok, hogy bőven van matéria ehhez a rovathoz. Az egyik legkedvesebb, ugyanakkor mégsem nagyon haladó kötésem az Abalone Shawl.
Az alapanyagokat a novemberi bécsi fonalvásáron vettem, amiről röviden írtam az év végi visszatekintő posztomban. A szürke fonal hihetetlenül puha fair alpaka, a rózsaszínes pedig egy kézzel festett, metálszállal font Wollfeuerwerk kreáció. Érdekessége, hogy majdnem egyszínű, közben meg mégsem. Leheletnyit változik közben a pink árnyalata, néha kicsit lilásabb, néha rózsaszínes-sárgásabb, ugyanakkor minden a rózsaszín tartományban. Szeretni fogom a sálat, kétség nem fér hozzá, ha valaha elkészül.
Ennél a projektnél éreztem rá arra, hogy nem mindegy a tűméret. Sajnos már csak a kötés közben és én nem vagyok az a bontós típus, így most ennek ilyen fésületlenek a szemei. Talán a blokkolás javít rajta, de az biztos, hogy ha újra kezdeném, féllel kisebb tűt választanék. Erre ezután biztos jobban fogok figyelni.
Aki követi az Instán az anyahajóblogot, annak nem újdonság ez a poszt. Néhány nappal ezelőtt végre elszántam magam egy saját fonású gombolyag felhasználására. Ez a dolog nem is annyira egyszerű, mint látszik. Az sk fonalak úgy, ahogy vannak, már egy munkafolyamat végeredményei, tehát nagy a kísértés, hogy egyszerűen szobadíszek maradjanak. Meg aztán addig, amíg nem kerülnek projektbe, egész biztosan szépek – viszont arra nincs garancia, hogy megkötve, meghorgolva is jól mutatnak majd.
Azért az egyik bárány- és filcmániás barátnőm látogatása után, amikor végignézegettük együtt a fonásaimat, megjött a bátorságom és kiválasztottam találomra a Zauberball szöszből készült fonalat, hogy akkor ezt most felhasználom, ha addig élek is.
Joji nyakmelegítője ideális választásnak tűnt, mert több kisebb mennyiségű fonalat is fel lehet hozzá használni – gondoltam én. Munka közben azért kiderült, hogy nem is annyira kevés az a kevés. A kék Drops Fabelből például nincs is annyi készleten, amennyi kellene, így egy széles kék csíkot át is ugrottam a mintában és még szerintem be kell vezetnem egy negyedik színt is, hogy végigköthessem a mintát. Szerencsére ez a modell tényleg nagyon jól tűri az ilyen rugalmas újragondolásokat.
A nyaksi egyébként hatalmas, nem tűnik annak a képeken, de ne hagyjátok megtéveszteni magatokat. A szélessége majdnem vállmelegítőnyi és a magassága szerintem úgy 70-80 centi lesz, ha így halad tovább.
Emellett nagyon szórakoztató, nem túl bonyolult és már fejben megvan további kettő színkombináció a fonalkészletemből, amiből – ha meg nem unom – szintén megkötöm majd. Egy kis inspirációt itt találtok.
Nem csoda, hogy egy ekkora darab, mint ez a takaró lassanként törzsvendégi státuszt kap a wipszerdában. Még ha nem is mutatom minden lépését készülés közben, akkor is folyton bekéredzkedik ide, s mert hónapok óta ez a fő projektem, nagyon nincs is alternatíva. Lassanként akkora lett a cucc, hogy egy este alatt egy, legfeljebb két kört tudok haladni a keretezéssel. Összhatását tekintve így már nem is igazán találó a pöttyös takaró, hanem inkább pöttyös-csíkosnak kell nevezni. Már picit unom, hogy kábé fél éve a fél kanapét elfoglalja ilyen in progress állapotban, szóval szerintem már nem olyan sok kört fogok hozzáhorgolni, mielőtt késznek nyilvánítom. Csak az a rengeteg fekete szálvég ne lenne! Apropó szálvégek: lassan vége a sálszezonnak és az exploration station, ami már szezon elején szálelvarrásra várt és amihez extra vettem egy piros szövetkabátot, még mindig ugyanebben a stádiumban van. (Sk sütit szálelvarrásra cserélek, jelentkezéseket Sziszifusz jeligére várok a kiadóba.)
A pöttyös takarókezdemény, amin mostanság dolgozom, hasonló eset. Eredetileg K-nak akartam ágytakarót horgolni. Ez még akkoriban volt, mielőtt a szobájának az egyik faját lefestettem türkizre. Aztán – nemcsak a türkiz fal miatt – sokáig egészen háttérbe szorult a projekt, mert a pöttyös blokkokat összehorgolni nagyon nem szerettem. Hiába, a szemem sem a régi már, a feketét este nem látom, nappal meg ugye életem és vérem a királyért, olyankor nem nagyon horgolok.
Aztán jött egy babahír egy ismerős családtól, és elkezdtem nekik horgolni egy uniszexnek készülő takarót, amiről be is számoltam itt.
Ebből is fogpiszkáló lett amúgy, mert a mérete nem stimmelt, és valahogy nem éreztem úgy, hogy van erőm lebontani és újrakezdeni, így ez a projekt most befagyott és azt hiszem, majd keresek valami fonalgerilla akciót, ahova elküldhetem, mert másra nagyon nem jó. És ekkor került képbe a félbehagyott pöttyös takaró: legyen belőle babatakaró, akkor már csak kevés négyzetet kell hozzávarrni, keretezni és kész is. Egész addig, amíg a baba meg nem született és ki nem derült, hogy fiú, úgy gondoltam, hogy a takaró igenis uniszex. Azután viszont azonnal feltűnt, hogy elég sok pinket és rózsaszínt tartalmaz. Nem mintha a pinket meg a rózsaszínt nem szerethetné egy fiú, mert pl. K-nak is az egyik kedvenc színe, de mondjuk egy újszülött még valószínűleg nem nyilvánít véleményt a kérdésről és a szülei döntenek helyette.
Totális bizonytalanságomban a FB népéhez fordultam tanácsért és majdnem egyöntetűen megerősítettek abban, hogy ez bizony lányos cucc. Sőt, valaki azt is mondta, hogy a lányoshoz képest meg túl sok benne a fekete és igazat is adok neki. Nem tudom, hogy azért-e, mert épp ezzel egy időben fejeztem be egy nagy felnőtt méretű horgolt takarót, de végülis úgy döntöttem, visszatérek az eredeti célhoz, ágytakaró méretig horgolom. Igaz, nem K-nak, akinek a szobáját inkább tengerész tematika felé szeretném elvinni a türkiz fal miatt, hanem Do-nak, aki amúgy is kamasz, szóval hamarosan úgyis jön a fekete korszak.
Hát, mit ne mondjak, nehéz szülés volt. Azt még ugyan továbbra sem tudom, hogy mit fog kapni az újszülött baba, mert ugye egyik tervem sem jött össze, de legalább már az tiszta, hogy mi lesz a pöttyös takaróból. Bár majd a végén eldől, ne siessük el. Úgyhogy most azzal töltöm az estéimet, hogy különféle színű pálcákat horgolok körben és úgy számolom, hogy legfeljebb tíz kör után akár kész is lehet a kívánt méret. Kívánjatok szerencsét, mert már igen szívesen lezárnám ezt a minimum két éves történetet!
Továbbra is töretlen kitartással haladok a fonalfalás útján. Ez a projekt több szempontból is jól illik a 2017-es fonalas kihívásba:
a fonal készleten volt
ez az első projektem ezzel a fonallal (Lang Yarns Merino 120)
meglévő minta, mégpedig a Häkeltücher című könyvből, amiről már írtam korábban. Ez a címlapmodell.
Haladós minta a háromráhajtásos pálcáknak köszönhetően és nekem a modern, minimalista szélcsipke is kifejezetten tetszik. Négy gombóc fonalam van, szerintem hármat fogok belehorgolni a kendő testébe és a negyediket meghagyom a körbehorgolásra, mert ez a kendő nagyon igényli, hogy fixálja az utolsó rövidpálcás sor, mert a csipkerész egyébként behajlik.
Remélem, hamarosan a kész kendőt is tudom posztolni, mert ez ajándék lesz és már a kezdés pillanatában több hónapos késésben voltam vele.
Sokáig ellenálltam a horgolt mandalás könyvnek, de kár volt, tényleg remek. A leírások is követhetők, a rajzok pedig szépek, olvasható méretűek, áttekinthetőek. A szerzőt egyébként már régóta követem az Instán, így nem volt zsákbamacska, hogy a munkái tetszeni fognak-e és nem is csalódtam.
Ahogy az első mintában a harmadik sorig eljutottam, szinte már látom benne a virágot, amit majd tavaszi szülinaposoknak lehet elküldeni. Persze azért végighorgolom a mintát, mert az eredeti is nagyon tetszik.
Egyébként a legnagyobb pozitívuma a könyvnek az eddig említetteken kívül a bevezető rész, Itt nem egyszerűen a pálcákat mutatja be, hanem olyan apró trükköket, amelyek segítenek igazán szépen meghorgolni a mandalákat – és természetesen más körben horgolt holmikhoz is lehet aztán az itt tanultakat alkalmazni.
Mivel balkezes vagyok, a kézírás és a kalligráfia elvileg nagyon nem nekem való lenne. Már a golyóstollal írást is megkeserítette az általánosban, hogy a fáradságos munkával leírt betűket az öklömmel azonnal elmázoltam. Ennek ellenére elég korán átváltottam a suliban a töltőtoll használatára, pedig akkoriban még nem volt balkezeseknek való toll, sem külön korrepetálás, hogy hogyan kell tartani a kezet, ha balkezesnek születtél. (Nem viccelek, tényleg volt ilyen Do osztályában, amikor bevezették a tollal írást.) Egészen kicsit akkor bizonytalanodtam el a töltőtoll használatával kapcsolatban, amikor egyetemen a tintával írt jegyzeteimet kihúzófilccel preparáltam az első zh-ra, majd a két hónappal későbbi vizsgaidőszakon azt kellett észrevennem, hogy a kihúzófilc alatt a tinta egyszerűen felszívódott. Nyilván a leglényegesebb információk tűntek el, hiszen azok voltak kiemelve. Ekkor aztán átszoktam a golyóstollra és töltőtollal csak személyes dolgokat írtam meg leveleket.
A handlettering és a kalligráfia divatja persze megint visszahozta a régi szép idők emlékeit és elkezdtem lemásolni kézzel a Bibliát (remélem, sokáig fogok élni) és rajzolgattam néha betűket. Az ecsetirón kipróbálásától csak az tartott vissza, hogy nem tudtam, honnan szerezzek ilyen filcet. Legutóbb egy sima papírboltban Budapesten véletlenül felfedeztem egy készletet, semmi flanc, szinte elvegyült a többi filctoll között, jelentéktelen csomagolása van és mindössze 1100 forintba került a tízszínű készlet. Most vagy soha, gondoltam, és hazaérve azonnal rá is vetettem magam egy ilyen kifejezetten brushpen használatához kifejlesztett gyakorlófüzetre. (A Flow olvasásról szóló különszámában volt melléklet.)
Nem mondom, hogy könnyű, és persze még messze nem olyan határozottak a vonalaim, mint a profiknak, viszont határozottan lehet látni a fejlődést az első oldalak és a három nappal későbbi oldalak között. Majd még a végén nem figyelek és egyszer csak bölcs idézeteket fogok rajzolgatni meg megosztani a Facebookon, szóval reszkessetek!
Nem tudom, ismeritek-e azt az érzést, hogy egy-egy nagyobb lélegzetű projekt, jelen esetben egy takaró, hónapokra meghatározza a szobaképet. Úgy értem, mielőtt még elkészülne. Ez a grannycsíkos takaró is ilyen, és több mentséget is fel tudok hozni, hogy miért.
Egyrészt nem akartam rögtön az elején sok fonalat venni hozzá, amit egyébként jól tettem, mert egy jónak tűnő színbeosztásról menet közben kiderült, hogy mégsem annyira tetszik, szóval így legalább nem sok fonal ment a fonalparkolóba. Ebből következik, hogy mondjuk veszek először öt különböző színt, azzal csíkozom ameddig tudom, aztán amikor elfogy belőle két szín és már unalmas lenne csak a maradék hárommal folytatni, akkor addig nem nyúlok hozzá, amíg újabb fonalvásárlásra nem adom a fejem. Egyébként ez 2016-ban időnként már hónapokban volt mérhető, szóval igazán javulok, a fonalkészletem meg látványosan apad.
Aztán van az a tény, hogy télen nagyon kellemes egy plusz réteg horgolás közben a lábon meg az ölben, de például nyáron nagyon nem, szóval ezzel is kiesik 3-4 hónap. De bármikor jöhet a rossz idő, tehát csak marad a kanapé szélén az elkezdett takaró.
Aztán ott az unalom-izgalom faktor. A grannycsíkos takaró kifejezetten unalmas horgolás. És nem mindig van kedvem ehhez a fajta munkához, néha kell a kihívás és akkor belevágok egy Exploration stationbe, majd amikor abban frusztrálódom, akkor jöhet megint a granny kiegyenlítésképpen.
Szóval így pulzálnak a különböző projektek, mikor mi van épp előtérben. Ha pedig nem előtérben, akkor is a kanapén. Hónapokig. Szinte már annyira a berendezés része lesz, hogy észre se veszem. Azért a vendégek néha megdicsérik, ami pont elég ok, hogy a kanapén maradjon 🙂
Az elmúlt héten valahogy megint a takarónak kedveztek a csillagok: hideg volt, unalom ellen horgolás közben megnéztem például a Burzsoázia diszkrét báját, ami tényleg ideális kísérőprogram monoton kézimunkához. (A Pillanatnyi pénzzavar mondjuk már kevésbé, túl kevés szöveg van benne és muszáj nézni a monitort.)
Ráadásul úgy alakult, hogy amit az elején terveztem, akartam, de nagyon nem jól jött ki, az most magától, érthetetlen módon sikerült. Úgy váltottam színhatást, hogy nem lett erőltetett csíkos első ránézésre. Nehéz ezt elmagyarázni, de talán a képek segítenek. Az utolsó 10-12 centi most egészen narancsos lett az elejéhez képest, ami inkább lilás. Talán a lazacszínű csíkok segítettek, nem tudom. Mindenesetre örülök és kíváncsian várom, hogy lesz-e még majd harmadik színszakasz.
Ez a narancssárgás:
Ezen pedig látszik, hogy mennyire liladomináns volt eleinte. Természetesen a lilát továbbvezetem, csak már ritkábban. Vagy majd ahogy kijön – kár is előre tervezni ennél a műfajnál.
Nálatok is készül valami nagylélegzetű, több hónapig húzódó projekt?
