A cím megtévesztő: senkinek nincs szülinapja ma nálunk. A családi szülinapi rituálénk úgy jutott eszembe, hogy lassan tavaszodik, sokkal többet mászkálok ilyenkor gyalog és megakad a szemem a sok szép lépcsőházi kapun.
Néhány évvel ezelőtt fényképnézegetés közben rájöttem, hogy ahogy telik az idő, egyre kevésbé tudom megmondani, hogy egy bizonyos képen hány évesek a gyerekek. Ekkor gondoltam rá először, hogy amikor valakinek szülinapja van, el kellene menni sétálni és lefényképezni egy kapu előtt, ami szép is, meg annyi is a házszáma, mint ahány éves az illető gyerek. Vagy felnőtt. Akkor legalább egy képen évente megvan, hogy melyik arc melyik életkorhoz köthető, a többi képnél meg majd hasonlítgatjuk a szülinapi fotóhoz.
Ezt az első időben nagyon komolyan vettem és még az adott napon megejtettük a sétát, vagy legfeljebb a következő hétvégén. Aztán mostanra úgy lazultak a szabályok, hogy az adott életévben kell elkészülnie a fotónak. Így sokkal több időnk van kiválasztani a megfelelő kaput és házszámot.
Persze ez azt is jelenti, hogy akármerre járunk, sasoljuk a kapukat: melyik lenne elég szép a következő fotóhoz? Meg motiváljuk magunkat: mindenképp el kellene élni 96 évig, mert ez a 96-os szám egyszerűen páratlanul szép.
És akkor vannak az olyan rácsodálkozások, hogy megyünk az erdőben, közel-távol semmi civilizáció, és akkor hirtelen ott egy ház 37-es számmal – igaz, hogy már csak vagy három hét volt akkor a 38.szülinapomig, de egy ilyet egyszerűen képtelenség lett volna kihagyni, nem igaz?
A maximalista nő karácsonyi előkészületei már hetekkel ezelőtt elkezdődtek, s már nemcsak minden ajándékot beszerzett, hanem van időpontja december 23. délutánra fodrászhoz és kozmetikushoz (és egyáltalán, fodrász és kozmetikus nélkül el sem képzelhető a karácsony számára), tudja, hogy milyen ruhát fog felvenni ő és a gyerekei. A férjével partnerlook-ban lesz, ezt mondani sem kell. Már kiválogatta a karácsonyra ajándékozandó fotókönyvekhez a képeket és a rendelést is feladta, s bár még nem szerezte be a szentesti asztalhoz a megfelelő színű szalvétákat és asztalterítőt, ez a jövő hét folyamán biztosan meg fog történni. És akkor már csak annyi a dolga, hogy piros és zöld makaronokat gyártson kilószámra egész decemberben. Ja igen, az 50 db sk. képeslapról eddig még nem is beszéltünk, mindegyiken személyre szóló szöveg, nem csak a szokásos Boldog karácsonyt.
Ettől a maximalista nőtől fényévekre vagyok – mondjuk még csak nem is vágyom beérni a versenyben, bár beismerem, hogy ez a nemvágyás viszonylag új és komoly munka, több év pszichodráma van mögötte. Azért úgy egy hónappal karácsony előtt (és az most van, e hétvégén!) leülök és megpróbálok tervet készíteni. Csak hogy aztán úgyse tartsam be, mert még a ráérős időzítést sem tudom tartani.
A reálisnak látszó időzítéshez először feltérképezem, hogy mennyi időm van úgy igazából. Mert az egy hónap jól hangzik, de ha a valós szabadidőt nézzük, akkor jó, ha 30 órát sikerül összekaparni. Egy kijózanító pillantás a naptárba, és kirajzolódik a következő lista a következő hónap foglalt hétköznap délutánjairól és hétvégéiről: – Leonie születésnapi bulija – még 2 magyar iskola szombat délelőttönként – egy rendkívüli kóruspróba a parlamenti fellépés előtt szombat délelőtt – egy bérletes színházi előadás – egy oltás és éves orvosi vizsgálat – egy iskolai karácsony szombat délután – egy ovis karácsony este – egy céges karácsony, ami viszont valószínű egybeesik az oltás időpontjával – nem kérdés, hova megyek tehát – egy kóruskoncert péntek délután – egy osztálykoncert furulyából – egy másfél napos bp-i út pszichopatológia vizsgával nehezítve – egy csütörtöktől vasárnap estig tartó szolgálati út inkluzíve Do szülinapja, amit így egy másik napra kell eltolni. Pillanatnyilag ennyi jut eszembe, de a helyzet bármikor rosszabbodhat. A 31 napból így rögtön levonódik 17 nap, marad 14, ebből kell kihozni a legjobbat.
További nehezítést hoz az a körülmény, hogy egy ideje allergiás vagyok mindenféle alkoholra, így a nálunk már tradícionális karácsony esti sajtfondü (elkészítése 30 perc beleértve a salátát is) helyett mást kell kitalálni és nem lesz könnyű versenyezni ezzel a harminc perccel, ezt már előre látom.
Nézzük, mi az, amihez ragaszkodom még mindig az időkeret ellenére: – mézeskalácsbuli (kettő darab, egy Do, egy pedig K barátaival, ezzel is minimalizálva a káoszt) – néhány tepsi aprósüti – elvileg nem időigényes, semmi bejgli és efféle, de azért egy nap – kétszer kimenni karácsonyi vásárba csak úgy, csavarogni – még ha a forralt bor idén nem is játszik – sk szülinapi torta – vagyis inkább süti, mert kereknek kell lenni, de az ünnepelt nem szereti a rkémes tortákat, tehát cukrászdai nem jön szóba. – ádventi vasárnapokon gyertyagyújtás – már azon a kettőn, amikor otthon vagyok. A másik két alkalmat valamikor a hét közben pótolni – ádventi naptár is kell persze, de idén pragmatikus leszek: a gyerekek úgyis esznek most már minden nap édességet – ha én nem adok, kiszolgálják magukat a felhalmozott készleteikből. Így idén csokis ádventi kalendáriumot kapnak, remélem, ezzel szabhatok némi korlátot is az édességzabálásnak. – összerakni egy cipősdobozt és hazaszállítani – néhány sk karácsonyi ajándék van tervben, más kérdés, hogy az eddig tervezetteknél inkább a lebontás felé hajlok, úgyhogy még az is lehet, hogy csak jövőre készülnek el, s be kell érnem – vásárolt ajándékokkal – erre a programpontra várhatóan idén még kevesebb időm lesz, mint általában, lévén december 8., ami amúgy munkaszüneti nap, de a boltok nyitva tarthatnak, idén vasárnapra esik. – A karácsonyi postát úgy nagyjából 10 emberre korlátozom, bár már arra is fel vagyok készülve lelkileg, hogy végül újévi mail lesz belőle, nem karácsonyi képeslap. Akik kapják, úgyis megszokhatták már ezt a malőrt tőlem.
Azt hiszem, idén is azt a ruhát fogom felvenni karácsony este, amit tavaly és tavalyelőtt is, végül is csinos, klasszikus és rajtam kívül úgysem emlékszik már senki, hogy mit hordtam tavaly. Abban nagyjából biztos vagyok, hogy nem leszünk partnerlook-ban Apahajóval, ilyen az esküvőnkön kívül még nem fordult elő, de ott is csak véletlenül döbbentünk rá röhögve az adott napon, hogy így sikerült. Végülis az volt az első esküvőnk, rutintalanok voltunk még.
És igen, nemcsak a filmekben történik ilyen, hanem az életben is: amíg ezt a bejegyzést írtam, jött még egy értesítés az iskolából, hogy K. 2014 szept. 1-től boldog elsős lehet a vágyott intézményben, ami még két időpontot jelent karácsony előtt, egyet az igazgatónővel, egyet az iskolaorvossal. Ez utóbbihoz még szabadságot is kell kivenni, csak hogy teljes legyen a kép.
Azért nem hagyom magam stresszelni és kívánok Nektek is meghitt és az esetleges körülmények ellenére is derűs készülődést!
Az úgy volt, hogy először sütni akartam a tortát, valami jó kis joghurtos-gyümölcsöset, aztán energiaszintemre való tekintettel készen venni, aztán a gyerekek nagy örömére mégis az sk mellett döntöttem, viszont könnyített műfajban. (Igazából csak azért, mert a pékhez elmenni sem volt már erőm, ahhoz meg végképp nem, hogy egyedül maradjak a gyerekekkel, amíg Apahajó tortáért megy.) Így kikevertem egy villámgyors palacsintatésztát, sütöttem hat vastagabb palacsintát, az alsó ötöt megkentem bőven Rote Grützével, ami tkp olyan, mintha erdeigyümölcsös zselés lekvár lenne, csak egyben vannak a gyümölcsök. A felső palacsintára vajjal elkevert sokszázalékos olvasztott csokit csorgattam. Aztán már csak a gyertyákat kellett beszúrogatni, szigorúan szimbolikus számút, az első és második számjegy összegének megfelelőt, lehet találgatni, hogy 18, 72 vagy 54 vagyok-e, vagy netán ezek közül egyik sem. Hétköznapi szülinapra ennyi telt tőlem: meglepetés magamnak.
Az ajándékom persze igazi meglepetés volt, és tényleg az, mert ki gondolta volna, hogy valaki, akit nem hoznak lázba a fonalak, elmegy és keresgél olyat, ami szerinte tetszene nekem. Lana Grossa Linea Pura Organico Print – ez egyilyen arisztokrata fonal, azért van ennyi neve. S ha már arisztokrata, akkor valami soselátottat kellett elkezdenem belőle, egy leejtett szemes kötött nyári sálat. Azt mondtam már, hogy eddig még sosem kötöttem leejtett szemeket? Mármint szándékosan leejtetteket. És mondhatom, halad olyan gyorsan, mint horgolás, úgyhogy még az is lehet, hogy ez lesz a kedvenc kötéstechnikám. A minta pedig itt található a Ravon Sol Degrade Dropped-Stich Infinity Scarf néven. (ha már az arisztokrata hosszúságú neveknél tartunk) Egyébként pedig szerintem mindenki tanuljon valami újat a szülinapján!
A szülinapi party nyugisan indult – már ha nem számítjuk az előzményeket, avagy azt a bűvészmutatványt, hogy az ajándékos tasakot a buli előtt egy órával otthagytam egy boltban a pénztárnál, ahova amúgy totál mellékesen még beugrottunk. De egy kedves ember megtalálta és nem vitte magával, hanem félretetette, mi pedig egy kis izgalom után újra magunkhoz vehettük és negyed óra késéssel végre át is adhattuk Lilinek. Ha itt lenne Berzsián költő, most megbánná, hogy szakított az emberiséggel, mert az emberiség jó, ebből az esetből is láthatjuk!
Aztán ahogy javult az idő és már elhittük, hogy az időjárás-jelentésnek ma – hála az égnek – nem lehet hinni, kiugrottunk a közeli parkba egy kis fotózásra játszóterezésre.
A heti fotók egyébként arra is jók, hogy feltűnik nekem, mekkorát nőtt a Dóra haja csak pár hét alatt, és hogy milyen gyönyörű így. Meg hogy a Kristófé is megnőtt, de ha nem akarjuk, hogy Pumuklinak nézzék, akkor hamarosan fodrászhoz kellene vinni. Milyen praktikus ez a fotós kihívás.
Minden évben új kihívás számomra a húsvéti sonka elfogyasztása. Ez egyébként tökéletesen szimbolizálja azt, ahogyan lassanként elvesztem a kapcsolatot a régi, megszokott ünnepi szokásokkal. Nagyon szeretek enni, sőt, finomakat enni – nemcsak ünnepen. És szeretek annyit enni, hogy jóllakjak, de annál nem többet. És az a benyomásom, hogy régebben az ünnep jellemzője az volt, hogy az asztalon a hétköznapinál jóval különlegesebb ételek voltak, s ezekből ráadásul annyi, amennyit nagy rákészüléssel se lehetett elfogyasztani. Értem a mögötte lévő szimbolikát is, a bőségvarázslást: ha az ünnepen kevés van, máskor is szűkölködik a család, ha az ünnepen bőség van, máskor is az lesz. De mindez nagyon messze van a mostani életünktől. Szerencsére a hétköznapokon is tudunk változatosan és finoman táplálkozni, és nagyobb extrákra ünnepen sem vágyom, sőt, egyre inkább tudom értékelni a fakszni nélküli ételeket, a természeteshez közeli ízeket. Ami pedig a mennyiséget illeti, nem tudok, nem is akarok ünnepen sem többet enni, mint máskor, nincs igényem háromféle sültből választani, egyáltalán, sokkal kevesebb hússal, sőt hús nélkül is ünnep az ünnep. (Viszont érdekes módon az évnek pont a böjtre eső télvégi szakaszában kívánom inkább a zsírosabb-kiadós ételeket, míg nyáron hetekig eszembe sem jutna a hús, ha a többiek kedvéért nem vennék néha.) Karácsonykor már évek óta drasztikusan egyszerűsítek és semmiféle tradícionális ételt nem főzök, nem görcsölök a beiglin és nem úsztatok élő pontyot a fürdőkádban. Azért ettől függetlenül nem éhezünk, viszont nem is töltöm az ünnepeket nonstop a konyhában. Így alakult. Eleinte szükségből, mert a lelkész pont ünnepkor ér rá legkevésbé a konyhában szöszölni, de tulajdonképpen mostanára úgy érzem, pont ez a jó nekem. A család meg egyelőre nem protestál hangosan. Nem tudom, így fog-e maradni, könnyen lehet, hogy idővel visszaváltozik minden a régibe, például ha a gyerekek húszabáló kamaszkorba lépnek.
A húsvét kicsit más, ott még tradicionálisabb maradtam. A sonka-tojás-kalács reggeli valahogy hozzátartozik az ünnephez, ugyanakkor annyira idegen a hétköznapi étkezési szokásaimtól, hogy a húsvét vasárnapon kívül eszembe nem jutna ilyesmit enni. Így esik, hogy a húsvéti sonka eltüntetése (még ha picit készítünk is) minden évben kihívás.
Átlényegült már kiadós ebéddé spenóttal leveles tésztába töltve, lett belőle esti saláta. Most is a könnyű vacsora műfajban próbálkoztam: személyenként egy mélytányért teleraktam vegyes zöldsalátával, egy kb 1 centi vastag szelet sonkát felkockáztam, serpenyőben gyorsan átmelegítettem és a saláta tetejére szórtam. Hozzákanalaztam még 3 evőkanál magozott olívabogyót, megöntöztem kevés olívaolajjal és balzsamecettel, majd mindezt összekevertem pár gyors mozdulattal. Ötperces vacsora, egy kellemesen fárasztó jógaóra után nincs is szükség ennél többre.
Az utóbbi napok időjárásához képest szinte túl lenge az az összeállítás, de egy hatalmas rozsdabarna vagy töksárga nyakmelegítővel, no meg kesztyűvel talán mégsem fagynánk meg benne. Szeretettel ajánlom azoknak, akik idén sem készülnek mérgespóknak meg vámpírnak öltözni a Halloweenkor, avagy a Reformáció 495. évfordulóján. 🙂
Ahogy terveztem, megpróbálom meghorgolni a körkardigánt vékonyabb fonalból vékonyabb tűvel. Úgy képzeltem, hogy ez a változtatás automatikusan gyerekméretet eredményez. Csak részben lett igazam, ugyanis pár helyen látahatóan kicsi lett volna, ha a minta szerint haladok, így például a karöltőnél. Néhány olyan helyen is szaporítottam, ahol a minta szerint nem kellett volna, s még így is az a helyzet, hogy a jelenleg aktuális 116-122-es méretet épp hogy csak éri el a kész, azaz egyelőre félkész darab.
Jó viszont játszani a színekkel. A fonal részben maradék Catania, részben az azzal teljesen megegyező minőségű Lana Grossa Cotona. Bármennyire is felemás a vizonyunk a Cataniaval, mégis mindig vissza-visszatérek hozzá.
Itt jobban látzik, mint a női kardigánnál, hogy a kör cikkei között lyukminta található. Kicsit csavarva halad a lyuk, mivel nem minden sorban van szaporítás.
Itt pedig a karöltő kialakítása látható vizuális típusok kedvéért.
Nemcsak a fonalak színesek, hanem a reggelizőasztal is – boldog húsvétot kívánok mindannyiótoknak!
Többszörös újrahasznosítás, 20 perc munka, némi elfoglaltság a gyerekeknek, szinte semmi költség, színek a lakásba – hirtelen ennyi előnyét tudom felsorolni a most készült tojásfánknak.
1. Előszedjük a karácsonykor használt ezüstszínű faágakat. Ha nem ezüst színű, hanem természetes, az még jobb. 2. Kartonból – esetünkben egy csoki vastag csomagolóanyagából – kivágunk egy tojásformát. Ez lesz a sablon. 3. Színes rajzlapon körberajzoljuk a sablont – szín és tojások száma fakultatív, itt 4 színből 4-4- darab. Ezt az egyszerűség kedvéért én csináltam, persze már ez is lehet a gyerekek feladata. Színes rajzlapot a Müllerben vettem 25-ös (vagy ilyesmi) csomagban. Rém sok barkácsoláshoz elég. 4. Fekete filctollal vagy erősen fogó fekete ceruzával – még jobb fehér lakkfilccel, de az most nem volt otthon – a gyerekek kidíszítik a tojásokat. Nem kell az összeset, csak amíg meg nem unják. Később is nyugodtan lehet folytatni. Do 5 tojásig csinálta szívesen. 5. Minden tojást kilyukasztunk és szalagot fűzűnk bele. Tökéletesek például azok a szaténszalagok, amiket a frissen vásárolt ruhák válltájékából szoktam mindig kivágni. Semmi baj, ha tarka, sőt!
A fényviszonyok nem épp ideálisak, valójában sokkal színesebb és nagyon vidám.
A süti egy semmi különös kevert csokis tészta, a rajta lévő krém viszont kísérleti: 10 deka friss sajtba 6 kiskanál saját készítésű narancsos cukrot kevertem. (Ez szárított narancshéjból és kristálycukorból kábé fele-fele arányban készül, aprítógépben kell megőrölni.) A gyerekek pedig boldogan megszórták minismarties-zal. A legjobb, hogy a kicsit meleg sütin a krém is meleg, amitől a smarties ereszti a színét és végül olyan lesz, mintha valaki telefröcskölte volna festékkel.
