Ismeritek? Szerintem akinek olyan hobbija van, aminél látszik valami kézzelfogható végeredmény, pláne ha annak a lakásban is nyoma van, az ezt a kérdést hetente hallja. Nem kell lélekbúvárnak lenni hozzá, hogy a kérdezett pontosan tudja, mire gondol a kérdező: képtelenség, hogy egyszerre legyen képes valaki a házimunkát, a gyereknevelést, a normál állását és még a hobbiját is belepasszírozni az idejébe.
Általában félmondatokkal szoktam válaszolni, mint például „amikor a gyerekek alszanak” vagy vicceskedve „miközben a férjem pakolja a cuccokat a mosogatógépbe” vagy „ó, hát erre mindig, de cserébe nincs időm porszívózni”.
Azért előfordul az is, hogy a kérdésből azt a vágyat hallom ki, hogy az illető szeretne szintén hobbizni, csak tényleg nem látja a saját napirendjében azt a szabad teret, ahova még ezt a tevékenységet is belecsempészhetné. És ilyenkor úgy érzem, válaszolhatok kicsit részletesebben is, mint egy vicces félmondat, és elmondhatom, hogyan kezdődött ez nálam. Mert hát számomra sem volt mindig természetes, hogy hobbira pedig van idő. Érdekes módon akkor sem, amikor még nem voltak gyerekek. Mert akkor meg munka volt, lelkészként eleve definiálatlan időkeretek között, ami azt jelentette, hogy mindig, amikor ébren vagyok és „teljes embert kívánó szolgálat” néven futott.
Számomra az áttörést egy olyan FB-csoport jelentette, aminek a témája a hobbi napirendbe integrálása volt. Sajnos azóta már nem tudom, mi volt a csoport neve és létezik-e még. Az ottani irányelv az volt, hogy ha valaki szeretne valamit alkotni (akár írni, akár valami kézműves dolgot), de nem kifejezetten tudja, hogy mit és mikor és nem is érzi mondjuk ügyesnek magát, az egyszerűen kezdje el, hogy napi 10 percet elkülönít és azalatt ír, rajzol, kézműveskedik. 10 perc nem sok, épp ezért megoldható nagyjából mindenkinek, legfeljebb 10 perccel kevesebbet facebookozik aznap vagy ha nagyon nem megy másképp, 10 perccel később fekszik vagy korábban kel.
A 10 perc másik előnye, hogy nincs az az elvárás, hogy tökéleteset alkosson ezalatt az ember. Ennyi idő alatt nagy valószínűséggel nem lesz kész egy festmény, egy novella. De egy keveset lehet hozzá rakni, és ha nyitva marad valami, akkor legalább űzi az embert a vágy, hogy másnap folytassa, és az értékes 10 percet nem azzal tölti, hogy gondolkozik, mit is kellene alkotni (hogy aztán semmi ne jusson eszébe).
A 10 perc persze később észrevétlenül 15 lett, aztán 20. Adott esetben ki is maradt, amikor mondjuk beteg voltam vagy ilyesmi, de a következő napon folytatódott a rendszer és észrevétlenül normalitássá vált, hogy van olyan időablak, amit teljesen szabadon osztok be és senki nem szakíthatja meg. A normalitássá válás következménye egy bizonyos idő után az lett, hogy a család többi tagja számára is normalitás lett. A gyerekek azóta – életveszély esetét leszámítva – úgy kérnek valamit, amikor kötök, hogy „miután befejezted ezt a sort, tudnál…”.
Szóval véleményem szerint a hobbizáshoz nem is időt nehéz találni, hanem az a nehéz, hogy a nő saját magát megtisztelje azzal, hogy szabadidőt ad magának. Ha ez megtörténik, általában a család is tiszteletben tartja, legalábbis nekem ez a tapasztalatom.
Ezt a bejegyzést egyébként nagyon közhelyes blogger módján, egy Starbucksban írom szombat dél körül. Az egyik gyerek innen öt percre szülinapi buliban van és volt három szabad órám. Ha hazamentem volna, majd újra érte jövök, akkor utaztam volna másfél órát és lett volna otthon másfél órám, amit gyors főzéssel és ebédeléssel töltöttem volna. Ehelyett megkértem Apahajót, hogy süsse meg a csirkemellet és főzzön hozzá rizst, ebédeljenek ketten a másik gyerekkel, aki amúgy filmet akart nézni otthon. (Miután rendet rakott a szobájában és kiporszívózta, ez volt a feltétel.) Ez persze kompromisszum, mert kimaradt a közös étkezés, nekem meg citromos muffin az ebédem, ami nem túl egészséges, cserébe viszont volt három szabad órám, ami alatt megírok néhány blogbejegyzést előre. Szóval valahogy így, kompromisszumokkal, a család többi tagjának háztartásba való bevonásával és apránként. Ez az én titkos receptem. És ti hogy csináljátok?
