A következő játékhoz mindössze négy különböző színű kártyára van szükség. Minden kártya egy irányt jelöl, ezt a játék elején megtanuljuk, begyakoroljuk a gyerekkel (például zöld: előre, piros: hátra, sárga: jobb, kék bal) Amelyik kártyát a szülő felemeli, a gyerek abba az irányba lép vagy ugrik egyet. Ennyi az egész.
A játék két dologra jó. 1. térbeli tájékozódást és annak verbalizálását tanítja 2. Hozzászoktat ahhoz, hogy önkényes szabályokat kövessen a gyerek. Ez utóbbi pl. ahhoz kell, hogy mondjuk a gyerek elfogadja, hogy a gólya ly, a papagáj pedig j – miközben mindkettő madár (de ehhez a helyesírási szabályok nem foglalkoznak) vagy hogy felhagyjon az iskolában a korábban nagyon gyakran előforduló “fordítva írással”. A workshopon azt is tanultam ezzel kapcsolatban, hogy a fordítva írás óvodás korban annak köszönhető, hogy a gyerek számára az egy egyenes és egy görbe vonal mindenképpen D betűnek tűnik, bármelyik irányba is legyen a betű hasa. Ahogy a felnőttek is bögrének látják a bögrét, bármerre is álljon a füle.
Különösen a nagyon intelligens gyerekek keresnek keresnek mindenütt értelmes szabályokat, miközben pl a helyesírásban vagy a nyelvtanuláskor van egy csomó olyan dolog, aminél nincs értelmes magyarázat egy szabályra, mindössze az, hogy ez a társadalmi megegyezés. A fenti játékkal, ahol egy szín egy iránnyal van “összehozva”, pont ezt a szabályelfogadást, szabálytartást is lehet gyakorolni.
Ha a színkártya túl unalmassá válik, kitalálhatunk hangokat is: előre a csengő, hátra a két fakanál összeverése, jobbra a kopogás az ajtón, balra az a hang, amikor egy kispárnát leejtünk a földre.