Rég ott volt a fejemben a gondolat, hogy jó lenne otthonra legalább egy merevnyüstös szövőkeret, ha már a nagy szövőszék jelenleg ezer racionális okból nem opció. Ami visszatartott, hogy egyszer már kipróbáltam egy tanfolyamon és nem adta azt az szabad, lendületes életérzést, mint amit a Lőrincz-féle szék.
De köszönhetően a vírushelyzetnek plusz annak a ténynek, hogy a Klagenfurtba költözéssel a budapesti egynapos kiruccanások lehetetlenné váltak, már másfél éve nem szőttem. A késztermék szempontjából ez nem is zavarna, igazából nincs szükségem még egy sálra, viszont maga a tevékenység nagyon hiányzott már. Ebbe az űrbe jött aztán egy remek lehetőség, valaki teljesen új, megrendelt, de végül össze sem szerelt Kromski Harp szövőkeretét kínálta eladásra. Nem gondolkodtam sokat, megrendeltem és egy hét múlva már az összeszerelési útmutató felett görnyedtem a nappaliban.
A mihez kezdek a szövőkerettel kérdésre volt már egy halom elmentett ötletem a Pinteresten, kifejezetten vonzott, hogy nem egyszínű felvetést készíthetek, minden projektre mást, ráadásul a színeket is magam választhatom.
Látszik, hogy január végén már nagyon vártam a tavaszt meg a színeket – kint nálunk akkor már hetek óta hó borított mindent és az ég egyszínű szürkésfehér volt – így az első felvetésem zöldes-sárgás lett. Catania fonalat használtam, ebből volt otthon rengeteg.
Ami tetszett:
a felvetés nem nagyon nehéz és időben is belátható, néhány óra alatt megvan.
lehet játszani a színekkel
a mozdulatok nem annyira lendületesek, inkább lassúak és pontosak
a végredmény vastagabb szövet lett, mint a Lőrincz-féle széken, inkább lakástextil vonalra használható szerintem (legalábbis ezzel a fonallal). Terítőből meg sosincs elég, még bőven szőhetek egy-két évig, mielőtt azt érzem, hogy túl sok.
Kis helyet foglal a szék még állvánnyal együtt is és akár össze is lehetne csukni. Nálam nyitva marad, így tudok akár 10 percre is leülni mellé, ha akarok.
Ami nem annyira jó:
Még jó lenne az állvány alá és felvetéskor a kis asztal alá, amin a tüske van, valami csúszásgátlós alátét, mert így nehéz egyenletesen felvetni a szálakat, azaz inkább lehetetlen.
Amit még tanulnom kell:
A szövékeret másik oldala felvetés készítésére is használható elvileg, állítólag ez a felvetési mód sokkal egyenletesebb eredményt ad, mint a direkt felvetés. De hogy ez pontosan hogy megy, arról még foglalmam sincs, el kell mélyednem a dologban, biztos van erről is videó, csak még nem jutottam oda.
Ami hasznos volt:
A keret beüzemelését teljesen Chantimanou videóiból tanultam. Németül tudóknak szerintem ennél jobb erre az eszközre nincs. (Egyébként már a rokkán fonást is tőle tanultam, úgyhogy a YouTube-csatornájának a fő címét linkeltem be, ezen belül van fonás és szövés is a legkülönbözőbb eszközökkel.)
Ennyit tudok elsőre, néhány hét Kromski Harp-használat után írni, de biztos lesz még ebben a témában poszt, mert máris fenn a második felvetés a kereten. Kellemes és kreatív hétvégét nektek!
Nagyon fura érzés megint írni ide, teljesen leszoktam róla az utóbbi hónapokban.
Köszönöm, hogy a szőttes-posztra olyan sokan reagáltatok. Mindent elárul az én 2019-emről, hogy hetekbe telt, mire egyes kommenteket engedélyeztem – és ez nem a kommenteken múlott.
Nagy reményekkel indultam az évnek, előre tudtam, hogy minimum két ponton felforgatom az életem és a család életének szokásos menetét. Az első felforgatás rögtön év elején indult és ez inkább könnyítés volt számunkra. elbúcsúztam a munkahelyemtől, ahol több, mint 8 évet dolgoztam. Sok szempontból nagyon jó időszak volt, de már éreztem, hogy ideje visszatérni arra a területre, ahonnan azért jöttem el, mert a kisgyerekes életformával nem volt számomra összeegyeztethető. A januártól augusztus végéig tartó időszakban félállásban dolgoztam csak egy projektben. Nagyon rámfért, még akkor is, ha anyagilag kompromisszum volt. Az év eleji reményeim nagyrészt arra vonatkoztak, hogy mihez fogok kezdeni a felszabaduló rengeteg időmmel. Az első három hónapban nagyrészt a pszichodráma képzésem lezárására koncentráltam, megírtam a szakdolgozatot és felkészültem a vizsgára. Utána viszont akár csodát is tehettem volna horgolásfronton, csinálhattam volna horgolás és freeform horgolás videókat például. Ehhez képest teljesen földhözragadt módon rengeteget aludtam. Be kellett vallanom magamnak, hogy évek óta durva alváshiányom volt és hogy erre a plusz pihenésre egyszerűen szüksége van a testemnek.
Márciusra az is kialakult, hogy augusztus végén elköltözünk Bécsből. A döntést megelőző pár év fejben a különböző szcenáriók végigjátszásával telt – és higgyétek el, ebben is nagyon ki lehet fáradni. Minden lehetséges út mellett és ellen is voltak érvek. A számomra legideálisabb verzió sajnos csak utópiában létezik, az egy kiszámítható vállalkozói környezet és gyerekbarát, inspiráló oktatási rendszer lett volna Magyarországon (különösen a második lett volna fontos). Miután pár hónap álmodozás után a hazaköltözéses tervet végül elengedtük, még azt kellett kitalálni, hogy ragaszkodunk-e Bécshez mint lakhelyhez. Végül a “fejjel előre a sötétbe” elv alapján Karintiában kötöttünk ki és én visszatértem 14 év szünet után ahhoz a munkához, amit mindig is akartam csinálni, gyülekezeti lelkész lettem.
Hogy ez a döntés jó volt-e vagy nem, arra majd térjünk vissza öt év múlva. Most, négy hónappal a munkakezdés és költözés után sok pozitívumot látok és néhány negatívumot is. Azt gondolom, hogy ha előre tudom, hogy a gyerekeket mennyire megviseli a változás, akkor nem erőltettem volna a költözést. Viszont számos olyan dolog van, amiért a költözés a legjobb döntéseink egyike. Ez a kép például, ami autóval 15 perc tőlünk, biciklivel meg 50:
A munkámban is több a jó dolog, mint a nem jó – de az tagadhatatlan, hogy teljes embert kíván meg még néha annál is kicsit többet. Az első hetek úgy teltek el, hogy 14 munkaórás napokat nyomtam, és ezzel együtt úgy éreztem, hogy nem vagyok kész. Szerencsére azóta visszataláltam egy valamivel egészségesebb időbeosztáshoz, de tény, hogy fonalakra, blogra és szórakozásból olvasásra alig maradt időm. Itt, vidéken a napok nagyon korán kezdődnek, a hatos kelés pedig azt jelenti, hogy este tízkor legkésőbb már alszom. Ez körülbelül fél óra saját időt jelent naponta már félig alfa-állapotban a fáradtságtól. Tudom, sokan élnek így, és az volt a luxus, amiben eddig voltunk, ennek ellenére engem ez a változás eléggé igénybe vett. A lelkészi életforma másik sajátossága, hogy nekünk hivatalosan csak egy szabadnap jár hetente, az is hét közben, tehát amikor a család többi tagja suliban van és dolgozik – de persze vannak esetek, amikor a szabadnapba is beszervez valaki valamit, például temetés, városi vagy iskolai rendezvény. Az egyházi ünnepnapok, amikor a többi normális ember kialussza magát, szintén nem szabadok. És amikor mondjuk a karácsonyi-újévi hajtás lemegy és végre lehetne lazítani, akkor újra kezdődik az iskola, s a hitoktatás miatt szintén nem lehet szabit kivenni. Szóval nagyjából úgy élek – meg ebben a foglalkozásban mindenki – ahogy szerintem meg minden orvosi ajánlás szerint nem szabadna, kivéve, ha valaki kifejezetten burnout-ra utazik.
Mielőtt panasznapba csapnék át, azért azt is írom, hogy meg lehet ám tanulni bánni ezekkel az adottságokkal és talán valamennyire kezdem is tanulni. De a 2019-es évem végét abszolút meghatározta ez a küzdelem az idővel és a saját elveimmel. Mert az Anyahajóval egy fő célom volt és van: azt szeretném képviselni, hogy mindenkinek joga van napi saját hobbiidőre – még ha csak 15 percre is. Ehhez képest ezt nem mindig sikerült betartanom az utóbbi hónapokban. Igyekszem viszont tanulni az önmagammal szembeni türelmet is, azaz tudatosítani, hogy ez a 15 perc nem egy újabb kötelesség, amit magamra veszek.
A képen látható kendőkezdemény jelképes is: ma kezdtem el hosszú gondolkodás után. Ez a kezdés most egy igen arra, hogy vissza szeretnék térni az új évben a fonalazáshoz és szeretném megint megtalálni az egyensúlyt a munka és a pihenés között. (Egyébként ez tavaly az első 8 hónapban nagyon jól sikerült, de minden váltás újrahangolást igényel.) És azért is örülök az újra támadó startitisnek, mert rájöttem, hogy nekem nem kell erőltetni az “egyszerre egy projekt” elvet – engem ez nem fókuszál, hanem visszafog.
A poszt elején található topnine fotóhoz még pár gondolat: Kevés fonalas projekt készült el 2019-ben. A nagyobb részük szövés volt egyébként, részben azért is foglaltam be magamhoz képest sok szövős napot, mert tudtam, hogy Karintiából nem fogok csak úgy hazaugrani. A saját szövőszék témán rövid ideig gondolkoztam, nagyon vonzó és most még el is férne a lakásban, de még nem jött a nagy elhatározás.
Elkészült viszont egy Doris Chan türkiz horgolt felső, amit sokat hordok, és egy Stephen West pulcsi, amit imádok nézni, viszont gyakorlatilag nem hordom. Ezzel a kettő projekttel átléptem a komfortzónám határát, és remélem, hogy mind kötött, mind horgolt vonalon hoz 2020 is legalább egy-egy felsőt, pulcsit, mert ezekre nagyobb szükségem van, mint egy ötvenedik kendőre.
A válogatásból látszik, hogy az Insta-követők szeretik az élénk, vidám színeket, szinte csak ilyenek kerültek be a leg-válogatásba. Hogy ehhez tudom-e tartani magam, arra kíváncsi vagyok, mert az itthon lévő fonalaim egyre inkább a lágy nyár színvilágban mozognak, azaz inkább tompábbak, visszafogottak. Azért egy takaró még biztosan lesz ilyen erős és vidám színekből, a többi meg majd kialakul.
A freeform horgolás is újra teret nyert nyáron, egy most készülő stóla képeit az Instán láthatjátok időről-időre. A másik tipikus poszttéma mostanában a nappalink asztala: a fehér asztal, mögötte a könyvespolc a sok színes könyvvel nagyon hívogat, hogy újabb és újabb színes tertőket horgoljak rá.
Ennél sokkal konkrétabb terveim most nincsenek is 2020-ra, igyekszem szabadságot adni magamnak, hogy az történjen, ami épp jó. Dez azért a könnyebb visszakereshetőség kedvéért csinálok egy listát a jó lenne, ha projektekről:
egy kötött zokni
egy kötött pulcsi
egy horgolt pulcsi vagy kardigán
a freeform stólát befejezni
a selyem horgolt kendőt befejezni
a szövéseimet végre eldolgozni
a színes hexagonos takaró lógó szálait eldolgozni
egy-két horgolt terítő a nappaliba
és a nyáron egy-két szövős nap
Ez a poszt brutálisan hosszú lett, remélem, azért valamennyire nektek is érdekes, nemcsak nekem. Köszönet mindenkinek, aki az ingadozó aktivitásom ellenére is kitartott az Anyahajó mellett. Köszönet mindenkinek, aki a FB-csoportban akkor is aktívan posztolt a 100kreanapos kihívásba, amikor én teljesen behavazódtam a költözés után. Fantasztikus egy ilyen csoport és ennyi egymást támogató kézimunkázó ember! Boldog új évet kívánok Nektek!
Ez a sálnak indult szőttes volt az első takácsmintázásom Judit szövőműhelyében. Elég sokáig tartott, mire kirojtoztam, és ez nem véletlen. Amennyire tetszik másokon egy vajszínű, natúr kendő, annyira nem tudom elképzelni, hogy én hordanám. Elajándékozni mégsem akartam, pont azért, hogy az első megmaradjon összehasonlításként. Ott lapított a szekrényben azóta is és várta az ihletet.
Az a szerencséje, hogy az új lakásba nem fért be a régi négyzet alakú asztalunk, ahhoz ugyanis arányaiban nem passzolt sehogyan sem. Ehhez a kisebb hosszúkáshoz már sokkal jobban megy, így végül asztali futóként végezte. Picit népies lett ezzel a zöldes fonallal, emiatt se vagyok boldog 100%-osan. És úgy egyáltalán, a gombolyag sokkal inkább nézett ki mályvásnak, mint zöldesnek (Zauberball átmenetes zoknifonal), de valahogy úgy alakult, hogy mégis a zöldből került több a sálba. A képen a középső mályvás csík egy talán Ninathread maradék, ezzel probáltam menteni a menthetőt.
Nem mondom, hogy nem tetszik, mert úgy egyébként játékos a szimmetriája, izgalmas a színek változása, meg szőni jó volt, nem terveztem túl és kísérletezgettem is közben, szóval jó érzésem kapcsolódik hozzá, ha ránézek, de nem a végeredmény kinézete miatt.
A széle valószínűleg a fonalak különböző vastagsága miatt elég hullámos lett, de erre mondjuk nem vagyok háklis, végül is nem eladásra készítek.
A fonalakat legjobb tudásom szerint felidézem:
A natúr Drops Lace
A zöldes-mályvás átmenetes Zauberball Teezeremonie
a mályva egyszínű szinte biztosan Ninathread lace, de azért mérget nem vennék rá.
Nagyon kíváncsi vagyok egyébként, hogy a hézagos posztolási szokásaim és a blogkorszak vége ellenére maradt-e még itt valaki, aki olvas. Ha írtok egy kommentet, nagyon megköszönöm, csaerébe ígérem, hogy a következő poszt is már készülget.
Ennek a nyárnak a fénypontja számomra két szövős nap volt Judit műhelyében. Az első napon takácsmintáztam, erről még majd írok hosszabban egyszer. A másodikon egy kis vászonszéken szőttem mentaszínű felvetésben. A sorrend így tökéletes volt: a mintázásban annyira kifáradtam fejben, hogy a második napon örömmel vetettem bele magam a gépies vászonszövésbe, amikor csak dobálja az ember a hajócskát jobbra-balra.
Már hónapokkal ezelőtt tudtam, hogy ebben a felvetésben egy barátnőmnek szeretnék sálat készíteni búcsúajándékul. Mindketten elhagyjuk Bécset, csak ő négy hónappal később, mint én. Nem tudni, mikor találkozunk legközelebb, így szerettem volna, ha valami emléke marad a közös időnkről. Mivel ez a visszafogott szürkéslila nagyon jól áll neki, így ezekben a színekben gondolkoztam és a próbaszövéskor kiderült, hogy tényleg jól működik a menta felvetésben is.
A sál nagyobbik fele, úgy 65%-a a sötétebb árnyalattal egyszínű lila, aztán jön egy kettes váltásos szakasz a világossal és a sötéttel, majd csak a világossal egy blokk és az egészet egy keskenyebb, kb 10 centis sötét sáv zárja le. Semmi hókuszpókusz, de felvéve minden pont jó helyen van, remekül sikerültek az arányok. 185 cm volt a székről levéve plusz a rojtok.
Tudjátok, van az, amikor az élet abszurd helyzeteket produkál. Az elmúlt ötven napban futott az Anyahajóblog fb-csoportban egy kihívás 50 nemhalogatós nap címmel. A lényege az volt, hogy rég halogatott kreaprojektjeinkkel kapcsolatban lépjünk tovább. Ez mindenkinek más volt, sokat elkezdett projekteket fejeztek be, szálakat varrtak el,de volt, aki végre belekezdett valamibe, amihez már évek óta megvette a mintát és a fonalat. Én is nagyon szorgalmas voltam az alkotásban, csak a fotózásban nem sikerült lépést tartanom. Sebaj, gondoltam magamban, majd júliusban, amikor végre vége a sulinak és legalább ezzel a stresszfaktorral kevesebb lesz. Egy dolgot felejtettem el, és ezt a képen láthatjátok.
Augusztusban költözünk, de mindenféle okokból kifolyólag hamar el kell kezdenünk a pakolást, így már tegnap leszállította a költöztető a kölcsöndobozokat és a kényes bútorok csomagoláshoz szükségek két gigaguriga buborékos fóliát. Na most az egy dolog, hogy szerintem ezzel a mennyiséggel egy falu el tudna költözködni, meg hogy eredetileg ide akartam állítani a megtöltött dobozokat, de ráadásul ez az a sarok a lakásban, ahol a fotókat szoktam készíteni a blogba. Le szoktam szedni a falról a dühösnős képet és a szögre akasztom a vállfát a kendőkkel. No hát ezt most bebuktam, kicsit kreatívabbnak kell majd lennem és külső helyszínt találni. Így ma nem kaptok fényképes bizonyítékot arról, hogy mennyire hatékonyan nemhalogattam az elmúlt ötven napban, mégpedig azért nem, mert addig halogattam a fotózást, amíg már “nincs ajtó, nem lehet bemenni”. Na de legalább elmesélem.
Sikerült hordhatóvá tenni három szőtt sálat, mert végre megpödröttem vagy megcsomóztam a rojtokat.
Rég halogattam azt is, hogy varrjak magamnak egy átlapolós fazonú ruhát. Végre kiszabtam, megvarrtam próbaanyagból, minden remekül is sikerült, csak épp a beteg elvérzett, azaz a ruha mégis hordhatatlan lett, mert nem az én méretem. Bőségben stimmelt, még hosszban is összességében, de két ponton elcsúszott a dolog. Egyrészt kiderült, hogy a 158 centis testmagasságra varrni nemcsak azt jelenti, hogy 10 centivel rövidebbre szabom a szoknyarészt, hanem igazából a felsőrész hosszából is el kellett volna venni öt centit és az aljából is ötöt. Sajnos ezt utólag már nem tudta javítani, mert – és itt a második pont – a szabásminta a mellbőséget nem mellvarrás segítségével állította be, hanem mell alatti hajtásokkal. Ezek a mell alatti hajtások úgy alakulnak ki, hogy cikkcakkosra kell szabni a felsőrész alját és számomra még nem átlátható logika alapján 3-3 pontot az anyagon összeérintve levarrni. Mivel a logika nem volt meg nekem, csak gépiesen tettem a szabásminta utasításait, így esély sem volt a saját méretemre finomhangolni. A mell alatti ráncolás így nekem derékvonalban volt. Próbálgattam, nézegettem egy-két hétig, de nem éreztem azt, hogy ebben a ruhában én ki merek menni az utcára. Ráadásul a V alakú nyakkivágás is 10 centivel magasabb nőkre volt kialakítva, ez sem tette komfortossá a viselést. No sebaj, tanultam a dologból. Azt még nem tudom, hogy a következő ruha szabásakor tudom-e ezeket a pontokat valahogy ellensúlyozni, de legalább már tudom, hogy hol kell odafigyelni. És igen, ismeretlen szabásmintát ezután is mindig próbaanyagból fogok először készíteni. Sajnáltam volna, ha a szép tűpettyes vékony farmeranyagot kellett volna kidobni. (Oké, nem dobtam ki ezt se, mert patchworknek jó lesz, de értitek, mire gondolok.)
Egy másik, szintén fiaskóval végződő nemhalogatásom egy szoknyafelhajtás volt. Azt gondoltam, hogy ha azt a bizonyos 10 centit levágom a szoknya aljáról, akkor majd jobban fog állni. A hossza valóban jobb lett, de be kellett látnom, hogy azt a szoknyát egyszerűen kihíztam, így az adományok közé vándorolt, remélem, egy nálam picit vékonyabb kisnövésű nő örülni fog neki.
Szintén egy halogatás végére tett pontot, hogy elkezdtem magamnak egy lila grannymintás kardigánt horgolni. Kattintsatok a lap alján az Inta-feedemre, ott megtaláljátok! Ez még nincs kész, de jól halad, majd mutatom alkalomadtán.
Az utolsó projekt pedig: nem halogattam befejezni egy évekkel ezelőtt elkezdett freeform horgolt nyakmelegítőt. Ez viszont annyira izgalmas önmagában is, hogy erről egy külön bejegyzést fogok írni hamarosan. Élvezzétek a nyarat és horgoljatok a strandon is!
Tényleg úgy van, hogy a szövés jelenleg nagyobb flowt jelent számomra, mint bármelyik más kézműves technika, így meg fognak szaporodni a szövős posztok a nyáron. Ez a kendő még tavaly készült, viszont a rojtsodorgatást halogattam kicsit, így csak májusban kezdtem el hordani. Szerencsére pont elég hosszú volt a tél.
Nem tudom, a monitor mennyire adja vissza, hogy a kék felvetés és a pink vetülék milyen csodásan irizál. Ha nem látszik, akkor bemondásra higgyétek el légyszi. Hogy mégse csak sima egyszínű sál legyen, beleszőttem egy kis kézzel font fonalat is.
Ez a kendő is Lukács Judit műhelyében készült, amiről – úgy képzelem – a mennyországot is mintázták.
Aki figyelemmel kíséri a Lukács Judit szövőműhelyében zajló életet, az azonnal látja, hogy ezt a sálat nem a múlt héten szőttem. Tavaly tavasszal volt ez a rózsasziromszínű felvetés barna hosszanti csíkokkal. Két sálat szőttem benne, az egyiket egy év alatt sikerült is kirojtoznom, a másikon most dolgozom szorgalmasan. Nagyon kis egyszerű terv volt, a nagyja rózsaszín, és egy-egy keskeny natúr illetve a felvetés barnájával megegyező színű csík került bele váltakoztatva, egymástól egyenlő távolságra. Nekem tetszik és azt hiszem, annak is, aki ajándékba kapta. Cérnavékony pamutfonalat használtam hozzá.
Ahhoz képest, hogy mennyit járok szőni, alig van szövős projektről bejegyzés. Nem a titkolózás miatt, hanem mert kitartóan halogatom a szálvégek elvarrását ebben a hobbiban is. Ezt a mintakendőt Judit műhelyében használati cél nélkül szőttem az egyik nap végén maradt pár órámban, hogy kipróbálhassak pár olyan díszítési módszert, amit vászonszövésbe is be lehet illeszteni. Egészen sokáig elfelejtve sunnyogott egy projektes kosaramban. Most húsvét előtt rendezgettem kicsit a dolgaim, rátaláltam, és mivel épp hátteret kerestem a húsvéti kalácskoszorú fotózásához, beugrott ebbe a szerepbe a kicsike. És igen, mintha pont erre találták volna ki! Így most a következő lépés az lesz, hogy beszegem a nyitott két végét, ezzel megúszok rengeteg csomózást és lesz egy szép kendőnk a kenyeres kosárba. Végül mindig összeáll a kép!
A határidő a legjobb múzsa, és ez a kreatevékenységekre is igaz. Szombaton nyílik lehetőségem átadni ezt a tavaly tavasszal szőtt sálat a leendő tulajdonosának. Tippeljetek, hány rojt van eddig kész! De mivel rövid rojtot tervezek, azaz csak csomózni kell, sodrogatni nem, így igenis reális, hogy péntek délután-este elkészüljek vele.
Az akaratlan növényi festésről meg annyit, hogy megtudtam, a kenderkötél is fest. A kedvenc szőnyegemet, amin általában a kreacuccokat is fotózom, mert olyan kellemes-semleges törtfehér színű, megpróbáltam beáztatni a fürdőkádban. Az egy dolog, hogy megszárítani igen nehéz lakásban és ázottpumaszag van azóta is, de még a kenderkötél, amire a szőnyeg csomózva van, is kieresztette a színét, szóval a semleges színnek lőttek. Majd ha szusszanok egyet, és az nem lesz március vége előtt, megpróbálom kémiai szerek bevetését, amit egyébként el akartam kerülni, ezért is áztattam be. Legyetek sokkal okosabbak, mint én, használjatok egyből kémiát, ha szőnyeget akartok tisztítani! Én meg addig is keresem a megfelelő fotóhátteret. Hamarosan jelentkezem a Stephen West pulcsimmal és remélhetőleg ezzel az addigra már kész sállal. Jó alkotást addig is!
Fonalasok csapdája sokszor, hogy vesszük, vesszük a sok szép, különleges összetételű luxusfonalat, aztán sajnáljuk elhasználni, mígnem egyszer egy kifinomult ízlésű molycsalád úgy nem dönt, hogy ha mi nem, majd ők hasznosítják a kincseket. Velem is előfordult már ez a sztori, szóval azóta inkább erőt veszek magamon és használom, használom, használom a fonalaimat. Bónuszként igyekszem minimálisan növelni a készletet vagy inkább semennyire.
Ennek a sálnak a két fő színe, a padlizsán (kicsit melange-hatású) és a bordó szintén ilyen sokáig tartogatott különleges fonal: bébi alpaka, gyapjú és mulberry selyem keverék Peruból (Mirasol Sulka Legato). Kiegészítettem egy frissen vásárolt Zauberball gombóccal, ez utóbbi az átmenetes csíkos részben található.
Előzetes tervezgetés nélkül szőttem, mert annyira nem tudtam elképzelni, milyenek lesznek ezek a fonalak együtt, hogy inkább hagytam magam vezetni attól, ahogy alalkult a szövet a szövőszéken. A végeredménnyel nagyon elégedett vagyok, úgy érzem, hogy egy minden szempontból hozzám illő óriássál lett belőle. A padlizsán és a bordó a két kedvenc színem és az egész remekül tompítja a kabát élénkpiros árnyalatát.
