Úgy egy éve vár ez a fekete farmeranyag meg a szép szövött szalag arra, hogy Do ruhatárát kicsit feltupírozzam. Az új Ottobre adta végül az utolsó lökést – persze egyik modellt sem varrtam meg konkrétan, csak valami hasonlót. Ott szövött szalag helyett ferdepánt volt a dísz és nem is a csípőrészen, hanem a fodrok beszegéséhez hsználták. Meg nem is csak egy fodor volt, hanem egymás felett elcsúsztatva kettő. Ez persze sokkal jobb is lett volna, de technikailag még mindig nem vagyok ott, hogy képes legyek egy téglalapot akkorára behúzni, amekkorára akarom vagy a minta diktálná, így maradtam az egy emeletes és nem annyira pörgős szoknyánál. Van azért rajta szép színes díszítősor meg pink farkasfog is – gyerek akarok lenni én is újra vagy legalábbis stay-at-home-mom, hogy ilyet hordhassak.
A leánygyermek elégedett, így aztán én is – a to do listámra meg felírtam, hogy ha legközelebb találkozom Zsukkával, majd jól megtaníttatom magamnak a terv szerinti mértékű behúzást.
Az alábbi három ruhadarabban az a közös, hogy egyikre sem volt igazán szüksége Do-nak. Ha jobban belegondolok, teljesen fölösleges mind horgolni, mind varrni, bőven elég ruhája van a nyári szezonra még tavalyról. Csak néhány basic pólóval egészítettem ki Do ruhatárát, de a szoknyák és ruhák legfeljebb rövidebbek lettek tavaly óta, széltében továbbra is passzolnak. Esetleg egy vékony kardigán lenne még hasznos, de ahhoz horgolás helyett inkább kötni kéne tudni. Sebaj, azért varrtam – még jócskán télen – egy türkiz hagymaszoknyát Ottobre szabásminta és Zsukka útmutatása alapján. Egyszerű, nagyszerű, és gyakorlatilag az utolsó centiig elhasználtam ezt az anyagot, amiből összesen fél méter volt. Tökéletesíteni még lehetne a kivitelezést – nekem mindig bajom van a behúzásokkal, hogy nem tudom egyenletesen eloszlatni a ráncokat. De ne legyünk maximalisták, csinos és a színe is jó, és majd még gyakorlom további fölösleges szoknyák varrásával.
A kardigán leginkább technikai kísérletnek tekinthető: nagyi négyzet térbe konvertálásával készülő modell, leírása az alábbi linken található Eredetileg magamnak szerettem volna elkészíteni, de elriasztott, hogy egy bizonytalan eredmény kedvéért vegyek brutál vastag fonalból fél kilót meg brutálvastag horgolótűt, így gyerekmérettel próbálkoztam először.
Mindent ugyanúgy készítettem, mint a felnőtt modellnél, csak a fonal és a tű volt vékonyabb. (7-es tű és olyan fonal, amihez 6-os tűt ajánlottak. Egyébként Rübezahl márkájú volt, gyapjú-akril keverék, és kifejezetten nem volt kellemes dolgozni vele, szóval nem ajánlom. Cserébe nem volt drága – ez is valami egy kísérlet esetében.) A végeredményt lehet jól fényképezni, de alapvetően egy formátlan, nemcsinos T-alakú lebernyeg, ami még egy gyereken mutat is valamennyire, de pubertáson túl nem ajánlanám senkinek. Szóval maradtunk a kísérletnél: izgalmas, ahogyan síkból a térbe átlépünk, de hogy ezt magamnak nem horgolom meg, az is biztos.
És akkor most jön az, amiért viszont fenntartás nélkül rajongok. Egy tunikát horgoltam egy régi Lea Spezial-ból. Kicsit módosítani kellett a szemszámot, mert valahogy az én fonalamból és az én szoros horgolásommal még a 128-as is kicsi lett volna, de pár mintaegységgel többet horgolva tökéletes lett. Szellős csipke, lendületesen bővül. A felső részét Do kívánta rózsaszínből (nekem jobban tetszett volna az egészet egyféle fonalból, de a megrendelő kérése parancs) és azt teljesen a magam feje után horgoltam.
A fő változtatás a megkötős spagettipánt lett, ez eredetileg szélesebb fix-varrott pánt lett volna. Csak épp tudom, hogy mennyire szoktak ezek a pántok nyúlni, szóval inkább maradtam a megkötősnél. Külön posztot is érdemelne a téma, de most csak egy linkre van energiám. Doris Chan mutatja be azt az állítólag régóta ismert láncszemsort, ami rugalmasabb és minden szempontból jobb, mint a hagyományos. Én is ezt használtam ehhez a zsinórhoz, és biztos vagyok benne, hogy hagyományos láncszemsort soha többet nem horgolok. Ez a megoldás zseniális, és ha van egy kis időtök – tényleg kicsi, negyed óra elég – üljetek le és bogarásszátok ki, NAGYON megéri!
Még a fonalról: Pécsen vettem sok évvel ezelőtt, Oltremare BBB Filati, 70% pamut, 30% akril, van benne egy fényes fehéres szál, ami nekem nagyon tetszik. Ezenkívül elég jó alaktartó, szóval szeretem. Eddig csak apróbb holmikat horgoltam belőle, babafotózós sapkákat, ez lett a nagy projekt, amivel szinte az összes fonalat el is használtam. Vastagabb mint a Catania, 3,5-es horgolótűvel horgoltam, de akár 4-essel is lehetett volna. A rózsaszín fonal pedig Catania, ezt nem is ragozom.
A múltkoriban Kicsodával épp abban értettünk egyet hevesen, hogy mennyivel jobb varrni, mint a varrományt fényképezni. A horgolásokat sem könnyű épp, azaz időbe telt megtanulni, de a varrással még nagyobb gondban vagyok. Ez a szintefekete farmeranyag például szuper. Kicsit rugalmas, épp annyira, hogy a belőle varrt szoknyám spontán csinosabb lett az alja felhajtása folyamata közben. (Kicsit kikunkorodik, ha értitek, mire gondolok.) De fényképezni abszolút képtelenség.
Mivel egyensúlyozni akartam a visszafogott irodai stílus és a legyen benne valami különleges között, végül az alján díszöltést használtam. Igaz, az anyag színével egyezőt, de szeretném azt gondolni, hogy ha az ember jobban odanéz, akkor látszik. De ha nem is látszik, én tudom, hogy ott van, és ez is elég. A szoknya csinosan néz ki rajtam, de ezt egyetlen képpel sem tudom alátámasztani. Remélem, Apahajó csinosabbnak lát engem saját szemével, mint a fényképezőgépen keresztül 😉
Ugyanebből a farmeranyagból egy rohangálós táskát is készítettem, bélése rózsaszín alapon fehér tűpettyes anyag, külsőjére pedig pompomos szegély és egy baglyos szövött szalag került. Két hosszú füle van. Mérete a tortás Vattacukorhajú lány-féle táskáéval egyezik meg, amit nagyon szerettem és bevált, de mostanra teljesen leharcolódott, úgyhogy le kellett váltani. Ezen bejegyzés egyetlen fotóján a lényeg látszik, azaz a díszítés, az egészről nem készült értékelhető fotó.
Felhívnám a figyelmet arra, hogy bár egyenesen varrni sima öltéssel most éppen nem sikerült, de a szalag felső részét egyetlen félresiklás nélkül cikkcakkoltam le a legapróbb öltéssel. Azt hiszem, innen nekem már csak lefelé vezet út.
Ez a szoknya igaziból már több, mint egy éve készen van. Olyat varrtam, amilyet a kedves megrendelő kívánt: hosszút, szűket. Aztán amikor a kedves megrendelő konstatálta, hogy hosszú és szűk szoknyában nem lehet felmászni a kanapéra és úgy általában semmi izgalmas tevékenységet nem lehet benne végezni, csak csinosan ülni, akkor közölte, hogy ő bizony többet ezt nem veszi fel. Világos volt tehát a feladat: rövid szoknyát kreálni a hosszúból, mindezt pedig lehetőleg úgy, hogy az alján lévő díszítőszalag se tűnjön el.
Ahhoz képest, hogy ez az alakítás nagyjából 20 perces munka volt, igazán nem siettem el. De mit tegyek, az ihlet épp karácsony reggelén fogott el – habár az előkészületekkel igen rosszul álltunk. (Vagy épp ezért.)
Rövid méricskélés után (kívánt szoknyahossz plusz a gumi szélessége két és félszer a szoknya aljától számítva) levágtam a fölösleges felső szoknyarészt. Ezt se dobjuk el, hiszen hasonlóan 20 perces időráfordítással egy lépcsőzetes szoknya készíthető belőle. Majd meglátjuk, hogy ennek a derékbősége megfelel-e Do-nak – ha nem, van épp kicsivel kisebb lány a családban, majd neki adjuk.
Az alsó szoknyarész – a továbbiakban szoknya – felső szélét cikkcakkal letisztáztam. Mivel ez egy erősen nyúlós anyag, kicsit hullámosodott, de ez a későbbiekben nem fog látszani.
A gumiszalagot mérés és próba után megfelelő méretűre összevarrtam.
A szoknyát visszájára fordítottam, felülről ráhúztam a gumiszalagot figyelve, hogy sehol se csavarodjon.
Majd körben lehajtottam a szoknya felső szélét és gombostűztem. Ezután már csak végig kellett varrni körben, kifordítani, és kész is az egy éve használ(hat)atlan szoknya, mely új hosszával nagy népszerűségnek örvend.
Olyan régen ígérgetem már, hogy varrok egy pörgős-fodros szoknyát, hogy szerintem igazán meg lesz lepődve ma, ha hazajön az oviból, és meglátja, hogy tényleg elkészült.
A gumírozás egyszerű, de nagyszerű módszerének ismertetéséért nem lehetek elég hálás Miss Scottynak. Állíthatom, hogy ez a tutorial megváltoztatta az életemet – eddig a varrás legutáltabb része számomra a gumibefűzés volt (kínlódva, lukon, biztostűvel, lukbevarrással), most pedig már alig várom, hogy végre gumírozhassak.
Kis csemege, hogy ennek a szoknyának a megvarrását nagyjából 9 éves korom óta tervezem, akkor választottam magamnak ugyanis NDK-s nyaralásunk alatt a Nähst Du mit? című örökbecsű varróskönyvet, amiből a varrás lépéseit tanulmányoztam. Tudtam én, hogy még jó lesz valamire egyszer!
