A múltkori szövésem után elég nyilvánvaló volt, hogy a férjem is szeretne magának sk szőtt sálat, így a februári alkalmat Judit műhelyében neki szenteltem. Nagyon nehéz fényképezni a selymet, mindig becsillog, de hát ami a fényképen a hátránya, az az életben az előnye. Csodás fénye van, előkelő, de a színe miatt mégis diszkrét. Antracit selyemfelvetésben türkiz és kétféle szürke selyemfonalak, Csak kevés minta, a nálam szokásos hajszálcsíkozás és hármas szélesebb csíkok. Férfisálba nem is mertem ennél többet tenni. Ennek most nincsenek rojtjai, varrógéppel szegtem el a két végét.
Persze ennek is sztorija van: szépen félretettem a sálat, hogy majd lassacskán megcsomózgatom. Kábé a negyedénél voltam, amikor elutaztam hétvégére, és pont ekkor durva mínuszok jöttek. Amikor hazajöttem, a reptérről egyenesen családi vacsorára indultam, ott találkoztunk mind, mi öten és a selyemsál. Hát mert hideg volt. És mondjuk jogos, kábé 10 nap van az évben, amikor sálhordásra indító hőmérséklet van – értsd mínusz 5 fok alatt – néhány hiányzó csomó nem lehet akadály. Úgyhogy hazaérve gyorsan eldolgoztam inkább varrás útján, mielőtt így apránként lebomlott volna a nagy mű, és másnaptól már legálisan lehetett hordani. Mit ne mondjak, sikere volt. Szóval jelen fotó csak megtévesztés, valószínű az első és utolsó alkalom, hogy felvehettem ezt a szépséget.
Júliusban hosszú-hosszú vágyakozás és tervezés után eljutottam Judit szövőműhelyébe. Azért is tartott sokáig eljutni ide, mert hétvégén időpontot kapni nem könnyű, de ez csak a külső ok. A belső ok az volt, hogy nehezen engedtem meg magamnak még egy potenciális hobbit – van már elég így is. És hát igen, jól sejtettem, nem volt elég a kipróbálás. Azóta már voltam egyszer szeptemberben is szőni és még bőven van terv a fejemben.
De ha már hobbihalmozás, azért a szövésnek mégis van előnye a többi hobbimhoz képest. Mivel ezt nem otthon csinálom, ezért egy-egy napot ennek a tevékenységnek dedikálok, és az egy nap alatt valóban elkészül egy “termék”, általában stóla vagy sál. Otthonra marad még a rojtozás, de azért ez nem olyan sok és valahogy nekem sokkal kellemesebb, mint a fonalelvarrás a horgolásban.
Ezt a sálat hajszálvékony pamutfonalból szőttem nagyon egyszerű mintával. Volt A színnel egy egyszínű rész, aztán A és B színnel csíkozva, aztán B színnel egy nagyobb egyszínű, lezárásként pedig három csík A színnel. Juditnál egyébként hihetetlen szofisztikált mintájú kendőket is szőnek a lányok, de természetesen ezt hónapokig, évekig kell gyakorolni, amíg idáig eljut valaki. Azért az egyszerűség nekem kifejezetten tetszett is, és nagyon elégedett voltam a végeredménnyel.
Amikor megtudtam, hogy királykék és fűzöld felvetések vannak szabadon, akkor nyilvánvaló volt, hogy nem magamnak fogok szőni. Először anyukámnak szerettem volna, de ő nem szerette volna, így ideiglenesen hazahoztam. Nézegettem, csodáltam, aztán egyik sógornőm megjegyezte, hogy neki eléggé tetszik, így most majd ő kapja meg, hozzá tényleg illenek ezek a színek.
A szövés mágikus, de tényleg, nagyon egyszerű mozdulatokkal és egy adag monotóniatűréssel lassan, milliméterenként születik a sál. A színe sosem olyan, mint a két fonal színe, hanem a felvetés és a beleszőtt fonal színe keveredik és néha, mint itt a lila részen, szabályosan irizál, vibrál. Most nem áradozom többet, nézzétek meg a közeli képeket, szerintem fantasztikus a színek játéka!
Ha megírtam volna a freeform horgolás könyvet, ez a stóla lett volna a címlapon – igaz, akkor még Óceán munkacím alatt futott. Most viszont, ahogy néhányszor már hordtam, egyértelmű pávaként viselkedik, magára vonzza a tekintetet, emberek megjegyzik, hogy nahát, milyen jól néz ki. Vállfán persze feleannyira, mint valóságban, de azért mutatom:
A horgolás tényleg freeform, amivel a teszthorgoló lányok meg is szenvedtek, mert kábé olyan receptet adtam meg nekik, mint dédanyáink szakácskönyveiben vannak: “amennyit felvesz”, meg “ha szép szálasan csorog a fakanálról”. Szóval nem tudnám megmondani, meg receptet adni se hozzá, hogy hogy készül a rácsminta és számomra is meglepetés volt, hogy végül milyen alakú lesz az egész, mert inkább az anyag diktált, mint én. De végül hagytam magam vezetni és elkészült az eddigi legkedvencebb sk stólám. Csak azt sajnálom, hogy nem valami nemesebb fonalból kezdtem neki. Kapaszkodjatok meg, ez a cucc itt 100% akril, Bravo fonalból készült. Csak mert annyira szépek a színei. Pedig megérdemelne egy selyem-gyapjú keveréket is és talán annak is eljön az ideje.
Magam is alig hiszem, de igaz: ez az első nyakláncnál nagyobb freeform holmi, amit magamnak készítettem. Eddig bármit csináltam, mind eleve ajándéknak készült vagy végül úgy alakult, hogy elajándékoztam. És pont a freeformmal úgy vagyok, hogy nem megy minden nap, ihlet kell hozzá és a csillagok szerencsés együttállása, valamint természetes fény, hogy lássam, hogyan működnek egymás mellett a színek, szóval eleve csak szabi alatt vagy hétvégén jöhet szóba számomra a freeformozás. Ez a stóla is készült vagy egy évig, talán valamivel tovább is. Korábbi stádiumait már mutattam például itt, úgyhogy most csak a legutóbbi, a Nyalkán készült motívumokat mutatom meg közelről.
Itt egy technikailag nagyon egyszerű, de annál látványosabb, spirál közepű és rövidpálcákból horgolt csillag, amőba, szirmosvirág – ki minek látja.
Pici virág, amelyet a felületre spirál alakban horgolt láncszemek tesznek különlegessé. A stóla többi részéhez különböző effektfonalakkal horgoltam hozzá.
Ez pedig tényleg a legegyszerűbb virág, ami csak létezik, viszont nagyon jól néz ki szerintem, hogy a közepe Zauberball Crazy fonalból van, ami önmagában is jól játszik a színárnyalatokkal.
Ebben a lilával keretezett foltban van sk fonású fonal is, de igazából a legjobban nekem a sok buillon pálcás rész tetszik.
A narancssárga szőrös szélű folt egy korábbi virágpróbálkozás. Azt szeretem a freeformban többek között, hogy ilyen kis egyszer kipróbált darabkákat is fel lehet használni hozzá.A liláspiros szőrös rész pedig arra volt egy kísérlet, hogyan lehet bogyóból spirált horgolni. Nehezen.
És akkor a végére egy teljes kép is arról, ami végül lett. Hordás közben még nem fotóztam, egyelőre keresem azt a kabátot, amihez jól áll. Úgyis aktuális a kabátvásárlás idén, majd figyelem a kínálatot, és még azt sem zárom ki, hogy végül egy pirosat választok, ami egyébként biztos jele annak, hogy közeledek a negyvenhez.
A PIF játék (Pay it forward) – amellett, hogy igen jó dolog adni és kapni egyaránt – még ezért is jó, mert az idő szorítása is kulcsszerepet kap benne. Aki picit is ért a dramaturgiához, az tudja, mennyire fontos ez. Az unalomnak esélye sincs, amikor már azt hinné az ember, hogy előre tudja, mi fog történni, akkor egyszer csak bedobja a szerző az idő szorítása feliratú időzített bombát, és hirtelen belehúznak az események, szereplők igazi arcukat mutatják meg, és effélék. A PIF-ben 3 hónapos határidő áll a rendelkezésünkre, hogy elkészítsük a megígért ajándékot, és – csak hogy izgalmasabb legyen – ha valaki késik, akkor a késés időtartamával rövidül a következő fordulóban a rendelkezésre álló idő. Ha tehát valaki 3 hónap és 10 nap alatt készült el, akkor a következő játékban 2 hónap és 20 nap alatt kell ajándékot készítenie. Nálam a külföldi postázás plusz tényező, egyrészt több időt kell rászámolni, ha Bécsből küldöm a pakkot, másrészt dupla a para is, mert bár mindig ajánlva adok fel mindent, de ha két ország van bevonva a mókába, akkor mindig fennáll a veszélye, hogy csomagelkallódás esetén egymásra fognak mutogatni. Mondjuk jelen esetben ez nemcsak kellemetlen lett volna, hanem egyenesen végzetes, hiszen freeform horgolt cuccot nem lehet csak úgy pótolni, újra megcsinálni. Tehát jobbnak láttam összekötni a magyarországi telelést a stóla postázásával, habár így egy héttel kevesebb időm volt. Persze ez a sztori valószínű mindenki másnak rajtam kívül érdektelen, így jöjjenek inkább a képek, nem ragozom tovább.
Ami a legutolsó képről lemaradt, az elég jól látható az első képen elől: a kagylós-csíkos szakasz és a sárga virág. Olyan volt ez a stóla, mint a Luca széke. Bármennyire szeretem a freeformot, olyan nehezen szánom el magam, hogy a rengeteg lehetőség közül egy felé elköteleződjem, pedig minden jó ötlet nem valósulhat meg ebben az esetben sem. Szóval amikor ódákat zengek a szorító időről, akkor erre is gondolok. Talán nem véletlen, hogy eddig egy freeform holmit sem készítettem magamnak – akkor nem lenne határidő, barátnő, aki kérdezgeti, hogy mi van már a sáljával vagy beígért blogjáték, ahol freeform holmit ígértem ajándéknak.
Apropó, ajándék, apropó blogjáték. Már megint kihúzott a random.org egy játékban, így Színreszín Florentine-től nyertem egy csodás naplót sk borítással és ehhez passzoló pénztárcát. A Florentine blogját mindenféle nyereményjáték nélkül is kész főnyeremény olvasni, ő az, aki nemcsak nézegeti a blogokat meg a Pinterestet, hanem rendszeresen ki is próbál mindenféle recepteket és egyéb ötleteket, mellesleg pedig olyan hatalmas édeskömény nő a kertjében, hogy olyat kereskedelmi forgalomban még sosem láttam. Na de ha még ilyen csodaszép ajándékokat is kapok, akkor különösen boldog vagyok! Egyébként kicsi a blogos világ, ő is nyert már nálam blogjátékban.
Ja, hogy még mindig nem mondtam azt, ami miatt az egész témát elkezdtem? Szóval örömömben kitaláltam, hogy hamarosan nálam is lesz blogjáték nyereményekkel. Még nem tudom, hogy egyszerre több nyeremény vagy egymás után mindig egy – de rengeteg ötletem van, többek között egy újabb freeform darab is. És mivel készítek leírást is hozzá, ezért az is elkészíthet egy hasonlót magának, aki véletlen épp nem nyerte meg. Hogy az idő szorítása tényezőt se felejtsük el, legyen mondjuk a határidő a blogolásom 9. évfordulója, április. Remélem, velem játszotok majd!
A stóla egyébként Drops Safran fonalból készült, napsárga, narancs, fukszia és lila színekből – ha valakit a száraz tények érdekelnek 🙂
Ha a nyár még tart is egy ideig, számomra idén vége a vakációnak, s a blogszünetnek is. Sziasztok! Remélem, van itt még valaki ennyi szünet után 🙂 Többek között ezt a réges-rég húzódó stólát is sikerült befejeznem a rengeteg szabadidőmben. Lover’s knot minta, amely megtanulható például a Barka horgolóiskolában. Két gombolyag Bora fonalat használtam fel hozzá szinte az utolsó méterig. Ez a fonal sokáig kereste a helyét, mert valahogy mindenhez túl nehéz, sprődnek éreztem. Ez a minta viszont pont elég szellős és jól ellensúlyozza a fonal hátrányait. Van persze előnye is: hideg tapintású, tehát nyáron is hordható és különleges a textúrája, színe is: barna és zöld, fehér csomócskákkal.
A végső mérete kb 150*50 centi lett, bár ezt nehéz pontosan lemérni. Olyan a stóla, mint Pompom, ha így viseled, ekkora, ha úgy, akkora. Mivel számtalannál is több kendőm és stólám van már, ezt most elajándékoztam csak úgy, mindenféle ünnep és apropó nélkül.
A 2012-es Vogue Crochet különszámának legutolsó modellje már az újság átlapozásának pillanatában megtetszett. Kis módosítással horgoltam meg végül: nem mohair fonalból és nem több szín váltogatásával, hanem egy 15 dekás óriásgombolyag színátmenetes Zauberball-ból (Indish Rosa árnyalat). Mivel ebből a fonalból a motívumok blokkolás után jóval nagyobbak lettek, kevesebb kört horgoltam. Izgalmas, ahogy minden motívum kicsit más színösszeállítású.
Ugyan a gyapjú valamivel kevésbé tartja az alakját, mint a mohair, viszont szerintem jóval kellemesebb érzés a bőrnek és így stólaként és sálként is viselhető, lágy esésű és ha akarom meleg, ha akarom, szellős.
Egy pszichodrámás csoporttársamnak készítettem apró köszönetként egy óriási segítségért.
Ahogy már meséltem, vonzom a narancssárgát mostanában, sok narancsszínűt horgolok. Ezt a fonalat 2+ éve rakosgatom, nézegetem, olyan soknak tűnt (értsd: több, mint egy sapkányi), de annyira mégsem sok (Kristóf méretű pulcsihoz kevés). Egy kagylócsipkés stóla mintája mellett döntöttem végül a Dianából. Ott szettben található egy sapkával és egy kesztyűfélével, így a megadott fonalszükségletet nézve azt hittem, elég lesz a két maradék eredetileg tízdekás gombolyagom. Most három mintaegység után úgy néz ki, hogy még ugyanennyi kijön talán, aztán kénytelen leszek hasonló fonál után kutatni vagy megálmodni, hogy milyen csíkozást tartanék nem túl soknak egy ilyen csipkéhez. Ti el tudnátok képzelni többszínű csipkecsíkokból egy stólát? Reménytelen konzervatív vagyok, ha nekem a csipke plusz a többszínűség túl sok együtt? Ismertek olyan példát, amikor ez a kombó jól sült el?
A fonal egyébként Pittsburgh, anno a Burda Stúdióban vettem és ebből készül például ez a kendő és ez a takaró is.
