A múltkori fonós sztori folytatása ez a zöld-fehér fonal. A szivárványos fonalból kihagytam a zöld szösz nagy részét, közben mégis megtetszettek a zöld szakaszok és kitaláltam, hogy akkor még kiegészítem egy külön zöld-fehér fonallal a készletet, aztán majd meglátjuk, mire lesz elég a mennyiség. Ehhez képest a cérnázás elkezdése előtt már megtudtam, hogy akitől a fehér szöszt kaptam, Bécsbe látogat és adta magát, hogy neki ajándékozzam a szivárványos fonalat. Így, hogy már biztos volt, nem ugyanabba a projektbe megy a szivárvány és a zöld gombolyag, elkezdett szabadon szárnyallni a fantáziám és inkább spirálos díszítőbogyókkal cérnáztam össze a két szálat. Így most 138 méternyi néhol zöld, néhol pedig fehér bogyós kísérleti artfonal a végeredmény. Szerintem szövéshez a leghasználhatóbb vagy fradista lányoknak lehet belőle drukkersálat kötni, bár inkább csak annak a díszítő részét, mert a mennyiség nem túl nagy. Ki fogom sorsolni ezt a motringot a FB-csoportban márciusban, figyeljétek az eseményeket!
Ja, el ne felejtsem! A keresztségben a Hóvirág nevet kapta a kicsike, szerintem elég egyértelmű, hogy miért.
Ennek a szösznek egészen kacifántos története van és még nincs is vége. A szivárványszínű szöszt egy Gyapjúnapon vettem. Viszonylag sokáig kerülgettem aztán, mert ahogy szétbontottam, látszott jobban, hogy a legnagyobb rész zöld színű, és valahogy ez lebénította az ötletelésemet, hogy mi lehetne majd a fonalból, ha megfonom. Egyébként szép Benetton-zöld, nincs vele semmi gond, csak más dolog szöszben látni meg aztán hordani. Így aztán pihentettem a dolgot várva az ihletre.
A másik szál nyersfehér, ezt ősszel kaptam Berlinben, ahol egy konferencián voltam szervezőként és a tolmáccsal beszélgetve kiderült, hogy mindketten fonalőrültek vagyunk, csak ő még nálam is régebb óta és sokkal inkább az. Az utolsó napon beállított egy nagy zacskó szösszel, hogy akkor ezt nekem hozta, fonjam meg. Gondolhatjátok, hogy mennyire meg voltam hatva.
El is kezdtem fonni otthon a fehér szöszt, és közben rémesen szenvedtem. A műanyag zacskóban ugyanis annyira feltöltődött az egész, hogy minden fonás után mehetett a rajtam lévő ruha a mosásba és még hetekkel később is fehér szöszök voltak minden ruhámon és a mosógépben is. Az égéspróba alapján valószínű zoknifonalnak való gyapjú volt, tehát tartalmaz műszálat is és az töltődött fel. Ez a kész fonal szempontjából még előny is, de a fonás közben nem volt könnyű bánni vele. A műszáltartalom még egy dologban borította az eredeti tervet. Festeni szerettem volna a kész fonalat, viszont a műszál nem vagy alig festhető, így ez az opció kiesett. Natúr fehér holmit viszont nem nagyon hordok, így jött a képbe a szivárványszösz. Megfontam a szivárvány kékes és lilás részeit, a zöldből és a pirosból csak egész kicsi ment bele. Utána cérnáztam a natúrt a színessel, és láss csodát, a zöldes szakaszok is egészen megtetszettek. Úgyhogy most épp a zöld szakasz maradékát fonom, majd cérnázom a natúrral azt is. Hogy pontosan mi lesz belőle, arról még mindig nincs tervem. A pirosas, narancsos részeket lehet, hogy nemezmadarakká változtatom. Szóval a szépséges szivárványszösz mégsem teljesen úgy végezte, ahogy a nagykönyvben meg van írva, de azért így is tetszik.
Ennek a fonalnak története van. Egy gyapjúnapon szokásomhoz híven Vég Anettnél bevásároltam fonnivalóból, meg csináltam pár fotót is csak a hangulat megörökítése kedvéért. Otthon aztán, ahogy nézegettem a képeket, megláttam Anett standjánál egy csodás szöszt, kék-piros-fehér, valódi tengerészhangulat. Hogy nem vettem észre ezt ott helyben, amikor ez annyira az én színem? Végül megbeszéltem Anettel, hogy félreteszi nekem legközelebbi találkozásunkig, így mégis hozzám került a kicsike. (Köszi, Anett!)
A megfonás már nem ment ilyen gyorsan, volt előtte pár dolog a to do listán, végül pedig amikor sorra került volna, valahogy nagyon nem voltam fonós passzban. Az elején rettentően szenvedtem ezzel a gyapjúval, rossz volt a rokka beállítása, de nem tudtam rájönni, hogy mi a baj, valahogy nem jött össze a kívánt vastagság, hol szakadt, hol túl vastag lett a szál. Félbehagytam, aztán jött a karácsony, a rokka a fenyőfa mögé szorult, január közepéig nem fértem hozzá. Aztán még mindig kerültem, nem akartam több kudarcélményt. Végül februárban jött az áttörés, hirtelen elhatározásból nekiültem és csodák csodája, minden gond nélkül megfonódott a kezeim között ugyanaz a szösz, amivel előtte szenvedés volt dolgozni. Csakhogy ennyi idő pont elég volt arra, hogy elkeverjem, hogy melyik részét szántam a gyapjúnak az első és melyiket a második szálhoz, ebből pedig az lett, hogy az egyik spulnin sokkal hosszabb szál volt, mint a másikon. A cérnázáskor azt vettem észre, hogy még az egyik félig tele van, amikor a másik teljesen lefogyott. Szerencsére volt még otthon szintén Anettől egy szivárványos szösz, abból kioperáltam a piros és a kék-lila részeket és abból fontam másik szálat. Ez is két lépésben történt, a szemmértékem teljesen elhagyott ennél a projektnél. Mindegy, a lényeg, hogy elkészült két motring fonal, az egyik klasszikus tengerészszínű, a kisebb másik pedig pici lilát is tartalmaz. Ha akarom, együtt is fel lehet használni, de ha mégsem, akkor a lilás rész egy másik, már meglévő sk fonalhoz is megy. Szóval ebből még akármi is lehet.
Soha nem forszíroztam különösebben, hogy a gyerekek folytassák a fonalazás hagyományát, túl élénken él még az emlékeimben, mennyire nem érdekelt korábban engem se a kézimunka, hiába láttam, hogy mindkét nagymamám minden szabadidejében ilyesmivel foglalkozik. De valahogy K. első pillanattól érdeklődik a fonás iránt, szerintem azért is, mert érdekli, hogy működik a szerkentyű. Egyébként simán lehet, hogy ő ezt már jobban átlátta nálam, én varázseszközként tekintek a rokkára, amely ha bármiben rendellenesen működne, akkor szakembert hívnék hozzá, annyira nem értem, mi milyen szíjon át hova vívődik át és merre forog miért. Szóval K. próbálkozott már egy-két alkalommal a fonással, bár az látszott, hogy nagyon nehéz ez neki, túl sok dologra kell egyszerre figyelni. Tudtam én, hogy kell otthon valahol lenni egy adag előfonalnak, amivel remekül tudna gyakorolni, de nem tudtam, hol. Szerencsére múlt héten kezembe akadt és a hétvégén rögtön ki is próbálhatta ezzel a fonást. Valódi sikerélményt adott neki, tényleg használható fonalat font.
Nekem meg volt még három egymással rokon színben némi maradék egyágú fonalam a legutóbbi fonásokból, így a fehér vastag előfonalból font szálat összecérnáztam ezekkel a kékes-zöldes-füstszínű maradékokkal. Nem sok, kb 65 méter, de egy megfelelő egyszínű fonallal kombinálva kijön belőle egy sapka K-nak. Mennyire menő lesz majd, jövő télen olyan sapit hord majd, amihez részben ő fonta a fonalat!
Aki követi az Instán az anyahajóblogot, annak nem újdonság ez a poszt. Néhány nappal ezelőtt végre elszántam magam egy saját fonású gombolyag felhasználására. Ez a dolog nem is annyira egyszerű, mint látszik. Az sk fonalak úgy, ahogy vannak, már egy munkafolyamat végeredményei, tehát nagy a kísértés, hogy egyszerűen szobadíszek maradjanak. Meg aztán addig, amíg nem kerülnek projektbe, egész biztosan szépek – viszont arra nincs garancia, hogy megkötve, meghorgolva is jól mutatnak majd.
Azért az egyik bárány- és filcmániás barátnőm látogatása után, amikor végignézegettük együtt a fonásaimat, megjött a bátorságom és kiválasztottam találomra a Zauberball szöszből készült fonalat, hogy akkor ezt most felhasználom, ha addig élek is.
Joji nyakmelegítője ideális választásnak tűnt, mert több kisebb mennyiségű fonalat is fel lehet hozzá használni – gondoltam én. Munka közben azért kiderült, hogy nem is annyira kevés az a kevés. A kék Drops Fabelből például nincs is annyi készleten, amennyi kellene, így egy széles kék csíkot át is ugrottam a mintában és még szerintem be kell vezetnem egy negyedik színt is, hogy végigköthessem a mintát. Szerencsére ez a modell tényleg nagyon jól tűri az ilyen rugalmas újragondolásokat.
A nyaksi egyébként hatalmas, nem tűnik annak a képeken, de ne hagyjátok megtéveszteni magatokat. A szélessége majdnem vállmelegítőnyi és a magassága szerintem úgy 70-80 centi lesz, ha így halad tovább.
Emellett nagyon szórakoztató, nem túl bonyolult és már fejben megvan további kettő színkombináció a fonalkészletemből, amiből – ha meg nem unom – szintén megkötöm majd. Egy kis inspirációt itt találtok.
Imádom ezt a fonalat! Csodásak a színek, lágyak, sokfélék, így a cérnázáskor a színkombinációk száma szinte végtelen. Puha is, nem szúrós, a mennyisége is végre kicsit több, mint a szokásos 10 deka, ami alig 250 méter nálam. Ennyit a külcsínről.
Ami a belbecset illeti, alig vártam, hogy lekerüljön a rokkáról, annyi idegességet okozott. Pedig a fonásnak pont az lenne az értelme, hogy lenyugtasson, na de ahhoz jó minőségű alapanyagra van szükség. Ez pedig minden volt, csak nem jó minőség. Kezdjük ott, hogy rendeltem 200 grammot és kaptam 192-t. Ha szalámi lenne, nem érdekelne ekkora eltérés, de gyapjúból ez jelenthet jópár méter különbséget és ezzel eléggé meghatározza, hogy milyen projektet lehet belőle kihozni. Kivételesen szerettem volna egy nagyobb kendőt és mellé egy sapkát szettben készíteni, ami így nem biztos, hogy sikerül.
Ráadásul a szösz fonás közben durván fogott, szóval azt nem akarom elképzelni, hogy ha mondjuk ráesik az eső és hó, akkor mennyire fogja össze a kabátot meg az ember bőrét. Valószínű azzal fogom kezdeni, hogy a kész cuccot kimosom ecetben, aztán majd kiderül, marad-e valami még ezekből az álomszép színekből vagy az egész egyenszürke lesz. De az is lehet, hogy ez az a fonal, amit nem is kell akarni feldolgozni, mert így tökéletes, ahogy van.
A harmadik idegességfaktor a szösz durván filces állapota volt, legszívesebben átkártoltam volna az egészet, mert így csak szenvedés volt a fonás. Nem, kártolóm egyelőre nincs és nem is tervezek venni, bár tudom, ez nem jelent semmit. Van, aki érti, mire gondolok 🙂
Mindegy, spongyát rá, mostanra a nagyobb része kész van, egy fél orsónyi kábé még egyágú állapotban várja, hogy hasonló kvalitású lilásfehér társával (szintén ereszti a színét és szintén filces) kétágúsodjon. Bár az is lehet, hogy nagyon feltűnő lesz a különbség a színekben és akkor majd nem is lehet együtt felhasználni őket. De amennyire el van átkozva ez a fonal, most már úgy vagyok, hogy minden mindegy. Szerencsére már betárazva várja a következő adag Anett gyapjai közül, hogy kiürüljön a rokka és újra visszatérjek a relaxfonáshoz.
(A gyapjút egyébként Németországból rendeltem, és a készítőnek adott visszajelzések alapján erősen pechem volt, mert szinte mindenki nagyon elégedett volt a termékeivel – ezért inkább nem is mondom, hogy kitől van, mert valószínű tényleg egyedi eset.)
