Legkésőbb a második kötős év után szembesülhet a hobbifonalazó azzal a problémával, hogy sok az eszkimó és kevés a fóka. Azaz kevés a tárolóhely és sok a tárolnivaló. De vigasztaljon minket a tudat, hogy sok embernek még kötni, horgolni sem kell ahhoz, hogy annyi kendőt és sálat halmozzon fel, hogy a végén már Konmarit kelljen segítségül hívnia.
Ami az sk cuccokat illeti, nálam Konmari falakba ütközik. Oké, van egy-két sál, amitől nem dobbant meg a szívem, és azokon túl is adtam, de abban a pillanatban, hogy heteket töltök el egy kendő létrehozásával, bennem érzelmi szálak szövődnek, megszeretem a kicsikét, azaz kicsikéket, mint az ötvenet. És tényleg megszeretem, tehát nem jön szóba, hogy szelektáljak. Nekem a kendők egyébként is olyanok, mint másnak a szemfesték, megadják az utolsó simítást az outfithez, tényleg bármilyen színű ruhadarabhoz tudok passzoló sk kendőt elővarázsolni a szekrényből így, majdnem tizenkét év horgolós múlttal.
A tárolással kapcsolatban két dolog fontos szerintem, és nemcsak az esztétikum miatt. Láthatóan kell tárolni és mégis rejtve.
Láthatóan, azaz nem valahol egy eldugott fiókban vagy műanyag dobozban az ágy alatt – hiába nem hord senki ötven sálat folyamatosan. Sajnos az eldugott gyapjakat azonnal felfedezik a molyok. Ezzel együtt fontos a rejtve tárolás: azaz feltétlen szekrényben, zárt helyen, mert a por sajnos a kötött dolgokra is rátelepszik és mert ezeket a holmikat elég macera tisztítani – kivéve, ha van friss hó -, jobb, ha megóvjuk a portól.
Hogy jobban átlássam a készletet és tényleg egy pillanat alatt kihúzzam a megfelelőt reggelente a szekrényből, így a kendőkészletemet megfeleztem. A nyáriakat és azokat, amelyek színben vagy stílusban nem illenek ahhoz a két kabáthoz, amelyeket most télen hordani szoktam, külön raktam a normál ruhásszekrényembe. Persze ezeket is másfél-kéthavonta kiszedem még szezonon kívül is és áthajtogatom, mert a nyüzsgés elriasztja a molyokat.
A maradék az, ami a képen látható. Ebben a szezonban ezeket hordom általában. Egy kékeszöldes és egy pirosaslilás kupacot csináltam, ez a két középső. Az egyik szélső olyan, amiből Do-val közösen is garázdálkodhatunk, ezt akkor alakítottam ki, amikor egy pókhálóvékonyságú kötött stólám túl közel ért a túl hevesen felhúzott cippzárjához.Szerencsére még időben megmentettem. Van, amihez egyszerűen fel kell nőni, és a Drops lace kifejezetten ezek közé a dolgok közé tartozik. A negyedik kupac vegyes és spontán, bárki rakhat oda bármit. Ezzel a rendszerrel elég jól működünk, persze ezek a kupacok hamar rendetlenné válnak, így gyakrabban át kell hajtogatni, úgy 3-4 hetente minimum.
Egyébként ennek a jól látható kupacos megoldásnak van még egy érzelmi előnye. Szerintem többen, akik ezt olvasátok, felfedeztek ismerős darabokat: PIF-ajándék, csakúgy ajándék is van itt több is, szóval minden nap, amikor kinyitom a szekrényt, eszembe jut csomó kedvem ember, fonalas barátnők, akik hosszú estéket töltöttek ezekkel az ajádékokkal. Nagyon köszönöm nektek!
