Ahogy nőnek a gyerekeink, ismét vannak olyan hétvégék, amikor az első étkezés időpontja nem hajnali 7, hanem mondjuk 10-11 óra, szóval se nem reggeli, se nem ebéd. Ilyenkorra ajánlom az angol babos tojás továbbfejlesztett változatát:
A fő szabály, hogy nincs szabály, a hűtőben árválkodó maradékokból dolgoztam, alakítsátok ti is bátran a lehetőségekhez ezt az ételt. Fejenként két evőkanál felkockázott bacon, 2-3 fej gomba felszeletelve, egy maréknyi falatokra vágott karfiol és valamennyi konzerv vörösbab szükséges hozzá. A bacont kis olajon megpirítottam, majd hozzáöntöttem a karfiolt és a gombát, picit megsóztam. Pár percig ezek puhultak, közben kevergettem egyenletesen az egészet. A legvégén még rásegítettem a puhulást kevés vízzel. A babot csak annyi időre raktam bele, hogy átmelegedjen. A zöldséget kiszedtem tányérra, és sütöttem mellé egy tükörtojást.
A téli reggeleknek is megvan a maguk bája. Reggel kinéznek a gyerekek az ablakon, felkiáltanak, hogy esik a hó! Aztán gyorsan átszaladnak a lakás másik végébe, ahol az utcára néznek az ablakok, és leellenőrzik, hogy ott is esik-e.
Persze ha ez március közepén történik, akkor a a báj mellett ott van a sóhajtás is, hogy miért és nem igaz, hogy megint. Mert olyan jó volt már múlt héten balerinában menni dolgozni és olyan jó volt újra joghurtot reggelizni. Hidegben egész egyszerűen nem csúszik a joghurt, rögtön fájni kezd utána a torkom.
Ezért aztán át kellett fogalmaznom a reggelimet, legyen meleg is és joghurt is egyszerre. Egy almát egy kiskanál vajon és kevés vízzel, valamint fél kiskanál fahéjjal félpuhára pároltam. Müzlistálkába tettem, rákanalaztam egy deci natúr joghurtot és locsoltam rá egy kiskanálnyi juharszirupot (nem életszükséglet, de olyan jó karamellás ízt ad), s máris túljártam a tél eszén.
Amíg nem volt potenciális joghurtos időjárás, többnyire meleg gabonakását reggeliztem. Így készül: Előző este egy kislábosba kanalazok 3-4 evőkanál zabpelyhet vagy vegyes gabonapelyhet. (Nem cornflakes-re gondolok, hanem olyanra, amit bioboltban vagy a Spar bioosztályain lehet kapni). Rászórok és/vagy alapon aszalt gyümölcsöket, ahogy épp kedvem és hozzávalóm van: mazsolát, darabolt barackot, vörösáfonyát, szilvát. Úgy tapasztaltam, hogy ha mazsola van benne, akkor minden más édesítő, a méz is felesleges, de ha az nincs benne, akkor mézet vagy juharszirupot azért kíván a kása. Most következik a folyadék: semmiképp sem tej, hanem vagy víz, vagy almalé és víz fele-fele arányban. Fedje el a folyadék a kása többi hozzávalóját, sőt, picit lehet még több, ugyanis meg fog az egész duzzadni. A lábast lefedem éjszakára. Reggel aztán gyorsan felmelegítem a kását. (Ha van kedvem, még egy fél felkockázott almát is hozzáteszek és egy-két percig párolom.) Főzni nem kell, az alapanyagok már megpuhultak éjszaka, de nekem jót tesz valami meleg édes télen reggelente. Megszórom fahéjjal, s máris kész. Nem bonyolultabb, mint megkenni egy vajaslekváros kenyeret, viszont az az előnye, hogy ez az adag kása egészen ebédig jóllakat, míg a lekvároskenyérről ugyanez nem mondható el. Próbáljátok ki, amennyire rosszul meg középkoriasan hangzik a kása szó, annyira finom.
A tanulság: bárhogy mondjuk, hogy semmit nem kell hozni, a gasztrobloggert ez nem akadályozza meg, hogy szombat 9.30-ra frissen sült túrós kuglóffal állítson be. Köszi, Notburga!
Ha a múltkori bejegyzés után még hezitáltatok volna, hogy rendezzetek-e reggelit, akkor még egy pro érv: nincs ennél lazább vendégség, minimálelőkészület maximális élvezetért cserébe.
Egy ideje minden narancssárga körülöttem – nyilván a tél teszi, hogy vonzom ezt a színt. Narancssárgát horgolok, narancsot iszom és narancsot eszek, vérnarancsot, sima narancsot, néha bio kivitelben. S mert a bio narancsnak pont a héja az erőssége, nem akartam kidobni ezt sem. Hámozás után szárítottam egy hétig, aztán pár kanál kristálycukorral aprítógépben megőröltem. A muffin alaprecept cukormennyiségének egy részét – két kiskanálnyit – ezzel a cukorral helyettesítettem, s máris tökéletes narancsos muffint kaptam. Nem nagy ár egy jól induló napért, ugye?
Hamarosan a horgolt narancsok is jönnek, csak győzzétek kivárni!
Bécsben lakni azért is jó, mert időről-időre jönnek ismerősök valami apropóból, és akkor remekül lehet együtt vacsizni, s ami Bécsben még fontosabb: reggelizni.
Tegnap panyizsuzsival kószáltunk egyet a meglehetősen fogvacogtató bécsi éjszakában, s természetesen nem hagyhattuk ki a város talán legnevezetesebb kávéházát, a Havelkát. Borban nem volt épp nagy választék – egy vörös, egy fehér, ráadásul nem ám szép talaps pohárban, hanem csak sima vizesben -, viszont a szilvalekváros bukta ezt az apró szépséghibát az első pillanatban felülírta.
Hmm, megpróbálom szavakkal körülírni a csodát, bár ehhez a feladathoz legalábbis Krúdy lenne a megfelelő személy. A forró bukta tetejére vastagon olvadt rá a porcukor, a könnyű tésztát pedig nem is haraptuk, hanem szakítottuk. Aztán már csak várni kellett kicsit és fújogatni, mert még forró volt a fekete szilvalekvár a belsejében. Én nem voltam elég türelmes, minek köszönhetően ma a szájpadlásom elég hólyagos, de őszintén mondom, megérte.
Úgy terveztük, hogy a Naschmarkt melletti bolhapiac után a Tunnelban reggelizünk, persze arabisches Frühstücköt, de kicsit elszámítottuk magunkat időben, meg a nagy dumálásban túlmentünk a metróval a célállomáson, szóval autentikus bécsi reggeli helyett kozmopolita Starbucks kávé-süti lett a program. A hely levizsgázott gyerekbarátságból is, mert bár Do mindent megtett érte, senki egy szóval se szót rá – rajtam kívül – hogy ne cigánykerekezzen és dobogjon a galérián. A kávé meg sowieso mesés, főleg a tejhab. Do is elégedett volt a duplacsokis muffinjával, úgyhogy a remek napstart után még blogolni is lett kedvem, szinte hihetetlen. Ugye, nem baj, hogy emiatt a szelektív szemetes poszt késik? 😉
