Reggelire már egy jó ideje igyekszem meleget enni. Hogy ez miért jó, arról olvashattok például Kicsi Vú ötelemes konyháról szóló blogjában. Nekem a legjobb tapasztalatom ezzel kapcsolatban az, hogy ellentétben a szendvicses vagy pékséges reggelikkel, a zabkásával kibírom ebédidőig is köztes étkezés nélkül. De a legjobb, hogy a kezdeti unalmi szakasz után felfedeztem, hogy rengeteg különféle ízesítés lehetséges, így sokkal változatosabbak a reggelik, mint amikor mindig ugyanazt a két lekvárospirítóst váltogattam.
A mákra való rácsodálkozásomról már írtam itt és itt, most pedig egy mákos zabkása receptet hoztam.
4 evőkanál zabpelyhet 2 evőkanál mákot 1 evőkanál szezámmagot szárazon lábosban megpirítok. Hozzáadok 2 evőkanál mazsolát, 1 kiskanál (csapott) fahéjat és vízet, hogy ellepje és még egy decit. Lassú tűzön főzöm addig, amíg a kívánt állagú lesz – én például inkább szárazabban szeretem, hogy szinte az összes vizet szívja magába a zabpehely.
Ha kész, már a müzlistálban csöppentek rá pár csepp citromlevet, egy kevés dióolajat (opcionális), kevés mézet, majd hogy fotogénebb legyen, meg amúgy is, teszek rá egy kevés mandulaforgácsot.
Időnként elbizonytalanodom, hogy helyes-e ennyire környezettudatosan nevelni a gyerekeket, amennyire teszem. Legutóbb például akkor sokkolt le Do, amikor az évben először szaloncukor került a kezébe. Háttérinfó: Ausztriában ismeretlen a szaloncukor. Itt csokiesernyőket akasztanak a karácsonyfára meg egyéb csokiból készült fényes papírba csomagolt díszeket szaloncukor helyett. Így aztán az elmúlt öt karácsonyból talán ha kétszer volt szaloncukrunk, akkor se sok. Szóval ez a műfaj a gyerekeknek idegen, nagyon tárgyilagos szemmel tudják nézni. Ennek a tárgyilagos nézőpontnak köszönhető a következő felháborodott mondat is: Anya, de hiszen ez Mogelpackung! A Mogelpackung azt jelenti, hogy a termék méretéhez képest aránytalanul sok csomagolóanyagot használtak fel. És hát igen, mert három réteg papír, hosszan túllógva a csokin, plusz még egy fém fólia – tulajdonképpen sokkal kevesebb csomagolással is meg lehetne oldani.
A másik kemény témánk a Nutella. Nem az van, mint amit várna az ember, hogy anya tiltja, a gyerekek meg követelik. Nem. A nyári Zoo-tábor óta tudják, hogy a gorillák többek között azért fenyegetett faj, mert az élőhelyüket a pálmaolaj kedvéért pusztítja az ember. A tábor óta tehát nálunk tabu a pálmaolaj. Vásárláskor minden címkét elolvasnak és ha pálmaolaj van a hozzávalók között, akkor sajnos az ott marad a boltban. Igen, a Nutella is. Do szervezett az iskolában is egy pálmaolajszabotázs klubot, ahol a tagok szintén megfogadják, hogy nem fogyasztanak Nutellát – egyedül akkor, ha valahova meg vannak hívva, és ott mondjuk van az asztalon. Szerintem ez amúgy nagyon jó, kifejezetten örülök, hogy a Nutellát száműztük a lakásból, túl nagy kísértés számomra, ha van. Na de ott van az a remek kókuszkrém, amiről viszont nagyon nehezen mondok le, a gyerekek szintúgy. És amikor elsóhajtják magukat a karácsonyi szünetben, hogy úgy, de úgy ennék egy kis kókuszkrémes pirítóst, csak hát a pálmaolaj… akkor nincs más hátra, ki kell találni, hogy lehetne pálmaolaj nélkül előállítani ezt a csemegét.
Szerencsére volt otthon kókuszzsír, a reggeli adaghoz felolvasztottam 2 evőkanálnyit, belekevertem annyi megdarált kókuszreszeléket, amennyi a kívánt konzisztenciához kellett (kb 4 evőkanálnyi), mézzel édesítettem, mindent összekevertem és máris lehetett kenni a pirítósra. Csak remélem, hogy a kókuszzsír nem veszélyezteti a gorillákat, mert ezt szerintem nagyobb adagban is le fogjuk gyártani.
Ahogy ígértem, a mákos köleskása után jön a mákos rizskoch receptje is. A rizskoch mint műfaj nekem abszolút gyerekkori favorit volt. Nagymamám gyakran készítette, nála mindig volt egy fincsi ropogós kéreg a tál és a rizs találkozásánál, és saját készítésű szörpöt öntöttünk a rizskochra, általában pirosribizliből. Az én változatomban a házi készítésű szörp helyett házi áfonyalekvár szerepel, valamint a nagyiéhoz képest újítás a marcipán és a mák.
Először is főztem egy teljesen átlagos tejberizst: egy bögre kerekszemű rizshez egy bögre vizet és egy bögre tejet öntöttem, ízesítettem fél tk fahéjjal és egy löttyintés agavésziruppal. Az elején fedő nélkül, később fedő alatt főztem illetve pároltam. Amikor elkészült, hozzáadtam még egy fél citrom reszelt héját és 4 evőkanál darált mákot. Mindent összekevertem, ellenőriztem, hogy kerek-e az íz. Ezután belekevertem egy felvert tojást a rizsbe, hogy mindenhova jusson. Kivajaztam egy közepes méretű tűzálló tálkát, zsemlemorzsával is megszórtam, a fölösleges zsemlemorzsát kiöntöttem, s belekanalaztam a rizses-mákos massza felét. Ekkor a nyers natúr marcipánmasszából kockákat vágtam, rátettem a rizsrétegre, majd ráöntöttem a maradék rizst. Betoltam a sütőbe, és addig sült kb 180 fokon, amíg szépen elkezdett barnulni a teteje illetve a kiszóráshoz használta zsemlemorzsa. Ez nálam kb 30 perc volt. Ezután Az üvegtálból tányérra borítva jó sok finom lekvárral tálaltam. Pont annyira mákos, amennyire kell, egy tartalmas leves után remek főfogás szombati ebédhez. Jó étvágyat, remélem, nektek is ízleni fog!
Tényleg csoki van a pörköltben??? – a nagy húsfaló gyerek a családban eléggé szkeptikusan állt a dologhoz, de aztán kóstolás után azt mondta, ehető, sőt, nem is is csokiízű. Egyébként az, csak nyilván teljesen másképp, mint amikor magában eszi az ember a csokit. A szarvas és a fekete csokoládé párosát egyébként Áginál ismertem meg egy vacsorán, amelynek a témája a csoki volt – és azóta se tudtam elfelejteni. Volt egy bökkenő: akkoriban még nem főztem húst. Az evéssel nem volt gondom, ha valaki más megcsinálta, de képtelen voltam elkészíteni, hozzányúlni, egyáltalán kiválasztani a boltban az alapanyagot. Az utóbbi két évben lassan ehhez is hozzáedződtem – ha már van egy kifejezett húsimádó gyerekem, legalább egye azt, amiről tudjuk, hogy jó minőség. Így aztán a sokadik sikeres vörösboros marhapörkölt meg burgundi marharagu után bele mertem vágni a szarvaspörköltbe is.
Egyébként teljesen ugyanúgy készül, mint a marha, csak a főzési időt kell picit növelni. Kis kockákra vágtam a fél kilónyi szarvashúst valamint egy fej nagyobb vöröshagymát. A hagymát megpároltam olajon, hozzáadtam a húst, amit nagy lángon minden oldalról végigpirítottam. Ekkor adtam hozzá a pirospaprikát, tovább kavargattam röviden, majd felöntöttem annyi vörösborral, ami ellepte. Tettem bele 6-7 borókabogyót, néhány szem borsot, kevés sót. Ezután kis-közepes lángon főztem összesen három és fél óráig, mindig újra és újra vízzel felöntve a húst, ahogyan párolgott. Pár perccel a főzési idő vége előtt pedig 20 gramm 86%-os csokit törtem a szószba, felolvasztottam, valamint egy kis mandarin levét is belefacsartam. Még főtt kb. öt percig, ezalatt készítettem kuszkuszt hozzá. Fantasztikus lett a szaftja, nem konkrétan csokis, de az illata érezhető és azért van egy plusz, amit a csoki ad az ízhez. Most csak egy szimpla pénteki vacsorára főztem, hogy jól átmelegítsen minket ebben a hidegben, de tulajdonképpen akár karácsonyra is megállná a helyét. Ti már tudjátok, mit főztök az ünnepekre?
Pár éve még nem gondoltam volna, hogy egyszer még lelkesedni fogok a mákért. Már az általánosban is én voltam az az egy gyerek az ezerből, aki a menzai étlapon a mákostészta láttán nemhogy nem ujjongott, de egyenesen fintorogva fordult el. A mákos nudli, a mákos bejgli, a mákos rétes: mind olyan ételek, amiket éppenséggel megettem, ha nagyon kellett, de nem szerettem. Most viszont épp egy remek ötelemes főzőtanfolyam kellős közepén tartok, ahol kiderült, nem véletlenül van a hagyományos konyhában sok téli fogás, amihez mákot használnak. A mák ugyanis kifejezetten jót tesz télen, mondhatni gyógyétel. Ha pedig már így van, akkor enni kell, nincs mese, így kísérletezni kezdtem. A mákos köleskása például mindkét gyereknek bejött és ami külön előnye: gyors, egyszerű vacsora. Így készül:
A kölest alaposan megmostam, majd megfőztem. Egy rész köleshez két rész víz és egy rész tej (lehet gabonatej is), ízesítésnek pedig egy tk fahéj szükséges. A főzési idő első tíz-tizenöt percében érdemes ott állni és figyelni, időnként kevergetni a kölest, eközben közepes hőfokon van a tűzhely. Amikor elkezdenek duzzadni a kölesszemek és már gyöngyözik is a folyadék, akkor lehet önteni bele valamilyen szirupot – én agavészirupot használtam. (Ha mézzel édesítünk, akkor azt csak a kész ételbe keverjük bele.) Most beletesszük a darált mákot a kásába, a mennyiség ízlés szerinti, én másfél deci köleshez kb. 4 púpozott evőkanálnyi mákot tettem. Miután összekevertük a kettőt, még elvileg mindig sok tejes víz van rajta, amit nem szívott fel. Most már lefedve, nagyon alacsony hőfokon hagyjuk a kölest végleges méretére megduzzadni. A kész kása puha lesz, mind a rizskása. Érződnek a szemek, de nem kemények. Ha ezt az állagot elértük, akkor kész a köleskása. Egy utolsó ízellenőrzés, esetleg egy kiskanálnyi citromlével tehetünk bele egy leheletnyi savanyú ízt, s aztán már tálalhatjuk is ízlés szerint szörppel vagy házi lekvárral. Ha esetleg maradna másnapra, mert mondjuk senki sem meri kivenni a tálból az utolsó kanálnyi miniadagot, akkor másnap párolt almával és pirított dióval, szezámmal is remek és különleges meleg reggeli. Jó étvágyat kívánok nektek, s ígérem, hamarosan a mákos rizskoch receptjével is jövök!
Csak három finom hozzávaló a piacról, meg kevés fűszer, és máris kész a finom, átmelegítő őszi vacsora vagy ebéd. A trió ezúttal gomba, sárgarépa és zöldbab volt, ezeket apróra vágtam. Mély serpenyőben vajat olvasztottam, megfuttattam két gerezd fokhagymát (beteg voltam, úgyhogy bőkezűen bántam az orosz penicillinnel), ehhez kevertem a három zöldséget, rövid ideig kevergetve pirítottam, aztán ahogy a gomba elkezdett levet ereszteni, sóval és borssal megszórtam az egészet és lefedve pároltam tovább úgy 10 percig. (Szükség esetén lehet hozzáadni vizet.) Közben petrezselymet aprítottam fel, s amikor tényleg jó puhán szalad a villa az összes zöldségbe, akkor még két kiskanál dijoni mustárt és egy fél citrom levét is hozzákevertem, majd megszórtam a friss petrezselyemmel. A mustár, a citrom és a petrezselyem egyszerűen legyőzhetetlen trió, próbáljátok ki! Vidám őszt kívánok!
A sütőtökök közül nálam a hokkaidó vezet, elsősorban azért, mert nem kell meghámozni, másodsorban meg az íze miatt. Az idei szezont ezzel a darálthúsos-tökös fogással nyitottam meg.
Annyi hozzá a sztori, hogy nálunk viszonylag stabil a heti egy bolognai szószos tészta, az egyik gyereknek ugyanis ez a kedvence. Én is szeretem, de ha minden héten enném, akkor már nem férnék be az ajtón, így időnként a darálthús egy részét valami zöldséggel készítem el, és akkor a gyerek is megkapja, amit szeretne, meg én is megúszom a Micimackó Nyuszinál effektust.
Egy személyre fél kb. sárgadinnye méretű hokkaidótököt vágtam kockákra, s mellé még két zöldhagymát és egy gerezd fokhagymát szeleteltem fel. Mivel fent említett gyermek nagy ínyenc, így marhahússal dolgoztam, a fejadag kb. 8-10 deka. Ennyit kezdtem el mély serpenyőben – amibe aztán belefér a zöldség is – fokhagymán és olajon gyorsan átpirítani, majd amikor picit barna volt már a hús, hozzáadtam először a zöldhagymát, aztán a hokkaidót is. Egész pici vizet adtam csak hozzá, sóztam, borsoztam, majd fedő alatt hagytam puhulni az egészet. Amikor a tök már vajpuha lett, még kavartam rajta párat fedő nélkül, hogy ne legyen alatta folyadék, és kóstolás után finomhangoltam a sót és borsot. Hmm, micsoda ízek, micsoda krémes állag! Az első sütőtökös étellel az ősz számomra visszavonhatatlanul elkezdődött.
Kezdődik nálunk is az iskola, és bevallom, amennyire vártam júliusban a tanév végét, annyira várom most a kezdetét. Nem mintha az lett volna a gondom, ami sokaknak, hogy a gyerekeket el kell valahogy foglalni heteken át. Sajnos az évi szabadság annyira kevés, hogy az idő nagyobb részében a gyerekanimáció feladatát delegálnom kellett. De azért voltunk kicsit itt, kicsit ott – és minden utazásban közös, hogy az étkezés valahogy nem a normális szokás szerint megy. Nem én főzök, jóval több az édes ezmegaz, esténként szórakozni megyünk Apahajóval, ahol aztán alkoholt fogyasztunk. Így aztán alig vártam, hogy végre visszaálljon a normalitás: kevesebb cukor, péksüti és esténként bor helyett egyszerűen csak tea. És ha már kevesebb cukor, mi lenne, ha teljesen elhagynám vagy legalábbis abból indulnék ki, hogy teljesen elhagyom, aztán ha véletlenül mégis befigyel valahol egy süti, akkor is max. saját készítésű szilváslepény, aminek ugye közeledik a szezonja. Hát, nem lesz könnyű, de állítólag ha elég sok íz van a főétkezésekben, akkor az ember ízlelőbimbói nem annyira kívánják az édeset. Hogy ez rám is igaz-e vagy csak másokra, azt majd meglátjuk, mindenesetre egy próbát megér. Szigorúan azzal a kitétellel, hogy ha nem sikerül, akkor se tragédia.
Egy ilyen cukormentes, de még a nyarat idéző villámvacsora például ez is:
Egy darab grillezni való sajtból két kb. 1,5 centis szeletet vágtam, bekentem olajjal mindkét oldalát, majd serpenyőben megsütöttem. Ez a vacsora meleg része, ami ősszel különösen jót tesz testnek és léleknek. Hozzá olívabogyót és csicseriborsókrémet ettem – ezúttal boltit, de van itt például egy remek recept, ha valaki maga szeretné elkészíteni.
Állítólag ha valaki halat kíván minden mennyiségben, az valószínűleg erős stressz alatt él – ez eléggé egybevág azzal a tapasztalatommal, hogy szinte minden pénteken úgy jövök el a munkahelyemről, hogy most azonnal sok halat akarok enni. Ha sikerül, akkor sütök friss halat vagy elmegyek egy halbüfébe, de ha ezek közül egyik sem lehetséges, akkor a jó öreg tonhalkonzerv is megteszi. Minden elérhető tonhalkonzervet teszteltem már szerintem, és a minőség nagyon változó. Azért van egy-két fajta, ami emberi fogyasztásra is alkalmas, ilyenből mindig van otthon néhány doboz vészhelyzet esetére. A jó dobozos tonhal arról ismerszik meg például, hogy nem nyesedékek vannak a dobozban.
Csak magamnak főztem most, így egy személyre fél fej nagy karalábét használtam fel, egy doboz tonhalkonzervet (saját levében, nem olajban eltett) és két marok vegyes zöldsalátát használtam. Serpenyőben kevés vajat olvasztottam, a felkockázott karalábét rádobtam, kevergettem pár percig, majd öntöttem rá kevés vizet és fedő alatt pároltam, amíg megpuhult. Ekkor ráöntöttem a tonhalat és hozzáadtam a salátát is, lefedtem, amíg az egész át nem melegedett. ezalatt a saláta is kicsit összeesett. Kóstolás után picit sót és borsot szórtam rá, kevés citromlevet facsartam rá, s már kész is a gyors, könnyű sokhalatdemostazonnal pénteki uzsonna.
Ha valaki azt mondaná, hogy a szárazbab eltarthatóság ideje 1-2 év, ne higgyetek neki. Ezt a zacskó mungóbot még Debrecenben vettem, ahonnan 2008-ban költöztünk el, azaz minimum 7 éve állt a szekrényben, és semmi baja. Hogy miért vettem olyan alapanyagot, amit ennyi ideig nem használtam fel? Mert tetszett a színe. Van még kérdés?
A most készített köret kevésbé leveses, mint egy normál főzelék, de készítése nem sokban különbözik szerintem egy átlagos babfőzelék készítésétől, csupán a fűszerezés más. Félve hagytam ki például a babérlevelet, de nem hiányzott végül. Így készül: Először egy napra beáztattam a mungóbabot. Aztán egy csészényi mungóbabhoz másfél csésze vizet számítva puhára főztem a babot sóval és 1 kiskanál kurkumával. Mivel a mungóbab kisebb szemű, mint a legtöbb babfajta, így a főzési idő valamivel kevesebb. A végére a lé majdnem teljesen felszívódik.
Mikor már majdnem puha, egy serpenyőben vajat melegítettem, beledobtam fél fej apróra vágott vöröshagymát, egy teáskanálnyi felszeletelt friss gyömbért. Kicsit puhítottam-pirítottam ezeket, majd pár perc múlva a serpenyőbe szórtam még két kiskanál római köményt és két evőkanál fekete szezámmagot. Természetesen fehér szezámmal is működik, de a fekete különösen egészséges, szóval szerintem érdemes otthon tartani belőle. Ezt az egészet még néhányszor megkevergettem, hogy a fűszerek kinyíljanak, de azért ne égjenek oda. Ekkor a fűszeres serpenyő tartalmát belekevertem a mungóbabba, majd azonnal tálaltam. Mi most mindenféle mást is ettünk hozzá, de meleg salátának önmagában is tökéletes.
