A padlizsánkrém és a padlizsánsaláta olyan receptek nálam, hogy volt eddig két bevált elkészítési mód és azt nem nagyon bolygattam. Vagy joghurttal, fokhagymásan, citromosan, vagy paradicsommal és cukkinivel, paprikával készítettem. Idén valahogy úgy alakult, hogy felfedeztem magamnak a diót sok új összefüggésben, nemcsak édes, hanem pikáns receptekben is. Miért is ne társítsam egyszer padlizsánnal?
A korábbi hagyományos receptem nem változott sokban, ugyanakkor az íz egészen izgalmas lett. Egy családi vacsorányi adaghoz
1 padlizsánt megszurkálva, alufóliába csomagolva átsütünk. Ez minimum egy óra, de másfél is lehet.
Ledarálunk vagy aprítógépben felaprítunk egy maréknyi diót.
Kockákra vágjuk a padlizsánt.
Az aprítógépbe beletesszük a padlizsánkockákat, egy deci natúr joghurtot, egy fél citrom levét, egy-két gerezd fokhagymát és pépesítjük az egészet. Ha a fokhagymát kevésbé csípősen szeretjük, akkor előtte külön meg lehet futtatni olajon és úgy hozzáadni a padlizsánhoz.
A padlizsánpépet most sózzuk ízlés szerint és hozzákeverünk még 4-5 kanál jó minőségű olivaolajat. Pirítóssal, pirított pitakenyérrel, olivabogyóval tálaljuk, de jól társítható hozzá a valódi juhfeta vagy a főtt krumpli is.
Gyermektelen gyereknevelési szakértők szerint a gyerek tanul a jó példából. Ha látja, hogy a szülei változatosan táplálkoznak, akkor szép lassan ő is rá fog erre szokni. Ha a szülei esznek zöldséget-gyümölcsöt, akkor a gyerek is enni fog. Tele hűtő és terített asztal mellett gyerek éhen még nem halt – mondta a védőnő meg a gyerekorvos. Hát hadd röhögjem magam halálra!
Legutóbb orvos barátunk volt nálunk, és elismeréssel nyugtázta, hogy a nappaliban a nagy asztalon mindig van kinn nálunk egy hatalmas tál tele zöldséggel, gyümölccsel. Télen ez általában almát jelent, nyáron paradicsomot, szilvát, barackot is. A tartalom cserélődik, mert ugye esszük. Mi, felnőttek. Csóválta is a fejét a vendégünk, hogy hát, valóban papírforma ellen van, ha ennek ellenére nem ragad a példa, de ne aggódjunk, majd beérik a gyümölcs – haha -, legkésőbb felnőttkorukra rászoknak majd. Mondjuk az már nem érdekel, akkor már nem fogom felelősnek érezni magam az étkezésükért meg szétizgulni magam, hogy hozzájutnak-e a megfelelő tápanyagokhoz. Az egyik gyerek szinte kizárólag vajaskenyeret, vajas-sajtos tésztát és krumplit, a másik gyerek kenyeret vaj nélkül mézzel és sült húst fogyaszt. Már amikor hozzájutnak. Mondjuk vendéglőben ez praktikus, rendelünk egy adag húst krumplival és beosztják, hogy melyikük mit eszik.
Rátaláltam viszont egy módszerre, amelynek segítségével mégis be lehet juttatni gyümölcsöt a fejlődő szervezetükbe, ráadásul sülve, ami ugye ötelemes konyha szempontból kifejezetten előnyös, így ezt most megosztom a hozzám hasonló problémával küzdő szülőtársaimmal. A receptet köszönöm Juditnak, aki nemcsak ékszerkészítésben zseniális, hanem ezek szerint gyerektáplálásban is.
Egy piteforma alját kibéleljük félbevágott szilvával, barackkal vagy egyéb rendelkezésre álló gyümölccsel. Lehet jó vastagon, csempésszünk minél több gyümölcsöt a gyerekekbe! A piteforma egyébként azért előnyös, mert nem kell kibélelni papírral és nincs rés az alján, mint a kapcsos tortaformának. A papír ugyanis elázna a gyümölcstől, a kapcsos forma résein pedig kifolyik a gyümölcs leve és ráég a sütő aljára, mi meg pucolhatjuk órákig. Igen, mindkettőt kipróbáltam.
Egy keverőtálba teszünk 10 deka vajat, 10 deka barnacukrot 7 deka lisztet és 7 deka zabpelyhet (vagy vegyes pehelykeveréket). Ezeket összegyúrjuk, majd rámorzsoljuk a gyümölcsökre, hogy mindenhova jusson egyenletesen. A tetejére még szórhatunk mandulaforgácsot vagy diót is.
Sütőben 200 fokon kb. 30 percig sütjük, mire a mandula megbarnul – de még nem túlságosan -, addigra a gyümölcs is szaftos lesz, a morzsa pedig átsül. Tortalapát helyett valószínű valami kanálfélével fogjuk tudni tálalni, szóval nem annyira szép az állaga, viszont nagyon finom és a gyerekek így megették a gyümölcsöt eddig minden alkalommal. Igaz, megkérdezték, hogy lehetne-e a morzsát külön is sütni, de én azt hazudtam, hogy nem. A szent cél érdekében.
A mai recept már megint annyira egyszerű lesz, hogy mindenképp jár hozzá egy történet is, mint múlt héten.
Ilyen-olyan okokból nagyon keveset nyaraltam külföldön. Eleinte azért, mert a szüleim elvből az Ismerd meg hazádat elvet követték, így például a Hányat láttál a húsz legszebb magyar várból? típusú FB-os posztoknál rendre 100%-os teljesítményt tudok elkönyvelni. Aztán később, amikor már mehettem volna, mindig adódott valami program a közelben, barátokkal vagy épp nyári táboroztatás, az egyetemhez szükséges gyakorlat. Egy kivételes nyár volt, amikor 25 évesen keresztül-kasul vonatoztam Európát Interraillel. A Párizsba érkezés pontos dátumára már nem emlékszem, de augusztus 20. után pár nappal történt. Akkor már fáradt voltam a végletekig, tele voltam élményekkel és benyomásokkal, és csak vonszoltam magam a Szajna partján egy sétányon. És akkor pont előttem lehullott egy levél a fáról, jött egy szél, ami nem volt ugyan erős, sem hideg, de nem is nyári szél volt, hanem egyértelműen őszi. Párizsban járt az ősz: pontosan éreztem, hogy egy ilyen napról szól ez a vers.
Azóta minden évben figyelem, és Budapesten meg Bécsben is észreveszem ezt a finom váltást a nyár és az ősz között augusztus 20. után néhány nappal. Bevallom, szeretem is, még ha azt is jelzi, hogy lassanként hideg lesz. Ilyenkor megjelenik a szilva a piacon és jöhetnek a szilvás-almás reggelik!
Egy személyre így készítem:
Egy almát és három nagyobb szilvát felkockázok.
Fém serpenyőben két ek amarántot kipattogtatok, majd félreteszem egy kis tálban. Ugyanebben a serpenyőben megpirítok szárazon egy-két evőkanál mandulalapocskát, ezt is félreteszem. (Egész nyugodtan az amaránttal összekeverve.)
A serpenyőben egy kiskanál vajat olvasztok (vigyázat, ekkor ez már pillanatok alatt megy, hiszen a serpenyő eleve forró!), rádobom a szilvát és az almát, kicsit kevergetve sütöm, aztán kevés vizet öntök rá, megszórom fahéjjal és lefedve tovább párolom kis lángon egész addig, amíg a víz elpárolog és a gyümölcsök puhák lesznek.
A gyümölcsszószt tányérra öntöm, megszórom a magokkal, ízlés szerint egy kiskanál mézzel édesítem és még egy kis fahéjat szórok a tetejére.
A nyár a légkondimentes irodában maga az emberkínzás. A szegény dolgozó ül a hőségben, vedeli a vizet, nem igazán éhes, de azért valami ízre vágyna. Amikor vége a munkaidőnek, hazaút elején még erősen elhatározza, hogy otthon főz valamit, kicsit pihen, majd hasznos tevékenységeknek szenteli magát, úgy is mint elmegy futni, rendbevágja a lakást, kicsit hobbizik, kicsit olvas, a gyerekekkel is csinál valami programot. Aztán félúton a futást már húzza ki gondolatban a listáról, a hasznos tevékenységeket is, a gyerekekkel való foglalkozás egyre konkrétabb alakot ölt: fagyizás lesz, az tuti. A házimunka várhat, mire kicsit hűvösebb van (szeptemberben), olvasáshoz az agy percről percre zsugorodik, pedig állítólag melegben a tárgyak kitágulnak – fene se érti.
A főzést azért kénytelen megejteni a szegény dolgozó, ha már egész nap nem evett normálisan, kivéve, ha a csokit normálisnak tekintjük – de valami olyan kellene, ami hűsít is, mégis van benne főtt komponens, mert ugye az jót tesz.
És akkor vesz az ember személyenként két marék rukkolát és beleteszi egy mélyebb tányérba.
Serpenyőben egy zöldhagymát, két marék erdei gombát, esetünkben rókagombát és két paradicsomot feldarabolva és kevés vajon megsüt kavargatás közepette, sózza, borsozza, balzsamecettel megspricceli. Ezt az egészet szépen elteríti a rukkola tetején,
felvág 10 centi kígyóuborkát kicsire, szépen elhelyezi a gombás-paradicsomos serpenyős köré a tányéron,
feldíszíti az egészet néhány mentalevéllel,
majd az étkezés után lassanként el tudja képzelni, hogy valamikor a nap folyamán még képes lesz elvánszorogni a gyerekekkel a fagyizóig. Talán.
Vannak azok a napok, amikor hazajövök a munkából és már az úton érzem, hogy a szokásos köret plusz valami zöldség nem elegendő energiapótlás ahhoz, hogy kompenzálja a napot. Ilyenkor valami töményre vágyom, valamire, amiben minden hozzávalónak intenzív íze van és szaftos is az egész. Na egy ilyen nap estéjén készült ez a tömör saláta, amely egyébként csak három fő hozzávalóból áll: avokádó, erdei gomba és póréhagyma.
Az erdei gombát vajon bőséges citromlével, kis sóval, borssal, dijoni mustárral megpároltam. Mivel sok levet eresztett, ez a jóízű szaft volt tulajdonképpen a salátaöntet.
Az avokádót felkockáztam, a pórét felszeleteltem. A gombát összekevertem a nyers hozzávalókkal, majd megszórtam pirított feketeszezámmal és már kész is volt a nagyon kellemesen laktató saláta. Egy-két szelet pirítóssal az igazi, amit ha az ember szeretne, akkor kockára vágva a salátába is keverhet.
Azért is remek ez a recept, mert az ötelemes konyha alapelvének is megfelel, miszerint nyáron is érdemes legalább részben főtt hozzávalókból készíteni az ételeinket, hogy ezzel is erősítsük magunkat az őszre. Ugyanakkor a nyers hozzávalók miatt kellemesen hűsít és frissít. A feketeszezám meg amúgy is az örök élet titka – ha esetleg nem tudtátok ezt, akkor nézzétek meg Kicsi Vú videóját!
Ahogy a múltkor már említettem, az alpesi nyaralásunk harmadik napjára meg kellett állapítanom, hogy nincs olyan, hogy túl sok menta. Rögtön a második napon világos lett, hogy minek köszönhetjük a rengeteg mentát gyakorlatilag minden ételben. Egy mocsárvidéken kirándultunk (igen, a mocsárban nem szükségszerűen süllyed el az ember, sőt, az út még babakocsival is járható.) és az út mentén kis csokrokban menta nőtt. Azt hiszem, ha a nemlétező kertem végében a dudva között mintegy mellékesen menta, kakukkfű meg minden egyéb nőne, én is sokkal többet használnám a friss zöldfűszereket, mint most, amikor műanyag dobozba csomagolva kell megvenni a hűtőpultból. De mert annyira oda és vissza voltunk a nagyonmentás salátáktól meg desszertektől, természetesen otthon is meg kellett próbálni valahogy reprodukálni az ízvilágot.
Az osztrák paraszti konyha szabálya egyébként, hogy azt esszük, amit találunk. Hogy a radicchio ennek a kritériumnak megfelel-e, azt nem tudom, mindenesetre most nekem ez a fajta levelessaláta volt az alap. Ha alpesi kertem lenne, akkor rukkolával és lovaknak való háromlevelű lóherével is kiegészítettem volna. De tényleg, ettünk lóherét is.
A többi hozzávaló:
egy újhagyma karikázva
két ág menta szárastól, levelestől – ez kábé 8-10 mentalevelet jelent és a szárától se féljetek, isteni
egy marék dió
négy nagy fürt pirosribizli
pár csepp citromlé
egy löttyintés hidegen sajtol mákolaj.
Persze mákolaj helyett más olaj is megteszi, szőlőmagolaj, dióolaj, akár még olíva is, de ha már az osztrák konyhánál vagyunk, akkor legyen eredeti waldvierteli mákolaj. Ha nem grillsajtot ettünk volna hozzá, akkor egy kis sót is elbírt volna, csak hogy minden íz megtalálható legyen benne. A radicchio keserű, a hagyma és a menta csípős és a menta pluszba még édeskés is, a ribizli és a citromlé savanyú, a dió édeskés, szóval egyszerűen tökéletes az összjáték. Próbáljátok ki egyszer grillpartyra vagy akár csak egy hétvégi húsos ebéd mellé!
Gyerekkoromban szinte egész nyáron volt aludttej különböző készültségi stádiumokban a konyhapulton, most már csak készen véve jutok hozzá, mert a bolti tejből sajnos nem lesz jó. Múlt héten egy egész különleges italt kóstolhattam meg, így újra eszembe jutott ez a nyári csemege: egy kecsketej alapú narancsos aludtteljes koktélt tettek elém. Bár ez a mai csak hasonlít hozzá, és természetesen tehéntejes verzió, azért a maga nemében ez is remekül hűsít és a savanykás íze pont illik a kinti 35 fokhoz.
Egy pohárt 2/3-ig megtöltöttem aludttejjel, majd még öntöttem bele picivel több, mint egy kiskanál hígítatlan málnaszörpöt, óvatosan összekevertem.
A tetejét mentalevéllel, málna és ribizliszemekkel díszítettem. A mentalevéllel múlt héten, amikor a hegyekben nyaraltunk, mély barátságot kötöttem. Most azt gondolom, hogy nincs olyan étel, amibe ne kerülhetne menta és nincs olyan, hogy túl sok menta. Ez nyilván túlzás, de azért majd egy későbbi hét-főzz keretében mutatok még izgalmas bizonyítékot erre a tézisre.
A hétvégi hűtőtakarítás mindig felturbózza nálam a kreativitást, pláne, ha időnként kimarad egy hétvége és két hét maradékait kell feldolgoznom – szigorúan olyan sorrendben, hogy a legrégebbi kerüljön sorra először. Így volt ez most is, mert leghátra csúszott, szinte elfelejtődött retkekből kellett kihozni a maximumot.
Felaprítottam fél vöröshagymát, négy fej retket és fél cukkinit. Kevés olajon serpenyőben kevergettem az egészet addig, amíg még roppanós volt a cukkini, de azért mégsem nyers. Sóztam és megszórtam egy random fűszerkeverékkel is (karácsonyra kaptam kis zacskókban többféle fűszerkeveréket, a fantázianevek kábé semmire nem engednek következtetni, úgyhogy próba-szerencse alapon főzök velük.). Végül még kevés pirított szezámmagot és pár kocka fetasajtot is kevertem az egészhez. Tudom, furán hangozhat, de nekem ez egy reggeli volt, kevésbé agylövötteknek vacsorára vagy húshoz köretként is ajánlom.
Június van, ilyenkor a világ smoothie-kat iszik. Ami nem is csoda, mert a smoothie színes, illatos, gyümölcsös és szexi. Csak vannak azok a típusok, akiknek egyáltalán nem használ – ők azok, akiknek a legmelegebb napon is jéghideg a kezük és a lábuk. Sziasztok, sorstársak, nekünk való a következő smoothie:
Tegyél fel főni egy bögre vizet és egy kockacukornyi méretű friss gyömbért. Hagyd forrni néhány percig, majd vedd le a tűzhelyről és várd meg, amíg langyosra hűl.
Két sárgabarackot és négy nagy szem epret, valamint három bazsalikomlevelet pürésíts össze egy deci hideg vízzel. Csavarj bele egy negyed citromot. Öntsd a püréhez a lehűlt gyömbéres levet (a gyömbért nem muszáj, elég csak a vizet), keverd össze. Ha még édesíteni szeretnéd, akkor kevés almaszirupot vagy mézet keverj bele.
A kész italt töltsd üvegbe, ha magaddal akarod vinni vagy magas pohárba, ha otthon kortyolgatod és már kész is, a gyomorkímélő és mégis nagyon gyümölcsös smoothie.
Benéztem a hűtőbe, és azt vettem észre, hogy szinte minden zöldség, ami otthon van, zöld színű. Nem gond, tökéletesen passzol az ebédről maradt quinoához, és mivel mindegyik fajta villámgyorsan megpuhul, 10 perc alatt kész volt a vacsora.
Felkarikáztam három újhagyma szárát (a zöld részt is), egy maréknyi zöldspárgát és megmostam, összetéptem annyi spenótlevelet, amennyi egy tésztaszűrőbe belefért.
Először megpároltam a hagymát vajon, aztán hozzáadtam a spárgát és a spenótot is. Fedő alatt 2-3 percet puhult saját levében. Akkor belekevertem a főtt quinoát és kb 8 deka juhfetát, még picit összemelegítettem, majd tökmaggal megszórva tálaltam. Az adag mérete a quinoa mennyiségétől függ, mi ketten laktunk jól belőle.
