Zabkása helyett nyáron átállok a rizs-, köles- és kukoricaalapú kásákra. Ez utóbbi nagy előnye az is, hogy még a zabnál is hamarabb elkészül. Kétszeres mennyiségű vízben megfőzöm a kukoricadarát néhány perc alatt egy késhegynyi őrölt kardamommal, belekeverek még fejenként egy-két kanál darált mákot a kásába. Amikor már el van zárva a tűzhely, még gyorsan beleforgatom az áfonyát (annyit, amennyi épp van, de mondjuk ideálisan 2-3 evőkanálnyit) és tálaláskor megszórom pirított mandulalapocskákkal és kevés mézzel ízesítem.
Sokáig azt hittem, hogy a serpenyős mindent bele fogásokat azért szerettem, mert egyszerű elkészíteni. Aztán amikor most tavasszal rengeteget voltam úton és ettem házon kívül, rá kellett jönnöm, hogy kifejezetten rosszul érzem magam, ha nem jutok hozzá a serpenyős vacsorámhoz. Ez akkor annak a jele, hogy igazán és tényleg szeretem, nemcsak azért, mert gyorsan kész van, ugye?
Tavasszal adja magát, hogy retek is kerüljön a serpenyőbe, mégpedig sok. Egy főre 5 fej retek felkarikázva, fél kicsi cukkini, fél fej hagyma vagy két-három szál újhagyma, 5 szem shiitake gomba vagy más ízes erdei gomba. A csíkokra vágott szalonna nem feltétel, de jót tesz.
Olajon megpirítotam az apróra vágott hagymát és a szalonnát. A feldarabolt zöldségeket hozzáöntöttem, megszórtam két kávéskanál oregánóval és sóval, borssal. Nem nagyon kevergettem közben, sőt, inkább addig vártam, amíg picit odakapott, aztán forgattam csak meg.
Kuszkusszal, párolt rizzsel tálalva teljes értékű étkezés, önmagában pedig a meleg saláta kategóriában indul. Jó étvágyat hozzá!
Nem gyakran sütök tortát, sőt, a tortáim igazából nem is torták abban az értelemben, hogy több lapból állnak, amelyek között krém található. Ha valaki ilyet akar szülinapra a családból, az cukrászdai tortát kap, mert szerintem mindenki foglalkozzon olyan dolgokkal, amelyekhez a legjobban ért. Én szívesen készítek kevert sütit csodaszépen feldíszítve, meg kalácsot, meg még akár macaront is, ha úgy adódik, de a torta nem az én asztalom. Szerencsére vannak családtagok, akiknek csak az a lényeg, hogy miből áll a szülinapi süti, jelen esetben sok mák és sok tojáshab volt a kívánság.
A receptet teljes egészében HahoPihe Konyhájától vettem, mindössze a cukor mennyiségét csökkentettem le. Nem szándékosan, hanem mert kevesebb volt otthon a szükségesnél. Ahogy az lenni szokott a kevert sütiknél, kevesebb cukorral is finom lett.
Még annyit próbálok memorizálni a jövőre nézve, hogy a tojáshab mennyiségét is simán felére lehet csökkenteni – és a másik két tojást félretenni például macaronhoz – mert valahogy ez a vastag tojáshab réteg nem sül meg annyira egyenletesen keményre, mint ahogy én szeretem. Persze ez csak apró részlet, összességében mindenkinek nagyon ízlett, és pont ezért archiválom is itt, mert szülinap lesz jövőre is.
Elkezdődött a spárgaszezon, ahogyan elkezdődött az orgonaszezon is – valahogy sokkal korábban, mint korábban, és én ennek a globális hatásoktól eltekintve nagyon örülök. Van az a játék, hogy mi lennél, ha sportág / zeneszerző / művészeti irányzat lennél – hát én ha zöldség lennék, akkor zöldspárga, ehhez kétség nem fér. A zöldspárga a sietős háziasszonyok megmentője, egy kézmozdulattal levágjuk az alsó pár centit, megmossuk és gyakorlatilag már kész is a vacsora. Oké, túloztam, először még feldarabolom párcentis rudakra, aztán irány a serpenyő, pici olvasztott vajon pár perc alatt roppanósra sül, rá kis só-bors-citromlé és kész is. Tudom, vannak receptek, ahol baconbe csavarjuk, speciális edényben állítva főzzük, utána még turmixoljuk is meg minden egyéb flanc. Nálam a spárga mindig vajon párolva készül 3 perc alatt és attól lesz változatos, hogy mit készítek még hozzá. Bár tulajdonképpen nem is kell, hogy változatos legyen, annyira rövid ideig van szezonja, hogy nem sikerül megunnom.
De ha mondjuk mindenképp rafinált és mégis gyors ebédet szeretnék, akkor főzök a spárga mellé sós vízben bulgurt, pirítok száraz serpenyőben kesudiót, aztán beleforgatom a bulgurt és a vajon párolt spárgát is és már kész is.
A mennyiségek igazából tetszőlegesek és a helyzettől függőek. Négy főig szerintem elég az egy csomag (fél kiló) spárga és a bulgur mennyiségével lehet játszani, hogy mindenki jóllakjon. A kesudió remekül megbolondítja az egészet, így azt mondanám, hogy személyenként két evőkanál kívánatos, de ha kevesebb van, én személy szerint inkább döntök a kanapén horgolás mellett, mint hogy lerohanjak még kesudiót venni.
Szintén opcionális a képen látható olívabogyó – ötelemes javaslatra tavasszal-nyáron érdemes gyakran kis mennyiségű olívabogyót fogyasztani, de ha épp elfogy, akkor az előző bekezdés kanapészabálya lép életbe. További megbolondítási lehetőségek: újhagyma zöldje, petrezselyemzöld, paprikacsíkok, parmezánforgács. Minél több a megbolondító hozzávaló, annál jobban játszhatunk a bulgur-spárga aránnyal a bulgur javára, ami azért nem hátrány, ha kis büdzséből sok embert kell jóllakatni. A kanapészabály értelmében pedig természetesen bulgur hiányában rizzsel is működik az alaprecept. Egyetlen esetben élvez prioritást a bevásárlás a horgolással szemben, mégpedig ha nincs otthon citrom, mert citromlé nélkül csak egy elég unalmas, bár a színek miatt kétségkívül IG-képes ételt kapunk.
Tegnapelőtt egy kicsit elszámoltam a főtt tészta mennyiségét a vacsorához, így gyorsan valami egyszerű, de húsmentes receptet találtam ki hozzá. Nem tudom, ti hogy vagytok, én elkezdtem zsigerileg érezni a tavaszt és most nem kívánom a húst. Az otthon lévő készletekből dolgoztam és nagyon kíváncsi voltam, hogy működnek az ötletszerűen összeházasított komponensek. Az egyszemélyes adaghoz két kiskanál fűszervajon megpároltam egy szál újhagymát karikákra vágva, egy pasztinákot karikákra vágva és 8-10 darab kelbimbót megfelezve. Fedő alatt kábé 5-6 perc kellett, hogy a vékony szelet pasztinák megpuhuljon. Ekkor tejszínt öntöttem a zöldségekre, kicsi dijoni mustárt kanalaztam bele, sóztam és borsoztam az öntetet, majd beleforgattam a főtt tésztát. Ha nem lett volna fűszervaj, hanem sima, akkor még vegyes zöldfűszerrel is megszórtam volna, így viszont a fűszer elég volt, csak még egy kis parmezánnal szórtam meg.
És akkor egy kis szolgálati közlemény. Ahogy az utóbbi időben feltűnhetett, a WIPszerdák helyén néha valami egész más poszt jött, a recept se mindig hétfőn jött, szóval a régi rend teljesen felborult és úgy általában mintha kezdenének ritkulni a frissülések. Nem véletlen a dolog, ugyanis fut néhány izgalmas projektem a háttérben, amely eléggé kitölti az időt. Ha kíváncsiak vagytok, mi minden horgolós projekten dolgozom, akkor a következő hónapokban az Instát és a FB-csoportot ajánlom. Ott kevesebb szöveggel, de legalább képekkel rendszeresen jelentkezem. Ide is írok majd azért, de jóval kevesebbet, mint szoktam. Ne izguljatok, minden rendben van, csak a 34 órás napot még sajnos nem találták fel, pedig becsszó az első vevők közt lennék!
A múltheti utazásunk előtt sikerült szinte teljesen üresre enni a hűtőt, amiért adtam magamnak egy képzeletbeli vállveregetést. Ez viszont azt is jelentette, hogy hazaérve nagyjából a semmiből kellett főzni hirtelen valamit addig is, amíg egy bevásárlásra sort nem kerítünk.
Szerencsére az ötelemes szakácsnak vannak bizonyos alapkészletei, és ezekből egész sokféle ételt ki lehet hozni. Mi minden van otthon úgy általában?
Ez a kis készlet már sokszor mentett meg attól, hogy bevásárolni kelljen mennem, és mivel számomra a bevásárlás még a takarításnál is kevésbé kedvelt házimunka, ezért mondhatni, a kamrafiókomhoz szoros érzelmi kapcsolat fűz.
Na de nézzük a kamra kincseiből főzött életmentő ebédet! A fent részletezett dolgokon kívül még néhány szál répa, egy kis maradék snidling és egy utolsó szem árva fokhagyma is volt otthon, így ezeket is fel tudtam használni.
1 ek vajon
1 nagy gerezd fokhagymát és
két felkarikázott sárgarépát picit megpároltam fedő alatt kis vízzel, amíg a répa majdnem megpuhult.
Hozzáöntöttem 120 ml (kb fél csésze) bulgurt
egy csésze vizet
és 20 gramm (egy maroknyi) szárított shiitake gombát.
Az egészet kicsit megsózva fedő alatt közepes lángon puhítottam, majd a tűzről levéve további 5-10 percig hagytam megduzzadni a bulgurt. Végül pár csepp citromlével és egy kiskanálnyi gombás fűszervajjal és borssal ízesítettem.
Ez így még nem lenne nagy durranás, enyhén szólva sem ízbomba, viszont tálaláskor még rászórtam:
két evőkanálnyi aprított snidlinget
kevés reszelt parmezánt
vegyes pirított magvakat: tökmag, dió, szezám.
És ez így együtt már igazán kiváló volt, próbáljátok ki, ha egyszer ilyen lusta napot tartotok! Jó étvágyat!
A legjobb dolgok a világon tévedésből történnek, úgy is mint post it, amit annak köszönhetünk, hogy valaki elfuserált ragasztót feltalálás közben. Meg most az alternatív lisztmentes főzeléksűrítési módszerem, amit egyébként biztos nem én találtam fel, de ez ebből a szempontból lényegtelen.
Az egész úgy kezdődött, hogy egy szombaton Apahajó után kiabáltam, amikor bevásárolni ment, hogy hozzon zabpelyhet is, ha lát, mindegy milyet. Ezt úgy értettem, hogy nem kell nyakát törnie érte, mert kibírok még két napot zabpehely nélkül, ő viszont úgy értette, hogy akkor most bárhonnan is zabpelyhet kell szereznie nekem. És szerzett is, a dm babakaja osztályán. Amikor a csomagot kinyitottam, már gyanakodtam, hogy esetleg mégsem kellett volna mondanom, hogy mindegy milyet. Hajszálvékony szeletkék voltak, olyan babakaja jellegű izé. Amikor először megkíséreltem kását főzni a pehelyből, nem akartam hinni a szememnek, a pelyhek ugyanis gyakorlatilag felolvadtak és maradt egy babapépre erősen emlékeztető ízetlen-szagtalan ragacsos izé. Én nem vagyok válogatós, de ezt tényleg csak azért ettem meg, mert nem akartam rossz példát mutatni a gyerekeknek.
Pár nappal a sokk után jutott eszembe, hogy mennyire remek lenne ez a zabpehely főzeléksűrítésre. Végre nem csomósodna össze a liszt, ráadásul mennyire egészséges, ötelemes szempontból kifejezetten télre való, mert melegítő gabona. A múlt héten pedig teszteltem és valóban, bevált, ezentúl csakis így sűrítek főzeléket.
Ez volt a kísérleti főzelék:
fél fej lilahagyma
5 centi póré
két közepes krumpli
egy nagyobb édesburgonya
2 centi vastag szelet egy fej zellerből
5 szem kelbimbó
egy gumó édesköménynek csak a szárrésze
képezték az alapot. Ezeket apró kockákra vágtam, olajon először csak a hagymaféléket pároltam kicsit, majd az összes zöldséget pirítottam, aztán öntöttem az egészre 4 deci vizet, kicsit sóztam, majd fedő alatt puhára pároltam az egészet kb. 8-10 perc alatt.
Mikor az egész megpuhult, fűszereztem kevés borssal, késhegynyi kurkumával, fél kiskanál római köménnyel és egy kiskanál garam masalával, majd beleöntöttem még kb két dl-nyi előre megfőzött csicseriborsót. (Ez kinek-kinek tetszése szerint lehet saját kezűleg főzött vagy konzerv.)
Végül hozzáadtam a nevezett zabpehelyből három evőkanálnyit, továbbá két evőkanálnyi tejszínt és kicsit kavargattam, hogy a zabpehely elolvadjon. Tökéletesen krémes főzelék lett a végeredmény anélkül, hogy ipari mennyiségű tejszínt kellett volna belerakni vagy össze kellett volna turmixolni a zöldségek egy részét.
A kelbimbóhoz még egy kis széljegyzet: rém egészséges étel, ráadásul télen mindent meg kell becsülni, aminek szezonja van. Mégis, bevallom, a kelbimbóból egyszerre nagy mennyiséget nem tudok enni, valahogy mindent túldominál az íze és még a sokadik fogmosás után is mintha érezném. Ez az öt kelbimbó elég viccesen hangzik, viszont pont annyira adott kelbimbóízt a főzeléknek, amennyire még nem túl sok számomra.
Ez a mennyiség három tányérnyi, de teljesen szabadon lehet emelni a hozzávalók mennyiségét, a lilahagymát másfélére cserélni. Én tényleg csupán azt csináltam, hogy ami amúgy is volt a hűtőben, azt aprítottam bele. Jó étvágyat nektek!
Szerény kinézetű, de annál finomabb tápláló levest hoztam mára. A gesztenye-tonhal párosítás olyan egzotikusnak tűnhet, pedig igazából eléggé a nincskedvemfőzni napok levese, ha konyhakész gesztenyét használunk hozzá. Elszántak valamint azok, akiknek áll gesztenyefa a kertjükben, természetesen használhatnak sütőben sült és kézzel hámozott gesztenyét is, ezzel kicsit megnő az elkészítési idő.
Egy lábasban olajon fél lilahagymát (vagy vöröset) üvegesre pároltam. Felöntöttem 6 dl zöldségalaplével (húslevessel is lehetett volna). Beletettem 100 gramm hámozott konyhakész gesztenyét és fél dl tejszínt. Összemelegítettem mindent pár perc alatt, majd botmixerrel pürésítettem. Ekkor beletettem egy jó minőségű tonhalkonzervet mindenestül – vigyázat, nem azt a fajtát, ami növényi olajban van eltéve, hanem ami a saját levében úszik. Ezután beállítottam az ízeket: számomra elég sós volt, de ez ízlés kérdése. Tettem viszont bele kevés frissen őrült borsot és frissen reszelt szerecsendiót és kevés citromlevet. Tálaláskor még megszórtam fekete szezámmal. A tonhaldarabok miatt külön levesbetét nem feltétlenül kell hozzá, de ízlés szerint pirított kenyérkockákkal vagy sajtos melegszendviccsel is lehet tálalni.
Karácsony előtt villámgyorsan kellett K-nak egy adag kekszet sütnöm a betlehemesre. Még élesen emlékszem, egyike volt azon ritka estéknek, amikor a fejfájásom még a gyógyszer dacára is elviselhetetlen. Hogy a konstelláció tökéletes legyen, Apahajónak épp céges karácsonyi bulija volt, tehát esélytelen volt, hogy áttoljam rá a kekszkészítést/ kekszvásárlást. Szóval valami nagyon egyszerű receptet kerestem, ezt:
250 gramm szobahőmérsékletű vaj
100 gramm cukor
2 tojássárgája
1 teáskanál vaníliáscukor
380 gramm liszt.
Mivel ez úgy nagyjából semmi különös ízű volt, belecsepegtettem még 4-5 csepp mandulaaromát is és az egészet gyorsan összegyúrtam. Hűtőbe tettem egy órára, aztán kis gombócokat gyúrtam a tésztából kézzel és kicsit összelapítottam. Amikor a tepsi megtelt (20 darab), még egész mogyorót nyomtam mindegyik közepébe és kisütöttem kb 10 perc alatt. Erősen érezhető volt a mandulaaroma, szóval ha valaki nem annyira marcipánmániás, mint mi, akkor annak 2 csepp is elég szerintem.
Tekintettel szánalmas állapotomra, egy tepsi kisülése után a maradék tésztát befóliázva hűtőbe tettem, bedőltem az ágyba, a gyerekeknek lelkükre kötöttem, hogy mossanak fogat, feküdjenek le hamarosan és onnantól megszűntek az emlékeim.
Már elmúlt karácsony, amikor felfedeztem a fóliázott keksztésztát a hűtő felső polcán. Egy újabb adag kekszhez nagyon nem volt kedvem, idén valahogy sokkal kevesebb készült és fogyott ezekből az édességekből, mint rendesen. Egy szaftos almás sütit viszont nagyon is el tudtam volna képzelni, így egy kis (20 centi átmérőjű talán) tortaformát kivajaztam, a tésztával kibéleltem és elősütöttem kb. 20 percig. Ezalatt két almát meghámoztam és később felszeletelve belerakosgattam az elősült tésztaágyba. Az egészet megszórtam még fahéjas cukorral és visszatoltam a sütőbe tovább kb 20-25 percre. A tészta peremének színe elég jó indikátor, szép barnásnak kell lenni, de még nem égettnek. A még forró almatöltelékre ráreszeltem bőven hideg vajat, és igen, sajnos ez a vajjal való megkoronázás nem hagyható el fogyókúrára hivatkozva, mert egyszerűen kell az ízhez. Cserébe nem muszáj tejszínhabbal tálalni 🙂
Melegen és hidegen is igen finom, annyira, hogy még a család cukorfóbiás tagja is repetázott belőle.
Az osztrák iskolaév egyik nagy előnye, hogy újév után nem rohamtempóban kezdődik újra a tanítás, hanem csak január 6. után. Igaz, ez azzal jár, hogy sokszor tényleg december 24. az első szünidei nap, de én ennek látom a jó oldalát is. Karácsony előtt van a levegőben valami felfokozottság. A két ünnep között kezd lelassulni minden és igazán kuckózós hangulatba én újév után kerülök. Ekkorra minden kötelezettségnek vége, nem kell a boltok zárvatartásához fejben kalkulálni, hogy mennyi tejnek, kenyérnek, WC-papírnak, zsebkendőnek kell feltétlenül otthon lenni. Ez az első januári hét tényleg nem szól másról, csak a pihenésről. Ilyenkor minden évben kirakunk egy nagy puzzle-t, kifejezetten újévi tevékenység ez nálunk, mert ekkora nyugi soha máskor nincs az évben. A puzzle ilyenkor mindennel szemben előnyt élvez, például a terítés is másodlagos, ott eszünk, ahol épp nincs a puzzle, a puzzlerakás rövid szünetében.
A hűtőben persze még van néhány dolog az ünnepekről, de már semmiből sincs annyi, hogy önállóan elég lenne egy ebédhez. És mert idén konkrétan olyan szél volt ezekben a napokban, hogy az ember a kutyáját se engedné ki, nemhogy maga boltba menjen, inkább összeraktunk mindent, ami volt és készítettem egy igazi hygge-feelinghez passzoló serpenyős ebédet. (Zöldséget nem emberi tápláléknak vélő kiskorúaknak be kellett érni maradék bajor virslivel. Nem tudják, mit mulasztottak.)
Egy pasztinákot, három nagyobb sárgarépát, öt kis szem édesburgonyát, fél fel lilahagymát, egy nagy gerezd fokhagymát és 20 centi jégcsapretket feldaraboltam és olivaolajon először mindenütt megpirítottam, aztán kis vizet hozzáadva fedő alatt puhára pároltam. Szárított zöldfűszert vegyesen, sót és borsot szórtam rá, ráfacsartam egy fél citrom levét és a már puha zöldségekhez hozzáadtam 10-15 dekányi előfőzött szelídgesztenyét.
A gesztenye egyébként az idei tél sztárja nálam. Ez egy hosszú történet mélységekkel és magasságokkal, most csak annyit mondok, hogy sok kísérletezés után úgy döntöttem, hogy jobb nekem, ha a vákuumcsomagolt, előfőzött gesztenyét veszem meg nem éppen olcsón, cserébe egész biztosan hibátlan és azonnal felhasználható állapotban. Így minden héten eszünk gesztenyét nagyon különböző formában és már nem akarnék lemondani róla. Feltekeri a belső hűtést, jóllakat és remek az íze. Egyszóval került egy adagnyi ebbe a serpenyős ebédbe is, a maradékot meg megették a gyerekek, a gesztenye ugyanis nem számít zöldségnek szerencsére.
Amikor levettem a tűzről a serpenyőt, még feldarabolt radicchio salátát is tettem rá a színe miatt, meg mert ez ad hozzá egy kis kesernyés ízt. Viszont vigyázat, szerintem a radicchio kifejezetten nem szereti a melegítést, szóval csak arra az adagra érdemes tenni, amit azonnal elfogyaszt az ember. Tálaláskor lehet fetával vagy parmezánnal feltupírozni, de ez tényleg csak opcionális, mert anélkül is nagyon gazdag az íze.
