Posts Tagged with recept

Nem akármilyen kávés süti

2 hozzászólás Nem akármilyen kávés süti című bejegyzéshez

Fura ez a kávés süti. Nem a tésztájáért eszi az ember, bár a kétszínű, rétegezett külső izgalmas ízeket ígér. Lehet, hogy ha nem lenne rajta a máz, valóban ilyen is lenne, de vele szemben egyszerűen nincs esélye. A legjobb kávés süti, amit eddig ettem – és valószínű a legkalóriadúsabb is. A recept kis módosítással a Baking heaven nyárvégi számából van, amiről már írtam itt.

A sütőt 180 fokra melegítettem elő és egy dobozformát kibéleltem sütőpapírral – így megúsztam a vajazás-lisztezést és a mosogatás javát is.
Egy tálban 185 g puha vajat és 165 g cukrot habosra vertem. (Ezek a mennyiségek vannak a receptben, a mérlegem enyhén szólva nem ilyen pontos, szóval csak nagyjából tartottam be.) Aztán beleütöttem két tojást és tovább kevertem a kézimixerrel.

Egy másik tálban összekevertem 300 g lisztet, egy kk sütőport, fél kk szódabikarbónát és egy csipetnyi sót. Kikészítettem 2 dl zsírszegény tejfölt és a lisztes keverékkel felváltva apránként hozzáadogattam a vajas keverékhez – közben lassú fokozaton végig ment a kézimixer. Jó nehéz, krémes állagú lesz a tészta.

Most a massza egyharmadát külön kisebb tálba tettem és hozzákevertem kb 3 ek nagyon erős espressot. Legközelebb kicsit többet fogok, használna szerintem az ízének.

Ezután a világos tészta felét belapátoltam a sütőformába, lesimítottam, erre jétt a sötét massza, majd újra a világos. Sütöttem majdnem egy órát (recept szerint 45 percet, de nekem akkor még belül folyékony volt.), közben ezt olvastam. A süti külseje sötétbarna lett, de nem égett meg, mire a tűpróbát is kiállta a tészta. A kész sütit egy ideig még a formában majd a formából kiborítva kell hűlni hagyni, és ez tényleg fontos! (Kipróbáltam a különbséget, naná!)
Miközben hűl, már lehet készíteni a mázat. 160 g porcukrot elkevertem kb. 3-4 ek erős espressoval egy tűzálló tálban. Nem szabad elborzadni, tényleg ennyi cukor kell hozzá. Ha még nem elég folyékony, akkor lehet cseppenként adagolni a kávét. Kis lábosban vizet forraltam és efölött még tovább kevergettem pár percig a mázat. Az állagának a folyékony és a viszkózus közöttinek kell lenni inkább a viszkózus felé közelítve. Elosztottam a süti tetején és nem hagytam megdermedni, mert türelmetlen voltam, de utólag javaslom, hogy ti bírjátok ki dermedésig. Puhán melegen se rossz, de hidegen pont olyan, mint amikor gyerekkoromban a bemárthattam a kávéba a kockacukrot. Mindenki tudta, hogy egészségtelen, de annyira finom volt!

(Az eredeti recepthez képest több kávét használtam, a tejfölhöz hasonló általam ismeretlen valamit helyettesítettem tejföllel és a sütési időt növeltem.)

Hagymaleves light

4 hozzászólás Hagymaleves light című bejegyzéshez

Szeretem a hagymalevest, csak az a bajom vele, hogy a legtöbb recept szerint tengernyi tejszín kell hozzá. Nem mintha dogmatikus fogyókúrázó lennék, de ha már egyszer ott vár ebéd után a kiváló kávés süti, akkor valahol mégiscsak ellensúlyozni kell. Így aztán kipróbáltam, milyen, ha csak hagyma van a hagymalevesben.

Személyenként 30 cm póréhagymát karikára vágtam és szintén fejenként számított 2,5 deci zöldség alaplében kb. 15-20 percig főztem. A levesbetét ezúttal némi pecorino-forgács volt, de helyettesíthető bármilyen sajttal, ami nem nyúlósan olvad. Amilyen szimplán hangzik, annyira finom.

Hamarosan azt is elmesélem, melyik volt az a bizonyos kávés süti, amely kedvéért lemondtam a tejszínes hagymalevesről.

Még több őszi étel

6 hozzászólás Még több őszi étel című bejegyzéshez

Sonja Riker Suppenglück című szakácskönyve tipikusan az a fajta, amiből egy konkrét receptet sosem főzök meg. Nem mintha nem lennének remek receptek, de valahogy mindig hiányzik egy speciális hozzávaló. Mégis rendszeresen lapozgatom és ihletet merítek belőle, mert egész egyszerűen azt példázza, hogy levest bármiből lehet készíteni, és nincs két olyan hozzávaló, ami ne férne meg egymás mellett. Persze biztos van, de jóval kevesebb, mint elsőre hinné az ember. Mert mondjuk ott van a brokkoli cukrozott mandulával vagy a paradicsom aszalt sárgabarackkal. Sose jutna eszembe egy levesbe tenni ezeket, de ahogy itt a képeken kinéznek, egyszerűen nem lehetnek rosszak. Az első elkészítésétől a szerecsendióvirág, a másodikétól meg a friss zsálya hiánya szokott visszatartani, de lehet, hogy egy lebutított változatot kipróbálok valamikor.

No de a lényeg: én, a Nagy Levesszkeptikus egy idő óta úgy tekintek a levesre, mint valódi, szóba jövő alternatívára. És még főzök is néha levest. A múltkori sütőtökös sikerén felbuzdulva, meg mert a tök másik felét is fel kellett használni végre, kipróbáltam egy másik változatot:
fél Butternut sütőtök, négy közepes répa, 4 zellerszár mindenestül főtt kicsit több, mint 1 liter vízben, amelybe 2 bio zöldségleves kockát tettem, amikor a víz már forrt. Puhulásig főztem, aztán turmixoltam. Abba a részébe, amit azonnal fogyasztottunk, személyenként két ek natúr joghurtot kevertem, a maradékot fagyasztottam. És mert nincs lehetetlen levesbetét, ezúttal vajon pirított lilahagymakockákkal és pirított tökmaggal tálaltam.

És még két kuszkuszalapú salátát is főztem az utóbbi időben. Az elsőhöz kevés vajon személyenként fél zellerszárat és 5-6 kolbászkarikát kevergetés mellett megsütöttem serpenyőben. A végén még személyenként egy felkockázott paradicsomot is hozzáadtam és átmelegítettem. Ezt belekevertem az elkészített kuszkuszköretbe, s azonnal, melegen tálaltam.

A másik saláta vega volt: két személyre 2 szárzellert, egy répát, egy gerezd fokhagymát vajon fedő alatt puhára pároltam (kb. 10 perc). Aztán már fedő nélkül, kevergetve hozzáadtam valamennyi kéksajtot (kb. 4-5 deka lehetett), addig kavartam, amíg felolvadt a sajt. Ekkor kevés tejszínt tettem még hozzá, hogy sima legyen a szósz. Ezzel a raguval tálaltam a kuszkuszt. A maradékot másnap hidegen ettem, úgy is remek volt, bár a szószt felszívta a kuszkusz időközben.

Mondtam már, hogy szeretem az őszt?

Ősz a konyhában

5 hozzászólás Ősz a konyhában című bejegyzéshez

 40 deka “Butternut” fajtájú sütőtököt, 15 deka szárzellert és 20 deka meghámozott krumplit kockára vágtam. A szárzeller levelét félretettem a díszítéshez. Két gerezd fokhagymát meghámoztam és az összes zöldséget 1 liter vízben 2 adalékanyagmentes erőleveskockával puhára főztem.

Botmixerrel pürésítettem a levest, fél dl tejszínnel még egyszer felforraltam. Tálaláskor még fél doboz tejfölt kevertem bele, a tetejére pedig pirított diót, pirított tökmagot és parmezánforgácsot szórtam, valamint rácseppentettem egy kevés tökmagolajat. Fenséges, én mondom fenséges. Meg a gyerekek is mondják, és az már igazán valami.

A Lunchbox

6 hozzászólás A Lunchbox című bejegyzéshez

…időről időre újraéled. Ma például “paradicsomleves másképp” jelszóval olvasható új bejegyzés.

És hogy máskor is könnyű legyen odatalálni, elég csak a blogfejléc alatti sorban a Lunchbox feliratra kattintani. Bár előre látom, hogy a szeptember maradéka nem a főzésről fog szólni nálam, azért októbertől előreláthatóan minden visszaáll a szokásos kerékvágásba és újra főzök gyorsan és finomat. Szereznem kell viszont egy új lunchboxot, mert a mostani mégsem záródik olyan bombabiztosan, mint az a táskám tartalma szempontjából ideális lenne. Van valakinek bevált doboza, kedvenc márkája? A tippeket előre is köszönöm!

Lenmagos zsemle kelesztés nélkül

Florentine Blogközi gasztrotúrájának jegyében készült a mai lenmagos villámgyors zsemle. Az egyetlen bökkenő – ami miatt egészen máig sosem sikerült normálisan ez a recept -, hogy aludttejre van szükség hozzá, én pedig nem vagyok a házi tej rajongója, következésképp aludttej sem szokott otthon lenni. Felfedeztem viszont, hogy a sok ízesített aludt tej meg tejsavó között van ám a polcon natúr is! Így már semmi sem állt a teljes siker útjába.

 A sütőt először is 200 fokra előmelegítettem. 20 deka fehér búzalisztet, 10 deka teljes kiőrlésű rozslisztet egy tálban összekevertem egy csomag sütőporral, másfél kiskanál sóval, 2 evőkanál lenmaggal és 2 dl aludttejjel (Buttermilch). Egy darabig a robotgép dagasztókarját használtam, aztán kézzel gyúrtam tovább, amíg szépen összeállt a tészta lágy gombóccá. Ekkor egy kb. 30 cm hosszú tönkké formáztam, lelapítottam, a végeket egyenesítettem és késsel háromszögeket vágtam a tésztából. 200 fokon légkeveréssel addig sütöttem, amíg kicsit barnás lett a teteje, kb. 20-25 perc volt.

 így a legegyszerűbb háromszögeket vágni

Nincs benne se víz, se zsíradék (az aludt tej zsírtartalma elenyésző), ami meglepő, de amíg a zsemlécske friss, nem ront az élvezeti értékén. Sokáig tárolni viszont nem lehet, hamar koppanósra szárad. Tipikus “mit adjak a váratlan vendégnek” vagy “vasárnap van és elfogyott a kenyér, de élesztő sincs itthon” jellegű recept: gyorsan kész, de ugyanilyen gyorsan el is kell fogyasztani.

A könyv egyébként, amiből a recept való, ősrégi, amikor én 12 éve vettem, már akkor is kifutó volt. Emlékszem, 10 ATS-ért jutottam hozzá (200 Ft) – a címe Brot und Brötchen aus der eigenen Backstube, szerző Mascha Kauka. Azóta alapmű, minden kenyérfélét ebből sütök, de még bőven van kipróbálásra váró recept benne.

Narancsos-diós zabkeksz (44.)

2 hozzászólás Narancsos-diós zabkeksz (44.) című bejegyzéshez

Az az elméletem, hogy a birtokolt dolgok sokat elárulnak arról, hogy mire vágyik az ember. Ha mondjuk az elmúlt évben megvásárolt szakácskönyvek és food magazinok valamint süteményformák és díszítőeszközök számát nézzük, megállapíthatjuk, hogy egyik fő vágyam a családomnak rengeteget főzni és különleges sütiket sütni. A valóság ehhez képest kiábrándító. Mivel Do. kedvenc étele a kéksajtszószos-, Kristófé pedig a kechupos tészta, majdnem minden hétvégén az egyik nap tésztát főzök. A másik nap meg gyakran nem otthon ebédelünk, szóval ennyit a szakácsművészetről. Most mondhatnám, hogy ez mától megváltozik, de maradjunk a földön, inkább azt mondom, hogy hihetetlen, de múlt héten is sütöttem, és ma is, pedig nincs is ádvent.

(ez az újság a ludas egyébként)

Először rebarbarás Pavlovát akartam sütni, de pech, megint nem gondoltam rá, hogy a sütéshez be is kéne vásárolni. de még nem vagyok felnőve a feladathoz. Na meg autózáskompatibilis sütire volt szükség, azaz kekszre. A múltkori sikerén fellelkesülve, ugyanakkor bizonyos hozzávalók hiányában ma egy kicsit változtattam a recepten.

20 deka zabpelyhet megpirítottam száraz serpenyőben. 12 deka mandulát és 6 deka diót (éljen, felhasználtam az utolsó karácsonyi sütialapanyag maradékokat!) közepesen durvára aprítottam és szintén megpirítottam.

20 deka cukrot, kb. két kiskanál narancsos cukrot (még egy maradék felhasználva!) 1 tojást és 15 deka vajat géppel simára kavartam. Ebbe aztán beleöntöttem a zabpelyhet és a darált magvakat.

12 deka lisztet, 1 kk szódabikarbónát és egy csipet sót összekevertem, majd hozzáöntöttem a vajas-zabos masszához. Kandírozott narancsból (errefelé orangeat néven kapható) három púpozott evőkanálnyit raktam a masszába és az egészet jól összegyúrtam. Kiskanalanként még annyi lisztet tettem hozzá, amennyi megakadályozta, hogy a kezemhez ragadjon a tészta.

Lapos kekszeket formáztam, 160 fokon légkeveréssel sütöttem 15 percig. Csodás narancsos íze lett, és bár a dió csak kevés volt benne, ragyogóan kijött az íze. Legközelebb megpróbálom mandula helyett csupa dióval.

Mandulás zabkeksz (42.)

5 hozzászólás Mandulás zabkeksz (42.) című bejegyzéshez

Az egész úgy indult, hogy sütni akartam, de szokás szerint nem vásároltam be előtte hozzá. Az időjárásra való tekintettel a keksz tűnt jó ötletnek, és volt otthon valamennyi zabpehely, így a zabkeksz receptjeim között keresgéltem. Mondanom sem kell, hogy minden recepthez hiányzott minimum egy hozzávaló, így végül jó bölcsész módjára sok receptből írtam egy sok plusz egyediket. A főkóstoómesterek véleménye szerint a recept érdemes a megörökítésre, sőt, az ismétlésre is. Így készült:

20dkg zabpelyhet és 20 dkg aprított mandulát külön külön száraz serpenyőben illatosra pirítottam. A zabpehelynél ez 5 perc volt kb, a mandulánál kevesebb. A kettőt összeöntöttem egy tálba. Hozzátettem még 10 dkg lisztet, 1 kk szódabikarbónát, 1 csipet sót.

Egy másik tálban elektromos habverővel összekevertem 15 dkg puha vajat, 20 dkg cukrot, 1 tojást. Ezt hozzáöntöttem a mandulás zabpehelyhez.

Két marék aszalt vörösáfonyát is szórtam bele, de ez fakultatív szerintem.

Összegyúrtam a tésztát. Utólag apránként annyi lisztet tettem még hozzá, hogy a massza összetapadjon, de a kezemhez ne.

Formáztam belőle lapos kekszeket és sütőpapíron 160 fokon légkeveréssel sütöttem hmm, nem is tudom, olyan 15 percig. Picit megnőttek, inkább magasságra, széltében kevésbé. 25 db lett, ha jól emlékszem. A Nils Holgerssonné-től kapott szülinapi kekszdobozban pont elfért. Ennyit a fogyókúrámról 😉

Elválasztok (30.)

10 hozzászólás Elválasztok (30.) című bejegyzéshez

A minap vettem egy terhességi tesztet. Igazából hülyeségből, mert már akkor is előre tudtam az eredményt, amikor először kezdődött, de ugye az úgy van a nagykönyvben, hogy terhességi teszt pedig kell. Mert az olyan szimbolikus. Lehet rajta izgulni, meg ilyenek. Meg lehet odatartani a pasi szeme elé, másképp úgyse bírja felfogni az első alkalommal. Meg ha egy ilyen p-s rúdtól nem lesz rosszul, akkor jó eséllyel fog majd tudni pelenkázni is. Aztán másodszorra tényleg nem teszteltem, mert ha én a kávé illatától hányingert kapok, meg úgy általában mindentől, és 20 órát alszok naponta, akkor kétség nem fér hozzá, hogy mi a helyzet.

Most mondjuk semmi ilyesmi nem volt, de valahogy gyanússá vált, hogy a nyaralás előtt még belefértem egy szoknyámba, egy héttel később meg már nem (miközben végig sportoltunk!), valamint hogy a hasam akkora volt, mint elsőre 5, másodszorra 4 hónapos terhesen, a testsúlyom meg szintén. Ehhez hozzájön, hogy nemrég barátnőkkel meséltünk olyan sztorikat, amikor valakinek a valakijének a valakije úgy szült, hogy tisztára meglepődött, hogy mi van most, mert nem vette észre az egészet, csak azt, hogy hiába jár fitnesszbe, mégis hízik. És akkor gondoltam, na ne, én nem akarok ez lenni, pláne, mert akkor lecsúszom a jó zsíros osztrák gyesről is.

Nyilván negatív az eredmény, bébinek nyoma sincs, csak 7 darab kg-nak szépen, ízlésesen, arányosan elosztva. Ami nem lenne baj, ha nem épp mostanra építettem volna fel egy használható ruhatárat (bizniszest és szabadidőst) az egy héttel ezelőttig aktuális méretemben.

Úgyhogy most az van, hogy megtiltottam magamnak, hogy egy este egy vagy több tábla csokit megegyek pusztán azért, mert észre se veszem, miközben horgolok. Meg rátértem a Trennkost-ra, ami olyasmi mint a 90 napos diéta, csak valamivel emberségesebb. Mert akaraterőm, az nincs. Vagy kevés. Főleg, ha evésről van szó. Mondjuk az a jó, hogy az a Trennkost, amit én már egyszer sikerrel próbáltam, nem úgy osztja be a fehérjét-szénhidrárot, ahogy az ember spontán gondolná, például csomó sajt semleges, ez pedig jelentősen megkönnyíti a megfelelő ételek kitalálását. Meg az is jó, hogy nyár van és akkor lehet salátázni.

A tegnapi vacsora (fehérjés) például ez volt: serpenyőben kis olajon megpirítottam garnélát, fokhagymát és zöldhagyma zöldjét – ez utóbbi kicsit égetten marha jó. Készítettem egy salátát paradicsomból, zöldsalátából és olívabogyóból, összekevertem a pirított garnélával, sóztam, citromlét sokat csavartam rá, borsoztam is, és ennyi. A második képen látszik, hogy mikor van kész a garnéla – olyan barnás foltok vannak rajta.

Ma ebédre meg a melóba olyan salátát vittem, amiben volt két kemény tojás feldarabolva, koktélparadicsom és zöldsaláta. A kollégákra való tekintettel a hagymát kihagytam belőle. Pici olaj, picit több balzsamecet és só volt az öntet. (Ez is fehérjecsoportos étel.)

Azért a paradicsomos tészta hiányozni fog – a párolt-főtt-sült paradicsom ugyanis a diéta szerzőjének különös szeszélye folytán ugyanis a fehérjecsoportba került.

Gombaszezon (22.)

Annyira szeretem Bécsben, hogy az étlapok minden hónapban változnak. Bár a kedvenc kerthelyiségemben emiatt ma sem tudtam azt a fantasztikus spenótos nokedlit rendelni, amit legelőször, azért kárpótolt, hogy elkezdőtött a rókagomba szezonja és jobbnál jobb gombás ételeket kínálnak.

Én tegnap csak egyszerű bolti csiperkéből főztem, de egy egész napos kirándulás után ez is nagyon jól esett. Tkp csak három alaphozzávaló kell hozzá: leveles tészta, gomba és cukkini.

A leveles tésztával kibéleltem egy magas falú tepsit, a fölösleg tésztát pedig félretettem, ezzel majd a végén be kell takarni a “sütit”. A gombát és egy gerezd fokhagymát egy evőkanálnyi vajon serpenyőben kavargatva pirítani kezdtem, majd hozzáfacsartam fél citrom levét, hozzákevertem egy púpozott kiskanál dijoni mustárt. (oké, a legtöbb gombás receptem így kezdődik, de mit tegyek, ha annyira tökéletes ez az íz)
Egy salátacukkinit felkockáztam, és amikor a gomba már majdnem teljesen megpuhult, a serpenyőbe öntöttem a cukkinikockákat is, ezen kívül kb egy maroknyi feldarabolt zellerzöldet – szárzeller levelei voltak itthon lefagyasztva, ezeket akartam felhasználni, de gondolom, a rendes zeller is jó. A zeller amúgy apróságnak tűnik, de nagyon fontos része lesz az ízharmóniának. Tovább kavargattam, amíg a gomba is kicsit megpirult. Sóztam is kicsit, de ezzel érdemes óvatosan bánni, mert az öntet sós lesz.

Egy mélytányérban fél csomag fetát villával szétnyomkodtam, egy fél pohár tejfölt (kb 100 ml) és egy közepes tojást kevertem hozzá, kicsit borsoztam. Az öntetet fakanállal a zöldségekhez kavartam, majd az egész masszát betöltöttem a leveles tésztába. Eligazgattam, visszahajtottam a tésztát, meg rátettem a félretett maradék tésztát még, hogy majdnem az egészet befedje. 220 fokos sütőben kb. 20 percig sütöttem lefedés nélkül, majd amikor már szép barnás lett, de a massza még nem volt átsülve, alufóliával letakarva tovább sütöttem 15 percig. Biztosra akartam menni, ekkor a már elzárt sütőben még kicsit nyaraltattam az egészet.
Nagyon nem jellemző rám az utóbbi időben, hogy ilyen hosszú lélegzetű ételket készítek, de a szabadság alatt minden lehetséges. Annyira tökéletes, hogy most megyek is és megeszem a maradékot!

Older PostsNewer Posts