Posts Tagged with recept

Vasárnapi ebéd hús nélkül

2 hozzászólás Vasárnapi ebéd hús nélkül című bejegyzéshez

Úgy kezdődött az egész, hogy odavagyunk a tapas-bárokért, meg úgy általában a spanyol konyháért, és pont tegnap este is kipróbáltunk egy új helyet. Ha egy étlapon szerepel spenót, akkor nagyjából biztos, hogy azt (is) megrendelem – tegnap is így történt. “Spenót mazsolával, sonkával és fenyőmaggal” volt a nevezett tapas és minden rendben is volt vele azt leszámítva, hogy tapashoz illően nagyon kevés volt. Már tegnap este tudtam, hogy a vasárnapi ebéd nem lehet más, csak spenót, egyszerűen vérszemet kaptam.
Na most azt már említettem, hogy általában van nálunk A és B menü, egy azoknak, akiknek kell hízni és egy azoknak, akiknek nem. Így nem volt probléma, hogy a gyerekek nem túlzottam spenótpártiak, ők kapták a tegnapról marad sült húst hasábburgonyával. (Igen, ők azok a gyerekek, akiknek drukkolunk, hogy minél több zsírosat egyenek, mert csak hosszra nőnek, széltében folyton csökkennek.) Húsból egyébként nem is maradt olyan sok, úgyhogy a B menüben a főszerep a spenótnak jutott. Természetesen meg se próbáltam megismételni a tegnap esti tökéletest, meg amúgy is abból főztem, ami otthon volt (és ha a család fele mazsolaellenes, akkor még mazsola sincs otthon).

Tehát a hosszú bevezetés után a recept: három nagy gerezd fokhagymát egy ek vajon serpenyőben megpároltam, tettem rá annyi mélyhűtött leveles spenótot, amennyi otthon volt (szemre minimum 30 dekát mondanék, de nem mértem) és egy maréknyi aszalt vörösáfonyát. Fedő alatt pároltam addig, amíg felengedett a spenót és már nem volt alatta víz. Aztán öntöttem hozzá egy deci vizet, sóztam és borsoztam, facsartam rá citromlét, negyed citromnyit és tovább pároltam amíg a szára is teljesen megpuhult a spenótnak. Felkockáztam 10 deka juhfetát és a spenóthoz kevertem, majd tálaláskor megszórtam még szárazon pirított mandulaforgáccsal. A sós-savanykás és édes tökéletes arányát sikerült elérnem, tényleg ritkán vagyok ennyire elégedett a saját főztömmel.

És hogy valami élénk színű is legyen a tányéron, sárgarépát aprítottam (reszelni is lehet), kevés vajon sóval-borssal puhítottam. Ez volt a köret, a spenót pedig a fő attrakció. Nemcsak finom, de valóban jól is laktunk. 

Zellerkrémleves de luxe

A téli zöldségek közül az egyik kedvencem a zeller. Lehet sütni serpenyőben és sütőben, nyersen reszelve fogyasztani salátaként vagy akár csak szendvicshez, és akkor ott van még a zellerkrémleves is. Nem nagy hókuszpókusz, ugyanúgy készítem, mint az összes többi krémlevest. Amitől viszont de luxe lesz, az a levesbetét.
Fél fej zellergumót (kb. 18-20 deka) és 5-6 szem krumplit (kb. 40 deka) meghámozok, kis kockákra vágok. Egy nagy gerezd fokhagymát is meghámozok és kettévágok. 8-9 deci zöldségalaplében puhára főzöm a zöldségeket. A zöldségek felét-kétharmadát valamennyi alaplével botmixer segítségével pépesítem – azért nem az egészet, mert ha az egész leves csak pép, akkor az nekem túlságosan babakosztra hasonlít, de persze ez ízlés dolga. A pépesített részt még egyszer visszaöntöm a fazékba, belekanalazok két kiskanál édesítetlen tejszínt, elkeverem és még egyszer forralom. Tálaláskor egy kevés borsot, egy kanál tejfölt és kis petrezselymet adok még hozzá.

A levesbetéthez személyenként kb. 10 centi póréhagymát felkarikázok, fele vaj-fele olajban megsütöm úgy, hogy a hagyma már barnulni kezdjen.

Ha ez az egyetlen fogás, akkor lehet enni hozzá fokhagymás pirítóst, egyébként könnyű főfogást javaslok hozzá.

Salátából főétel

2 hozzászólás Salátából főétel című bejegyzéshez

Van az a rettentő elegáns, viszont pár perces előétel, hogy az ember az endíviát/cikóriát leveleire szedi, minden levélre helyez egy pici darab kéksajtot és egy negyed diót vagy a dió helyett mandulát, és akkor boldog.
Nálunk a kéksajtos tészta olyan, mint máshol a rántott hús burgonyapürével, a gyerekek akár minden nap megennék, imádják, kérik, követelik és ünnepi ebédnek is elfogadják. Apahajó tényleg remekül készíti a szószt, én meg eltanultam tőle. Na most se a tészta, se a kéksajt, se a tejszín nem tartozik a kalóriatudatos táplálkozás kedvelt hozzávalói közé, ezzel tisztában vagyok, de amikor két hétig zsinórban itthon esznek a gyerekek, azért nem lehet megúszni, hogy minimum kétszer ne legyen ezalatt kéksajtos tészta. Ha azt akarom, hogy ne fogyjanak el, akkor inkább háromszor. Így aztán kidolgoztam egy alternatív megoldást azon családtag részére, aki idén nemcsak megkötni szeretne magának egy Dove pulcsit, hanem méltósággal viselni is, mégpedig S méretben, mert az mennyivel kevesebb szemből áll, mint a nagyobbak.

A tésztát a szokásos módon készítem, de nem rakom tele a tányért, hiszen kell a hely az endíviának 🙂 Kifőtt állapotban 170 grammnyi tészta az kb. fél mélytányérnyi, a tárgyilagosság kedvéért le is mértem. Ehhez hozzákeverek fél nagyobb endíviát nyersen, így már egy egészen emberes adag látszik, pedig…
A kéksajtot a két célcsoportnak (akinek hízni kéne és akinek nem) egyszerre kezdem el. Személyenként 15 gramm kéksajtot kb fél deci tejjel bevonatos serpenyőben megolvasztok, aztán ahogy sűrűsödik, még egy kevés tejjel felöntöm. Amikor minden elolvadt és egy olyan sűrűn folyós halmazállapotot ért el a szósz, akkor kiveszem annak az adagját, aki a Dove-ra utazik, ráöntöm az endíviás tésztára és összekeverem. A kéksajt íze elég intenzív ahhoz, hogy ne kelljen nagy mennyiség a szószból. A gyerekeknek, akikről még az állítható derekú nadrágok is lecsúsznak, még két kanálnyi tejszínt is teszek a szószos serpenyőbe, összemelegítem-kavargatom, aztán ráöntöm az ő tésztaadagjukra. Amelyen természetesen nincs endívia, mert az saláta, ami már majdnem olyan, mintha fokhagyma lenne és fogyasztása halálos.
Díszíthettem volna dióval, hogy tényleg az előétel nagytestvére legyen, viszont ez a hozzávaló a karácsonyi sütögetésben elfogyott, így ecetes céklát tettem rá. Egyébként az ecetes cékla majdnem minden salátát egészen elvarázsol, mondtam már?

Jóga után

2 hozzászólás Jóga után című bejegyzéshez

Idén decemberben nem a karácsonyi hangulat kapott el, hanem egyből az év végi. Egyre gyakrabban kapom azon magam, hogy összesítek, visszatekintek, értékelek és tervezek. A tervek persze valószínűleg csak arra jók, hogy aztán valami egész más történjen, de ezért idén egyáltalán nem haragszom. Mert ott van például a jóga: nem terveztem, sőt, egész mást terveztem, aztán mégis úgy alakult, hogy ez lett a heti rendszeres mozgásformám. Ellentétben a futással ennél nem érvényes a kibúvó, hogy rossz az idő (túl meleg, túl hideg, esik, havazik) vagy hamar sötétedik. Bár már korábban is jógáztam időnként (főleg akkor, ha már anélkül nem tudtam volna megmozdulni a hátfájástól), de nem éreztem, hogy ez az a sport, amivel mi egymásnak teremtődtünk. Az elmúlt majdnem egy évben aztán kibontakozott a vonzalom :már előző nap örülök a nyújtásoknak és főleg az óra végi lazításnak, a kurzus napján pedig már reggel készülök arra a tényre, hogy délután négy után már nem ehetek. Jó esetben dobozban szállítható főtt ebéddel, rossz esetben csak lelkileg. Az ilyen rossz esetes napokon aztán megpróbálok jóga után még a szokásosnál is gyorsabban valami nem túl nehéz vacsorát varázsolni, például serpenyős gombát.

Egy adaghoz 3 fej csiperke és két tenyérnyi laskagombát, egy gerezd fokhagymát, 5-6 vastag karika cukkinit és egy fél kápiapaprikát felszeletelek. Olívaolajban kevergetve pirítom először a fokhagymát, aztán a paprikát, aztán a gombát, aztán a cukkinit téve a serpenyőbe – vigyázva, hogy még roppanós legyen a cukkini. A végén az egészet sózom, borsozom, egy kiskanál dijoni mustárral összekeverem és sok petrezselyemmel meghintem. Étvágytól függően kenyérrel vagy anélkül is finom, s pár szelet hegyi sajt sem árt meg neki, ha épp van otthon. Nagyjából 10 perc alatt elkészül.

Zelleres gabonakása

Ez a gabonakása annak ellenére lett remek, hogy félkész hozzávaló a fő alapanyaga. Nemrég a Billában vettem ugyanis olyan kásakeveréket, amely azon az elven működik, mint a gyors rizs, csak épp három összetevőből áll: zabból, basmáti rizsből és vöröslencséből. A különféle gabonák keverése – pláne lencsével – jó ötlet ugyan, de ha natúr állapotukban használná őket az ember, akkor nagyon észnél kell lenni, hogy melyik hozzávalónak mennyi a főzési ideje. Ezt küszöböli ki a 10 perc alatt elkészülő gabonakeverék: minden annyira van előfőzve, hogy épp egyszerre legyen kész.

Szkeptikus voltam, de kíváncsi, és pozitívan csalódtam. Semmi műíz, lencséből csak kevés van benne, de az is elég ahhoz, hogy adjon egy olyan árnyalatot a rizsnek, amire amúgy nem számít az ember.
Külön serpenyőben kevés olívaolajon megpároltam 20 centi póréhagymát és egy szárat a szárzellerről. Kevés sóval és egy kávéskanálnyi őrölt római köménnyel fűszereztem. Ettől picit indiai beütése lett, de épp hogy csak, semmi tolakodó íz, pont jó és kerek. Mondanám, hogy megismétlem hamarosan, de mától bizonytalan időre hisztaminszegény diétára vagyok ítélve és pillanatnyilag az az érzésem, hogy minden tilos, amit szeretek és még nem tudom, hogy például a zeller vagy a lencse belefér-e. De legalább tegnap még ettem egy jót – kóstoljátok meg ti is!

Meleg tésztasaláta ruccolával

Ez a tésztasaláta igazi átmenet a nyár és a tél között, kicsit kitolja a rukkola szezonját. Hogy valójában mikor van szezonja, az persze a szupermarketek korában nem egyértelmű, én viszont hideg salátát csak nyáron eszem, úgyhogy a rukkola is csak akkor kerülhet asztalra nálunk novemberben, ha csal egy kicsit, azaz elvegyül meleg hozzávalók között.

Rövid csőtésztából készült a saláta alapja, s ez még meleg volt tálaláskor.
Kis serpenyőben kevés vajon bőven pirítottam baconkockákat és személyenként 15 centi póréhagymát felkarikázva. Hozzáöntöttem még két kápiapaprikát is felkockázva (szép, ha különböző színűek, de nem életbevágó), ezzel együtt kevergetve pirítottam pár percig. A paprika még roppanós volt, a póré inkább puha, a bacon pedig engedett némi szaftot. Borsoztam bőven, a só nekem itt nem hiányzott, de nem tilos.

A tésztára ráöntöttem a serpenyő tartalmát, összekevertem, hogy mindenütt érje a zamatos baconszaft, majd jó sok rukkolával tálaltam. Így azért egész elviselhető a november.

Sütőtökös-zelleres zöldségköret

2 hozzászólás Sütőtökös-zelleres zöldségköret című bejegyzéshez

– Na jó, én kipróbálom a sütőtököt.
– Szuper, büszke vagyok rád. Na, hogy ízlik?
– Olyan mint a krumpli meg a cukor.

A legszigorúbb minőségvizsgálaton is 50% eredményt ért el – egy gyerek megette, egy nem – a hétvégi zöldségköretem. Egy pici, fél kilós hosszúkás, zöld-sárga cirkás sütőtököt meghámoztam, kimagoztam, felkockáztam. Két piros kápiapaprikát csutkája nélkül feldaraboltam, egy szárzellerből két szárat szintén csíkokra vágtam. Kevés vajon és kb. fél deci vízzel serpenyőben, először fedő alatt puhára pároltam, majd megfűszereztem (só, frissen őrölt borsból 5 tekerés, valamennyi snidling a legvégén) és még pár percet fedő nélkül pirítottam. Tálba öntöttem, rácsorgattam kb. két evőkanálnyi tökmagolajat, megszórtam pirított, apróra vágott tökmaggal. Ezalatt épp megsült a fasírt a muffinformákban  – kész a könnyű, őszi hétvégi ebéd.

A hideg vasárnapokban az a jó

hogy végre igazán kedvem van bekapcsolni a sütőt. Idő persze nincs sok a délelőtti és a délutáni programok között, a sütiket meg átmenetileg szabira küldtem az életemből, úgyhogy marad a kenyérsütés meg a mindenféle tepsis ételek. Becsszóra fogadom, hogy idén végre kipróbálom a római cseréptálat, amit még évekkel ezelőtt kértem el a szüleimtől azzal a jelszóval, hogy a 80-as években használták utoljára, de addig is, amíg ez a pillanat eljön, sütöttem egy egyszerű zöldségbatyut.

A leveles tészta bolti, tehát ezzel sok dolgom nem volt, csak belesimítottam egy négyzet alapú cseréptálba. A töltelék párolt borsó, picit megsütött szalonnakockák, és egy 3 tojásból, némi tejszínből készült, kicsitsós-nagyonborsos öntet. A tojásos öntetet összekevertem a szalonnás borsóval, ráöntöttem az egészet a tésztára. Vágtam a tetejére még néhány szelet alpesi, aromás (oké, legyen inkább büdös) sajtot. Ráhajtottam a tészta tálból kilógó végeit a töltelékre, ami ugyan nem volt elég a teljes lefedettséghez, de ez nem baj. Amikor 45 perce volt a sütőben és még mindig folyékony volt a tojás, akkor azért felhívtam a barátnőmet és fél órával elcsúsztattam a délutáni programunkat, de ekkor már tényleg nem hiányzott sok, és kész volt a tökéletes borsó-szalonnás batyu. Egyébként Bécsben ezt zöldséges rétesnek is nevezik és zöldsalátával fogyasztják, bár rétestésztát ez az étel sose látott. Attól még szeretjük és ami a legjobb, a sütő kellemesen kiegészíti a karbantartás óta hézagosan működő fűtést. Lássuk meg a dolgok pozitív oldalát, nem igaz?

Cukkini, sütőtök, póré avagy őszi örömök a konyhában

4 hozzászólás Cukkini, sütőtök, póré avagy őszi örömök a konyhában című bejegyzéshez

 Lassan vége a paradicsomszezonnak, ami többek között azért is fáj nekem, mert a nyári diétám 80%-ban a paradicsomra épült. (Csokit ennél? Egyél paradicsomot! Sütivel kínálnak? Nyúlj a paradicsomos tálba! Kávé mellé paradicsom, ropi helyett paradicsom, vacsorára meg paradicsomsaláta.) Sürgősen kellett valami pótszert találnom, valamit, ami nyersen is finom salátaként, ugyanakkor laktat is, viszont kalóriaszegény. Jelentem, egész nyáron itt volt előttem és nem vettem észre, sütöttem, pároltam, minden formában készítettem, csak a legegyszerűbbre nem gondoltam, a salátára.
Két főre elég egy salátacukkini, amelyet először feldarabolunk pálcikaszerű vékony, kis darabokra. Két-három teáskanálnyi tökmagolaj és egy csavarásnyi citromlé, némi só és bors az öntet, majd megszórjuk még két evőkanál apróra vágott tökmaggal. Öt perc alatt kész, a tökmagolaj pedig határozottan ünnepivé teszi az amúgy egyszerű salátát, és még a prosztatára is előnyösen hat, kár hogy ez esetemben mindegy. (Tökmagolaj kapható egyébként drogériában is, de ha valaki kiruccan Ausztriába, szerintem ezerszer inkább hozzon magával stájer tökmagolajat (Kürbiskernöl), mint Mozart-golyót, mert éppúgy helyi specialitás, csak épp sokkal finomabb.)

A másik monosaláta felfedezését annak köszönhetem, hogy az Intersparban 3 kilós kiszerelésben árulják a póréhagymát (két darab áráért). Amikor hazahoztam, csak a póréhagymás quiche járt a fejemben, viszont 3 kiló az 3 kiló, úgyhogy más felhasználási lehetőségeken is kellett törnöm a fejem. Így jött a gondolat, hogy amit a quiche tésztára rátesz az ember, az talán magában, a tészta és a tojásos-tejszínes szósz nélkül se lehet rossz – és milyen igazam volt! Fejenként fél-egy póréhagyma fehér részét karikákra vágtam, pici vajon és kb. fél deci víz hozzáadásával fedő alatt puhára pároltam. Sóztam-borsoztam, majd amikor kész volt, még melegen összekevertem kevés reszelt parmezánnal. A parmezán fűszeres íze és a póréhagyma édessége kellemesen keveredtek. Nekem legjobban langyosan ízlik, de hidegen sem rossz. Ettem már vacsorára magában, ebédre a sülthöz köretként, de már tervezem, hogy holnap reggelire rántottát sütök és ahhoz is készítek egy adagot, holnap pedig almát is párolok mellé vacsorára. Tele vagyok ötletekkel, és akkor még a kecskesajtos verziót nem is említettem. Mivel a héten még biztos kitart a 3 kilónyi készlet, bőven lesz időm kísérletezgetni.

Az évi első sütőtöklevesen is túl vagyunk már. Kivételesen nem “butternut” fajtából főztem, hanem hokkaido-ból, aminek az a specialitása, hogy a héját is meg lehet enni, nem vastagabb, mint a fiatal cukkinié. Kicsit más lett viszont az íze, úgyhogy a család nem ette olyan lelkesen, mint azt az elkészített mennyiség kívánta volna. Így miután a levest meguntam két nap után, az az ötletem támadt, hogy főfogássá változtatom. Mivel elfoglalt dolgozó nő vagyok, és gnocchit max. évente kétszer nagyon nyugodt hétvégéken vagyok képes házilag előállítani, egyszerűen egy zacskó nem mélyhűtött bolti gnocchit vettem – igazán nincs rá panasz – és arra kanalaztam rá az egyébként nagyon sűrű krémlevest. Megszórtam még úgy egy evőkanálnyi reszelt parmezánnal és máris úgy éreztem, hogy mást vacsorázok, mint az elmúlt két napban.

Amúgy az Interspar nemcsak a póréhagymát, hanem a céklát is nagy kiszerelésben árulja most. És valamelyik nap láttam cserépben nevelhető mángoldot és két olyan gombafajtát, amit még sosem kóstoltam, hmmm. Azt hiszem, mégsem bánom, hogy egy időre el kell búcsúzni a paradicsomtól. És nektek mi a kedvenc őszi zöldségetek?

Szülinapi torta, szülinapi fonal

7 hozzászólás Szülinapi torta, szülinapi fonal című bejegyzéshez

Az úgy volt, hogy először sütni akartam a tortát, valami jó kis joghurtos-gyümölcsöset, aztán energiaszintemre való tekintettel készen venni, aztán a gyerekek nagy örömére mégis az sk mellett döntöttem, viszont könnyített műfajban. (Igazából csak azért, mert a pékhez elmenni sem volt már erőm, ahhoz meg végképp nem, hogy egyedül maradjak a gyerekekkel, amíg Apahajó tortáért megy.) Így kikevertem egy villámgyors palacsintatésztát, sütöttem hat vastagabb palacsintát, az alsó ötöt megkentem bőven Rote Grützével, ami tkp olyan, mintha erdeigyümölcsös zselés lekvár lenne, csak egyben vannak a gyümölcsök. A felső palacsintára vajjal elkevert sokszázalékos olvasztott csokit csorgattam. Aztán már csak a gyertyákat kellett beszúrogatni, szigorúan szimbolikus számút, az első és második számjegy összegének megfelelőt, lehet találgatni, hogy 18, 72 vagy 54 vagyok-e, vagy netán ezek közül egyik sem. Hétköznapi szülinapra ennyi telt tőlem: meglepetés magamnak.

Az ajándékom persze igazi meglepetés volt, és tényleg az, mert ki gondolta volna, hogy valaki, akit nem hoznak lázba a fonalak, elmegy és keresgél olyat, ami szerinte tetszene nekem. Lana Grossa Linea Pura Organico Print – ez egyilyen arisztokrata fonal, azért van ennyi neve. S ha már arisztokrata, akkor valami soselátottat kellett elkezdenem belőle, egy leejtett szemes kötött nyári sálat. Azt mondtam már, hogy eddig még sosem kötöttem leejtett szemeket? Mármint szándékosan leejtetteket. És mondhatom, halad olyan gyorsan, mint  horgolás, úgyhogy még az is lehet, hogy ez lesz a kedvenc kötéstechnikám. A minta pedig itt található a Ravon Sol Degrade Dropped-Stich Infinity Scarf néven. 
(ha már az arisztokrata hosszúságú neveknél tartunk) Egyébként pedig szerintem mindenki tanuljon valami újat a szülinapján!

Older PostsNewer Posts