Bécsben lakni azért is jó, mert időről-időre jönnek ismerősök valami apropóból, és akkor remekül lehet együtt vacsizni, s ami Bécsben még fontosabb: reggelizni.
Tegnap panyizsuzsival kószáltunk egyet a meglehetősen fogvacogtató bécsi éjszakában, s természetesen nem hagyhattuk ki a város talán legnevezetesebb kávéházát, a Havelkát. Borban nem volt épp nagy választék – egy vörös, egy fehér, ráadásul nem ám szép talaps pohárban, hanem csak sima vizesben -, viszont a szilvalekváros bukta ezt az apró szépséghibát az első pillanatban felülírta.
Hmm, megpróbálom szavakkal körülírni a csodát, bár ehhez a feladathoz legalábbis Krúdy lenne a megfelelő személy. A forró bukta tetejére vastagon olvadt rá a porcukor, a könnyű tésztát pedig nem is haraptuk, hanem szakítottuk. Aztán már csak várni kellett kicsit és fújogatni, mert még forró volt a fekete szilvalekvár a belsejében. Én nem voltam elég türelmes, minek köszönhetően ma a szájpadlásom elég hólyagos, de őszintén mondom, megérte.
Úgy terveztük, hogy a Naschmarkt melletti bolhapiac után a Tunnelban reggelizünk, persze arabisches Frühstücköt, de kicsit elszámítottuk magunkat időben, meg a nagy dumálásban túlmentünk a metróval a célállomáson, szóval autentikus bécsi reggeli helyett kozmopolita Starbucks kávé-süti lett a program. A hely levizsgázott gyerekbarátságból is, mert bár Do mindent megtett érte, senki egy szóval se szót rá – rajtam kívül – hogy ne cigánykerekezzen és dobogjon a galérián. A kávé meg sowieso mesés, főleg a tejhab. Do is elégedett volt a duplacsokis muffinjával, úgyhogy a remek napstart után még blogolni is lett kedvem, szinte hihetetlen. Ugye, nem baj, hogy emiatt a szelektív szemetes poszt késik? 😉
