Gyerekkoromban szinte egész nyáron volt aludttej különböző készültségi stádiumokban a konyhapulton, most már csak készen véve jutok hozzá, mert a bolti tejből sajnos nem lesz jó. Múlt héten egy egész különleges italt kóstolhattam meg, így újra eszembe jutott ez a nyári csemege: egy kecsketej alapú narancsos aludtteljes koktélt tettek elém. Bár ez a mai csak hasonlít hozzá, és természetesen tehéntejes verzió, azért a maga nemében ez is remekül hűsít és a savanykás íze pont illik a kinti 35 fokhoz.
Egy pohárt 2/3-ig megtöltöttem aludttejjel, majd még öntöttem bele picivel több, mint egy kiskanál hígítatlan málnaszörpöt, óvatosan összekevertem.
A tetejét mentalevéllel, málna és ribizliszemekkel díszítettem. A mentalevéllel múlt héten, amikor a hegyekben nyaraltunk, mély barátságot kötöttem. Most azt gondolom, hogy nincs olyan étel, amibe ne kerülhetne menta és nincs olyan, hogy túl sok menta. Ez nyilván túlzás, de azért majd egy későbbi hét-főzz keretében mutatok még izgalmas bizonyítékot erre a tézisre.
8 nap szünet után újra itt vagyok a virtuális térben. (Az időközben megjelent bejegyzések időzítettek voltak, közben még leveleket sem olvastam, és hihetetlen, de még mindig élek.)
Miután tavaly “ismerjük meg új lakhelyünket” felkiáltással Grazban és Linz mellett nyaraltunk és nyolc nap alatt mindössze néhány olyan óra volt, amikor kevesebb, mint 3 réteg ruhában, téli dzseki és gumicsizma nélkül nem fáztunk, elhatároztuk, hogy soha többet nem nyaralunk északabbra, mint Jesolo. Ehhez képest, amikor május végén elkezdtünk olasz kempingeket nézegetni a neten, már mindenütt azt mondták, hogy nincs szabad lakókocsi abban a két hétben, amikor mi ráérnénk, így végül mégis egy ausztriai Wanderurlaubot, kirándulós nyaralást szerveztünk. Bennszülött ismerőseim Mariazell említésekor rögtön irígykedve monták, hogy igen, ott biztos pár fokkal hidegebb lesz, mint Bécsben – és ez 32 fokban kifejezetten vonzó volt. Persze rögtön visszakérdeztem, vajon mennyi esőre számíthatunk – és mert senki nem akarta előre elrontani az örömömet, csak annyit mondtak, hogy a hegyekben minden lehetséges. Ezt aztán tapasztaltuk is. Csak annyit mondok, hogy ha valaha horrorfilm forgatásához kerestek megfelelő kulisszát, akkor a mariazelli hegyekben általában egész délelőtt megvan a fenyőerdő sűrű ködben-feeling.
Azért volt egy nap, amikor egész nap meleg és napsütés volt, és a kirándulás az Erlaufsee körül annyira szép volt, hogy feledtette az összes esős, ködös, hideg napot. (Mondjuk okosak voltunk, olyan szállást kerestünk, ahol volt uszoda, így legalább a gyerekek krónikus víziszonyát sikerült egy hét alatt vízimádattá változtatni.)
Az Erlaufsee körsétát másfél órásra saccolta az útikalauz – nekünk sikerült egész napos kirándulást csinálni belőle. Az egész már ott kezdődött, hogy a parkoló mellett piknikasztalok voltak, amiket persze rögtön tesztelni kellett. Aztán meg 100 méterenként meg kellett győzni a gyerekeket, hogy a gyaloglástól nem fognak maradandó egészségkárosodást szenvedni, és nem, nem fogunk visszafordulni.
Voltak, akik fürödtek is a tóban – az én fogalmim szerint a vízhőmérséklet már ivásra is túl alacsony, nehogy fürdésre.
A vízminőség ellenben kiváló, ivóvíz tisztaságúnak mondják. A mályi tóhoz szokott exmiskolciként a különbség mellbevágó.
A kirándulás egyik felén végre normális erdei ösvény vezetett, a másik fele aszfaltút az erdőben. Azt hiszem, ezt a legnehezebb megszoknom Ausztriában: azok az utak, amiket gyerekkel is van esély megtenni, szinte mindig aszfaltozottak és tilos letérni az útról az állatok védelmében. Így ez a mostani pár kilométer a sárral, avarral, fagyökerekkel végre igazi kirándulás-illúziót adott, mint anno a Bükkben.
Az erdei útszakasz végén egy játszótér is volt, hogy végre a gyerekeknek is legyen valami jó.
A tó másik oldalán már nyaralók és rendes házak is voltak, meg ilyen kis mesekunyhók mohos tetővel
és egy mesekúttal
zuzmóval benőtt kerítés
és csak a miheztartás végett fenyegető tábla: aki lelép az útról, ne csodálkozzon, ha lelövik.
Nem nagy a tó, de a fürdőzőktől távol mégis olyan, mintha az érintetlen természetben lennénk.
Itt pedig már a mi hegyünk, a Sigmundsberg – épp kevésbé ködös időben. A szálloda egyébként kisgyerekes családoknak néhány napra ideális: semmi fakszni, semmi luxus, emiatt jóval megfizethetőbb, mint az ismertebb négycsillagos családi hotelek. Az ételek olyanok, hogy általában gyerekek is megeszik (oké, felnőtt szemmel nekem egy hét után már inkább unalmasnak tűnt, de azért teljesen korrekt), van játszótér, kötélhinta, tekepálya, gyerekjátszó, csocsó és társai, illetve egy kb. 12 méteres medence, szóval mindig el lehet foglalni valahogy a gyereksereget. Nekem meg már pusztán a hegyek látványa, a csend és a jó levegő is elég volt a kikapcsolódáshoz, az egy nagyobb kirándulás és a többi kisebb séta meg már csak hab volt a tortán. Maga a falu, Mariazell külön történet – nekem protestáns neveltetéssel nagyon fura egy egész falut, idegenforgalmat és egy óriási templomot a Mária-kultuszra alapozni, de ha erre nem gondolok, akkor nagyon kis kedves, hangulatos hely, bármikor visszamennék. Pláne télen, akkor nem is vár az ember jó időt meg meleget, a hóban meg hidegben itt általában nincs hiány.
Ideális esetben az ember nyaralás előtt két napig otthon fekszik és pihen, mélázik, álmodozik, hogy ne az utazás első pár napját töltse félkómás állapotban. Ez az ideális helyzet nekem nem adatott meg, így aztán el tudjátok képzelni, mennyire örültem, amikor kirándulásunk első délelőttjén véletlenül felfedeztem a nyugalom kertjét a Néprajzi Múzeum udvarán. Kis kirándulás az időtlenségbe: a belépés ingyenes, az élmény megfizethetetlen. Ráadásul épp sütött a nap is – némi kis esőcsöpögéssel tarkítva, de ezt megbocsátjuk.
Három függőágy várja a ringatózni vagy aludni vágyókat.
Egy fallal körülvett ágyban minden mást kizárhatunk a külvilágból, és nézhetjük az eget. Na jó, és hallgatózhatunk tenger zúgását a hatalmas kagylókat a fülünkre téve.
Ilyen a keleti kényelem – akinek van otthon kertje, annak ez talán semmi különös, nekem maga a Paradicsom.
Az illatboxban ülve levendulát és egyéb illatos növényeket szagolgathatunk.
Íme a művészettörténet egyik legértékesebb alkotása – a függőágyban fekve szemlélhetjük.
És még társasozni is lehet az asztaloknál.
Az itt töltött másfél óra volt az egyik olyan program a három közül, amit Do is láthatóan szeretett. (A fiúk sajna lemaradtak róla, mivel ezt a felfedezést a fiúk fiúkkal, lányok lányokkal című programpontunk alatt tettük.)
P.s.: Ha van a hétvége folyamán két szabadon felhasználható órám, akkor megnéztem volna még a múzeum állandó kiállítását, a Mindennapok kincseit is.
Minden évben elhatározom, hogy jövőre most már tutira a tengerre utazunk 1. mert ott tuti jó az idő 2. mert ott amíg békésen olvasgatok a parton, a gyerekek békésen homokoznak és vizeznek. Aztán valahogy mindig győz a józan ész, azaz hogy ne akarjunk légkondi nélküli pici autóban hat-nyolc órát utazni két olyan gyerekkel, akiknek még egy kétórás kocsikázás is kiveri a biztosítékot. Pedig még hőség sem volt. (És akkor még finoman fogalmaztam.)
S mivel nem a tengerre utaztunk, hanem csak ide, a szomszédba (Apahajó gyakorlatilag haza) az útra való felkészülésünk kimerült a strapabíró esődzseki vásárlásában. Mint utóbb kiderült, megérte a befektetés. Azért mi nem hagytuk magunkat, egyszer van nyaralás (na jó, idén kétszer, de csak mert nagyon jó gyerekek voltunk), akkor is érezzük jól magunkat, ha esik és hideg van. Kinn laktunk a zöldben, ilyen szépeket láttunk séta közben.
Hogy miket csináltunk még, arról pedig még írok, miután átnéztem a néhányszáz fényképet. 😉
Röpke válogatás a gráci hosszúhétvégénken a gyermekek szájából leggyakrabban elhangzott mondatokból: (a zárójeles részek az én kommentjeim)
Mikor érünk már oda? (Mindössze két órás útról beszélünk, ha ennél rövidebb lenne, akár otthon is maradhatnánk) Ez a ház büdös. Haza akarok menni. Otthon akarok aludni a puha ágyacskámban. (A gyermeknek nincs ágya, csak egy nagyon kemény matraca – lévén alvajáró.) Miért esik az eső? A szemembe süt a nap, nem megyek tovább! (Ezt azért hallgattam volna többször is szívesen) Fáradt vagyok. (séta közben) Nem vagyok fáradt! (alvásidőben) Apa büdös. (Nem az, csak azt kéri, hogy legyenek csendben) Anya büdös. (Mint fent) Anya és apa buta. (A visszaúton ezzel váltották ki a mikor érünk már oda? mondatot) Nem akarok sétálni. Nem akarok itt ülni tovább. Utálom a nyaralást. Miért van ennyi csupasz csiga. A csigás házban nem akarok aludni. Miért nem eszünk fagyit? Miért nem megyünk strandra? Nem ma akartam fagyit enni, hanem holnap, mert ma lecsöpögött!
Holnapi folytatásunkban néhány cuki fényképpel rácáfolunk arra, hogy kínzókamrába vittük a gyerekeket nyaralás címén.
Van annak előnye is, hogy nem szeretek/szoktam palacsintát sütni. Így lehet földöntúli boldogságot okozni a gyerekeknek pusztán napi két-három palacsintával a nyaralás alatt. És a felnőtteknek is, természetesen.
