Ezt a sapkát korábban már mutattam – egyik első olyan eset volt, amikor elszakadtam az élénk színektől. Nem is tudom, honnan ez az újkeletű vonzódás a barnákhoz és zöldekhez, mindenesetre most, amikor már nagyon várom a közös fonalfestő sessiont, csupa nem kiabáló, fás-füves színekben gondolkodom.
Úgy tűnik, másnak is tetszett ez a bézs-barna fonal, hiszen szokásommal ellentétben kis változtatással már kétszer is újrahorgoltam ezt a sapkát. Többször nem fogom, mert én hoztam el az utolsó gombolyagot a boltból, és állítólag nem kapnak utánpótlást.
Anaisz azt kérte, hogy ugyanilyen legyen kicsit nagyobb fejméretre, hogy copf és konty is kényelmesen aláférjen. Ági, aki főz pedig ilyen méretben kérte, de a tetején lévő lyukacsos minta nélkül, teljesen tömörre. Érthető, hiszen az ő fejét nem védi hosszú hajzuhatag.
Egyébként először csodálkoztam is, hogy Ági miért horgoltat magának sapkát, amikor ismeretségünk pont onnan van, hogy én tanítottam horgolni, és tudom, hogy simán el tudná készíteni maga is. Aztán elmesélte, hogy mivel foglalkozik – a főzésen és a gyerekeken kívül – mostanában, és onnantól már világos, miért is delegálta a horgolást. Hamarosan megjelenik ugyanis egy – első? – novelláskötete. Ilyen szép lesz a borítója, benne pedig csupa evős-főzős írás. A kézirat egy korábbi stádiumát volt szerencsém olvasni, és nagyon élveztem az utolsó betűig. Tudom, nem szép, de két húzásra faltam be. Alig várom, hogy kézbe fogjam élőben is, és ha igaz, már nem is kell sokat várnom!
