Az egész úgy indult, hogy majdnem három éve megvettem egy gombolyagot a terepszínű-cirkás zoknifonalból. Akkoriban még szinte mindenből egy gombócot vettem – a sapkakorszak rossz beidegződése, ugye. Úgy gondoltam, remek stóla lenne belőle. (Tessék, nyugodtan lehet nevetni, nem sértődöm meg, szerintem is őrült ötlet volt 5 deka fonalból stólát tervezni.) Úgy két és háromnegyed évig állt a stólakezdemény egy félreeső dobozban, amikor rájöttem, mennyi színben passzoló maradékom van a horgolt Libikóka-takaróból illetve a tavalyi kedvenc stólámból.
Nem is volt más dolgom, mint a megkezdett mintát folytatni, amíg egy-egy szín kitartott. Kétszer körbetekerős nyakmelegítőig jutottam, amely lassan muzeális értékű lesz, hiszen legfőbb kedvencem, a Libikóka pestó árnyalata már megszűnt, kivonták a forgalomból. Egy perces néma vigyázzállással adózzunk emlékének.
A Stephanie’s wrap már majdnem három hónapja van rajta a horgolnivalók listáján, csak a megfelelő fonal kiválasztása hiányzott. (Egy próbát azért készítettem gyerekméretben, csak hogy a technikát begyakoroljam.) Az eredetileg megadott fonal két okból nem jött szóba: egyrészt nagyon vékony, másrészt nagyon drága és ez egy ilyen méretű kendő esetén elég fontos szempont. Végül úgy döntöttem, hogy a Libikóka takaróból maradt gombolyagokból fogom meghorgolni az idei tél valószínűleg legnagyobb darabját. A fenti kép mutatja, mekkora nagy: ami eddig kész van belőle, az az első szekció és a második legeleje. Számításaim szerint ez az egész 10%-a. Nehéz pontosat mondani, mert minden sorban kell szaporítani, így mondjuk egy fehér csík itt még csak 131 ill 133 szem, de ez majdnem 270-ig megy fel, s aztán még mindig hátravan a harmadik szekció meg a szegély, ahol meg már nem is tudom hányszáz szem lesz egy sor. De megfelelő kitartás és unalomtolerálás után igazán szép és hatalmas wrap a jutalom, szóval megéri.
A technikai részletekről: a barna horgolásminta 3-as tűvel készült, a zöld 4,5-essel. Látható, hogy bár a zöld 3 sorral kevesebb, mégis nagyobb, mint a barna. Ezenkívül valahogy kevésbé szigorú a textúra, úgyhogy a 4,5-es tű használata mellett döntöttem. A fonal Barka Libikóka, superwash gyapjú – erről már tudom, hogy az első bevizezéskor még jócskán nő a horgolt darab és puhul is, ugyanakkor strapabíró is. Alább meg egy közelkép a textúráról.
A mintától el fogok térni valamennyire – már ami a színeket illeti, mert elsősorban a maradékaimat szeretném felhasználni, s csak végszükség esetén kipótolni új fonalakkal. A megadott három szín helyett ötöt fogok használni: sötétbarnát, olívazöldet, pisztáciazöldet, teveszínt és natúrt.
Ha jól emlékszem, decemberben kezdtem ezt a takarót és azt gondoltam, hogy ha áprilisi határidőt szabok magamnak, akkor irtó nagyvonalú vagyok. Ehhez képest szeptember közepe lett, mire végeztem és valamivel kisebb is lett, mint eredetileg terveztem.
No de kész, és ez a lényeg. Barka Libikókából horgoltam (egy keskeny csíkot leszámítva, ami egy Rowan barna gyapjú, maradék valamiből.) és Kristóf takarója lesz. Emiatt a szegélyt nagyon egyszerűen-fiúsan kellett horgolni, és amellett a minta mellett döntöttem, amit Nils Holgerssonnénál láttam: 7-8 láncszem után egy rp, így jönnek létre a kis hurkok. Bámulatos egyébként, hogy egy ilyen kis semmiség szegély is mennyi fonalat zabál!
Hogy a méretet is érzékeltessem: a könyv A4 méretű. A 14 centis ágyra kicsi, úgy 100-110 centi körül van a hossza, 80 centi a szélessége. A blokkolásnál úgy 30 centit nyúlt hosszában és majdnem ugyanennyit széltében is. A minta egyszerű és ehhez hűen unalmas is: rp és láncszem váltakozása végestelen végig.
K. örül, hogy kapott végre ő is horgoltat, én örülök, hogy végeztem, Do pedig reklamál, hogy neki mikor horgolok takarót. Egyelőre azonban nem akarok babatakarónál nagyobb méretűre gondolni, nemhogy belekezdeni a horgolásba.
Új lakás, új probléma: a laminált padló mindent és mindenkit feltölt elektromossággal, ami és aki csak hozzáér. Így történik, hogy gyanútlanul a kilincs után nyúlva a sötétben látható tízcentis szikrák jönnek belőlem – ami egyébként egy négyéves pókemberkalóztopagent-mániás szemében irtó cool, de én szívesen lemondanék róla. A padló és a szekrények-polcok eddig ismeretlen mértékben vonzzák a port, így elkeztem a dolgokat letakarni pamutból készült takarókkal. A kanapét a hálószobában fel nem használt bordó sötétítővel takartam le (jót tett neki és a szobának is egyébként), a legkritikusabban porosodó középmagas szekrényre pedig ez a csíkos terítő készül épp. A hossza már megvan, most még a körbehorgolás néhány marathoni köre maradt hátra, remélem, hogy a jövő hétvégén már a kész képet mutathatom. Nagyrészt Catania egyébként – vagy valami más pamut maradék, a lazac pedig újrahasznos: az első horgolt pulcsimat bontottam fel, miután hordhatatlanra nyúlt. (Szép volt pedig, csipkés, meg minden.) Lazac, barack, málna és taupe színek – ez utóbbi mi is magyarul?
Továbbra is lassan, de biztosan halad a Barka Libikókából készülő takaró. Régebben úgy gondoltam, hogy Kristóf ágytakarója lesz, de ez azóta módosult. Rájöttem, hogy egy gyereknek, aki mindenféle takarót ledob magáról és az ágyról, talán mégis inkább valami mással kellene kedveskednem. De minő szerencse, a nappali színvilágába – amely egyébként mintegy mágikusan, magától alakult narancsdominánsból zölddominánssá – pont beleillik, így ha hamarabb leszek kész, mint ahogy a fotel feladja a szolgálatát, akkor majd azt takarjuk le. Ha nem, akkor majd valami mást. A dolgokat végül is le kell takarni, ugye?
Itt látszik, hogy azért egyre nő a csíkok száma. Ez egyébként azért is fontos, mert időközben versenytakaró is lett a darab: egy közelebbről meg nem nevezendő blogbarátnőm – megnevezhetném, de még nem posztolta a hírt, ezért nem lenne fair – babatakarót horgol ezzel a mintával. Na, ki, ki, ki kezdi, ki lesz az első?
(A posztban található két filmutalást megtalálók virtuális kézszorításban és tiszteletbeli blogolvasó címben részesülnek)
Az új lakás netkapcsolatának sebessége nagyon hasonlít a Libikóka-projekt haladási sebességéhez. Vannak napok, amikor egészen jól halad, aztán napokig semmi. Ma jó napot fogtunk ki, én és a net, ami abból is látszik, hogy ezen kívül egy másik posztot is sikerült megjelentetnem. Nem is vagyok nagyravágyó, így ezekkel a képekkel már nem terhelem a Nagy Szolgáltatót, csak azt az ígéretet rögzítem itt, hogy a szélcsipke mintáját a szélessáv bevezetését követően igyekszem még rajzzal együtt bemutatni.
Ez a mostani kép pedig a Barka-Libikóka takaró jelenlegi állását mutatja, már több, mint 20 centi, amiből vagy 6-ot egy a köznevelési törvény tervezetéről és egyéb hazai politikai témákról szóló beszélgetésnek köszönhetek- bámulatos, mennyire eltereli a figyelmet az egyhangú mintáról!
Ezzel a lendülettel irány az új év, legyen ötletekben és kitartásban gazdag!
Még el se kezdődött a 2012-es év, máris tudom, mi lesz az év projektje. Semmi izgalmas, viszont annál nagyobb – s emiatt türelem- és személyiségfejlesztő is: egy takaró K-nak. Már épp panaszkodott, hogy mindig csak Do-nak horgolok, vagy ha neki, akkor is csak sálat meg sapkát. No, akkor ez mától másképp lesz. Igaz, még hónapokba telik, mire elkészül, lévén egy sor kábé 250 szem, így egy este 4-6 sort sikerül horgolnom.
Nemcsak mert nincs több időm, hanem mert rettentő egyhangú a minta. (ld. lent) Persze választhattam volna mást is, csináltam is mindenféle próbákat, de az a helyzet, hogy egyik sem tetszett annyira, mint ez. A nyolcadik sor körül jutott eszembe, hogy Do félkész pulcsiját is ezzel a mintával nemhorgolom és hogy szintén az unalom miatt nem halad. Azért eddig egész kitartó vagyok, már vagy 26 sornál tartok, tervek szerint áprilisra be is fejezem.
A fonal Libikóka a Barkától – a bolt felé menet még kékes árnyalatokat akartam venni, de ezek a zöldek és bézsek kiütéssel győztek. A változatosságot egyébként a csíkokkal próbálom mégis behozni a projektbe, mégpedig úgy, hogy szabálytalan szélességűek lesznek.
p.s. egyébként az előző posztokban többször bemutatott narancsos-színes terítő 99%-ban elkészült, már csak az unalmas eltisztázási szakasz van hátra.
