Szerény kinézetű, de annál finomabb tápláló levest hoztam mára. A gesztenye-tonhal párosítás olyan egzotikusnak tűnhet, pedig igazából eléggé a nincskedvemfőzni napok levese, ha konyhakész gesztenyét használunk hozzá. Elszántak valamint azok, akiknek áll gesztenyefa a kertjükben, természetesen használhatnak sütőben sült és kézzel hámozott gesztenyét is, ezzel kicsit megnő az elkészítési idő.
Egy lábasban olajon fél lilahagymát (vagy vöröset) üvegesre pároltam. Felöntöttem 6 dl zöldségalaplével (húslevessel is lehetett volna). Beletettem 100 gramm hámozott konyhakész gesztenyét és fél dl tejszínt. Összemelegítettem mindent pár perc alatt, majd botmixerrel pürésítettem. Ekkor beletettem egy jó minőségű tonhalkonzervet mindenestül – vigyázat, nem azt a fajtát, ami növényi olajban van eltéve, hanem ami a saját levében úszik. Ezután beállítottam az ízeket: számomra elég sós volt, de ez ízlés kérdése. Tettem viszont bele kevés frissen őrült borsot és frissen reszelt szerecsendiót és kevés citromlevet. Tálaláskor még megszórtam fekete szezámmal. A tonhaldarabok miatt külön levesbetét nem feltétlenül kell hozzá, de ízlés szerint pirított kenyérkockákkal vagy sajtos melegszendviccsel is lehet tálalni.
Miután az utóbbi napokban a fő smalltalk-téma a környezetemben a “milyen meleg van, pedig mindjárt október” volt, azért csak eljött az október 2. és vele az első borús, szürke és esős őszi nap. Ami egyébként teljesen megfelelt belső hangulatomnak: semmire se vágytam annyira, mint otthon lustálkodni anélkül, hogy sajnálnom kellett volna, hogy elpasszolom a szép napsütéses időt.
És ha már így alakult, plusz a nemlétező kamra tele volt melegítő zöldségekkel, a görög marharagu elé még egy nagyon egyszerű céklalevest is főztem. Így készült:
Egy nagy, olyan két marokban elférő céklát és három közepes krumplit meghámoztam és felkockáztam.
Három kisebb fej hagymát apróra vágtam és kevés olajon, lassú tűzön üvegesre pároltam.
A fazékba tettem a krumplit és a céklát, felöntöttem zöldséglevessel és szépen lassan puhulni hagytam a zöldségeket. Amikor kb 30-40 perc múlva már a céklát is elég puhának éreztem, akkor két evőkanálnyi levest és zöldséget kivettem a fazékból és összepürésítettem, majd visszaöntöttem. Mivel az alaplének eleve van íze, már csak óvatosan kellett utánízesíteni sóval, borssal. Tálaláskor egy kiskanál natúr joghurtot kanalaztam a tetejére.
Ezzel a levessel még pár napig lehet késleltetni a fűtés bekapcsolását, annyira kellemesen melegít belülről.
Mielőtt még a lényegre, azaz a receptekre térnék, megosztom a múlt hét egyik cukiságát. Azzal, hogy a gyerekek evangélikus oviba illetve iskolába járnak, kikerült a kontroll a kezemből a vallási nevelést illetően. Ugyanakkor szinte minden reggel élvezhetjük a vallási témájú eszmefuttatásokat és teológiai vitákat.
Legutóbb például egy ilyesfélét: Do: Úgy várom már, hogy húsvét legyen és jöjjön a húsvéti nyúl! Kristóf: De most még nincs húsvét, hanem Fastenzeit van. Anyahajó: Magyarul böjtnek hívják. A böjt az, amikor nem eszünk vagy kevesebbet eszünk. K: De lehet enni, csak kevesebb Süssigkeit-ot. A: Kevesebb édességet. Tényleg? Ezt honnan tudod? K: Lisa mondta. (az óvónő) De vitaminokat lehet enni, ugye?
Bizony, bizony, vitaminokat lehet, csak kevesebb édességet. Úgyhogy ma egy répalevest (vitamin!) és egy aligédes áfonyás sütit (kevesebb Süssigkeit!) hoztam.
Az áfonyás süti receptje a Backing heaven – ha már a vallási nevelésnél tartunk – 2012 későnyári számából való. Teljesen működőképes recept, csak azért kellett változtatnom rajta, mert épp nem jutottam bionarancshoz. Úgy indul, hogy 180 fokra előmelegítjük a sütőt és ezt tényleg rögtön a kezdésnél, mert nagyon gyorsan összeáll a tészta, valódi villámsütemény. 30 deka lisztet, 3 kiskanál sütőport, egy csipet sót és 30 deka finom porcukrot egy tálban összekeverünk. Felolvasztunk 13 deka vajat és picit hűlni hagyjuk. A lisztes tálba teszünk még 2 felvert tojást, 190 ml tejet, az olvasztott vajat és egy biocitrom reszelt héját valamint egy narancs levét. A mixer keverőfejével addig keverjük, amíg minden jól összeállt: szokásos kevert tészta állagot kapunk így. A tésztát kivajazott-kilisztezett piteformába vagy tortaformába öntjük, megszórjuk 10 deka áfonyával (a mélyhűtött áfonyát nem kell felolvasztani előtte.) és 20 percig sütjük. Ekkor még 10 deka áfonyát szórunk a tetejére (az első adag áfonya nagyobb része mostanra elsüllyedt a tésztába) és tovább sütjük még 10-20 percig, de mondjuk inkább tűpróbáig. A süti annyira kevéssé édes, hogy kivételesen kész voltam porcukorral megszórni fogyasztás előtt, pedig ilyet igen ritkán teszek.
A forró sárgarépaleves sok baj gyógyítója, ráadásul annyira szép narancssárga. Negyed kiló sárgarépát kb fél liter zöldség alaplében puhára főztem, picit sóztam, majd a répa egy részét félretettem, a többit pedig pürésítettem. Ekkor még 3 ek tejszínt kevertem a levesbe, újraforraltam, visszatettem az egész répákat. Serpenyőben pirított mandulával és tökmaggal valamint egy löttyintésnyi tökmagolajjal tálaltam. Mi kell még a boldogsághoz?
Szeretem a hagymalevest, csak az a bajom vele, hogy a legtöbb recept szerint tengernyi tejszín kell hozzá. Nem mintha dogmatikus fogyókúrázó lennék, de ha már egyszer ott vár ebéd után a kiváló kávés süti, akkor valahol mégiscsak ellensúlyozni kell. Így aztán kipróbáltam, milyen, ha csak hagyma van a hagymalevesben.
Személyenként 30 cm póréhagymát karikára vágtam és szintén fejenként számított 2,5 deci zöldség alaplében kb. 15-20 percig főztem. A levesbetét ezúttal némi pecorino-forgács volt, de helyettesíthető bármilyen sajttal, ami nem nyúlósan olvad. Amilyen szimplán hangzik, annyira finom.
Hamarosan azt is elmesélem, melyik volt az a bizonyos kávés süti, amely kedvéért lemondtam a tejszínes hagymalevesről.
