Talán elsőre meglepőnek tűnik a két szó között a vagy. Az alkotómunkának mindkettő fontos része szerintem. Én gyakran őrlődöm a kettő között: amikor a kreativitás visz, csak úgy áramolnak az ötletek, fókusz nélkül viszont ezekből nem lesz semmi, vagy legfeljebb félig elkészült projektek valamelyik kosárban, fiókban, kanapén és a lakás egyéb legmeglepőbb pontjain.
Körülbelül egyidőben azzal, hogy az anyahajó befejezését (vagyis szünetelését) elhatároztam tavasszal, egy nagyon fókuszált időszak kezdődött el. A fókuszálásnak tulajdonképpen már része volt a blogolás felfüggesztése. Emellett volt még pár más életterület is, ahol nagyon visszavettem a lendületből, például a sport. Nagyon világosan láttam, hogy ha a fontos és sürgős kötelező feladataimra 100%-ban akarok figyelni (na jó, 150%-ban), és még aludni is szeretnék mellesleg, akkor rengeteg mindenre nemet kell mondanom, amire amúgy igent szoktam. Ebbe akkor teljesen és szívesen bele tudtam állni és meg is lett az eredménye. Amikor a feladatkupac alól augusztusban elkezdtem kilátni, akkor visszanézve azt is megállapítottam, hogy a korábban záporozó ötleteim valahogy kiapadtak, horgolótűt alig veszek a kezembe és igazából nagyon nem is tudom, hogy mihez kezdenék igazán a szívem mélyén. Ekkor teljesen véletlenül olvastam egy cikket arról, hogy a kreativitás és a koncentrálás egymás ellenfelei. Hátborzongató volt, ahogy ez az egyszerű mondat tűpontosan leírta a helyzetet, amiben voltam. Ez a pontosság meg a tény, hogy a koncentrálást igénylő projektem lezárulófélben volt, együtt adta meg a lendületet, hogy újra kezdjem a 100kreanap projektet és hogy megint megengedjem magamnak a szétszórtságot.
Fókuszra persze szükség van, ha az ember be akarja fejezni, amit elkezdett és szívesen felszámolná a félkész holmik kosarát. Akkor is, ha csomó terv van a fejében, de egyiket se kezdi el megvalósítani. Viszont a koncentrálás fékez is, lefékezi a fejben a keletkezni vágyó új ötleteket, a kíváncsiságot, hogy hogy lehetne még másképp, jobban csinálni ugyanazt.
Sokszor beszélgetünk fonalas körökben arról, hogy ki az egyprojektes és ki a sokprojektes. Mindig csodáltam az egyprojektes embereket, akik belekezdenek mondjuk egy pulcsi kötésébe, és belátható időn belül be is fejezik, mert csak azon az egy projekten dolgoznak. Én nem vagyok ilyen. És amikor most megpróbáltam, hogy ne kezdjek újba, amíg minden elkezdett holmi el nem készül, azt vettem észre, hogy a horgolási kedvem is elment. Kell az a szabadság, hogy mindig ahhoz a projekthez rakhassak pár sor, ami épp megszólít. Ha ennek az az ára, hogy két évig készül egy pulcsi, akkor ez van.
Azért szerencsére így is látszik a haladás. Nemrég feldobott a blog egy kb. egy évvel ezelőtti projektleltár bejegyzést. Ha végignézem, elég nagy haladás látszik. Van, amit lebontottam, de van, ami elkészült. És igen, van olyan is – az említett pulcsi -, ami jól halad ugyan, de még mindig hiányzik pár órányi munka belőle. Megyek is dolgozom kicsit fókuszáltan rajta, mielőtt még D kinövi.
De azt hiszem, ez a nyár megtanított arra, hogy a legjobb, amit tehetek, az a fókusz és a kreativitás egyensúlyban tartása mindig a lehetőségekhez illesztve és talán nem baj, ha a fókusz kicsit kevesebb teret kap, mint az ötletviharok.
A posztban látható fotók egyébként egy nyáron készült projektet mutatnak, a Horgolt mandalák könyvből a 88. oldalon lévő mandalát.