A suszter cipője lyukas, a horgoló férje csoffadt, kiszöszösödött, világosszürke polársálat hord – állapítottam meg tavaly télen. Hát hogy lehet ez? Ó, hát úgy, hogy férfinak horgolni – kötni szinte lehetetlen. Minden, ami nem koromfekete, az magára vonja a gyanút, hogy nőies. Koromfeketét kötni pedig felér egy kétszeres életfogytiglanival, legalábbis nekem. Most az egy dolog, hogy elönt a depresszió tőle, de még csak nem is látom rendesen. A sálakkal is az van, hogy hosszúak. Túl hosszúak. És bármilyen izgalmas a minta, két métert horgolni belőle mindenképp unalmas. Pláne, ha bármiféle minta szintén a nőiesség veszélyét hordja magában. Így történt, hogy Apahajó 9 éves horgolós pályafutásom ellenére is olyan sálban járt eddig, amilyenben.
Tavaly tél végén aztán végigjártam a szezonvégi kiárusításokat és szent fogadalmat tettem, hogy a szürke polársálnak annyi lesz. A Lana Grossa Ragazza Loop nevű fonal lett a befutó: nagyon vastag, annyira, hogy cowlnak is megfelel, azaz nem kell belőle két méter. A szürke-fekete hosszú átmenetek pedig anélkül visznek kis színt az egészbe, hogy a nőiesség veszélyét hordoznák.
Kb. 3 gombóc, 10-es tű, nagyon egyszerű fazon, két este. Tulajdonképpen nem kellett volna erre 9 évet várni.
A modellt elneveztem Incognitónak, mert jól támogatta, hogy incognitója feladása nélkül fotózhassam célszemélyt. Aki egyébként nagyon készséges volt, még azt is megkérdezte, hogy mosolyogjon-e.