Ahogy megígértem, elkezdek egy freeform sorozatot. Ez a cowl tavaly nyáron készült a kisnyalkai alkotótáborban. (Reklámmal szakítjuk meg adásunkat: a nyalkai táborba idén több év után először jöhetnek olyanok is, akik korábban nem voltak. Akit érdekel a lehetőség, Colette-et keresheti. A táborról Colette blogjában itt és nálam itt olvashattok többet. A második linken egyébként szemfüles olvasók felfedezhetik a cowlt és a múltkoriban bemutatott freeform nyakláncot is a képeken.)
A felhasznált fonalak mind maradékok, egészen különböző vastagságúak és minőségűek, a minta pedig egyszer már átment a meghorgolhatósági vizsgán próbahorgolónál is – bár csak videós és e-mailes segítséggel. Mivel viszonylag gyorsan, egy nap alatt meghorgolható projektről van szó, és ráadásul szinte minden izgalmas freeform öltésfajta szerepel benne (mondhatni a freeform horgolás állatorvosi lova), így szerintem tálcán kínálja magát tanulódarabnak.
Bedobom tehát a kérdést nektek és az Univerzumnak: ki venne részt ősszel, mondjuk októberben vagy novemberben egy egynapos freeform horgolás workshopon Budapesten, melyen ezt vagy ehhez nagyon hasonló nyakmelegítőt horgolhatnátok meg? Írjatok kommentet ide vagy egy rövid mailt az info@anyahajoblog.hu-ra, ha szívesen részt vennétek egy ilyen tanfolyamon. Ez még nem jelent kötelezettséget, csak jelzés számomra, hogy érdemes-e elkezdenem szervezkedni, helyet keresni.
Amikor tavaly azt mondta az egyik táboros, hogy számára az év Nyalkától Nyalkáig tart, még azt hittem, ez azért biztos költői túlzás. Most már hajlok rá, hogy egyetértsek. Bár csak most voltam másodszor a Colette-féle kisnyalkai alkotótáborban – és mi ez ahhoz képest, hogy az idei a hetedik volt -, de már otthon éreztem magam, sőt, visszavágytam. Úgy nagyjából tavaly augusztustól folyamatosan. Az alkotótábor mint műfaj eleve luxus számomra. Egy hétig semmi másra nincs gondom, csak horgolhatok, rajzolgathatok, hímezhetek vagy ami épp eszembe jut. Az idő kitágul – és ez kihatott az egész évemre. Az a tapasztalat, hogy mennyire jót tesz a belassulás, a hobbizásba való belefeledkezés, segített abban, hogy az év közben is nyugodtabb lelkiismerettel toljam a takarítást a prioritási listám sokadik helyére és előrevegyem az alkotást, tárgykészítést, fonalak fölötti merengést. Szóval örömmel készültem Nyalkára megint – bár sokkal kevésbé tudatosan, mint tavaly. Szigorúan véve a felkészülést teljesen elbénáztam.
Tavaly listát írtam hetekig, miket szeretnék kipróbálni, elkészíteni. Három hétig állt nyitva a bőrönd, hogy mindig belepakoljam, ami épp eszembe jut. Semmit nem bíztam a véletlenre. Idén másképp alakult. Annyit tudtam, hogy a nyalkai hét döntő lesz a könyvem szempontjából, sokat szerettem volna haladni vele, és mindenképp szerettem volna ennek sikerétől függővé tenni, hogy valóban vállalni tudom-e a megírását. Mert ha Nyalkán sem, akkor mikor fér bele az életembe egy ilyen hatalmas projekt? Ugyanakkor az előző hetek nagyon kaotikusak voltak, az utolsó pedig az időjárási frontoknak köszönhetően mintha nem is lett volna. A tervezett fonalboltos kiruccanásomat ki kellett hagynom, amikor szombaton zárás előtt fél órával mégis eljutottam egy helyre, már annyira zizi voltam, hogy nem tudtam, mit akartam venni. Így aztán nem csoda, hogy Nyalkán megjelentem két mérőszalaggal, két strandpapuccsal, ellenben a megfelelőszínű gyapjúfilceket és a kedvenc szoknyámat otthon hagytam.
A tábor első két napján annyira jól haladtam, hogy kedd délután elfogott a pánik: túl kevés fonalam van! Elkészültem ugyanis egy nyakmelegítővel és egy nyaklánccal. Az elsőről azt gondoltam, hogy jóval tovább fog tartani a mérete miatt, a másodikról meg azt, hogy sokszor vissza kell bontani, mire rájövök, hogy hogy is kell csinálni. Egy több évvel ezelőtt horgolt nyakláncot akartam ugyanis újra elkészíteni. Ehhez képest villámsebességgel elkészültem, és ott álltam ezután fonal nélkül. Na jó, ez túlzás, mert volt nálam még sok Catania meg mindenféle maradékok freeformhoz, de semmi bontatlan gombóc fonal. És még hátravolt öt nap! A kedvenc fonalaimtól, amelyek feldolgozására amúgy év közben annyira kevés idő marad, 150 km választott el. Rémes!
A sokadik hiba, amit a felkészüléskor elkövettem, a nemgondolkodós projekt hiánya volt. Nem vittem magammal semmi olyat, amit csevegés közben, szinte vakon lehet horgolni. Persze a freeform is lehetett volna ilyen, ha nem lett volna célom, hogy lépésről lépésre leírjam a készítését. Szerdán aztán, teljes kétségbeesésemben a telefonomra letöltve megtaláltam a Marina kendő leírását, ami pont ilyen beszélgetős, nagyon egyszerű kendő, és meghorgoltam a freeform maradékaiból.
Majd elkezdtem egy másik maradékból, egy Drops Alpaka Silkből is, bár ebből csak kevés volt, majd még szereznem kell utánpótlást. Ez a kendő végül lenyugtatott, és csütörtökön már neki tudtam állni az újabb freeform holmiknak, amiket aztán szépen, fegyelmezetten le is írtam a könyvhöz. Persze a környezet hangulatához alkalmazkodva kézzel, füzetbe, mert a laptopot kinyitni valahogy nagyon nem illett oda. Azért utolsó este mégis megtettem: le akartam ellenőrizni, hogy hány leütésnél tartok nagyjából, van-e remény, hogy összehozok egy könyvnyit vagy nem. Szerencsére van 🙂
Hogy milyen hatása lesz az idei Nyalkának? Még nem tudhatom, de sejtem. Colette, a Zöld Múzsa bloggere olyan finom és szép tortákat sütött nekünk, hogy szerintem ezt a mumust is kinyúvasztom és következő táborig sütök néhány tortát.
Majd nyugodtan kérjétek számon rajtam jövő nyár eleje felé, hogy sikerült-e!
Befejeztem továbbá egy freeform sálat, amit már tavaly óta folyamatosan növesztgetek. Ez a projekt megérdemel egy külön bejegyzést, úgyhogy amint normális fotókat sikerül készítenem róla, azonnal mutatom. Remélem, Nektek is több időtök van nyáron a hobbizásra és nálatok is sok szépség készül!
Remélem, nem unjátok még, ha megint Kisnyalkával jövök. Szóval Nyalkán, az év leghosszabb hetén, amikor mindenre volt időm, ami csak eszembe jutott, gyapjútündért is csináltunk. Ezek a kis légies figurák régóta a kedvenc portékáim karácsonyi vásárokon, ahogyan vázába tett nagy faágakon lógnak. Hála Niának, most megtanulhattam a készítését. Amikor pedig múlt héten egy véres fogorvoslátogatás után jobb kedvet kellett varázsolnom Do-nak, akkor eszembe jutott, hogy a gyapjútündér lesz a tuti vigasz. Aznap eléggé le volt törve ahhoz, hogy csak nézte, ahogy készítem, viszont két nappal később ő is elkészítette a saját tündérjét, így most már hárman vannak: a nyalkai, a foghúzós és a pöttyösszoknyás. Na de térjünk a lényegre: megmutatom, hogy készül a kis tünemény, hátha nektek is van kedvetek például karácsonyi ajándéknak ilyet készíteni vagy csak úgy, magatoknak, mert szép.
Szükség lesz kb 8-10 deka nyersszínű gyapjúra, valamint 1-1 maréknyi színes gyapjúra ízlés szerint: egy a hajnak, és még a ruhához, egyéb kiegészítőkhöz. Eszközök: szappanos langyos víz egy tálban, nemezelőtű és egy mosogatószivacs a tűnemezeléshez. A magyarázatok mindig a szöveg fölötti képre vonatkoznak. Egy maréknyi gyapjúból készül a fej vizes nemezeléssel. A gyapjút először úgy hajtogattam, csavartam fel, hogy minél tömörebb gömbformája legyen, majd szappanos vízzel addig görgettem a kezeim között, hogy végül viszonylag kemény gömb lett. Aki még sosem csinált ilyet, találhat segítséget youtube videókon. Nem gond, ha látszik egy vonal, ahol összeért a gyapjú, lesz egy réteg, ami eltakarja. Ha kész, félretesszük, és áttérünk a karok készítésére.
A két kar egy darabban készül. Egy hosszú, kb 30 centis gyapjúcsomagot veszünk kézbe, ezt feltekerjük palacsintamódra, picit benedvesítjük és elkezdjük tömöríteni, mintha hurkát gyurmáznánk. Szerintem ez a baba készítésének legnehezebb része, mert az a cél, hogy mindenütt kb egyforma vastag legyen a kar, de természetesen nem tudjuk egyszerre megdolgozni az egész hurkát, úgyhogy ez legalább 10 percig úgy tűnik, hogy SOSEM fog sikerülni.
Amikor aztán mégis kész a hurka, akkor kötünk rá két csomót, ezek lesznek a baba kézfejei. Ezután levágjuk a csomó utáni részt a hurka végéről (a külsőt!), erre nem lesz szükség. Marad egy kb 20 centis hurka, a két végén csomóval.
Most a fehér gyapjúból egy olyan nagy darabot veszünk le, ami egyrészt rögzíti majd a fejet és a karokat, másrészt ez lesz a baba teste és szoknyácskája is. Nem biztos, hogy az összes gyapjút fel kell használni hozzá, a fej méretéhez igazítsd, hogy mekkora legyen a test. Mire kell figyelni? A gyapjúcsík legyen egyben és legyen hosszúkás, mert a közepére kerül a fej, s erre hajtod majd rá a gyapjúszalagot. Fontos az is, hogy a fejet szépen befedje a gyapjúszalag, mert ez rögzíti a fejet. Ez okból nem szabad elvékonyítani a fejet körbefogó gyapjúréteget. (Nekem elsőre szépen kipottyant a fej a szalagból, úgyhogy kezdhettem újra ezt a lépést.)
Ha sikeresen ráigazítottad a fejre a gyapjúszalagot, akkor cérnával kötözd körbe a gömb alatt és köss rá duplacsomót is. Most kész a fej és a nyak.
Majd közvetlen a kötözés alá tedd be középre igazítva a csomós virslit, azaz a kart, majd az alatt is kötözz és csomózz a cérnával. Ezzel kész a legnehezebb rész, innentől merő élvezet jön. Ezenkívül a szappanos nemezelésről átváltunk a tűnemezelésre.
A babának először is egy felsőt csinálunk, ez úgy készül, hogy egy hosszúkás, 3-4 centi széles színes gyapjúszalagot átlósan átvezetünk a baba felsőtestén előlről hátulra, majd hátulról előre is ugyanezt a darabot, mintha kendőt viselne. Közben rögzítjük tűszúrásokkal a derekánál elől-hátul, esetleg kevés szúrással a dekoltázsnál is lehet.
Most a haj következik. Itt tényleg csak a fantázia szab határt, lehet kibontott haja, lehet befont, lehet kontyos vagy ezek kombinációja. Nyalkán a tizenvalahány baba közül nem volt kettő, aminek ugyanolyan frizurája lett volna. Itt most a fonott copfot mutatom. A baba fejére igazítottam a viszonylag vastag gyapjúszalagot, a hossza a kívánt hajhossz duplája volt. Középen a fejtetőn a választéknál beletűnemezeltem.
Majd befontam mindkét copfot külön-külön, és a fonatot szintén tűszúrásokkal rögzítettem. Ezután a szoknya következik. Kisebb gyapjúpamacsokat tettem körbe a derekához, majd ezt is tűszúrással rögzítettem. A szúrásokkal lehet a baba alakján is finomítani, de azért óvatosan, hiszen a test alsó része nagyon légies marad, a szoknya alatt nincs láb.
A hajába még egy kis virág is került: mosogatószivacson egy pici kék pamacsra még kisebb sárga pamacsot nemezeltem, majd az egészet hozzátűztem a hajhoz. A hajat az egész fejen laza tűszúrásokkal rögzítettem. Aki szeretne, még készíthet a kezébe kis horgolt kosárkát vagy horgolhat mini vállkendőt, ölbe kiskutyát – engedjétek szabadjára a fantáziátokat.
Jó tündérkészítést kívánok, és ha van kedvetek, posztoljátok az elkészült tündéreket az anyahajó FB-oldalán vagy küldjétek el kommentben a linket, ahol a Ti babátok található.
Másfél hónap eltelt, mióta Nyalkáról hazajöttem, de nincs nap, hogy ne gondolnék vissza rá: az atmoszférára, Colette fantasztikus vega töltött paprikájára, Anita zöldséglevesére, az órákig tartó monoton böködésekre a nemezelőtűvel, az egész lelassult időre azon az egy nyári héten. Az idő lelassulását ott éreztem leginkább, amikor előszedtem a hímzőkeretet. A hímzés egy olyan tevékenység, ami kb. 7 éve valahogy ott az agyam egy kis szögletében, de eddig inkább csak mások munkáiban gyönyörködtem. Annyira erősek a gyerekkori frusztráló emlékek, hogy nem és nem sikerült szépen kihímezni a technika órai matyómintás terítőt, hogy inkább tartottam a távolságot.
A harmadik-negyedik nap körül Nyalkán már volt mögöttem annyi sikerélmény gyöngyhorgolásban, nemezelésben, freeform horgolásban, hogy meg mertem kockáztatni egy esetleges fiaskót is – na, ekkor kezdtem el a hímzést. Egy öltésgyűjteményt vettem magam elé, és találomra kipróbáltam ezt meg azt. Ahol elakadtam, kaptam segítséget Ildikótól, és hirtelen a legbonyolultabb öltés, az ágasbogas, amit otthon hiába próbáltam elkapni, egész szépen sikerült.
Amikor megtelt az első textil, előszedtem a másodikat, és ezt a könyvet, és ebből inspirálódva készítettem el ezt a hímzést:
Harmadiknak pedig ugyanebből a könyvből egy olyan képet választottam, ami már inkább meditatív, mindössze egyetlen öltésfajtából áll, és a színeken van a hangsúly. Amikor ez kész lett, még nekiugrottam egy negyediknek, de azt félbehagytam. Ennyi hímzés volt bennem ezen a héten.
Nem is nagyon reméltem, hogy otthon, a megszokott környezetemben is képes leszek ennyire aprólékos, koncentrálást és jó fényt igénylő dolgot csinálni. Aztán tegnapelőtt valahogy újra elkapott a láz. Hamarosan folyt. köv.!
A gyöngyhorgolással volt már egy frusztrációval teli kis történetem úgy 8 éve. Könyvből akartam megtanulni, a könyv csodaszép volt, nagyon világosan elmagyarázta a technikát, vigasztalta a kezdő olvasót, hogy az eleje nagyon nehéz, és tényleg alig lehet látni, hogy hova kell bökni, de hogy ez nem baj, mert az eleje úgyis eltűnik. Szóval tényleg szuper könyv, ennek ellenére sírás lett a vége. Sehogy nem haladtam, gőzöm nem volt az egészről, és amúgy is, a kásagyöngy egyszerűen túl pici az én kezemnek, nincs nekem ennyire jól fejlett finommotorikám. De tényleg – nem véletlenül nem horgolok cérnával.
A történet hosszú szünet után most Kisnyalkán folytatódott. Kezdődött azzal, hogy nagyon ismerős volt nekem a résztvevők listájáról a Kokas Éva név. Mivel gimis koromban nagyon sokat táboroztam, aztán meg táboroztattam, így arra gondoltam, hogy biztos egy az 1000+ emberből valamelyik táborból. Aztán az egyik lány mondta, hogy Éva a Gyermekek Házából. Hoppá, megvan! Egy kábé 20 évvel ezelőtti németországi képzésen találkoztunk, ott bandáztunk együtt vele és a többi magyar csoporttaggal. Mennyire valószínűtlen, hogy Nyalkán újra találkozzunk, és mennyire örültem neki, hogy mégis!
Éva fantasztikus gyöngyékszereket készít, úgyhogy nem volt mese, egyszerűen ki KELLETT próbálnom a gyöngyhorgolást. Persze készültem lélekben, hogy feladom, hiszen már egyszer korábban nem ment, miért épp most. Azt hiszem, tényleg kellett az a 8 év, ami azóta eltelt: jóval magabiztosabban forgatom most a horgolótűt. És igen, van különbség a könyv és a személyes tanítás között. Sőt, még a videó és a személyes tanítás között is. Van a gyöngyhorgolásban ugyanis egy mozdulat, amit igen nehéz elmagyarázni. Nekem a magyarázás és mutatás és a saját próbálkozás kijavítása együtt kellett hozzá, hogy elkapjam a mozdulatot. És persze nagyon sok gyakorlás két napon keresztül. És akkor a sokadik bökésnél és sokadik visszafejtésnél azt vettem észre, hogy már nem görcsölök, hanem élvezem és automatizálódott a mozdulat.
Persze mióta hazaértem, még nem mertem nekiállni egy másik gyöngyhorgolós projektnek. Az elkezdéstől picit félek. Meg ez nem az a technika, amit kislámpánál este lehet csinálni, nagyon jó fény kell hozzá, sok idő és stresszmentes környezet. Azaz: Kisnyalka.
A kisnyalkai projektek közül az egyik legkedvesebb ez a félkész freeform nyakmelegítő. Fejben már régóta készül, de valóságban csak egy szatyornyi összekészített piros-narancs-lila fonal volt egész múlt hétig. A freeformot nem lehet erőltetni, az vagy jön, vagy nem jön. Nyalkán jött, mégpedig elég intenzíven.
Volt néhány táborlakó, akik szerettek volna freeform horgolást tanulni. S bár a freeform nagyobb része nem technika, hanem belső szabadság, azért van két motívum, ami megtanulható és szerintem nagyon inspiráló: a többszínű spirál és a buillon-öltés. A spirál személyes kedvencem is, és ebben a nyakmelegítőben is lesz néhány.
Azt is megmutattam, hogy az elkészült 2D motívumok is izgalmasabbak lehetnek, ha horgolunk a felületre még valamit: láncszemsort, sőt, akár fodrot is.
A mintaolvasás tanulásában is segítettem picit Juditnak, így az ennek melléktermékeként született virágokat is beledolgoztam a sálacskámba. Most állok a nehéz döntés előtt, hogy hosszú sál vagy bebújós cowl fazon legyen. Ha a cowl lesz a nyerő, akkor már össze kellene kapcsolni a két oldalt és inkább szélességre növelni, ha a sál, akkor még szabadon bővíthetem a hosszát is. Na de ki tud 36 fokban ilyen horderejű döntést hozni? Megyek is inkább fagyizni, és nektek is kellemes kánikulát kívánok!
Múlt héten Kisnyalkán jártam. Aki még sosem hallott Nyalkáról, az erre a linkre kattintva szerezheti meg azt az illúziót, hogy tudja, miről beszélek. Illúziót, igen, mert Nyalkának vannak ugyan objektíven megadható GPS koordinátái, nincs is messze Győrtől, ahol megáll a bécsi Railjet, de az ottani életérzés távol van mindentől, amit máshonnan ismertem. Ezt persze tudtam a tábor előtt is, mert mindenki mondta, aki már volt ott, de igazán megérteni csak ott helyben sikerült.
Azért már előtte is törekedtem beleélni magam, milyen lesz az, hogy elvágva a külvilágtól hét napot töltök csupa olyan ember társaságában, aki nem kérdez olyan baromságokat a fonalas ügyködéseimet látva, hogy “Neked mégis mikor van ilyenekre időd?”. Hét nap egyedül, család nélkül. Akarom én ezt, amikor úgyis alig látjuk egymást? Akarom a gyerekeket erre a hétre is nyári napközibe küldeni, csak azért, hogy böködhessek? Nem önzés ez? Nem volt könnyű a döntés és még az elinduláskor sem voltam biztos benne, hogy rendben vagyok, ha ezt most megengedem magamnak. Ezzel együtt lázasan készültem már júniustól. Listáztam a projekteket, amiket el szeretnék kezdeni vagy be szeretnék fejezni Nyalkán, a technikákat, amelyeket ki szeretnék próbálni, a könyveket, amiket el szeretnék vinni, hogy történjen, aminek történnie kell. Csak néztem, amikor a bemutatkozó körben többen azt mondták, előző este nyolckor kezdték el találomra pakolni a bőröndöt. Persze ők a régi motorosok voltak, és ma már el tudom képzelni, hogy is ment ez. Mert Nyalkáról hazatérve az agy elkezd kerregni-kattogni és már a következő táborra gondol. Mi az, amit csak kerülgettem, de nem mertem kipróbálni? Mi az, ami közben jutott eszembe és alapanyag híján nem álltam neki és szinte biztos vagyok benne, hogy az otthoni étkezőasztalon nem is fogok? Én már ma elkezdtem gondolatban a következő táborra bőröndöt pakolni, úgyhogy simán el tudom képzelni, hogy a valós pakolást 2016-ban tényleg elég lesz elkezdeni indulás előtt este nyolckor. De mert ezúttal nagyon is valóságosan pakoltam, körülbelül így kell elképzelni a kanapé állapotát az elmúlt hetekben:
Listákat írtam, többet is, mert nem mindig tudtam, hogy az eredeti lista épp hol található. Ez aztán arra volt jó, hogy végül lista nélkül pakoljam a koffert – teret hagyva aktuális fellelkesüléseknek is. Így okoskodtam: – kell valami, amihez nem kell gondolkozni, számolni, viszont lehet mellette beszélgetni. Ez lett az elfajzott CA. Szerencsére tényleg sikerült befejezni, bár magam sem igazán hittem benne. Tökéletes projekt volt a tábor végére, amikor már annyira kifáradtam az új és szokatlan dolgok kipróbálásában és másra se vágytam, csak egy kis automatikus tevékenységre. – kell valami, aminek az elkezdéséhez nagyon kell koncentrálni, és ez otthon már hónapok óta nem megy. Így vittem sok Drops Cotton Lightot napsárga színben és ezt a mintát – Vittem hímzést, mert reméltem, hogy lesz ott valaki, aki tud segíteni értelmezni azokat az öltéseket, amelyeket a hímzős könyvem segítségével nem sikerült megfejteni. Ez így is lett, és az egyik legnagyobb sikerélményem a héttel kapcsolatban. Annyira, hogy ez megérdemel egy külön posztot is. – Vittem a Zentangle munkafüzetemet, amit év közben is próbálgattam már, de azt vártam, hogy Nyalka fogja azt a nyugit meghozni, ami ehhez a technikához kell. Szintén a hét második felében került rá sor, és kifejezettem elégedett vagyok – nemcsak a végeredménnyel, hanem elsősorban a folyamattal. Rég tervezem, hogy írok erről részletesebben, úgyhogy most csak egy kis beharangozó képet mutatok:
– Szerettem volna vinni amigurumit is, mert ez is olyan műfaj hogy otthon nincs sok türelmem hozzá, végül ez otthon maradt helyhiány miatt. Sajnálhatnám, de az időbe se fért volna bele, így megbékéltem. – Vittem freeform horgoláshoz válogatott fonalakat, és arra is készültem, hogy majd jól megfertőzöm ezzel a bogárral a többi táborlakót, ami részben sikerült is. Szintén megér egy külön misét ez a téma is.
Ami viszont a legizgalmasabb: eltökéltem, hogy nem kezdek új technikákba, nem viszek textilfestős alapanyagot, se gyöngyöket, se nemezelnivalót, hiába lesznek ott szakértői ezeknek a technikáknak. Komolyan meg voltam róla győződve, hogy inkább csökkenteni szeretném a hobbijaim számát, mint növelni. Az elhatározás egy dolog, a valóság egy másik. Akkor még nem tudtam, milyen erők dolgoznak Nyalkán. Egy nagy térben igen nehéz elszeparálódni mások lelkesedésétől, úgyhogy kedd este, azaz kb 30 órával a megérkezés után azon vettem észre magam, hogy készítettem egy nyakláncot gyöngyhorgolással (örök mumus!), nemezeltem vízzel és tűvel, valamint készítettem tűzzománc ékszereket. Fonalhoz alig értem hozzá, de nem is hiányzott.
Azt mondják, hogy a hosszú posztokat a kutya se olvassa el manapság, úgyhogy most elnyisszantom a történet fonalát, aztán alkalomadtán folytatom a beígért témákkal, meg azzal, ami még eszembe jut. Élvezzétek az augusztust!
