Posts Tagged with játék

Á mint átalakulás

10 hozzászólás Á mint átalakulás című bejegyzéshez

Ahogy észrevehettétek, eléggé megváltozott a blog külalakja. Ennek több oka van: egyrészt untam a régi sablont. Másrészt szerettem volna, ha az új nem egyszerűen más színű, más dekorelemekkel, hanem felépítésében is új, jobb. Több mint két éve írom ezen a címen a blogot, és azt hiszem, elég sok egészen hasznos és inspiráló tartalom gyűlt össze mostanra. Ugyanakkor a régi felépítéssel a korábbi posztok gyakorlatilag eltűntek a süllyesztőben, hiszen ki lapoz vissza harminc oldalt csak úgy, kíváncsiságból. Ez a mostani oldal elsőre kaotikusabbnak tűnik, viszont cserében sokkal gyorsabban fel lehet mérni, van-e még olyan poszt a régiek közül, amelyiket épp most szeretné elolvasni az ember. Nem kell lapozgatni, elég átfutni a tartalomjegyzékszerű főlapot.

Ami elsőre összevisszának tűnik, azért egész logikus, ha jobban megnézzük. A legfrissebb bejegyzés mindig felül látható nagy képpel. (Hm, ezek szerint ezután már kivételesen se posztolhatok kép nélkül?) A mellette lévő oszlopban – fent középen – a következő néhány posztból látható kivonat, de ez már nem mutatja a képet. Mellette pedig egy oszlopnyi bejegyzéscím látható, melyek kattra szintén megnyílnak. Lejjebb görgetve az oldalt ugyanez a háromoszlopos felépítés marad meg: egy képes, egy kis kivonatos, egy csak címmel.
Ha valakinek ez a felépítés nem tetszik, akkor a fenti fekete sávban választhat másfajta nézetek közül. A classic például teljesen olyan, mint a régi blog, tehát időrendben egymás után jönnek a posztok mindenféle fakszni nélkül. Én a magazinos (Timeslide) sablont állítottam be, tehát feltehetőleg ez lesz az, ami mindenkinél elsőként megjelenik, de aztán egy kattintással lehet váltani egy másik sablonra. Nézegessétek meg, hiszen nem vagyunk egyformák, nem kell, hogy mindenkinek ugyanaz legyen esztétikus meg logikus.

A régi sablonnal az oldalsávban látható tartalom sem veszett el (linklista, kedvencek, rendszeres olvasók, stb). Ha az egeret a képernyő jobb széle felé mozgatja az ember, akkor előjön egy fekete függőleges sáv, ott lehet megtalálni a régi oldalsáv tartalmát. (Pedig számítottam a legrosszabbra és szépen elmentettem mindent a sablon átalakítása előtt, de ezúttal úgy látszik, nem volt rá szükség.) A kiemelt blogok a Kedvencek menüpont alatt vannak, a linklistában olyan más oldalak találhatók, amelyeket szeretek, de valami technikai ok miatt nem vette be őket a bloglista.

A nevet is visszaváltoztattam: bécsi szelet helyett újra anyahajó lett. Az ok prózai: az új sablonnak túl hosszú volt a régi cím és alcím, így drasztikusan rövidítettem. A tartalom továbbra is olyan lesz, amilyennek megszokhattátok: horgolás, Bécs, néha egy kis család, gyakrabban főzés. Idővel átköltöztetem a Lunchbox receptjeit is ide, de ez még várat magára egy kicsit. Ha már magazin, akkor legyen színes, változatos.

Remélem, hogy ti is úgy megszeretitek az új oldalt, ahogy én. Hogy az esetleges idegenkedő korszakot – amely remélem, nem lesz hosszabb egy-két napnál – kicsit megszépítsem, újabb játékot indítok. Most nem azt tűztem ki célul, hogy két hónap alatt mennyi bejegyzést írjak, bár az se volt rossz motiváció. Most a szabály: a bejegyzések címe az ABC betűinek sorrendjében következik majd. Kíváncsi vagyok, meddig sikerül tartanom magam ehhez a szabályhoz. Az Á már el is készült: Á mint átalakítás, épp most olvassátok. A B pedig hamarosan jön, jön, jön!

Mire jó még a fonal?

14 hozzászólás Mire jó még a fonal? című bejegyzéshez
A gyerekek lefeküdtek, anya/ apa meg végre elkezdené élvezni a nyugalmat. Teát főz/ tölt egy pohár bort magának és a bögrével/ pohárral kezében elindul a kanapé felé. A második lépés után felüvölt, leejti a csészét/  kiönti a bort – egy mini legokockába lépett ugyanis. Megvan az életérzés? 
Amikor elegem lett a hasonló kellemetlen meglepetésekből, előszedtem egy gombolyag fonalat és egy kevés dekortapaszt és kijelöltem a padlón egy kb. másfél négyzetméteres területet, amelyen belül lehetnek különálló legodarabkák. Hihetetlen, de igaz: a fonalat ugyan szükség szerint átragasztották a gyerekek, de a kijelölt területen kívül soha nem került lego. És amikor a dekortapasz már nem ragadt jól, cserét kértek, hogy egyértelműsítsék a helyzetet. 
A hétvégén vendégeink voltak, összeszedtem a legot és felszámoltam a fonalkarámot is. Ma reggelre a hosszúszőrű szőnyeg tele volt alattomosan éles és láthatatlan legoval. Összeszedtem és dobozba raktam, majd végignéztem, ahogy K. 10 perc múlva kiönti ugyanoda. Nem épített, csak kiöntötte. A kiöntés már maga a játék. Aztán megint beleléptem egy minikockába, megint a legrosszabb pillanatban. Azt hiszem, holnap újra előveszem a gombolyagot. Még szerencse, hogy fonalból nálunk sosincs hiány.

Nézegető és eredményhirdető (46.)

7 hozzászólás Nézegető és eredményhirdető (46.) című bejegyzéshez

Melegítsünk rá a belinkelős bejegyzésre! Ahogy ígértem, szeptember elején lesz lehetőség őszre készülő projektjeiteket belinkelni az anyahajó blogon (izzítsátok a bejegyzéseket!). Nagyon kíváncsi vagyok, mi minden készül kötős-horgolós körökben, milyen színek, fazonok, milyen fonalakból.

Addig is, amíg az összes iskolakezdős anyai feladatokon átrágom magam (névcimkebevarrás, beszerzési listák kipipálása, stb.), nézzetek be a The Crochet Boulevard-ba, ahol témamegkötés nélkül lehet mindenféle horgolt munkát linkelni illetve nézelődni jobbnál jobb blogokban.

Ezzel azt hiszem, elérkeztünk a nyári játékom végéig. Szándékosan nem néztem már június óta, ki mennyit tippelt, hogy ez ne befolyásoljon a bejegyzések sűrűségét illetően. Ahogy most nézem, két tipp is érkezett a 46-os számra: Zazáleától és Strugamanótól. Kedveseim, gratulálok, és várom a színválasztásotokat! 🙂

És még annyit erről a nyári kalandról, hogy bár nem értem el az áhított 50-et, azért határozottan jó volt intenzívebben írni, mint máskor, és nem is olyan nagy megterhelés se időben, se témaötletben. Még mindig van talomban téma – például a fonalboltos bejegyzés. Jellemző, hogy a fonalboltok egyszemélyes vagy családi vállalkozások, így nyáron ahova mentem, mindenütt Szabadság miatt zárva tábla fogadott, így nem született erről bejegyzés. Főzős posztokat írtam ugyan, de ennél még több várható, mert florentine gasztrotúrája szerintem is szuper ötlet és próbálok lépést tartani, ahogy tudok. Egyszóval a játéknak vége, a többi meg megy tovább. Köszönöm a játszást és a drukkolást, és kellemes őszt kívánok Nektek!

Nyári blogszünet? Uborkaszezon?

23 hozzászólás Nyári blogszünet? Uborkaszezon? című bejegyzéshez
Nyári úszótanfolyamot keresek a gyerekeknek. Még nem tértem magahoz attól a ténytől, hogy az intenzív úszótanfolyamoknál – ritka madár Bécsben, nem is hinné az ember – júliustól nyári szünetet tartanak. Valami miatt azt hittem, hogy az úszás igazából nyáron vicces, akkor nem gond, ha a gyerek nem 120 %-osan megszárított hajjal lép ki az épületből, meg még jól is esik neki a nagy melegben a víz. De biztos az én hibám. 
Persze nem is ez a lényeg, majd megszokom e téren is, hogy más ország, más szokások. De arra gondoltam, hogy bebizonyítom magamnak, hogy mit nekem nyári vakáció. Illetve dehogynem, legyen vakáció. Nyáron első a hobbi meg a pihenés, akkor hát nyugodtan szakíthatok több időt a blogomra – nem igaz?
Van egy hoooosszú ötletlistám remek megírandó bejegyzésekről, de mindig halogatom, mert ugye a munka. Meg a háztartás. Meg a család. A sorrend esetleges és változó. Mi lenne, ha dacolnék az uborkaszezonnal meg a nyáron szokásos blogszünetekkel és szépen, lépésenként kipipálnám a listán lévő ötleteket? Ha jól számolom, augusztus végéig 83 nap van. (Rosszul számoltam: 73) Ha a mostanában szokásos tempóban írnék, akkor 10-12 bejegyzésre lehetne számítani. Vajon sikerül-e 50 posztot írni augusztus 31-ig? Legyen büszke a célkitűzés!
És hogy végre valami játék is legyen a blogon: tippeljetek, mennyi bejegyzést fogok írni június 20. és augusztus 31. között! Sikerül az 50? Vagy megállok már 32-nél? Aki a legközelebb lesz a valósághoz, egy freeform kitűzőt nyer tőlem az őszi kabátjához – szabadon választható színben. A tippeket a szülinapomig, június 24. éjfélig várom!

Ha pedig valakinek kedve van megírni, miről olvasna szívesen, akkor pedig extra hálás leszek!

(A kép innen – érdemes benézni egyébként, vannak frissítő turmixok is hőguta ellen.)

Okosgyerekgyár

8 hozzászólás Okosgyerekgyár című bejegyzéshez

Van egy bibliai tanács, amit nem esik nehezemre betartani: “Ne tudja a jobb kezed, mit tesz a bal.” Hogy ennek mi köze az okos gyerekhez, az alább ki fog derülni.

Ott kezdődött az egész, hogy Do-t beírattuk az oviban tartott, de nem kötelező iskolaelőkészítő kurzusra. Az előző oviban ez a kurzus nem volt valami nagy szám. (Ennek ellenére oda is járt, mert nagyon menő Vorschulkindnek lenni.) Kicsit szkeptikus voltam, hogy valóban kell-e ezt erőltetni az új oviban is, ahol az alapprogramban is benne van az iskolaelőkészítés és az óvónők tényleg foglalkoznak a gyerekkel – s nemcsak a fizetős kurzusokon. Apahajó viszont ott volt az első órán és a – tőle szokatlan – lelkesedése meggyőzött. Azt állította, hogy a pedagógus tudta, hogy mit akart és azt is tudta, hogy ezt hogyan éri el. Ráadásul az első foglalkozáson megtanította a méhek életét a gyerekeknek, amit én tagadhatatlanul nem tudnék németül megtanítani.

A Vorschulkurs avagy az iskolaelőkészítő egyébként szórakoztató is volt, Do általában lelkesen mesélt róla, és még azt is megtanulták, hogyan halnak meg az elefántok. (Ha érzik, hogy közel a vég, bemennek egy barlangba, ahova a kiselefántok nem mehetnek be, aztán várnak, végül meghalnak.)

Két hete levelet kaptunk a kurzusvezetőtől, hosszan, majdnem két sűrűn telegépelt oldalon részeltesen leírta, hogy milyennek látja Do képességeit, hol fejlődött, hol vannak még hiányosságok, mit tervez a második félévben. Bár szerintem elég jól ismerem mindkét gyerekem, mégis megtudtam pár újdonságot – például a némettudását illetően. Meg azt is, hogy nehézségei vannak a jobb-bal felismeréssel és megnevezéssel. Ez a jobb-bal téma nálunk elég érzékeny, hogy pozitívan foglamazzak, ez az a terület, amit a gyerekkel együtt fogok megtanulni. Már ha sikerül.

Na de nem is ezért írtam ezt a posztot, hanem mert a levélben feltűnt a következő: “Do ist ein perfekt gefördertes Kind.” Azaz tökéletesen fejlesztett – mondják ezt így magyarul?
Vicces, mert amikor megszületett, épp rettentő divatos volt mindenféle kurzusokra hordani a gyerekeket, ilyen fejlesztés, olyan, zene, mozgás, babaangol, Gekko. Az egy dolog, hogy anyagilag sem engedhettük meg magunknak az ilyesmit, de valahogy ezen túl is volt bennem egy gát: valóban kell a gyerekeket (és most nem a koraszülött vagy más okból valóban fejlesztést igénylő gyerekekről beszélek, hanem az átlagosakról) már az első hónapoktól, évtől intézményesen fejleszteni? Nem inkább szeretni kell ket egyszerűen és élni hagyni?

Még a terhesség alatt megvettem egy könyvet, ami arról szól, hogy mit mennyi idősen kell tudni a gyerekeknek és mit tehetünk ezért otthon. Aztán amikor Do megszületett, kisebb gondom is nagyobb volt a könyv olvasásánál pláne hogy “átvegyük az anyagot”. Sok parám volt, az tény, de pont az, hogy időben csinál-e dolgokat, valahogy nem merült fel. Később aztán elővettem az említett könyvet és megállapítottam, hogy bizonyos dolgokat, amiket aktuálisan tudni kellene nem tud, másokat meg már rég.

Hogy jött ki mégis egy tökéletesen fejlesztett gyerek – akiről egyébként is egy bekezdésen át szuperlatívuszokban írt a kurzusvezető? Őszintén szólva gőzöm sincs. Én nem csináltam semmi különöset. Ha fáradt voltam az első években, az biztos, hogy nem a nappali fejlesztésben fáradtam ki – inkább az éjszakai riasztásokban. És akkoriban tanultam meg horgolni, szóval bőven nem volt nonstop közös foglalkozás.

Visszatérve a Vorschule-ra: a pedagógus feljánlotta, hogy egy workshop keretében mutat nekünk játékokat, amelyek segítenek azoknak a részképességeknek a fejlesztésében, amelyek nem olyan erősek és az iskolai életben szükségesek. Ma volt a workshop és rettentő lelkesen jöttem haza. Mert tulajdonképpen kiderült, hogy mégis fejlesztettem én, csak nem tudtam róla – ösztönösen és józan ésszel okos játékokat vettünk és játszottunk általában. Meg azért is, mert az otthoni játékokról most már tudom, hogy mi miért és mire jó, és vagy egy tucat jó játékot megismertem. Még olyat is, amivel állítólag felnőttek is képesek megtanulni a jobb-bal különbséget. Ó, hűha!

A játékok többnyire közismertek, sok háztartásban megtalálhatók, sok otthon is elkészíthető, ami pedig nem, azt még mindig ki lehet kölcsönözni vagy használtan megvenni Vaterán, szóval nem feltétlenül kell bankot robbantani miattuk. Most nagyon lelkes vagyok, ha van érdeklődés, szívesen írok pár posztot okos játékokról. Mit gondoltok?

Az olvasás 7 hete – első és második hét

8 hozzászólás Az olvasás 7 hete – első és második hét című bejegyzéshez

Mert ilyen vagyok: tervezem, hogy ebbe aztán beszállok, aztán jól elalszom az első hetet. Biztos valami tudattalan cucc ez is, mert az első heti kérdések nem annyira villanyoztak fel. Ez a ki adott először könyvet a kezembe téma ugyanis olyan nekem, mint a ki adott először kanalat a kezembe. Nyilván a szüleim, de hogy mikor és mit, azt már legjobb szándékkal sem tudom felidézni. Mindenesetre valószínű korán, mert nem emlékszem olyan időre, amikor nem volt a kezemben könyv. Arra viszont igen, hogy az első, ami két példányban volt meg, az az Óz, a nagy varázsló volt, 8. szülinapi zsúromra hozták ketten, még a lányok nevét is tudom, meg azt, hogy citromos tortám volt. Így van ez, ha az embernek egyetlen szülinapi zsúrja lehetett egész gyerekkorában. (Megjegyzem, szüleim averzióját a zsúrokkal kapcsolatban nagyon is megértem, miután már én is rendeztem egyet.)

Na de vissza a második heti témához: könyvtár vagy könyvvásárlás, e-book vagy papír. A válasz egyszerű. Az első kérdésben a praktikum dönt. Volt ugyanis egy íve ennek az egésznek: gyerekkoromban a sok otthoni könyv mellett azért a könyvtárbajárásra is szocializáltak, élénken emlékszem még a csigás képeslapokra, amiket a késedelmek miatt küldött a gyerekkönyvtár. Valószínű díjakat nem túl gyakran szedtek be, vagy ha igen, akkor a) számolatlanul állt otthon a pénz (nem így emlékszem) b) a szüleim nagyon fontosnak tartották, hogy mégis megtanuljuk, hogy könyvtárba márpedig jár az ember (akkor már ez valószínűbb).
Persze igazán felnőttnek akkor éreztem magam, amikor saját könyveket vásárolhattam. Ezzel kapcsolatban persze nagy öniróniával szoktam mindig mondani, hogy más egyetemista korában bulira meg jó cuccokra költ, nekem ilyesmi már szóba se került, viszont lett annyi könyvem, hogy azóta minden költözködéskor azt kívánom, bárcsak lettem volna csinibaba meg partyarc.
Azért az egyetemet nem lehet megúszni jó so könyvtározás nélkül – aminek kézzelfogható haszna is van, épp altatja a gyerekeket, de azt hiszem, itt kissé eltértem a tárgytól. Szóval szerettem a könyvtárat, mert nyugi volt és légkondi, meg tanulóhangulat, de jobban szerettem a könyveket birtokolni. Értsd: bevittem a saját könyvemet olvasni a könyvtárba. Nem csak a birtoklás miatt, hanem mert csak akkor tudok figyelni egy szövegre, ha összefirkálhatom. (Ez okból utálok pl netről olvasni) Könyvtári könyvet pedig nem firkálunk össze.
Aztán jött az az életszakasz, amikor már nem akartam több könyvet, mert nem fért több polc a lakásban. Vagy fért volna, de nem tudtuk biztosan, hogy a következőbe fér-e majd. És milyen igazunk volt, ebbe a mostaniban például már így is túl sok a bútor az alapterülethez képest. Alig vásároltam évekig, és újra könyvtárba jártam – ekkor már nem a nyugalom, hanem a kölcsönzés kedvéért.
Most ott tartok, hogy egy ideje nem járok. A munka mellett a két-három hetes kölcsönzési idők értelmezhetetlenek nekem. Csomószor késtem a visszavitellel, minek következtében végig nem olvasott könyvekért csillagászati összegeket fizettem ki. Úgyhogy most inkább veszek, és lassacskán, a saját tempómban olvasok. Most éppen ezt. Zseniális. Sajnos magyarul nem kapható – talán le se fordították.

S hogy e-book vagy papír? Ennyi költözéssel a háta mögött elméláztam már az e-book előnyein. De vajon túlélném-e, ha elveszteném az egész könyvtáramat egy e-olvasó elvesztésével? Nem akarom megtudni. Akarok viszont egy könyvben aláhúzni, ha úgy szottyan kedvem, akarok benne úgy keresni tudni, hogy valahol az utolsó harmadban jobbra fent volt egy mondat. Régimódni vagyok, mit tegyek.

p.s.: Ti tudtatok erről a könyves játékról? És van kedvetek beszállni?

Egy különleges projekt

6 hozzászólás Egy különleges projekt című bejegyzéshez

A “különleges” jelző nem ennek a kb. 25×25 centis freeform horgolásnak szól, hanem a nagyobb projektnek, amiben csak egy kis csavar ez a darab. De messzebbről kezdem, mondjuk Ádámnál és Évánál, azaz a WU listánál. A WU lista egy levelezőlista – eredetileg a bécsi WU-n tanuló magyar diákoknak, azóta viszont boldog-boldogtalannak, aki Bécsben él és magyar. Remek találmány – segítségével találtam 24 óra leforgása alatt bébiszittert (nem is akármilyet!), itt lehet elcsípni olcsó vonatjegyeket, telekocsit szervezni hétvégén, szert tenni megbízható mesteremberekre, megtudni, hogy milyen mobilelőfizetést érdemes venni, tájékozódni arról, hogy az Orangways éppen mikor és miért nem közlekedett.

Szerveződnek bulik és kapok tippet, hogy hol vehetek papírsárkányt, de a fölöslegessé vált gumicsizmát is el lehet passzolni. Egyszóval remek kommunikációs platform, ahogy ezt divatosan mondják. Felülír minden olyan klisét, hogy a magyarok csak veszekednek egymással és mindenki ott fúr, ahol tud. Valahogy jót tesz a kinti levegő vagy mittudomén, lényeg az, hogy a WU lista szinte minden problémára kínál megoldást pusztán azzal, hogy elég sokan vannak rajta és elég kedves emberek. Tudják, hogy milyen jó, ha segítenek rajtuk mások a gázban, ezért aztán ők is segítenek.

Ez volt a hosszú bevezetés – de talán nem bánjátok. Szóval a WU listán jött múlt héten egy fura kérés: egy konduktor lány azt írta, hogy az egyik betegének születésnapjára tapogatófalat szeretnének készíteni, ehhez kért mindenféle apróságot, kanalakat, kockákat, mindenféle kütyüt, aminek érdekes tapintása van. Rücskös szövésű anyag is volt a kívánságlistán, amitől persze egyből beindult a fantáziám.

Elővettem a bolyhos, selymes, pomponos és szőrös fonalaimat, persze a fiús színűeket, és nekiálltam. A narancssárga fonal egyébként egy gombolyagon belül is nagyon sokféle tapitású, mondjuk azt, hogy erre a projektre találták ki.

Már alig várom, hogy az elkészült falról kapjak egy fotót, mert bevallom, még nincs előttem teljesen, hogy fog kinézni. Mindenesetre örülök, hogy hasznossá tehettem magam, és megbeszéltük a szervező lánnyal, hogy ilyesmire bármikor befogható vagyok. Na de a lényeg: annyira jó látni, hogy vannak emberek, akik ilyen remek ajándékot találnak ki egy betegük számára, megszervezik, végigmennek a városon és begyűjtik a tapogatótárgyakat, aztán összeépítik. Nyoma sincs elgépiesedésnek meg kiégésnek – félek a patetikus nagy szavaktól, de erre tényleg nem tudok mást mondani, csak azt, hogy ma találkoztam egy emberrel, akiben szeretet van. És örülök, nagyon.

Szivárványt szeretnék

“Ha szeretnéd megnyerni és otthonodba vinni a szivárvány színeit, nincs más dolgod mint a fenti “hónap színe a fonalszivárvány” képet és a játék felhívását megosztani blogodon egy linkkel az 1001fonalra, a bejegyzés linkjét pedig itt megírni nekünk megjegyzés formájában. 2011. május 10-én sorsolunk, így a megjegyzéseket 9-én éjfélig várjuk.”

Divatkörténél olvastam ezt a játékfelhívást, és indulok én is. Persze a linket nem nálam kell megjegyezni, hanem az 1001 fonal blogjában.
Az örömteli helyzet az, hogy gőzerővel fonalfalok, és NAGYON rámférne egy kis utánpótlás!

A játék nyertese

3 hozzászólás A játék nyertese című bejegyzéshez

A sors makacs. Elmesélem, miért.

A színes nagyi négyzetek, amelyekből végül ez a most kisorsolásra került takaró készült, már jó ideje várakoztak a félkész holmik között. Eredeti gondolatom az volt, hogy egy nyári szatyor fazonú táska előlapját fogják díszíteni. Már a szatyrot is megvarrtam hozzá, olyannyira komolyan gondoltam.

Részt vettem egy szűkkörű karácsonyi húzogatósban, s arra gondoltam, hogy majd akit kihúznak nekem, annak készítem el a táskát. Ahamát kaptam párul, s ezzel a tervem meg kellett változtatnom. Ahamának ugyanis van már egy táskája tőlem, az a narancssárga freeform, ami szerintem eddigi összes horgolásom közül a legjobban sikerült. Azt gondoltam, azt úgysem tudom felülmúlni, úgyhogy a táska műfaja helyett valami más találtam ki számára, mégpedig egy nemezelt neszit. A sors azonban makacs – kitalálta, hogy a nagyinégyzetek Ahamához kerülnek. Karácsonykor még ki tudtam cselezni, most már nem – a cetlin, amit közjegyző jelen nem létében az ebédszünetemben kihúztam, Ahama neve szerepelt.

Mindenkinek köszönöm a játékot, a kedves hozzászólásokat itt és a FB-on, mind nagyon jól estek! Ahama, neked pedig a vasárnapi kötős találkozón fogom átadni a nyereményed 🙂

Ki játszik?

33 hozzászólás Ki játszik? című bejegyzéshez

Fehér alapon mindenféle vidám színek, egyszerű, de nagyszerű hagyományos granny minta narancsos-fehér szegéllyel. Ha akarom, játékbabák takarója, ha akarom pici asztalkára vagy komód tetejére terítő, méretei: 36×27 centi.
Egy apró köszönet azért, hogy érdeklődésetek minden személyes hullámvölgy ellenére majd 5 éve benntart a blogírók körében. Ebből az öt évből persze korántsem minden blog nyilvános, és voltak mindenféle újrakezdések meg törlések, meg minden, mi ezzel jár. De hogy még mindig tart és hogy mostanában újra nagy kedvem van blogolni, azt elsősorban nektek köszönhetem, akik időnként idekattintotok, hagytok egy-két kommentet, írtok mailt és küldötök képet a horgolmányaitokról, kérdeztek fonalboltokról és mintákról. Nagyon köszönöm!

A játékszabály pedig mindössze ennyi: aki szeretné megnyerni a többfunkciós granny terítőt-babatakarót, az hagyjon itt vagy a vonatkozó FB oldalon egy kommentet. Szerdán, márc. 31-én sorsolok, s ha gyorsan megkapom a nyertes postacímét, akkor április első hetében Magyarországról adom fel a pakkot, azaz villámgyorsan meg is érkezhet a szerencsés nyerteshez. Auf die Plätze, fertig, Feuer, los! (Bizony, odáig jutottunk, hogy már a gyerekek tanítanak engem németül. Ez az előbbi azt jelenti: elkészülni, vigyázz, kész, rajt!)

Older PostsNewer Posts