A képen látható csatot egy mai gyerekszülinapra készítettem ajándékba, de szívesen elkészítem egy kedves anyahajó-olvasónak szabadon választott színben is. A villámjáték vasárnap este 18 óráig tart és a FB-oldalon lehet rá jelentkezni. Gyertek, és kívánjatok színt! Rövidhajúak ajándékba is adhatják 🙂 A részleteket megtaláljátok itt.
Milyen cuki baba, vegyük meg! – mondta Do a könyvesboltban, ahol a pénztár mellett volt kirakva gyerekcsalinak egy kupac maja gondűző baba. Oké, előfordul,hogy meglágyul a szívem ilyen kérések esetén, na de azt nem venném a szívemre, ha a gyermek úgy nőne fel, hogy nem tudja, mennyire egyszerűen elkészíthető egy ilyen kis bábu, ráadásul sokkal jobb szórakozás, mint készen megvenni.
Kell hozzá egy hosszabb és egy rövidebb vékony gallyacska, a szobanövényünk elszáradt része tökéletesen megfelelt, valamint hímzőcérnák (maradékok is egész nyugodtan), kicsi filcfecni, tű, egy csík fehér papír (vagy amilyen színű arcot szeretnénk), vékony filctoll a szem és száj rajzolásához. Kis segítséggel 8 évesek is elboldogulnak, remekül fejleszti a finommotoros mozgásokat. Meg jó szórakozás is, csak mondom.
A hosszabb és rövidebb gallyacskákat keresztszerűen összeillesztjük és cérnával x-formában összekötözzük. Átlósan vezetjük a cérnát többször az egyik, majd a másik irányból. A fenti rövid lesz a fej, a két oldalsó a kezek, az alsó hosszabb rész a lábak. A fejnél arra figyeljünk, hogy jó, ha a fej magassága fölött még van 3 mm a haj rögzítésére.
Egy kb másfél cm széles papírcsíkot alulról és felülről is visszahajtunk, hogy kb 5-6 mm széles legyen végül. Ragasztóval rögzítjük a visszahajtásokat. A csík hosszát szándékosan nem írom, nyugodtan legyen kb 10 centi, ennél kevesebbre lesz szükség, de kényelmesebb, ha a maradékot levágjuk, mint előre pontosan kiszámolni, hogy milyen hosszú legyen. (Ízlés és papírvastagság dolga)
A papírcsíkbelső, visszahajtott oldalát is beragasztózzuk pl. UHU stifttel. Szerintem a stift ehhez a bábúhoz mindenképp jobb, mint a folyékony ragasztó, de ennél a lépésnél biztos. Elkezdjük szorosan rátekerni a papírt a felső gallyrészre, szépen simuljon rá, ne csúszkáljon. Gyerekeknek lehet, hogy ennél a pontnál jól jön a szülői segítség. Addig csavarjuk a papírt, míg úgy látjuk, hogy pont jó vastagságú a fej. Ekkor vágjuk le a maradék papírcsíkot, a ragasztást ellenőrizzük és ha szükséges, erősítsük meg. Azon az oldalon, ahol a papírcsík vége van, lesz a baba háta, a másik oldalra rajzoljunk szemet, szájat. Mivel gondűző babáról van szó, szép széles mosolyt javaslok.
Most következik a láb! Az alsó gallyrészre előbb rákötjük a cérnát, majd szép szisztematikusan betekerjük a fát olyan vastagon, ahogy tetszik. A cérnavéget -kb. 4 centit – beragasztózzuk a stiftragasztóval és szorosan rásimítjuk az előző rétegre.
Ugyanezt megtesszük a kezekkel is, a mellrésznél, tehát a két gally keresztezésénél megint átlósan vezetjük a fonalat mindkét irányban. A fonalvéget itt is ragasztózzuk. Aztán elkészítjük a szoknyát: egy téglalapot vágunk vékony filcből, fércöltéssel végigvarrunk a felső hosszú széltől 3 mm-mel lejjebb. A cérnára nem kell csomót kötni, hanem egyszerűen kihúzzuk a tűt a végén.
Körbetekerjük a babán a beráncolt filcszoknyát és szorosan megkötjük a derekán a cérnát, a fölösleget levágjuk a cérnából és akár a szoknya hosszából is.
Ezután jön a haj. A cérna végén hagyjunk annyit lelógva, amennyi a copf lesz, utána a stiftragasztón húzzunk végig kb 10 centi cérnát, majd kezdjük el felcsavarni a baba feje tetejére illetve az afölött hagyott pár mm-nyi gallyra. Amikor elégedettek vagyunk a frizura méretével, vezessük le a cérnát a fej másik oldalán és vágjuk el a copf alján a cérnát – szimmetrikus a másik oldallal. Ez a lépés kicsit ragacsos és valószínű megint szülői segítségért kiált, de azért megoldható és ha jól beragasztózztuk a cérnát, akkor tartani fog a haj erősen.
És már kész is a maja gondűző babánk, elmesélhetünk neki mindent, ami a szívünket nyomja. Vagy csinálhatunk neki egy kis barátnőt is – ketten mégis minden könnyebb.
Jó barkácsolást az esős szünidei napokra Nektek!
Reméltem, hogy Do elfelejti a beígért utószülinapi bulit – naiv voltam, belátom. Végül a sokadik “majd ha” után e hétvégére szerveztünk le egy kisebb vendégséget: 5 gyerek jön, 3 vendég lemondta, szóval tényleg nem lesz tumultus, de pont dupla annyian leszünk a lakásban, mint szoktunk, így azért mégsem bízhatok mindent a spontaneitásra.
Természetesen idejében elkezdtem a neten való lázas kutakodást megfelelő játékok után, de azért biztos, ami biztos, nagyon örültem, amikor teljesen véletlenül szembejött velem ez a kártyaszett:
A két forrás egyesítésével, meg még némi gyerekkori emlékmorzsákat összekapargatva összeállítottam a forgatókönyvet három órára. Tisztában vagyok vele, hogy ettől még ugyanúgy lehet hiszti, sírásrívás és öriharidrámák, mint ahogy tavaly is voltak, viszont az is biztos, hogy így kevésbé lesz rossz lelkiismeretem, mintha a dolgoknak szabad folyást engednék.
Ilyeneket fogunk játszani:
Vannak a zabáljuk tele magunkat mindenfélével, amit otthon nem engednek típusú játékok, ezek közül kedvencem az édességmemory: szükség van páros számú nem átlátszó pohárra (műanyag vagy papír), mondjuk 30 darabra. Ezeket 5*6-os négyszög formában lerakjuk az asztalra, a talpuk néz felfelé. 15 féle édességből 2-2 darabot elhelyezünk a poharak alatt. Innentől a memóriajáték szabályai szerint játszunk, a különbség csak annyi, hogy aki két egyforma édességet talál, az magához veheti azt és meg is tarthatja.
Úgy képzeltem, hogy a buli elején barkácsolás is lesz, mindenki kap egy papírtasakot (amilyen régen a zsemlészacskó volt) és azt dekortapasszal kidíszítheti. Tapasztalatom szerint a dekortapasz az egyik legkedveltebb barkácsalapanyag a gyerekek között, és ezzel a feladattal legalább 6 percig le tudom majd kötni őket. A buli folyamán nyert édességeket pedig rögtön lehet is ebbe a zacsiba tenni. Akinek pedig nem gyűlne elég össze, annak a végén majd kicsit rásegítünk – éljen soká a gyomorrontás!
Szintén édességzabáló játékként olvastam, de módosítom sósszecskazabálóssá a Kis kínai becenéven futó feladatot. Szükség van müzlistálkákra, evőpálcikára minden gyereknek és vegyes sós szecskára, amit mások azt hiszem ropifélének hívnak. Az a legjobb, ha apróbb darabokból áll, mint perec, halacska, stb. A feladat egyszerű: minden gyerek egyforma mennyiségű szecskát kap a tálkájába és egyszerre kezdi el pálcikával enni. Ahogy az már lenni szokott: az nyer, aki előbb.
Persze fontos, hogy egészséges ételek is kerüljenek az asztalra egy gyerekbulin, például krumpli.
A krumplipárbajhoz szükség van két krumplira és két fakanálra. Mindkét gyerek kap egy fakanalat és azon egy krumplit kell tartania. A cél, hogy az ellenfél krumpliját lelökjük a fakanálról, viszont a mienk rajta maradjon. Ehhez csak a fakanált használhatjuk, kezelni tilos. Hogy szegény krumpli mégse a szemétben végezze a játék után, tehetünk a két játékos közé valami puhát a földre, például párnát. Aki nyer, kaphat megint valami fogrontót a díszes papírzacsijába.
És ha már úgyis kezünkben van a fakanál, akkor még egy kalapot kell szerezni gyorsan valahonnan, s máris kezdődhet a célbadobás. Mindenkinek van három dobása, ahányszor sikerül rádobnia a kalapot a fakanálra, annyi édességet könyvelhet a gyűjteményébe. Hogy kizárjuk a játékostársak rosszindulatát, egy felnőtt fogja a fakanalat teljesen mozdulatlanul.
És ha már a mozdulatlanságnál tartunk, igazán vicces a Múzeum című játék. Egyvalaki a múzeumlátogató, a többiek a szobrok. Felvesznek egy testhelyzetet, a múzeumlátogató megfigyeli őket (szülő időt mér), majd kimegy a szobából. A műtárgyak megváltoztatnak valamit magukon, a látogató újra belép a szobába és megpróbálja kitalálni, mi változott. Mondanom sem kell, hogy aki nyer, az plusz kalóriákat tehet a papírzacsijába.
Már érzem, hogy a ma vásárolt nagyjából 3 kiló édesség nem lesz elég, ha így haladunk, úgyhogy majd lesz pár olyan játék is, aminél a részvétel a fontos, nem a nyerés. De ezekről meg a szülőkímélő torta készítéséről majd a buli után számolok be. Kellemes hétvégét kívánok Nektek!
A Pay it forward játék már évekkel ezelőtt is körözött a blogvilágban, és most új változatban a FB kötős köreiben is megjelent. Az eredeti ötlet szerint a világ sokkal jobb hely lehet, ha minden ember önzetlenül segít három másik embernek és őket is megkéri, hogy cserébe segítsenek három embernek. Csak úgy terjed fék nélkül a jóság – már ha mindenki szót fogad. Sajnos már az a film, amiből az eredeti ötlet jön, arra példa, hogy a jó szándék nem mindig ér célt, ráadásul irritál is egy csomó embert, a dolog vége meg még akkor sem pozitív, ha az ügy híres lesz és a maga módján elterjed. A mi kötős változatunk viszont egyelőre csak pozitív, 100% árnyoldal nélküli, olyan jól átgondolta a szabályokat Barka-Gabi. Mondjuk önzetlenségről szó sincs- kivéve az első játékost -, inkább láncszerű viszonzásról. Valaki felajánl egy sk kötött-horgolt vagy más technikával készült tárgyat. Esetleg hagy néhány opciót szabadon: két mintából lehet választani vagy szabadon választható a szín. Akinek az ajánlat tetszik, lecsaphat rá, cserébe pedig bizonyos időn belül neki is felajánlást kell tenni, amire majd valaki lecsap, aki szintén felajánl és így tovább. Három hónapunk van az ajándék elkészítésére, s egyszerre mindenki csak egy felajánlással lehet játékban.
Amikor először megláttam a játékmeghívást, azonnal elraktam a fejem “tök jó, de van elég dolgom” feliratú dobozába. Itt is porosodott majdnem 48 órát, aztán megláttam egy szivárványszínű zoknit, amire egyszerűen muszáj volt lecsapnom. Ennyit az elhatározásokról.
Cserébe egy kendőt ajánlottam, és utólag döbbentem rá, hogy túl sok szabadságot nem adtam a játékostársaknak, megmondtam a kendő nevét és a fonal színét is. Mentségemre szóljon, hogy január elején, amikor fellistáztam a 2014-ben elkötendő fonalaimat, feltűnően sokan felajánlották, hogy ha helyhiányban szenvednék, nyugodtan postázhatom nekik a fonalat. Szóval úgy voltam vele, hogy felajánlom ezt, aztán ha nem csap le rá senki 3 napon belül, akkor úgyis ki kell találnom valami mást. Erre azonban nem került sor, mert nagyjából két és fél perccel a felajánlás posztolása után már volt rá jelentkező. Pár napot még pihentettem a kezem, aztán felszedtem a szemeket, hogy mihamarabb kész legyek és újra lecsaphassak valami remek ajándékra. Hogy akkor mit fogok felajánlani, az már most is nagyjából megvan fejben. Tényleg, van egy kis függőség-effektus ebben a játékban.
És akkor mielőtt reklamálnátok, hogy túl sok a rizsa, jöjjön egy kép is
A minta már ismerősnek tűnhet, akinek pedig nem, lapozzon vissza párat és azonnal rájön. A fonal kézzel festett zoknifonal Pandora66-tól, a Dawandáról. Remélem, a képen nagyjából sikerült elkapni, milyen izgalmasan vált időnként narancssárgába és lilába a pink és milyen finomak az átmenetek.
Köszönöm, hogy olyan sokan velem játszottatok a freeform nyakmelegítőért, s külön köszönöm a kedves hozzászólásokat! Amint látjátok, a sütőtökfödő sapit hívtuk segítségül a sorsoláshoz, a szerencse kezének megszemélyesítője pedig D. Dóra második osztályos tanuló, jelenleg Menetrend Szerinti Karácsonyi Beteg volt. Jól megkeverte a kis cetliket, jól elfordult, hogy ne lássa, ki akad a kezébe. A nyertes cetlin álló név: Emma! Szeretettel gratulálok Neked, Emma, s kérlek, írd meg a teljes neved, postacímed a david.zs.adel(kukac)gmail(pont)com címre!
Mivel az elsőnek kihúzott nyertes eddig nem jelentkezett és sajnos megtalálni sem tudtam, újra sorsoltam: F. Ginának kedvezett a szerencse. Gratulálok 🙂
Mindannyiótoknak kívánok boldog karácsonyt, finomságokat az asztalra, minél vidámabb családi találkozásokat, az utazóknak baleset- és stresszmentes vonatozás-buszozást-autózást! Legközelebb szerdán jelentkezem a WIPszerdával, addig is meghitt ünneplést Nektek!
Mennyi fonalra van szüksége egy átlagos horgolónak? Ha igen fegyelmezett és egyszerre csak egy projekten dolgozik, mondjuk egy pulcsin, akkor legfeljebb 60 dekára. Ha sapkában utazik, akkor csak 5-10 dekára. Na de akkor hogy lehet, hogy szinte mindenkinek, akinek a horgolás szenvedélyévé vált, a fonalak mértékegysége nem a gombolyag meg a deka, hanem az IKEA-s műanyag doboz? Oké, esetemben Expedit doboz, de az se sokkal kisebb.Miért küszködik szinte mindenki, akit kötős-horgolós összefüggésből ismerek, krónikus helyhiánnyal és miért tűnik úgy mindannyiunknak, hogy a fonalak a szekrényeinkben osztódással szaporodnak?
Ideje volt az őszinteségnek, szétnéztem a dobozok mélyén. Meg kellett állapítanom, hogy a fonalaim nagyobb része árva. Egy gombóc, fél gombóc, gombócvég. Ilyen-olyan projektek maradványai, igazából nem sok mindenre használhatók azon túl, hogy “dobd a fonalat valakinek, aki bemutatkozik és továbbdobja” típusú játékokat lehet velük játszani. Na jó, esetleg egy freeform cuccot még ki lehetne hozni a hasonló színvilágú maradékokból.
Erre a kupacra nézve azt mondtam, hogy oké, legyen belőle “Materialmix” jellegű pulcsi, úgyis annyira menő most a mindenféle szabály nélkül mindenféle színekből és textúrákból összerakott felső (és nemcsak a Desigual márkanév alatt futók). Aztán nekiálltam a kupac mellett a földön horgolni (éljen a spontaneitás!) és úgy egy-másfél óra múltán ki kellett józanodnom. Még a pulcsi elejére sem volt elég a rengetegnek tűnő maradék. A félkész freeform motívum a kép jobb oldalán sem dobott sokat a cucc méretén. Most úgy áll a helyzet, hogy félretettem a pulcsit és majd megálmodom, hogy vegyek-e hozzá fonalat – ami újra növeli a készleteket – vagy várjak, amíg magától összegyűlik néhány zöldes-barnás maradék és reménykedjek, hogy még akkor is menő lesz a foltozott stílus.
A felső narancsos-pirosas-lilás kupacot már csak a fonalak szőrös volta miatt is inkább sálnak vagy nyakmelegítőnek tudnám elképzelni. Rajtatok múlik: ha lesz mondjuk egy hét alatt 12 jelentkező, aki szívesen megnyerné és hordaná a még csak tervben lévő nyakbavalót, akkor meghorgolom és rendezek egy játékot. No, mit szóltok?
Köszönöm, hogy ennyien játszottatok velem a legutóbbi Kávészünet-játékban! 48 komment érkezett, ezek közül az egyik véletlen duplázás volt, így 1 és 47 közötti számok közül választott a Random.org.
Kutas-Keresztes Ági három kuponkódot ajánlott fel, amelyekkel Ági kötésmintáit közül választhat egyet-egyet a három szerencsés nyertes.
Az első kódot a 21-es számú kommentelő nyerte meg:
Irenka!
A második kuponkód a 9-es játékosé:
Nina, gratulálok!
Harmadikként pedig a 17-es jelentkező örülhet:
BrigittaNagy-Wicklein.
Mindhármótoknak gratulálok, és kérlek, küldjétek el az e-mailcímeteket a david.zs.adel@gmail.com címre!
Azt hiszem, Ági nevében is mondhatom, hogy nagyon örültünk a rengeteg kedves visszajelzésnek, köszönjük! És persze a kávészünet folytatódik, de addig is májusban még egy másik nyeremény is vár rátok. De erről majd később…
Szívesen megkötnétek valamelyik Kutas-Keresztes Ági által tervezett modellt? Ha igen, akkor írjátok meg kommentben, melyik darab a kedvencetek, így megnyerhetitek az Ági által felajánlott egyik (összesen három) kuponkódot, s így tietek lehet egy kiválasztott kötésminta. Játékra fel! (Ha pedig nem jelenik meg a kommentmező, akkor frissítsétek az oldalt, így elvileg rendbe kell jönni a problémának.)
Köszönöm szépen a blogszülinapi játékban való részvételeteket! A FB-os kommentekkel együtt 42-en jelentkeztetek, és bár azt mondtam, hogy 50-nél sorsolok, nem akartam már tovább borzolni az idegeket és sorsoltam egyet. Felírtam szépen minden jelentkezőt sorszámmal, először a blogosokat, aztán a FB-osokat, s a random.com meg a szerencse a 7-es számú játékosnak kedvezett, Florentine-nek. Kérlek, írj egy mailt a postacímeddel, s hamarosan útnak indítom a csomagot 🙂
Kedves Többiek, ti se szomorkodjatok, mert lesz még játék a közeljövőben, s ha igaz, kötésmintát lehet majd nyerni egy blogoszférabeli társunktól, akinek kiléte legyen még meglepetés!
Addig is szeretném megköszönni a sok pozitív visszajelzést és remélem, továbbra is úgy találjátok majd, hogy érdemes ide benézni. Ami rajtam múlik, ígérem, megteszem 🙂
2006 márciusában kezdtem el blogolni, azóta annyi bejegyzést írtam, hogy már számba se tudom venni, sőt, az első nemgyerekes blogomhoz már a jelszót is elfelejtettem. Itt, az anyahajón jelenleg kb. 500 bejegyzésnél tartok – a számláló többet mond, viszont vannak köztük piszkozatok is, úgyhogy úgy ítélem meg, nagyjából most van a kerek jubileum: 500 bejegyzés, 7 év blogolás – mint a mesében!
Doris Chan Shoop-Shoop Capelet-ét készítettem el ebből az alkalomból Nektek, illetve egy szerencsés kedves olvasónak. Klasszikus fekete, mert egy fekete csipkekendőre minden nőnek szüksége van. Magabiztosságot kölcsönöz és bárkit vonzóvá tesz. Én egyébként ritkán hordok feketét, mert nagy felületen sápaszt, ezen a kendőn viszont átlátszik az alatta lévő ruha színe, így már rögtön nem olyan agresszív, sőt. Bevallom, amikor megláttam a képeket, rövid ideig megkörnyékezett a kísértés, hogy megtartsam magamnak – de nem, nem, legyen minden terv szerint! A terv pedig a kerek számokhoz kötődik: akkor fogok sorsolni, amikor 50 komment összegyűlik, azaz ötven jelentkező, aki szeretné megkapni ezt a kendőt. Tudom, irreális, nagyjából 30 bejegyzés összesen szokott ötven kommentet kapni. Na de az is mennyire valószínűtlen volt, hogy én belekezdek valamibe, és azt 7 éven keresztül majdnem napi rendszerességgel csinálom anélkül, hogy az a valami a fülembe ordítana, hogy foglalkozzam vele. Na ugye.
A kendő egyébként sálként is hordható, sáltűvel vagy anélkül is, szimmetrikusan vagy aszimmetrikusan, szóval igazán sokoldalú barát lehet. Drops Lima fonalból készült, ami részben gyapjú, részben alpaka, nagyon kis puha, meleg, de nem tolakodó. Hűvös nyári estéken kis feketéhez is felvehető és persze az idei színhez, a smaragdhoz is remekül illik. Na de nem is dicsérem tovább, az mindig gyanús. A játékban való részvétel egyetlen feltétele a kommentelés, persze ha megosztjátok, talán hamarabb összejön az ötven és hamarabb postázhatom a nyereményt.
Ami a blogot illeti, mondanom sem kell, hogy nagyon sokat köszönhetek neki, és ez minden életszakaszomra igaz, pedig ebben a 7 évben legalább 3 nagyon különböző időszakom volt.
Amikor otthon voltam a gyerekekkel és még Debrecenben laktunk, akkor a blog volt az egérút az elszigeteltségből. Otthonról elmenni gyerekek nélkül barátnőzni nagyjából sosem tudtam. A blogon keresztül viszont megismertem egy-két embert és ők akkoriban a világ lakáson és gyereknevelésen kívüli részét képviselték számomra.
Aztán később, amikor különféle véletlenek folytán becsöppentem a hobbiblogok világába és én is elkezdtem megmutatni a horgolásaimat, akkor még több kedves embert ismertem meg. Először csak virtuálisan tartottuk a kapcsolatot, mára már részben személyesen is ismerjük egymást és számíthatunk egymásra. Mindez épp abban az életkorban, 30 körül alakult így, amikor pedig olyan nehéz új ismeretségeket kötni (és ha, akkor is általában a gyerekeken keresztül, ami ugyan szép, szép, de nem mindig túl mély.). Ezen a blogos közösségen keresztül kaptam kedvet kipróbálni új technikákat és tökéletesítettem ismerteket, emiatt tanultam meg varrni (vagy legyünk pontosak, kezdtem el varrni, mert tudásról még nincs szó), ezen keresztül ismertem meg sok tehetséges kézművest, akik bár nem is tudják, de sokszor velem vannak a munkáikon keresztül: Kricsár Annamária nyakláncai heti szinten kísérőim és még mindig megdicsérik sokan, Vadjutka magyar hímzéses medáljával ugyanez a helyzet. Zazálea zöld táskája igazi színfolt nyáron a kezemben, és sorolhatnám még sokáig.
Most pedig, amikor szintén egyfajta izolációban élünk, még ha nem is olyanban, mint amikor GyES-en voltam, a blog megadja azt az esélyt, hogy mégis megmarad a kapcsolat az otthoni ismerősökkel, barátokkal. Van, hogy a Barkás közös kötéshez vagy más blogos találkozóhoz igazítom a hazautazás időpontját. Mielőtt rémesen elérzékenyülnék, be is fejezem, és csak annyit mondok: nagyon köszönöm!
p.s.: ne csak a kendőt nézzétek, hanem a képet is a háttérben. Nem én festettem, de a családban marad 🙂
