Hihetetlen, mennyire addiktív a ruhahorgolás. Amennyire régen megnyugtatott a sapkahorgolás, mostanában annyira felpörget a különböző ruhadarabok készítése. Korábban az egyformaság és a monotonitás hozta meg a flowt, most meg az izgalom, hogy képes vagyok-e valamire, amit korábban még nem próbáltam.
Szürke és pink Catania fonalakból készül ez a horgolt top Do-nak – a fonal mennyiségétől függően tunika vagy haspóló, ez majd kiderül. Szentpyr adta az ihletet és némi eligzítást a hogyannal kapcsolatban is, amit ezúton is nagyon köszönök!
Az alsó csipkés részhez egyszerű mintt választottam, ez egyben ujjgyakorlat egy hasonló mintájú kendőhöz, amit azon nyomban el is kezdek, amint… Na de ez még meglepetés. Amint konkrét lesz, jelentkezem, ígérem.
Az alábbi három ruhadarabban az a közös, hogy egyikre sem volt igazán szüksége Do-nak. Ha jobban belegondolok, teljesen fölösleges mind horgolni, mind varrni, bőven elég ruhája van a nyári szezonra még tavalyról. Csak néhány basic pólóval egészítettem ki Do ruhatárát, de a szoknyák és ruhák legfeljebb rövidebbek lettek tavaly óta, széltében továbbra is passzolnak. Esetleg egy vékony kardigán lenne még hasznos, de ahhoz horgolás helyett inkább kötni kéne tudni. Sebaj, azért varrtam – még jócskán télen – egy türkiz hagymaszoknyát Ottobre szabásminta és Zsukka útmutatása alapján. Egyszerű, nagyszerű, és gyakorlatilag az utolsó centiig elhasználtam ezt az anyagot, amiből összesen fél méter volt. Tökéletesíteni még lehetne a kivitelezést – nekem mindig bajom van a behúzásokkal, hogy nem tudom egyenletesen eloszlatni a ráncokat. De ne legyünk maximalisták, csinos és a színe is jó, és majd még gyakorlom további fölösleges szoknyák varrásával.
A kardigán leginkább technikai kísérletnek tekinthető: nagyi négyzet térbe konvertálásával készülő modell, leírása az alábbi linken található Eredetileg magamnak szerettem volna elkészíteni, de elriasztott, hogy egy bizonytalan eredmény kedvéért vegyek brutál vastag fonalból fél kilót meg brutálvastag horgolótűt, így gyerekmérettel próbálkoztam először.
Mindent ugyanúgy készítettem, mint a felnőtt modellnél, csak a fonal és a tű volt vékonyabb. (7-es tű és olyan fonal, amihez 6-os tűt ajánlottak. Egyébként Rübezahl márkájú volt, gyapjú-akril keverék, és kifejezetten nem volt kellemes dolgozni vele, szóval nem ajánlom. Cserébe nem volt drága – ez is valami egy kísérlet esetében.) A végeredményt lehet jól fényképezni, de alapvetően egy formátlan, nemcsinos T-alakú lebernyeg, ami még egy gyereken mutat is valamennyire, de pubertáson túl nem ajánlanám senkinek. Szóval maradtunk a kísérletnél: izgalmas, ahogyan síkból a térbe átlépünk, de hogy ezt magamnak nem horgolom meg, az is biztos.
És akkor most jön az, amiért viszont fenntartás nélkül rajongok. Egy tunikát horgoltam egy régi Lea Spezial-ból. Kicsit módosítani kellett a szemszámot, mert valahogy az én fonalamból és az én szoros horgolásommal még a 128-as is kicsi lett volna, de pár mintaegységgel többet horgolva tökéletes lett. Szellős csipke, lendületesen bővül. A felső részét Do kívánta rózsaszínből (nekem jobban tetszett volna az egészet egyféle fonalból, de a megrendelő kérése parancs) és azt teljesen a magam feje után horgoltam.
A fő változtatás a megkötős spagettipánt lett, ez eredetileg szélesebb fix-varrott pánt lett volna. Csak épp tudom, hogy mennyire szoktak ezek a pántok nyúlni, szóval inkább maradtam a megkötősnél. Külön posztot is érdemelne a téma, de most csak egy linkre van energiám. Doris Chan mutatja be azt az állítólag régóta ismert láncszemsort, ami rugalmasabb és minden szempontból jobb, mint a hagyományos. Én is ezt használtam ehhez a zsinórhoz, és biztos vagyok benne, hogy hagyományos láncszemsort soha többet nem horgolok. Ez a megoldás zseniális, és ha van egy kis időtök – tényleg kicsi, negyed óra elég – üljetek le és bogarásszátok ki, NAGYON megéri!
Még a fonalról: Pécsen vettem sok évvel ezelőtt, Oltremare BBB Filati, 70% pamut, 30% akril, van benne egy fényes fehéres szál, ami nekem nagyon tetszik. Ezenkívül elég jó alaktartó, szóval szeretem. Eddig csak apróbb holmikat horgoltam belőle, babafotózós sapkákat, ez lett a nagy projekt, amivel szinte az összes fonalat el is használtam. Vastagabb mint a Catania, 3,5-es horgolótűvel horgoltam, de akár 4-essel is lehetett volna. A rózsaszín fonal pedig Catania, ezt nem is ragozom.
Bár az időjárás nem volt épp kedvező, múlt szombaton a nők jogaiért rendeztek demonstrációt Bécsben. És hogy láthatók is legyünk mi, nők, 100 fonalas megszállott bekötötte-horgolta a Ring 100 oszlopát-fáját, egyéb objektumát. Íme, egy kis ízelítő – nagyon vidám lett így a városkép! És nem utolsósorban inspiráló, mert sok különböző technikával dolgozott a 100 lány – volt, aki inkább a színekkel játszott, volt, aki inkább a gyors megoldások híve volt és horgolt zsinórok összefűzésével oldotta meg a feladatot. Használtak mindenfélét – nemcsak fonalat, de bármit, ami hosszú és hurkolható. Hogy tetszenek?
További képek is következnek még, csak várok picit, nehogy csömört kapjatok 🙂 S persze még én sem végeztem mind a száz objektum felderítésével. A legeslegjobbat még csak villamosból láttam, remélem, a hétvégéig még nem szerelik le és le tudom fényképezni. Figyeljétek facebookot is, néha egyszerűbb csak oda feldobni egy-egy képet!
Lassan, de biztosan fogynak a félkész munkák a horgolós kosaramból. Ez a kispárnaelőlap például lassan járni is megtanul, úgy egy éves lehet, s már csak pár kör híja volt. Maradék Cataniákat illetve Supreme fonalakat használtam fel hozzá. Most a horgolás része már kipipálva, s nem hiányzik más, minthogy megvarrjam a párnahuzatot, s ráöltögessem az elejére.
S ha már varrás: a márciusi to do listámról ledolgoztam már a felhajtanivaló nadrágokat, sőt, 90%-osra varrtam egy Burda-szoknyát. S erről jut eszembe, hogy ahhoz képest, hogy mennyi mindent varrok, igazán kevés látható ebből a blogban. Szóval növekszik a megírnivaló posztok listája: fejben megvan már egy sorozat, egy poszt a sokat vitatott Cataniaról, két-három tutorial, egy-két varrós holmi, egy Japán témájú, két további múzeumos írás, és még a héten lesz újra két Manócsomagos felajánlás is. A tánciskolás élményeimet se felejtsem! De addig is megyek takarítani, ha már a többiek voltak olyan rendesek és átadták nekem a lakást, amíg a Technisches Museumban élvezik az életet.
Tavaly január első napjaiban beharangoztam, hogy megtaláltam az év fonalát. Ez azért nem kis dolog, végül is ezt a címet csak egyszer oszthatja ki az ember egy évben. Utólag visszagondolva: szerintem igazam volt. Sok szép fonallal dolgozhattam az év során, s még többet csodálhattam messziről, de ezek a színek és ez a különleges fonási mód mindegyiket felülmúlta. Különösen az észrevétlen átmenetek miatt szeretem továbbra is.
Készült belőle gombolós sál, aztán elkezdtem egy pulcsit vagy kardigánt (Először a hátát, tehát itt még nem kellett dönteni). Elég hamar rá kellett jönnöm, hogy hosszú ujjúhoz nincs elég fonalam, rövid ujjú pedig ebből a fonalvastagságból szerintem fából vaskarika lett volna. Így aztán egy idő után óriássálban kezdtem el gondolkozni. Mivel visszabontani nem lehet – bolyhos nagyon, akadozik – meghagytam olyan formájúnak, ami még a pulcsiból adódott (alakot követő lett volna, azaz van benne némi fogyasztás), s amikor a vége közeledett, szimmetrikusan szaporítottam.
Így keletkezett egy majdnem téglalap alakú lukacsos, mégis nagyon meleg horgolmány, amelyet aztán már csak egyszerű szélcsipkével láttam el. Próbálgattam, hogyan is mutat jól nyak köré tekerve, végül varrtam rá egy hosszúkás fagombot (gomblyuk nincs, csak egyszerűen a tetszőleges helyre gombolható, hála a mintának) és eligazítottam úgy, hogy az egyik vállamon legyen a gombolás. Féloldalasan gallért hajtogattam neki ahogy esik úgy puffan alapon, így hordható kabát fölött is meg egy szimpla hosszúujjú fölött kardigán helyett. Szóval nem sál, inkább poncsó a végeredmény.
Nehéz szülés volt, több, mint egy évig tartott, de most végre elégedett vagyok vele.
S hogy miért volt nehéz szülés? Mert volt egy közbülső állomás is, szerettem volna freeform mintával befejezni és ezzel kicsit feldobni az egészet. Erre hajkurásztam a barna és zöld fonalakat ebből a kendőből, aztán valahogy nem akart összeállni a fejemben a vízió – az akarat és a technika pedig a freeform horgolás esetében sajnos kevés, vízió nélkül nem megy. El kellett fogadnom, hogy ez a fonal annyira gazdag már önmagában is, hogy egyszerűen nem engedi magához képzelni az őszi színekben pompázó hulló faleveleket meg egyéb növényi mintás darabokat. Aztán még egy kudarcos próbálkozás is volt: kacagánnyá varrtam össze, amiben nagyjából úgy néztem ki, mint aki legalább 100 kiló, de ennek nagyobb része derék fölött volt – hiperelőnytelenül állt. Itt említettem, hogy épp frusztrált vagyok horgolásügyileg, hát erről volt szó. De spongyát rá, végül megtalálta igazi formáját, én pedig újra nyitva tartom a szemem, hogy ha szembe jön, felfedezzem a 2011-es év fonalát.
Ezt a kendőt én nem akartam. A világosabb zöld (nem ennyire sárgás, mint a képen) és a barna fonalakat (Rowan, 100% gyapjú) egy másik projekthez vettem, amit úgy képzeltem el, hogy egy szabályos rész után freeform befejezése lesz. Hosszú hónapokig kerestem a hozzá illő színű fonalakat, s amikor végre megtaláltam, a fonalak önálló életet kezdtek élni.
A kékből (fajtáját nem tudom, összetétele fele-fele gyapjú és akril) szintén egy freefrom sálat kezdtem el nagyjából tavaly ősszel. Úgy terveztem, hogy kipróbálom azt a fajtát, hogy csak a minta freeform, viszont az egész egyfajta fonalból készül. Nem volt éppen rossz, de jó sem, szóval félretettem, és ahogy telt az idő, úgy lettem egyre biztosabb, hogy olyat horgolni, ami nem az igazi, nem éri meg.
Aztán valahogy egymás mellé került ez a három fonal, magukhoz vonzottak egy 3,5-es horgolótűt és engem, maguk elé képzelték a tavaszi barna bársonyzakómat, és elkezdtek half granny minta alapján kendőformát ölteni. Egy idő után azért engedtek beleszólni is a folyamatba, akkor kapcsoltam be a sötétebb zöld fonalat – ami igazából LEGO-zöld. Szerintem használt a kendőnek ez a negyedik szín.
Hát így történt meg ez az eset. Hogy lesz-e hozzá sapka, azt még nem döntöttem el – talán engedné a maradék fonalak mennyisége, de nem tudom, hogy akarok-e csíkos sapkát. Kötve talán még elmenne, horgolva kicsit túl soknak érezném, viszont még sosem kötöttem sapkát. Most légy okos.
Egyszerű lány vagyok, nem szeretek sokat agyalni azon, hogy mit veszek föl, emellett viszont az is igaz, hogy fizikailag érzem magam rosszul, ha a táskám nem passzol a cipőhöz, a ruhához vagy az alkalomhoz. Ez a kettő együtt eléggé nehezített pálya, de azért annyit már megtanultam, hogy nyári hétköznapokon a farmertáska elég jó válasz ezen problémákra. Ha pedig nem kék, hanem drappos-barnás farmerekből van, akkor tényleg a nyár nagyobb részében meg van oldva a táskagondom. Nekiálltam tehát varrni egyet, miközben meg kellett állapítanom, hogy varrásban is olyan vagyok, mint az életben: amíg a dolgok izgalmas része tart, mindent bedobva dolgozom, aztán amikor jönne a rutin- és aprómunka, akkor hirtelen muszáj tennem egy kört a lakásban, főzni egy kávét. Majd egy teát, majd újra egy kört tenni. Aztán jön egy remek gondolat, amit le kell írni. Satöbbi, a sor órákig folytatható. Szóval majd meglátjuk, mikorra lesz ebből a szerintem elég ígéretes előlapból (amire persze a virágokat még fel kell varrni, de ez is az aprómunka kategória) használható táska. Remélem, még idén.
