A közös horgolás mindig olyan inspiráló szokott lenni. Átlendít holtpontokon, a közös határidő segít legyőzni az unalmat és megfékezni a projekthalmozást és egyáltalán: szórakoztató. Januárban indítottam egy FB-csoportot, ahol közösen freeform horgolunk. Az első témánk a tavasz, a határidő pedig március 15.
Csak mellékesen: a lehetséges témaötletek közül ez volt az, amihez a legkevésbé volt otthon fonalam. Habár lett volna kedvem szőrös, ilyen-olyan struktúrájú fonalakkal dolgozni, de tavaszhoz illő színekből csak az unalmas Catania volt otthon, így stratégiát kellett váltanom még mielőtt egyáltalán belekezdtem volna. Egyértelmű volt az első pillanattól, hogy ha tavasz és ezek a színek, akkor Do-nak horgolok felsőt. A fazont nem döntöttem el elsőre, most úgy néz ki, hogy ujjatlan, mellényszerű, de elől-hátul zárt felső lesz. Persze azért freeform, hogy akár az utolsó pillanatban is eldönthessem, hogy mégis párnahuzat. Addig is azonban folyton méregetem egy pólóhoz, hogy stimmeljen a méret.
Igaz, ahhoz képest, hogy már csak három hetem van befejezni, elég sok hiányzik még, de vannak még különálló foltok, amelyeket valahogy bele lehet majd illeszteni az elejébehátába másik oldalába.
Csíkos félkész projektet szinte mindig lehet találni a lakás valamely pontjában – nagy meglepetésemre nemrég egy olyan dobozban leltem rá egyre, ahol egyébként csak varrós felszerelést tartok. Közvetlen alatta feküdt egy nagy IKEA-párnabelső, amelyet azért vettem, hogy a benne lévő töltőflízt hasznosítsam. A párna és a horgolt cakkos-csíkos cucc láttán felgyúlt egy kis lámpa a fejemben, és hirtelen úgy döntöttem, hogy felszámolom ezt az UFO-t és párnahuzatot varrok belőle. A méret tökéletes volt, csak 20 perc öltögetés kellett, s máris elkészült az emlékpárna. S hogy miért emlék? Mert a benne lévő fonalak mind maradékok. Azért is tettem egyébként félre vagy háromnegyed éve, mert elfogytak a harmonizáló fonalmaradékaim.
Itt van például egy a csodaszép zöld: készült belőle manósapka és Kristóf tavalyi kedvenc nyakmelegítője. Vagy a türkiz: ebből Do-nak horgoltam nagyihatszöges kardigánt. A sötétkék egy barátnőm kisfiának a sáljából maradt.
Vagy ez a sokszínű bordós – ebből gombos nyakmelegítőt készítettem és egy barátnőm ajándékozta egy másik barátnőjének. A kétféle natúrból a sötétebbet én festettem kávéval, talán a második növényi festésem volt ez.
A szőrös fonalat ajándékba kaptam, a márványos lazacszínű szintén saját festés, és ebből volt az első SBS-em, a sötétebb narancsosból pedig többek között ez a nyakmelegítő és egy sütőtökös sapka. Hogy a rózsaszín és a lilásbordó hogy került hozzám és mit készítettem belőle, sajnos már nem tudom felidézni. A citromsárga fonalból pedig életem talán első újszülött sapkáját készítettem, ami arról nevezetes, hogy bár nem ez lett a legjobb sapesz életemben, sőt, de ezen keresztül ismerkedtünk meg Nagy Hajnival, ez volt ugyanis a googleban az első találat akkoriban újszülött sapkára. Micsoda véletlenek!
Azért az, hogy befejeztem egy csíkos UFO-t, még nem jelenti azt, hogy nem maradt csíkos félkész holmi a kosaramban: Itt ez a hatalmas, a Stephanie’s wrap, ami ha lassan is, de halad, és jó eséllyel karácsony körül befejezem. Na nem a minta alapján, hanem rögtönözve, mert akkora kendőt, amint amekkora az általam használt fonalból lenne, legfeljebb ágytakarónak tudnék használni – én viszont sálat terveztem. Ha jól sejtem, amikor az ABC-ben az S-hez (mint Stephanie) érek, már a kész kendőt mutathatom.
Másfél gombolyag Lang Jawoll Magic zoknifonal a Fonalbisztróból, egy egyszerű horgolásminta, pár óra vonatozás és néhány esti film, s máris kész ez a vállmelegítő. Már két-három hete hordom és nagyon szeretem. Egyszerű fazon, de ezek a színek!
Hála a szeptemberi őrültek házának, semmi olyan tevékenységhez nincs kedvem, ami fél óránál tovább tart. Leülni megnézni egy filmet, ami másfél óra – mekkora időpazarlás, amikor a szabadidős to do listám minimum 20 tételből áll! A tetején persze az alvás szerepel három felkiáltójellel – na ez az igazi időpazarlás, ugyanakkor sajnos nélkülözhetetlen. Pechemre persze épp most nincs olyan horgolós projektem elkezdve, aminél nem kell odafigyelni a bökésekre és nem kell mintát bogarászni. Gondoltam, hogy akkor inkább hagyom a horgolást, és csinálok mást. De olvasni sincs kedvem fél oldalnál többet. Rémes. Akkor már inkább legyen valami, ami horgolás, fejből megy, ugyanakkor gyors siker! Eközben meg fogyjanak a maradék fonalak is – ha már lúd, legyen kövér. Így esett, hogy konyhai rongyot horgoltam. A mintát, remélem, sikerült értelmesen lerajzolnom. Az első sor szerintem világos, a másodiknál a sor úgy kezdődik, hogy egy kúszószemmel eljutunk a két pálca közébe, onnan indul a három lsz, majd ugyanebbe a közbe még egy erhp. Ezzel a módszerrel indítunk minden sort. Nem horgoltam körbe, hogy megmaradjon a kis recés szél, ami ebből a mintából adódik. Még fél gombóc fonalat se igényelt és kevesebb, mint fél óra alatt elkészült, így talán túlélem a következő fél napot megőrülés nélkül és lesz erőm az ananászos kendő befejezéséhez is.
Elkészültek a nyári játék nyereménykitűzői: egy vöröses-narancsos őszies
és egy lilás-pinkes színvilágú.
Mindkettő osztott hímzőből készült, hátlapja gyapjúfilc. A hímzőfonalból készült freeform holmikban különösen azt szeretem, hogy a cérnákat kifejezetten tilos gondosan eldolgozni, a lógó cérnavégek kifejezetten hozzátartoznak a kompozícióhoz.
Kedves nyertesek, írjátok meg a postacímeteket, hogy már holnap postára adhassam!
Az egész úgy indult, hogy még vagy 5 éve hirtelen felindulásból vettem pár gombolyag fekete fényes fonalat – talán Ibizát, vagy valami ilyen nyaralóhely nevűt, már nem emlékszem pontosan. Amilyen szép volt a fonal, annyira borzalmas volt vele dolgozni, laza fonású volt és semmilyen tűmérettel nem bírtam vele, folyton akadt a tű, és semmilyen tartása nem volt. Nem emlékszem már, hogy hány projektet kezdtem el belőle és hányszor bontottam vissza. Egy szerepben működött jól: amikor K-nak készítettem a lovagjelmezéhez láncsapkát, olyasmit, mint ezen a képen látható. Sajna csak rettenetes telefonos képeket találtam az én verziómról, így a megmutatásuktól most eltekintek. Na de még a lovagjelmez után is maradt vagy négy gombóc a fonalból és őszintén szólva már kicsit hiúsági kérdést is csináltam belőle, hogy kifog rajtam és foglalja a helyet. És akkor tadamm, megláttam a geisha stólát (tervező: Kristin Omdahl, ez itt pedig Ravelry link, lehet, hogy kell hozzá regisztráció, hogy működjön.) Nekem egyébként könyvben van meg a minta.
Bár fogalmam nem volt róla, hogy mire lesz elég a fonalam, azért belevágtam. Kicsit keskenyebbre kezdtem, mint előírták, és a hosszából is hiányzik pár sor, de még így is jó lett volna, ha az egyik oldali szélcsipke után el nem fogyott volna a fonal. Azaz maradt még, de csak pár méter. És akkor gondoltam egy nagyot, magamra dobtam, csavartam egyet rajta és megállapítottam, hogy egy tökéletes keppszerű felső van a kezemben, csak össze kell valahogy a két rövidebb oldalát kapcsolni. Végül összehorgoltam úgy, hogy a lehető legszimmetrikusabb legyen (ha előre tudom, hogy így fejezem be, akkor már a csipke horgolásakor össze lehetett volna kapcsolni). Szerintem ha valaki nem tudja az előtörténetet, annak fel se tűnik a kényszermegoldás.
Ami eddig a fonal hátránya volt, azaz hogy nincs tartása, az ennél a mintánál egyértelmű előny. Annyiféleképp lehet hordani, és minden alkalommal máshogy esik – máshogy, de lágyan, puhán, könnyedén.
Alább néhány fotó magamról – azért remélem, ennek ellenére látszik a lényeg.
Amit még erről a mintáról fontos tudni: egyrészt nagyon egyszerű, tényleg bárki belekezdhet, aki tudja az alappálcákat. Egyedül a zárócsipkénél kell némi gyakorlat abban, hogy hogyan olvassunk horgolásmintát, de kis bogarászással ezzel is meg lehet birkózni. Nagyon tetszett még, hogy az első sor nem láncszemsor, hanem a láncszemeket úgy kombinálja pálcákkal, hogy tkp. két sort horgolunk egyszerre. Így könnyebb számolni is a mintaegységeket meg amúgy is szellemes megoldás, ha valaki nem barátja a kezdő láncszemsornak.
Kész projektekkel mostanában nem tudok szolgálni – vagy hiányzik egy cippzárbevarrás (öt perc lenne, de nem szánom rá magam), vagy halad épp szépen, de még így is messze vagyok a végétől (kötött kendő, horgolt sál, japán virágos stóla). Van viszont kép növekvőben lévő személyről és dologról. A személy a képen épp túl van a kötelező iskolaorvosi vizsgálaton, ahol hivatalosan is elég nehéznek találtatott az iskolához, és egyéb téren is átugrotta a lécet. Egyedül azon csóválta a fejét a doktornő, hogy még nem tud úszni, de a hétvégén ebbe az irányba is jelentős lépéseket tett. De a legnehezebb feldat nem is ez volt, hanem hogy egy időpontütközés miatt döntenie kellett, hogy az óvodai ottalvós bulin szeretne-e részt venni s ekkor a család egy nappal később utazik el hétvégézni, vagy együtt megy mindenki már péntek este Semmeringbe. S bár elvileg az első verzió is megcsinálható lett volna, végül a család javára döntött. Tudatában vagyok a pillanat illékonyságának: már nagy, de még nem annyira, hogy a szülők nélküli buli legyen a nyertes. De nemcsak ő nőtt nagyot mostanában, hanem Kr is – a hétvégén döbbentem rá, hogy nyugodtan tudok ülni a vacsoránál és este társaságban, mert tudom, hogy nem csinálnak hülyeséget és ott lesznek, ahol megbeszéltük. Szóval ez az a fény az alagút végén, amiről mindenki beszélt a szülés utáni első nem épp könnyű hónapokban és években.
S aztán növekszik még ez a babatakaró is, és már tényleg reménykedem, hogy mire kigyógyulok a torokfájásból és meglátogathatom a Legkisebb Kristófot, addigra elkészül. S mert a hatalmas négyzet formával nem voltam kibékülve, egy bizonyos idő után a körben horgolás helyett elkezdtem soronként haladni. Az egyik irányban 9 sor már el is készült, most még a másik irányban jön ugyanennyi, aztán egy-két kör (fonaltól függően) körben a téglalapon, majd egy vagy két kör egyszínű sötétdrapp szegély. Egész belátható a projekt vége.
Ahogy terveztem, megpróbálom meghorgolni a körkardigánt vékonyabb fonalból vékonyabb tűvel. Úgy képzeltem, hogy ez a változtatás automatikusan gyerekméretet eredményez. Csak részben lett igazam, ugyanis pár helyen látahatóan kicsi lett volna, ha a minta szerint haladok, így például a karöltőnél. Néhány olyan helyen is szaporítottam, ahol a minta szerint nem kellett volna, s még így is az a helyzet, hogy a jelenleg aktuális 116-122-es méretet épp hogy csak éri el a kész, azaz egyelőre félkész darab.
Jó viszont játszani a színekkel. A fonal részben maradék Catania, részben az azzal teljesen megegyező minőségű Lana Grossa Cotona. Bármennyire is felemás a vizonyunk a Cataniaval, mégis mindig vissza-visszatérek hozzá.
Itt jobban látzik, mint a női kardigánnál, hogy a kör cikkei között lyukminta található. Kicsit csavarva halad a lyuk, mivel nem minden sorban van szaporítás.
Itt pedig a karöltő kialakítása látható vizuális típusok kedvéért.
Nemcsak a fonalak színesek, hanem a reggelizőasztal is – boldog húsvétot kívánok mindannyiótoknak!
Ennek a bejegyzésnek az előélete három szakaszra osztható. Az első és legrövidebb, a kardigán elkészítése. Habár kb. 70 deka (Lana Grossa Uno) fonalat használtam fel hozzá, alig néhány estét, talán ha ötöt-hatot, dolgoztam rajta. Na jó, ebből egy nem este volt, hanem egy vonatút, de akkor sem több idő, mint két óra. A vastag fonal és az új technika keltette kíváncsiság csodákat tett. Egyszerűen kíváncsi voltam, hogyan jön létre a kardigán az óriási körből varrás nélkül.
A második szakasz az volt, amíg megtaláltam, hogyan fogom megoldani a záródást. Bár a minta szerint gomb van a gallérnál, nekem ez nem tetszett. Nem esztétikailag, hanem attól tartottam, hogy a nagy súly elszakítja a fonalat ott, ahol a gomblyuk van. (Előfordult már ilyen és nem találtam megoldást a szép javításra, itt meg nem akartam freeform stílusban foltozgatni.) Szerencsére a nem túl nagy sáltű-választékból egy elég jónak tűnt. Nem tökéletesenek, jobban tetszett volna egy kicsit kontrasztosabb, de mégsem fehér – na de ne legyünk nagyravágyók. Végül egészen kibékültem a feketével.
A harmadik szakasz volt a leghosszabb, a fényképezés. Három, mégy, öt hete keresem a megfelelő pillanatot. Azt hiszem, ennél jobb fényviszonyok nem lesznek addig, amíg még értelme van vastag kardigánt posztolni idén. Ma épp rettentő hideg, szeles, ámde napos idő van. Az embernek kedve lenne sétálni menni, de csak amíg le nem ér a ház elé.
A kardigán szeszélye, hogy jó időben túl meleg, a mostaniban majdnem jó, de mert elől lent “kivágott”, igazából kicsit fázom benne. Nem is kültéri használatra szánom elsősorban, hanem arra a két-három téli hónapra, amikor az irodában a legfelső emeleten gubbasztva bármit veszek magamra, fázom.
A mintáról: a füzet, amiből a minta származik,pár hónapja jelent meg, nagyrészt kötött, kisebb részben horgolt modelleket tartalmaz. Talán Lea – mindenesetre most akárhogy keresem, nem találom, nyomtalanul felszívódott, ami nyugtalanít is. Tényleg szuper füzet volt, az a fajta amiből több modellt is elkészítenék, és még az én minimális kötéstudásomat sem haladja meg a szint, mégis csinos és divatos és minden. Amint előkerül, pontosítom a bejegyzést.
A horgolás menete egyszerű: először egy óriási kört horgolunk, aztán hagyunk rajta lyukat a karnak, aztán tovább horgoljuk a kört. Majd felvesszük a szemeket a karöltőnél – pont annyit, amennyi adja magát, szóval tényleg egyszerű, és tovább horgolunk 20-22 sort. Itt van egy fogyasztás és már kész is. Ha újra horgolnám (gyerekméretben szeretném), akkor a kart kicsit hamarabb kezdeném fogyasztani és apránként tenném, de ezt leszámítva tökéletes a minta.
Update: A füzet előkerült: Lena Special Stricken LS219 Megrendelhető az OZ-Verlags-GmbH-tól.
