A Roselette top néhány évvel ezelőtt nagyon népszerű volt magyar horgolós blogokban, nagyjából mindenki elkészítette, aki csak élt és mozgott, én akkor valahogy nem mozdultam rá erre. Most viszont, hogy van egy egészen fiatal unokahugim, akit ráadásul Rózának hívnak, elérkezett az ideje, hogy kipróbáljam ezt a mintát.
A lazacszín az egyik kedvenc árnyalatom a Cataniák közül, de már csak egy gombóc volt belőle, így válogattam hozzá a pamutfonalas kosárból. A meggypiros picit vastagabb Supreme, a lilák fajtájára már nem emlékszem. Mindenesetre szerintem nagyon jó kis kombinációt adnak így együtt a halványlila virágos gombokkal.
Eredetileg kábé egy 74-es méretet szerettem volna eltalálni, az a klasszikus ajándékozós babaruhaméret szerintem, mert ezt már akár 2-3 hónapig is hordják a gyerekek, ellentétben az ennél kisebb méretekkel. Ehhez képest a kész darab olyan 18-24 hós méret ránézésre, úgyhogy még fog egy kicsit a szekrényben pihenni, mire belenő Róza.
Annyira tetszik és főleg annyira egyszerű és sokféle fonalra alkalmazható minta egyébként a Roselette, hogy el fogom készíteni felnőtt és 9 éves méretben is – pont jó lesz a 15/2015-ös kihívásba tunika kategóriában. Ez a mostani csak féllábbal van benne, mert a gomblyuk, nyakszegély és gombfelvarrás műveletein kívül minden 2014-ben készült.
Minden úgy kezdődött, hogy véletlenül a Bernina blogjára tévedtem. Habár évek óta Bernina varrógépet nyűvök, nem ismertem ezt a remek blogot és közösségei oldalt. És ha már ott voltam, gyorsan jelentkeztem is az akkor épp kisorsolásra felajánlott Waldorf-baba kurzus nyereményjátékára. Persze az esélytelenek nyugalmával, hiszen az oldalnak rengeteg látogatója. Később kiderült, hogy a kurzus nyilvános lesz, bárki részt vehet, de a szerencsés nyertesek megkapják az alapanyagokat a Berninától. 2014 elég szerencsés év volt számomra, én is a nyertesek között voltam, s pár hét múlva hozta a postás a csomagot sok-sok nyers gyapjúval, és a baba fejéhez testéhez szükséges anyagokkal. A kurzus pedig elkezdődött a Bernina blogban. Ezúton is köszönet Wiebke Maschitzkinek, aki egy remek tutorialt állított össze a babakészítésről!
A fej, test és végtagok elkészítése nem volt túl nehéz, ami persze köszönhető a részletes képes leírásoknak és a bemutatott trükköknek. A hajjal viszont kellőképpen megszenvedtem. A hajatlan baba hetekig feküdt az íróasztalomon és várta, hogy valamelyik próbálkozásommal elégedett legyek. Szerettem volna kócos manófejet, nagyon szép effektfonalak voltak itthon, aranyos lett volna szerintem, de valahogy mégsem stimmelt a dolog. A fej formája túl hosszúkás lett ahhoz, hogy hiteles manó legyen belőle. Aztán próbálkoztam egy nagymamafrizurával, kontyokat szerettem volna varrni neki – ehhez viszont még kevés a technikai tudásom, nem ment. Végül ez a vastag fekete fonal lett a nyerő, s ahogy a baba fejéhez illesztgettem próbaképp, hirtelen megláttam, hogy ez a baba Hófehérke lesz, senki más. Szép, hosszú, kiengedett fekete haj, kék ruhácska. A varrósdobozban kutatva pedig rátaláltam a horgolt rózsaszín virágra, amit szintén egy blogos játékon nyertem még nagyon rég. Végül minden hozzávaló megtalálja a helyét, csak idő kell hozzá. Ruhákat még fogok varrni neki, ez az első horgolt kék mini Drops Alpakából készült a Roselette top picit mintája alapján kicsit módosítva, hogy ne legyen annyira lyukas a szoknyarész. Ebből a fonalból volt Do-nak egy tunikája, amit nagyon szeretett addig, amíg ki nem mostam mosógépben – szóval van a fonalválasztásban némi nosztalgia.
Amint látjuk, Hófehérke egyből elkezdett rajzolni, ahogy bekerült a családba. És mert engem senki nem kérdezett, hogy hívják, végül a Pircsi nevet kapta. Azért én tudom, hogy igazából Hófehérke.
Az első Waldorf-babám, úgy általában az első varrott babám, ami tényleg sikerült és vállalható. Volt még pár első 2014-ben, már gyűjtögetem is fejben, s hamarosan meg is írom a 2015-ös tervekkel együtt. Addig is kellemes utolsó napot kívánok és ahogy Bécsben mondják, jó átcsusszanást az új évbe!
Jelenleg ez az állás – úgy 1/3 rész hiányzik még a hátából, aztán az összedolgozás az elejével és némi fodros szegély az aljára. Ha már egyszer úgysem ez lesz a gardrób visszafogott, klasszikus darabja.
Ez a mellény unalomból és tévedésből jött létre. Az úgy volt, hogy Mariazellbe – ó, önfegyelem! – csak kétféle fonalat vittem: három gombolyag szürkét az ananászos Doris Chan kendőhöz, meg a japán virágos sálat és az ahhoz való Drops Alpaca fonalból másfél gombolyagot. A japán virágokat horgoltam addig, amíg három sor virág el nem készült, aztán úgy döntöttem, hogy eléggé unom ahhoz, hogy átgondoljam, valóban háromszögkendőt akarok-e vagy elég lesz egy hosszúkás sál is. (Most egyébként ez utóbbira hajlok, és adtam magamnak egy hetet a döntésre, meglátjuk…)
Akkor belekezdtem az ananászos kendőbe, a mintát a zavaró körülmények ellenére – úgy is mint család és nyaralótársak – egészen jól tudtam követni egy ideig, aztán eljutottam egy pontig, amikor beláttam, ehhez a bolhabetűs mintához nekem kell az a nyugalom, amikor a gyerekek már lefeküdtek, kint meg csak sötét van és tücsökzene. Több fonal és projekt tehát nem volt nálam, a nyaralásnak a vége és ezzel a fonalas polcom meg még valószínűtlenül messze volt. Csak úgy mondom, hogy nyaralni menni szuper, de igazából én otthon is remekül el tudnám foglalni magam a fonalakkal meg a varrógéppel. Na de nem voltam otthon és Mariazellen nincsen fonalbolt, legalábbis én nem találtam, úgyhogy fel kellett találnom magam. Ott volt még a japán virágoshoz vitt Drops Alpaka meg a Doris Chan könyv (Amazing crochet lace) és az igény, hogy valami egyszerű legyen, amit zajban is lehet horgolni. Az Abydos Vest pedig pont ilyen. Két sor váltakozik, vakon is lehet horgolni, legalábbis amikor a “body” szakaszhoz, a karöltő alá elér az ember.
Az elég hamar látszott, hogy a fonal 3,5-ös tűvel nem fogja kiadni az én méretemre való kötéspróbát, viszont esélyesnek láttam, hogy Do méretére pont jó lesz. Ez majdnem igaz is, csak éppen a karöltő lett túl nagy, nyilván mert a mellbőség is bele volt kalkulálva. (ld. az alsó képen a bal oldalt) Azért végigcsináltam, majd többszöri felpróbálás után végül kisütöttem, hogy egyszerűen összehorgolom a rést majdnem a nyakkivágás vonaláig. Ez működött, mert így anélkül, hogy bármit tettem volna, valahogy be is szűkült az egész – ahogy az a jobb oldali karkivágásnál látszik. Azóta persze már mindkét oldal egyforma, de a kész darabot majd akkor mutatom modellen, ha meglesz hozzá a megfelelő öv. Mert ez már ilyen iskoláslányos cucc, hogy öv is jár majd hozzá. Egyébként már alig van több nap az iskolakezdésig, mint ahány betű a német abc-ben!
Üdvözlöm azokat is, akiket a google “inka extrém sportok” keresőszóval hozott az oldalra – horgolásról lesz szó, amely azonban Lima fonallal – gyapjú és alpaca tartalmú, és jó vastag – 36 fokban szinte már extrém sportnak számít.
Mégis – ezt teszi a FB – mert valaki a kötős-horgolós csoportban valamelyik nap mutatott egy top-down tunika mintaleírást, elkezdett kattogni az agyam, és tudtam, hogy a többkilónyi horgolós újságkötegemben valahol kell lennie egy szinte teljesen ilyen tunikának. És kerestem és kerestem, párhuzamosan meg gondolkoztam, hogy mit kezdjek a Drops Limával, amit pisztáciaszínűnek mondtak a Wollbarban – nem keverendő össze a Barka Fonalbisztróval- , de igazából visszafogott zsálya. És mikor előkerült az újság, a fogaskerekek kattogva összeértek, és akkor anya – ha jó, hanem – leült és nekiállt, és horgolt és bontott (csak egyszer és csakis a figyelmetlenségemen múlt, a minta tökéletes) és közben valamikor vacsorát tálalt és vacsoráztatott és fürdetett is, de mindezt valamilyen módosult tudatállapotban, aztán úgy éjféltájt kiesett a tű a kezéből, másnap úgy talált magára a szőnyegen, ahol este nyilván ugyanígy folytatni fogja. Érthető, hiszen SÜRGŐSEN el kell készülnie ennek a csodálatos vastag, téli tunikának.
És íme, anyahajó megalkotta az extrém sport új definícióját.
