Ennek a táskának a sztorija úgy kezdődött, hogy Barbi a Komódról, akit amúgy olvassatok, mert álomszépeket alkot, horgolt-varrt magának tavaly nyáron egy Big granny táskát. Nekem nagyon megtetszett, de tudtam, hogy én nem hordanám. (Ez most egy hosszú sztori lenne, röviden annyi, hogy majdnem két éve egyetlen főtáskám van, amin kívül még két melléktáskát hordok, és úgy érzem, béke van, nem kell több. Tényleg. Én se hittem volna ezt pár éve.) Egy kötős cimbi viszont szeretett volna egy ilyet és akkor kitaláltuk, hogy én meghorgolom neki a táskát, ő meg köt nekem valamit, amit én nem tudnék megkötni. Ő természetesen a megállapodás után egy héttel már kész volt, nekem icipicit több időre volt szükségem. Na sebaj, végül elkészültem s remélem, idén nyáron már ez a tatyó fogja Csillag összes tengerparti motyóját rejteni.
A fonal Catania, a bélés egy régi Ikeás kedvenc vastag vászon, amibe alul vatelines tűzött megerősítést is raktam, hogy legalább némi alakja legyen. A szőtt szalag szerintem pont ezt a projektet várta a tengerészmotívumokkal, nagyon örültem, amikor ráakadtam a kincseim között. És ami még izgalmas: életemben először használok olyan táskafület, ami kicsit több, mint egy textilcsík és így profibb kinézetet kölcsönöz a kész darabnak. Remélem, tényleg tartós lesz, nemcsak mutatós.
Minden bizonnyal az év legrosszabb képe címet is elnyerhetném ezzel itt – természetesen sztori is van hozzá. Még június végén volt egy szülinapi buli, ahova Do-t is meghívták, és a szülinaposnak szerettem volna már akkor sk ajándékot adni. Részben, mert ő tényleg örül neki, részben meg mert én is nagyon kedvelem. Sajna a júniusom elég stresszes volt ahhoz, hogy még addig se jutottam el, hogy kitaláljam, mi legyen idén az ajándék, így aztán teljesen unalmas módon ezt a(z egyébként remek, nagyon ajánlom!) társast vittük a buliba. Már július volt, amikor végre jött az ötlet: már ezer éve szeretnék egy Vendula Maderska táskát horgolni, legyen hát az ajándék ez a modell. A hullámtakaró maradékaiból csodaszép színeket tudtam összeválogatni, szerencsére sok kékes árnyalat maradt, ezek a kislány kedvenc színei. A horgolással meg is voltam másfél délután alatt, de a táska ráhajtókájának a felvarrását toltam magam előtt hetekig. Míg végül pénteken, amikor a lányok együtt játszottak napközi után nálunk, azt nem mondtam, hogy most vagy soha. Gyorsan rávarrtam a hajtókát a táskára, aztán kiválasztottuk együtt a gombot, azt is felvarrtam, s ekkor kellett villámgyorsan fényképezni. Persze volt ellendrukker a családban, aki folyton beledugta a kezét a képbe, meg elvette a táskát. Így a végén már annak is örültem, hogy volt egy kép, amin nagyjából látszik a táska, viszont nem látszik egyéb nemkívánatos tárgy. Hogy a háttér nem a legjobb? Jelen esetben mindegy volt. Már van két további rendelés erre a táskára a barátnői körben, így valószínű, készül még idén, de addig is kipipálom a 15/2015-ös kihívás hatodik elkészült kategóriáját a táskát.
A WIP-szerda bejegyzések az utóbbi időben megritkultak, cserébe viszont lassacskán befejezek egy-egy darabot azok közül, amelyeket félkész korukban mutattam. E héten az egyik ilyen a granny-négyzetekből készült táska. Ahogy ez lenni szokott, most is csak részben alakult tervek szerint a projekt. Egész az utolsó pillanatig bizonytalan voltam, hogy a szatyor színoldala legyen a horgolt és legyen alábélelve vagy inkább készítsek egy szatyrot, amelynek van külseje és bélése is, s erre applikáljam rá a horgolt részt. Végül a második verziót választottam, azaz ez adta magát természetesebben. Így persze maradt egy rakás meghorgolt négyzetem, ami majd keres magának egy B-tervet.
A táskafül bambusz, nagyon szeretem a fogását, a mérete pedig elég nagy ahhoz, hogy az ember eldönthesse, vállon, karon vagy kézben fogva akarja hurcolni a táskáját. A bevarrása nem volt épp haboskakaózás, de később kaptam egy hasznos tanácsot, úgyhogy legközelebb ha ilyet varrok be, akkor a varrógép cippzártalpát fogom használni.
Ahogy a képen látszik, a legnagyobb kihívást az jelentette, hogy a granny négyzet lukain átlátszik az alatta lévő textil. Nem mindegy, hogy mi látszik át. A drapp-natúr színek illettek volna ugyan, de valahogy túl visszafogottnak, semlegesnek éreztem. A koromfekete persze mindenhez illik, de a tökéletes választás szerintem a majdnemfeketedemégiskék farmeranyag. Persze ezt a kép nem adja jól vissza.
A táska bélése fekete vászon és van egy kis zsebe kulcsnak, telefonnak vagy bárminek, ami jobb, ha nem süllyed le a szatyor aljára. Mert egyébként van hova süllyedni, kényelmesen belefér az A4-nél nagyobb mappa és mellé még egy nagyobbfajta kötésprojekt. Mert persze ha kötős barátnénak készít az ember ajándékot, akkor ez is fontos szempont.
– Ez kié? – kérdezi a vendéggyerek. – Sophié, szombaton lesz a szülinapi bulija, oda viszi Do. – Ti mindig olyan dolgokat visztek szülinapra, amiket te készítettél, nem vásároltat, ugye? – Nem, sajnos nem mindig van időm készíteni, úgyhogy néha vásároltat viszünk. – Amikor én hívom meg Do-t, remélem, lesz időd és akkor egy ilyet kérek én is.
Hogy pont ilyen legyen, azt nem ígértem meg, mert ez a katicás gomb abból a gombos üvegből származik, amelyikben igen ritka, hogy két egyforma legyen valamiből. Valami különleges azért biztos akad majd.
Cippzárból is nagy készleteim vannak, de mind más színű – és akkor rögtön meg is osztom a budapesti tuti cippzár lelőhelyemet, ahol szebbnél szebb színű rejtett, hagyományos és szétszedhető cippzárak kaphatóak szerintem nagyon baráti áron. A Baross utca – József krt. kereszteződésben a körúti fajátékbolt mellett van egy méteráru, itt nagyjából minden élénk színből szokott lenni beleértve a neonokat is.
Most először voltam olyan bátor, hogy horgolt neszibe varrógéppel varrtam be a cippzárt – eddig valahogy ódzkodtam ettől, lelki szemeim előtt megjelentek a gép által bekapott fonaldarabok, meg hogy ha valamit elrontok, akkor képtelenség lesz kibontani a fonal szakadása nélkül a cérnát. De végül egész könnyen ment és sokkal szebb a külalakja a belső részen, mintha kézzel varrtam volna, úgyhogy éljen, ismét tanultam valamit. Indulhat a szülinapi party!
Egy újabb filz it fonalból horgolt és mosógépben nemezelt táska vár arra, hogy használatba vegyem. A kéknek ezt a tompa szürkészöldes árnyalatát – már ha van ilyen – nagyon szeretem. De mert magában nem volt valami nagy durranás, kitaláltam, hogy rátűzöm a kedvenc kitűzőmet, egy valódi Csiliékszert! Egyszerűen tökéletes a színek és anyagok harmóniája, a filc, a tüll, a brokát és a gyöngy, ahogy találkoznak. A kitűző hollétével kapcsolatos nehéz döntésben közreműködött Nils Holgersonné, akinek ezúton is örök hála és egy forró csoki!
Gondolkozom rajta, hogy varrok még bele cippzárt. A mérete egyébként nagyon kis kedves, se nem kicsi, se nem nagy: nemezelt állapotban lent 40 centi, fent 26, magassága 27 centi, a pánt pedig 66 centi x 3 centi. Nemezelés előtt pedig lent 50, fent 32, magassága 32, a pánt pedig 96 centi x 3,5. Érdekes, hogy a pánt hossza mennyire összement, a szélessége pedig alig. Ha jól számoltam, 6 gombóc, azaz 30 deka filz it fonalat használtam fel hozzá. A bizonytalanságom oka, hogy van hozzá egy neszi is, s azzal együtt fogyott el a 7 gombóc, de nem tudom, pontosan mennyi ment a neszire. Annak egyébként még biztos tovább kell fejlődni, se cippzár, se deko egyelőre nincs rajta. Talán megjön valamikor a kedvem befejezni – de az nem most lesz, most csipkeőrületben vagyok. 🙂
Nemzetközi költözködésre lelkileg készülve azért felmerül a kérdés: Mennyi táska birtoklása indokolt és mennyi a még éppen hogy tolerálható? Úgy általában egy nő esetében, és egész konkrétan az én esetemben.
És még azt is szeretném tudni, hogy hol vannak azok a megjegyzések, amiket emilben megkapok, itt viszont nem jelennek meg 😉
Hosszú ideje dolgoztam már ezen a táskán, hiszen a puha és a leghidegebb szelekben is bizonyító gyapjú vállmelegítőt-sálat már valamikor januárban megkaptam Ahamától. Ő rettentő felelőtlenül azt mondta, hogy ráér tavaszig a cseretáska, én pedig az utolsó pillanatig kihasználtam az időt. És akkor ezennel jelzem is a tavasznak, hogy miattam jöhet!
Először egy pillantás az összhatásra.
Aztán egy másik a kulisszák mögé, azaz így fényképezünk mi.
Ez pedig már a kedvenc részletem, a napmotívum. Amit egyébként Ahamának köszönhetek, még ha nem is tud róla. Pár napja ugyanis küldött egy képet egy horgolt takaróról azzal a kéréssel, hogy írjam le, szerintem hogy készült. Legjobb tudásom szerint válaszoltam, és gondoltam, ki is próbálom, hogy amit leírtam, működik-e. Sajnálatosan rá kellett jönnöm, hogy nem teljesen sikerült felderítenem az adott takaró készítését, azaz a gyakorlatban nem sikerült kiviteleznem azt a fajta öltést, amit szerettem volna, valahogy mindenképp reliefpálcák sikerültek sima pálca helyett. De nem is bánom, nagyon tetszik így.
Ez a másik oldalon a talp felől nézve. El kell még mesélnem, hogy rettentően görcsöltem a készítés közben két dolgon. Az egyik az volt, hogy el fogom-e találni a horgolt előlap méretét és alakját, hogy pont a varrott alapra illeszkedjen. A másik az volt, hogy azon a részen, ahol talpat csinálok a táskának, hogy fog kinézni a horgolás és felveszi-e a szükséges alakot. Aggodalmaim természetesen teljesen feleslegesek voltak. Elárulom, sem az alakot nem sikerült eltalálnom, sem a normális illeszkedést. Viszont a kész táskán ez egyáltalán nem zavaró. Mindössze annyi történt, hogy felvarrásnál nem egyenes vonalban haladtam alul, és bizonyos részeken túllóg hátrafelé illetve alulra a horgolt rátét, máshol meg egyéb ráncolásokkal kellett csalnom. Na de túlaggódtam, mert az összhatást ez egyáltalán nem zavarja, sőt, nekem kifejezetten tetszett ez a szabálytalanság. Itt pedig a legegyszerűbb, mégis egyik legszebb részletet mutatom, a nagyimintás részt. Szabálytalanból folyik át szabályosba, és amit igazán szeretek benne, az a színárnyalatok egymásutánisága. Nem gondolkoztam előre – nem szokásom -, csak úgy spontán rakosgattam egymás mellé a sorokat, az eredménnyel viszont nagyon elégedett vagyok.
Még a technikai részletekről annyit, hogy az alap egy flízzel bélelt táska lelkiismeretesen kukacolva (mire kimegy a divatból, én is belejövök), van zsebe és mágneszárral záródik. A pántja pedig álcázott heveder. Vettem ugyanis narancssárga hevedert, aztán rendes fényben kiderült, hogy igazi neonnarancs színű, kábé agyoncsapta volna az egész táskát, ha úgy marad, ezért aztán bevontam a táska saját anyagával.
Most mondjam azt, hogy elhatároztam, hogy magamnak is csinálok egy hasonlót, ha már ezt elígértem? 🙂
