Az augusztusi Barka-féle közös kötés az oka mindennek, azaz annak, hogy meghorgoltam x+egyedik SBS-em. Ott láttam ugyanis egy lágyan eső, selymes SBS-t, ami mint kiderült, Alize Bellából volt. Csipkekendő pamutfonalból – ha nem láttam és fogtam volna saját kezembe, nem hittem volna, hogy lehetséges. Szerencsére volt még a múltkori babatakaróból kb. két gombolyag a színátmenetesből és valamennyi az egyszínűből is. Az egyszínűből lett az utolsó sor – nem mondom, hogy szegély, mert annyira nem nagy szám, alig tűnik fel, hogy eltér a kendőtesttől.
Ez a kendő egyszerűen tökéletes, egész biztos fogok még más színűt horgolni ilyen fonalból. És bár világosabb, mint az őszi táskám, de a Szandi-féle zakóm tökéletes közbülső láncszemet képez a sorban: visszafogott drapp kendő, visszafogott lila zakó, sötét barnáslila táska. Mintha stylist válogatta volna, pedig csak a véletlen.
A vége felé közeleg a nyári szabink, pedig még annyi tervem lenne. Kevés az igazán nagy lélegzetű projekthez is elegendő fonalam, egész pontosan egy sötétszürke alpakából van 30 deka, ez a legnagyobb itthon lévő mennyiség egy fajtából, ebből szeretnék még egy Doris Chan kendőt (Blue curacao) elkezdeni. Oké, befejezni sem lenne rossz, de ez elég irreális vágy.
Aztán olvasom még Umberto Ecotól A prágai temetőt – egyelőre nem tudom eldönteni, hogy tetszik-e vagy nem. Vannak oldalak, amikor nagyon eltalálja a hangot, aztán meg csak agyon idegesítem magam az összeesküvés elméleteken, meg azon, hogy TÉNYLEG vannak olyan emberek, akik pont így gondolkodnak.
És akkor még van Bódis Krisztától a Kemény vaj – nem épp könnyed, nyári olvasmány, emiatt nem is haladok vele úgy, mint szoktam, és emiatt van az, hogy ez a mostani legalább a harmadik nekifutás – remélem, az utolsó. A nyomasztó hangulat ellenére most harmadjára mégis visz magával az elbeszélés, a lebegés múlt és jelen között, meg a feladat, hogy az összegubancolt emlékeket valahogy szétbontogassam, feltekerjem – tisztára mint a fonalgombolyítás: stresszes, idegesítő, de azért ott a jutalom a végén.
És gnocchit még mindig nem főztem, pedig úgy szeretem, és ez az, amire máskor semmi esély, meg lekvárt is csak egyet, és ez így nem maradhat. Ennyit arról, hogy a szabadság édes semmittevés. 🙂
Miután elkészült a natúr babatakaró – személyi adatai: majnem 4 gombóc drapp átmenetes Alize Bella és egyharmad gombóc drapp nemátmenetes Alize felhasználásával épp 20 deka, kb. 60 x 80 centi – eszembe jutott, mennyire nemkedves dolog egy kisbabának ajándékot adni, az ötéves nagytestvért pedig meglepetés nélkül hagyni. Így aztán visszafogtam magam, még nem adtam át a kis takarót (38 fokban talán nem is nagyon hiányzik neki), hanem tegnap a strandon gyorsan belekezdtem egy SBS-be. A fonalról tudok regélni órákat, hogy mennyire erdei gyümölcs, meg mennyire pont annyi narancssárga és lila van benne, amennyi kell, picit se több vagy kevesebb. Pandora boltjában vettem még régen, és már horgoltam belőle egy másik granny kislánykendőt is, meg van egy félbemaradt Do-pulcsim is, amit időközben kinőtt, szóval majd át kell gondolni a sorsát. Na de a lényeg, hogy L. sem marad ajándék nélkül, valamint hogy újra bebizonyosodott a sohase mondd, hogy soha igazsága.
Nem csoda, ha a modell kicsit pilledt, takaró nélkül is hőség van.
Ahogy látszik, a szélminta egyszerű lyuksor: két pálca, két légszem, a sarkoknál meg ahogy kijött.
És a tökéletes erdei gyümölcs életérzés – ezúttal tényleg színhű. Annyira sajnálom, hogy ez a szín nem passzol az arcomhoz és nem horgolhatom meg magamnak belőle a már rég kinézett Doris Chan ananászos kendőt.
Hogyhogy nincs kék kendőm – tettem fel a kérdést úgy ősz táján, majd elmentem az egyik kedvenc fonalboltomba és 20 deka Lana Grossa Merino zoknifonallal tértem haza. Ahogy lenni szokott, a lelkes kezdés hosszas semmi követte, így majdnem az egész kendőt idén horgoltam meg. Azt hiszem, azért haladt annyira lassan, mert bár szeretem az SBS mintáját nézni, de horgolni már egyre unalmasabb. Legutóbb Zsukkán láttam egy másik remek kendőt, és megfogadtam, hogy ha egyáltalán kell még nekem kendő, akkor olyan lesz.
Na de addig is összefoglalom a 4 nagyon különböző SBS-sel szerzett tapasztalataim: – Az elsőt saját festésű tolnai fonalból készítettem, ha jól emlékszem, 4-es tűvel. A színe miatt nagyon szeretem, de utólag sajnálom, hogy nem nagyobb tűvel álltam neki. Ha újra kezdeném, 6-ossal horgolnám, hogy szellősebb legyen. Így annyira kötött, hogy a blokkolással sem nőtt jelentősen a mérete. – A második Zauberballból készült a vastagabb fajtából és 4,5-ös tűt használtam hozzá. A fonal-tű arány itt volt a legjobb. Kb. 15 dekából akkora kendő lett, hogy végül nem is blokkoltam, mert ha tovább nő, akkor már használhatatlan. Hogy hamarabb kellett volna gondolkodnom és már 10 deka után befejezni és blokkolni? Na igen, utólag könnyű okosnak lenni. Akárhogy is, ez a kedvenc SBS-em: a szín, a vastagság, a könnyűség, a hajlékonyság, egész egyszerűen minden optimális. A Zauberball egész egyszerűen a tökéletes fonal ehhez a mintához és az 1001 fonalnál most akciós. (Nem, nem fizetett hirdetés, csak saját szorgalomból ajánlom.) – A harmadik kendőm egész más lett, chunky vastagságú fonalból 7-es tűvel, ha jól emlékszem. Ezt leginkább sálként hordtam, mert nem lett túl nagy. Gyorsan haladt, tehát ha mondjuk valaki villámajándékot szeretne készíteni, akkor ez egy lehetőség: látványos és mégis megvan egy hétvége vagy egy-két este alatt. Nyilván se nem könnyű, se nem kecses – de ezt nem is vártuk tőle. – A negyedik, ez a mostani a Zauberball-tól egy leheletnyivel vastagabb, szintén 4,5-es tűvel horgoltam és ezt végre félig blokkoltam. A fonal Lana Grossa Merino. Blokkolás előtti állapotához képest duplájára nőtt a méret – nem viccelek. Annyira, hogy nem is igazi blokkolást csináltam, mert egyszerűen nem volt akkora helyem, hogy szépen kitűzögessem a széleket. Ez persze kár, mert extra olyan szélcsipkét találtam ki hozzá, ami jól mutatott volna, ha kijönnek a cakkok. Ez is kellemes viselet – már teszteltem párszor ezen a héten – és elég hajlékony is, de egy egész picit vastagabb, mint az ideális Zauberballos SBS. Mondjuk 5 alá lenne az iskolában.
Ahogy már meséltem, vonzom a narancssárgát mostanában, sok narancsszínűt horgolok. Ezt a fonalat 2+ éve rakosgatom, nézegetem, olyan soknak tűnt (értsd: több, mint egy sapkányi), de annyira mégsem sok (Kristóf méretű pulcsihoz kevés). Egy kagylócsipkés stóla mintája mellett döntöttem végül a Dianából. Ott szettben található egy sapkával és egy kesztyűfélével, így a megadott fonalszükségletet nézve azt hittem, elég lesz a két maradék eredetileg tízdekás gombolyagom. Most három mintaegység után úgy néz ki, hogy még ugyanennyi kijön talán, aztán kénytelen leszek hasonló fonál után kutatni vagy megálmodni, hogy milyen csíkozást tartanék nem túl soknak egy ilyen csipkéhez. Ti el tudnátok képzelni többszínű csipkecsíkokból egy stólát? Reménytelen konzervatív vagyok, ha nekem a csipke plusz a többszínűség túl sok együtt? Ismertek olyan példát, amikor ez a kombó jól sült el?
A fonal egyébként Pittsburgh, anno a Burda Stúdióban vettem és ebből készül például ez a kendő és ez a takaró is.
– Na kivel utztam ma a metrón? – kérdezem ebédnél otthon. – Kírával? (Do)
Majdnem igaza is volt, csak épp nem Kírával, hanem a háromkirályokkal.
S ha már ma van az ünnepük, akkor mi másról is írhatnék, mint néhány ajándékról. Az egyiket a Virtuálfonó karácsonyi csereberéjére készítettem Vacskamatinak
Filz it! fonalból készült a neszi – nem is most, hanem pár hónapja, csak nem volt ötletem a befejezésre és különösebb motivációm sem egészen a karácsonyi ajándékozásig. Vacskamithoz valami lágy színű ajándékot tudtam elképzelni, ez a kék pont megfelelt.
Nyáron volt egy német barátnőm nálam látogatóban, pont egy Pécs környéki nemezelős táborból hazafelé ugrott be Bécsbe. Akkor kaptam tőle a két natúrszínű gyapjút (még széna-szalma is volt benne, meg mindenféle szemetek, annyira natúr volt). A sötét sem színezett, hanem egy ilyen színű fajta gyapja. A barátnőm eléggé fanatikus, szóval egy különleges fajta gyapjúért képes elutazni egy messzi faluba, ahol azt az állatot tartják és úgy kiismeri magát a különböző fajták között, mint egy biológus. Tőle van egyébként az ötlet, hogy állatkertekből lehet a legkönnyebben gyapjút szerezni. A nemezholmik felületének díszítését is tanulták többek között a táborban – ott volt például Corinna Nitzschmann is mint oktató. Corinna holmijait eddig is nagyon szerettem, de hogy ez a díszített nemezfelület ennyire szép tud lenni, azt el se tudtam képzelni. Persze teljesen más képen mint valóságban, amikor 3D és megfogható, tapintható, rusztikus és élő egyszerre.
Az persze világos volt, hogy ezt ilyen szinte csak nagyon sok tanulás után lehet művelni, de úgy voltam vele, egy első próbálkozást úgysem lehet kikerülni. Az én első próbálkozásom ebben a műfajban ez a neszi. Először a sötét gombócot nemezeltem össze lazán tűvel, aztán ezt ráböködtem az alapra, végül a világos gyapjút nemezeltem szintén tűvel az egészre. Ezután jött a hímzés, végül a gomb. Persze sokkal szebb hímzést képzeltem rá, de sajnos a legtöbb öltés csak leírva tűnik egyszerűnek, s nekem még nagyon sokat kell gyakorolni, pláne ilyen vastag filcen. Talán 2012-ben erre is sor kerül? A vírus mindenesetre elkapott, ez a felületdíszítés nagyon élvezetes és a végeredmény is tetszik.
A másik ajándék ma, a szüliapra való indulás előtt 5 perccel készült el Do egy ovistársának, Chiomának. Chioma mamája valódi tejfelszőke germán típus, papája pedig feketebőrű – így feltétlenül valami élénk színű kendőt szerettem volna készíteni neki, ami jól illik a kisány forrócsoki színű bőréhez. Kíváncsi vagyok, milyen lesz a fogadtatás. A fonalat egyébként még tavaly rendeltem a dawandáról, saját (mármint nem tőlem, hanem valaki mástól) festésű zoknifonal, a színe a közelképen majdnem az igazi.
A mai napom úgy indult, hogy az oviba menet vettem észre, hogy csak az egyik gyerek uzsonnástáskáját hoztuk magunkkal. Naná, valami miatt úgy gondoltam, hogy egy öt és fél éves magától is képes nyakába akasztani a táskát, amíg a kisebbnek látványosan felsegítem a hátizsákot. Hiú remény volt, szóval újra vissza a parkon át – ami tele van reggel kutyával, a gyerekek pedig már odafelé is csak tyúklépésben mentek emiatt. Majd az oviba való leszállításuk után – persze már necces volt, hogy beérek-e pontosan – sikerült egy pillanatra elméláznom. Pont abban a pillanatban, amikor felszálltam a villamosra. Na most az van, hogy a megállóban öt vagy hat villamos áll meg, ebből kettő jó nekem, a többi durván másfelé kanyarodik néhány megálló múlva. Én meg ma valahogy annyira voltam összeszedett, mint az öt és fél éves uzsonnaotthonhagyó gyermek, és némi várakozás után egyszerűen felszálltam az épp megállóban tartózkodó villamosra. Mondanom sem kell, hogy nem arra, amire kellett volna. Lehet tippelni, hány percet késtem. Na de hogy jön ez az SBS-hez?
Úgy, hogy a mostanában rajtam lévő krónikus szórakozottság ezen a kendőn is otthagyta a nyomát. Boston fonalból horgoltam, ami nagyon vastag és tizes tűvel, szóval tényleg ez lett volna az évi könnyű és gyors projekt. Ehhez képest nagyjából minden sort kétszer horgoltam meg, mert folyotn elnéztem valamit. Ugye, azt hinném, hogy már kétszer megvolt a minta, mit nekem SBS. Frászt. A legviccesebb hibám az volt, amikor sor közepén félbeszakítottam a horgolást, és amikor legközelebb belekezdtem, akkor nem folytattam a sort, hanem az elkezdett fölé horgoltam a következőt. Aztán csodálkoztam, miért ennyivel nagyobb a sor végén az egyik oldal, mint a másik. A pláne, hogy először még bosszankodtam, mennyire nyúlós a fonal, meg arra gondoltam, hogy talán mégis túl vastag a 10-es tű, és tényleg csak vagy öt perc után esett le, hogy mi a valódi probléma. Ilyen előzménnyel el tudjátok képzelni, hogy amikor az egyik utolsó sorban észrevettem egy újabb szarvas hibát, akkor megmakacsoltam magam és azt mondtam, ez van, így marad, nem bontok vissza többet. Vicces feladat: Találd meg a hibát a felső képen!
És akkor kreatív megoldáshoz kellett folyamodnom, és másképp befejezni a kendőt, mint szoktam – hegyes lett a csücsök. Nem is rossz, és ha belegondolok, mivel ezt a kendőt sálként szeretném használni, úgysem lesz túl feltűnő, hogy nem minden sor egyforma.
De hogy a lényeget mondjam: 3 és fél gombóc Boston fonalat használtam fel, így lett blokkolás nélkül 105 centi az átfogó, 77 centi a befogó. És nagyon vicces egyébként ez a vastag fonalas megoldás a nagy lyukakkal a mintában. Csak legyen észnél közben az ember!
Emlékeztek még arra a posztra, ahol megideologizáltam egy nagyobb fonalvásárlásomat ? Szóval ez az egyik darab, ami abból a fonalból készült, mégpedig a Baby Seta-ból (mohair, gyapjú, selyem). A minta pedig az Amazing crochet lace címlapmodellje, a Chrysanthemum Tea Shawl. Nevezzük magyarul inkább őszirózsás kendőnek.
Még szerencse, hogy ennél a darabnál nem volt nagyon fontos, hogy tartsa az ember a méretpróbát, mert az elején még csak kicsivel voltam az előírt méret alatt, de a végére a különbség majdnem 40 centi lett – már mint az átmérő 120 helyett alig több, mint 80 centi. Viszont a fonal eléggé rugalmas, szóval így hordás közben szerintem kilógja magát, nem bánom, hogy nem lett még nagyobb.
Amit legjobban szeretek benne, hogy lehet sálként hordani, aztán úgy, hogy majdnem a felét visszahajtom (első kép), de úgy is, hogy szinte palást, akkor csak egy kis gallérnyit hajtok vissza a nyakamnál.
A minta igen egyszerűen horgolható, mondjuk középhaladó szint. Jó, figyelni kell rá, főleg az elején, de aztán még meg is lehet unni, annyira magától értetődő. Egyébként egy dédi-féle horgolt terítőtől csak annyiban különbözik, hogy vastag fonallal és tűvel készült, Szóval ha van otthon egy mondjuk 27 körből álló horgolt terítő mintátok, akkor az simán adoptálható. Csak az összehasonlítás kedvéért: ez 7-es tűvel készült olyan fonalból, amihez 5-6-os tűt javasolnak.
Úgy esett, hogy épp a szülinapomra beszéltünk meg egy randit Ágival , a helyszín pedig az 1001fonal.hu offline üzlete volt, a Mamami, a Tátra utcában. Kati, a bolt megálmodója úgy mutatta be a fonalakat, mintha saját gyerekei lennének – ami nem is csoda, tényleg különleges a választék, csupa prémium fonal, csupa tűre kívánkozó árnyalat. A rengeteg szépség közül végül egy gombóc Crazy Zauberball fonalat választottam, mégpedig ezt a találóan Papagei-nak nevezett árnyalatot.
Tudni kell, hogy nézem már egy ideje ezt a fonalat. Birizgálta a fantáziámat a sokféle harsány szín. Ugyanakkor nem voltam biztos benne, hogy ezeket a harsány színeket szeretni tudnám feldolgozott formában is. (Mert gombolyagban könnyű szeretni a fonalakat, a gombolyagok olyanok, mint a kölyökkutyák. Na de mi van, ha megnőnek és már nem olyan kis gombócok – akkor igazán kihívás szeretni őket.)
Hogy gyorsan tesztelhessem, gyorsan meg is horgoltam, egyszerű granny minta, csak annyival levegősebb, hogy két pálca, két láncszem váltakozik. Ez az aprócska módosítás sokkal csipkeszerűbbé teszi a kendőt. S hogy honnan vettem erre az egyszerű, de nagyszerű változtatáshoz az ötletet? Ebből a csudaszép könyvből, amit Ágitól kaptam szülinapomra. Te jó ég, meg se érdemlem, nem voltam én ilyen jó gyerek egész évben, de ha már kaptam, nagyon köszönöm! 🙂 És úttörő becsület szavamra fogok is belőle horgolni még a nyáron.
Van benne sok jó minta, de nem is a minták miatt olyan jó és izgalmas a könyv, hanem a technikák miatt. Bőven van mit tanulnom, például a broomstick lace öltést, amit egyelőre mérsékelt sikerrel próbálgatok (túl szorosan csinálom valószínű), meg a tuniszi horgolást, meg a hairpain lace-t, ami egyelőre még nem fér a fejembe, de reménykedjünk, hogy ehhez is felnövök egyszer. Köszönöm, Ági – és nemcsak a könyvet!
Ja igen, el ne felejtsem, hogy kendő ezzel a vad színnel együtt is átment a tesztelésen, megszerettem!
