A múlt heti wipszerdában mutatott Marina kendő időközben elkészült, sőt, már át is adtuk a szülinapi bulin. Sok mesélnivaló nincs is vele kapcsolatban: a minta remek és hibátlan, a Barka Tó puha, a csíkos szakasz pedig tökéletes arra, hogy maradék zoknifonalakat fel lehessen használni hozzá akkor is, ha esetleg kicsit szúrósak. 4,5-ös tűvel horgoltam, így a gyerekmérethez nem egész két gombolyagot használtam a fehér fonalból és nagyon keveset az egyes csíkozásra használt színekből. Még van két és fél gombócom a fehér Tóból és csíkozásra való is akad, szóval szerintem nincs vége a Marina-hullámnak. Ez a minta olyan, mint a kávézás, nehéz róla lejönni, mert könnyű, fájdalommentes és nehéz bármi okot találni, hogy miért ne csináljuk.
A 2016/17-es tanévet szülinapi szezont ezennel megnyitom. Nálunk még csak jövő hétfőtől indul a suli, de az első szülinapi meghívók már a nyáron befutottak. A Minecraft témájú bulira majd inkább vásárolt ajándékot viszünk, de a Shopping Queen tematika megihletett, és gondoltam, valami jó kis kiegészítőt horgolok a szülinapos kislánynak. Akihez egyébként különleges kapcsolat fűzi Do-t, mert az egészen kicsi iskolájukban csak öten vannak, akik legalább félig magyarok, így egymás között a titkos nyelvükön beszélnek.
Mivel már láttam a kislány szobáját, így nagyjából tudom, hogy nála a fehér-rózsaszín-pink színvilággal nagyon elrontani a dolgokat nem lehet. Egyértelmű volt, hogy a kendője alapszíne fehér Barka tó, és a csíkok benne rózsaszínek, narancsok lesznek. A Barka tó egyébként mindig is Marina akart lenni, csak eredetileg magamnak és mentazöldes meg drappos csíkozással készült volna. Mostanra viszont annyi ilyen színvilágú kendőm lett, hogy köszönöm, lemondok egy újabbról.
A Tó fonal egyébként egy álom, annyira puha, közben mégsem túl vastag, igazi nyaksimogató tapintás. A kontrasztszínek vegyesek: a narancs Muzsi festése, egy horgolt kendőből maradt. A pink szintén kézzel festett, a Dawandáról rendeltem még az ősidőkben és már két kendőt kötöttem belőle, valamint a legújabb freeform stólában (aminek a bemutatásával még mindig tartozom) is van egy adag belőle. Most a fonalrendezéskor akadtam rá egy nagyobb darab próbahorgolásra, amiből végül nem lett semmi, és ezt fejtettem fel most. A lazacszín egyszerű bolti zoknifonal, és még találtam egy Drops zoknifonalat is, amit szintén bele fogok horgolni a csíkokba. A fotóhoz képest már kicsit több látszik belőle valóságban, hamarosan mutatom a végeredményt, a buli ugyanis szombaton van, szóval szokásomtól eltérően nem fog ezer évig tartani a befejezése.
Ahhoz képest, hogy egy SBS még az én igen visszafogott tempómban is néhány napos projekt szokott lenni, ez a kis piroska nagyon sokáig készült. Ennek fő oka persze az, hogy a szokásos 10 dekás mennyiség nem bizonyult elégnek, valószínű a fonal vastagsága miatt. És sk fonott fonal esetében ha elfogy a készlet, akkor komoly feladat elé kerül az ember. Ugyanolyan szösz ugye nincs otthon. Meg pont Anettnek sincs, akitől az első szösz származott. Tehát a a projekt bizonytalan időre jegelve.
Szerencsére a Gyapjúnapon áprilisban valahogy beugrott, hogy nem kell nekem feltétlenül teljesen ugyanolyan szösz, elég az is, ha van ugyanolyan színű része. Így aztán beszereztem szintén Anettől egy narancsos-pirosas-bordós gyapjat, amiből ha kivettem a narancsos réseket, akkor a maradék kifejezetten összetéveszthető volt az eredeti színnel. Így aztán gyorsan megfontam, gyorsan belehorgoltam a kendőbe az így nyert néhány dekát – és ekkor kitört a nyár, így a blokkolásra valahogy nem volt motivációm. Most viszont az is elkészült, és így egész jól lehet látni, hogy mennyire légies lett a blokkolástól ahhoz képest, amilyen előtte volt. Azért még ne jöjjön az ősz, ha lehet, kibírja még egy darabig a szekrény mélyén ez az SBS is.
Amikor tavaly azt mondta az egyik táboros, hogy számára az év Nyalkától Nyalkáig tart, még azt hittem, ez azért biztos költői túlzás. Most már hajlok rá, hogy egyetértsek. Bár csak most voltam másodszor a Colette-féle kisnyalkai alkotótáborban – és mi ez ahhoz képest, hogy az idei a hetedik volt -, de már otthon éreztem magam, sőt, visszavágytam. Úgy nagyjából tavaly augusztustól folyamatosan. Az alkotótábor mint műfaj eleve luxus számomra. Egy hétig semmi másra nincs gondom, csak horgolhatok, rajzolgathatok, hímezhetek vagy ami épp eszembe jut. Az idő kitágul – és ez kihatott az egész évemre. Az a tapasztalat, hogy mennyire jót tesz a belassulás, a hobbizásba való belefeledkezés, segített abban, hogy az év közben is nyugodtabb lelkiismerettel toljam a takarítást a prioritási listám sokadik helyére és előrevegyem az alkotást, tárgykészítést, fonalak fölötti merengést. Szóval örömmel készültem Nyalkára megint – bár sokkal kevésbé tudatosan, mint tavaly. Szigorúan véve a felkészülést teljesen elbénáztam.
Tavaly listát írtam hetekig, miket szeretnék kipróbálni, elkészíteni. Három hétig állt nyitva a bőrönd, hogy mindig belepakoljam, ami épp eszembe jut. Semmit nem bíztam a véletlenre. Idén másképp alakult. Annyit tudtam, hogy a nyalkai hét döntő lesz a könyvem szempontjából, sokat szerettem volna haladni vele, és mindenképp szerettem volna ennek sikerétől függővé tenni, hogy valóban vállalni tudom-e a megírását. Mert ha Nyalkán sem, akkor mikor fér bele az életembe egy ilyen hatalmas projekt? Ugyanakkor az előző hetek nagyon kaotikusak voltak, az utolsó pedig az időjárási frontoknak köszönhetően mintha nem is lett volna. A tervezett fonalboltos kiruccanásomat ki kellett hagynom, amikor szombaton zárás előtt fél órával mégis eljutottam egy helyre, már annyira zizi voltam, hogy nem tudtam, mit akartam venni. Így aztán nem csoda, hogy Nyalkán megjelentem két mérőszalaggal, két strandpapuccsal, ellenben a megfelelőszínű gyapjúfilceket és a kedvenc szoknyámat otthon hagytam.
A tábor első két napján annyira jól haladtam, hogy kedd délután elfogott a pánik: túl kevés fonalam van! Elkészültem ugyanis egy nyakmelegítővel és egy nyaklánccal. Az elsőről azt gondoltam, hogy jóval tovább fog tartani a mérete miatt, a másodikról meg azt, hogy sokszor vissza kell bontani, mire rájövök, hogy hogy is kell csinálni. Egy több évvel ezelőtt horgolt nyakláncot akartam ugyanis újra elkészíteni. Ehhez képest villámsebességgel elkészültem, és ott álltam ezután fonal nélkül. Na jó, ez túlzás, mert volt nálam még sok Catania meg mindenféle maradékok freeformhoz, de semmi bontatlan gombóc fonal. És még hátravolt öt nap! A kedvenc fonalaimtól, amelyek feldolgozására amúgy év közben annyira kevés idő marad, 150 km választott el. Rémes!
A sokadik hiba, amit a felkészüléskor elkövettem, a nemgondolkodós projekt hiánya volt. Nem vittem magammal semmi olyat, amit csevegés közben, szinte vakon lehet horgolni. Persze a freeform is lehetett volna ilyen, ha nem lett volna célom, hogy lépésről lépésre leírjam a készítését. Szerdán aztán, teljes kétségbeesésemben a telefonomra letöltve megtaláltam a Marina kendő leírását, ami pont ilyen beszélgetős, nagyon egyszerű kendő, és meghorgoltam a freeform maradékaiból.
Majd elkezdtem egy másik maradékból, egy Drops Alpaka Silkből is, bár ebből csak kevés volt, majd még szereznem kell utánpótlást. Ez a kendő végül lenyugtatott, és csütörtökön már neki tudtam állni az újabb freeform holmiknak, amiket aztán szépen, fegyelmezetten le is írtam a könyvhöz. Persze a környezet hangulatához alkalmazkodva kézzel, füzetbe, mert a laptopot kinyitni valahogy nagyon nem illett oda. Azért utolsó este mégis megtettem: le akartam ellenőrizni, hogy hány leütésnél tartok nagyjából, van-e remény, hogy összehozok egy könyvnyit vagy nem. Szerencsére van 🙂
Hogy milyen hatása lesz az idei Nyalkának? Még nem tudhatom, de sejtem. Colette, a Zöld Múzsa bloggere olyan finom és szép tortákat sütött nekünk, hogy szerintem ezt a mumust is kinyúvasztom és következő táborig sütök néhány tortát.
Majd nyugodtan kérjétek számon rajtam jövő nyár eleje felé, hogy sikerült-e!
Befejeztem továbbá egy freeform sálat, amit már tavaly óta folyamatosan növesztgetek. Ez a projekt megérdemel egy külön bejegyzést, úgyhogy amint normális fotókat sikerül készítenem róla, azonnal mutatom. Remélem, Nektek is több időtök van nyáron a hobbizásra és nálatok is sok szépség készül!
Csak a rend kedvéért lekönyvelem ezt is: újabb South Bay Shawlette készült ballagós ajándékba Do napközis tanárnőjének, ezúttal Lang Yarns fonalból. Csodálatos árnyalatok, és a legjobb, hogy végre ilyen rózsaszíneset-lilásat is horgolhattam, mert ezt készíteni nagyon szeretem, viszont nem hordom. Ez utóbbit még persze felülvizsgálom, végülis ahogy az ember öregszik, egyre többet enged meg magának. Mint például egy közelebbről meg nem nevezett családtag, aki focizás előtt megkérdezte, fel lehet-e venni egy adott szalmakalapot focizáshoz. Mire egy másik közelebbről meg nem nevezett családtag – és nem én! – azt válaszolta: “Ha nem zavar, hogy hogy nézel ki, igen.” Korához képest igen bölcs és frappáns válasz szerintem, tényleg büszke vagyok rá.
Na de lássuk ezeket a fantasztikus színeket!
Ezzel a tanári ajándékok témát egy időre lezárom, mert ugyan lesz még egy Staccato Shawl, de ahhoz még csak most találtam meg a megfelelő fonalat, úgyhogy még egy-két hétig biztos elszöszölök vele. Élvezzétek a nyári szünidőt, egy hét múlva nálunk is vége a sulinak és mi is csatlakozunk a boldog vakációzókhoz.
Emlékeztek erre a csodás fonalra? Néhány hete teljes magabiztossággal elkezdtem belőle a Do napközis tanárnőjének a búcsúajándékát készíteni, egy filéhorgolt aszimmetrikus sálat. Már az a sál is úgy indult, hogy eredetileg SBS akart lenni, de aztán azt mondtam magamnak, hogy na ne, mindig SBS, tiszta unalmas, legyen valami más, valami ami technikailag is kihívás. És igen, nagyjából addig érdekelt a másik minta, amíg meg nem értettem, hogyan szaporítódik a széle és úgy egyáltalán, milyen logika alapján működik az egész. Aztán ránéztem, és megállapítottam, hogy ez nagyon nem illik a leendő tulajdonoshoz, kár is tovább folytatni. Így aztán visszakanyarodtam a régi jó, minden alkalomra és szinte mindenkihez passzoló, egyszerű, mégis gyönyörű SBS-hez. Ami bevált, azt megtartjuk, ennyi. Úgyhogy most a hosszú hétvégén belehúzok, már csak öt hét van a suliból, és még két búcsúajándék. Nektek is kellemes hétvégét!
Do negyedik osztályos, ami Ausztriában azt jelenti, hogy 10 hét múlva itt a ballagás, vége az általános iskolának. Már túl vagyunk az iskolaválasztási stresszen, sőt, megkaptuk az iskolától az ideiglenes ígéretet, hogy lesz helye jövőre – most már csak a maradék két és fél hónapot kell valahogy kibírni, lehetőleg úgy, hogy az évvégi bizonyítvány is jó legyen, mert azzal válik véglegessé a hely a gimnáziumban.
Az egy külön történet, hogy hogyan lehet a negyedikesek életét néhány hónapra teljesen megzakkantani anélkül, hogy teljesítményorientált felvételi lenne. Mindjárt el is mesélem, de előbb mutatom, mi van jelenleg a horgolótűmön.
A napközis tanítónőnek készül búcsúajándékként egy aszimmetrikus, egyik csücskétől a másikig horgolt kendő. A mintája ránézésre nagyon egyszerű, filéhorgolás, azaz csak erhp és lsz váltakozik benne. Viszont a szaporítások (és a nem mindig gondos leírás) azért megizzasztanak időnként. Tegnap például vonaton horgoltam, és kíváncsi lettem volna a mellettem ülő srác gondolataira, amikor az egyik sort már harmadszorra bontottam vissza, meredtem kétségbeesetten az újságra és számolgattam végig kétségbeesetten a szemeket. De sebaj, szerintem lassan megértettem a szaporítási logikát, remélem, ezután könnyebben haladok majd.
A fonal Lang Yarns Jawoll Magic Dégradé, zoknifonal, azaz 75% gyapjú 25% polyamid – már dolgoztam ezzel és nagyon kellemes volt készíteni. Mivel ajándék volt, ezért a viselésről nem tudok nyilatkozni.
És akkor vissza a sulitémához: Bécsben a középiskolai jelentkezés első látásra nagyon gyerekbarát, hiszen nincs felvételi vizsga. A gimnáziumba való bekerülés feltétele a jeles vagy jó eredmény németből és matekból. A többi tárgy mindegy és elvileg ezen belül az is mindegy, hogy mennyire jó tanuló valaki. Azaz ugyanolyan eséllyel indul az, akinek mindkét tárgyból jó jegye van és akinek mindkettőből jeles. Ami viszont megbonyolítja a dolgot: mindenki csak egy iskolába jelentkezhet és vannak szempontok, amelyek alapján előre vagy hátra rangsorolják a jelentkezőket. Előnyt jelent például, ha valakinek az adott iskolába már jár testvére. Ez azért fontos, mert minden évben van négy olyan tanítási szünnap, amelyet az iskola saját jogon határoz meg, és a családoknak az az ideális, ha az összes gyerek ugyanoda jár és egyszerre esnek a szünnapok.
A másik tényező a biztonságos iskolába vezető úthoz való jog, amely törvénybe is van foglalva. Ez nem azt jelenti, hogy aki közelebb lakik, az előnyt élvez. Mi például egy külső kerületben lakunk, így ott azokat a gyerekeket osztják be először, akik kinn laknak a város szélén, mert nekik bármilyen más kerületbe átjárni már túl sok utazással járna, esetleg túl sok átszállással is. (Az most másik kérdés, hogy akik kinn laknak a városszéli zöldövezetben, azok pont valószínű minden nap autóval jönnek suliba, így nagyjából mindegy lenne, hogy hova furikázzák őket.) Miután tehát a testvérek és a messze lakók helyet kaptak, akkor elkezdik a többi gyereket valamilyen algoritmus szerint elfogadni vagy elutasítani. Hogy a bemutatkozó látogatás az iskolában ebbe nagyon kevéssé számíthat bele, azt onnan sejtem, hogy amikor Do bemutatkozáson volt, akkor épp beteg volt, az volt az első láztalan napja, hangja szinte semmi és önmaga árnyéka volt. A lakcím valamennyire beleszámít a döntésbe, de pl. Do egyik legjobb barátnője, aki tőlünk 50 méterre lakik, nem került be ugyanabba a suliba, mert “túl messze lakik”. Egy másik osztálytárs, aki viszont messzebb lakik, azért kapott elutasítást, mert “túl közel lakik”. Szóval a csuda se érti. És pont ez a legrosszabb, ami teljesen megzizzentette az egész osztályt. Ha van egy felvételi, akkor tudja a gyerek, hogy aki a felvételi napján jobban teljesít, az bekerül. Ebben a rendszerben viszont a gyerekek teljesen bizonytalanok, az utolsó pillanatig tehetetlenek és sokszor nem értik, hogy egyikük miért került be, másikuk miért nem. Nagyjából mint az a kísérlet, amikor az egyik patkány tudta befolyásolni, hogy mikor jön az áramütés a ketrecbe, a másik meg nem. És aki nem, az nagyobb stresszben volt.
Na de a stressznek nagyjából vége, és azt a tíz hetet már kibírják valahogy. Nekem meg remélhetőleg pont elég lesz a két tanítónőnek elkészíteni a búcsúajándékot.
UPDATE: A nagy érdeklődésre való tekintettel azt is megírom, mi történik azokkal a gyerekekkel, akik nem kerültek be a kiszemelt gimnáziumba. Ilyenkor az iskola telefonon értesíti a szülőket – ezt minden iskola ugyanazon a napon teszi. Ekkor elkezdődik a versenyfutás. Minden gyerek kap egy listát azokról az iskolákról, ahol még maradt szabad hely, és aki kapja, marja alapon nagyon gyorsan be kell jelentkezni a listáról kiválasztott iskolában. Azt mondják, hogy aki gimnáziumba akart jelentkezni, az valamilyen gimnáziumban fog is helyet kapni, de persze erről nincs tapasztalatom. Érdekes módon ilyenkor is simán lehet, hogy egy jó iskolába kap még helyet az ember. Pl. idén egy olyan iskolában is voltak maradék helyek, ahova azért nem jelentkeztünk, mert az volt a híre, hogy nagy a túljelentkezés. Viszont ez elrettentett másokat is, így maradtak üres helyeik, mégpedig majdnem egy teljes osztálynyi. Tiszta játékelmélet!
Amit még fontos tudni, hogy létezik az ún. Mittelschule illetve neue Mittelschule, ami szintén egy lehetőség, itt is lehet érettségit szerezni. Ide nagyobb eredménybeli szórással veszik fel a gyerekeket és jelenleg folyik egy olyan kísérlet, hogy nincsen bukás, hanem a gyerekek moduláris rendszerben végzik a tantárgyakat. Értsd: ha matekból megbuktál, nem kell osztályt ismételni, hanem csak a matek modult, a többit pedig továbbra is a saját osztályoddal végzed.
Vannak ezenkívül más iskolatípusok is, pl. remek szakmákat is lehet tanulni, de olyanokat, hogy szinte sajnálom, hogy nem vagyok iskoláskorú. Hogy ezekbe hogy folyik a jelentkezés, abban nem mélyedtem el.
A “nem veszek fonalat március végéig” akció keretén belül indult ez a nagyon egyszerű mintájú horgolt kendő. A színek szeretnék elvinni a show-t, a piros, a pink és a türkiz annyira vidám együtt. Van egy ilyen színvilágú kötött ruhám, és mindig gondban vagyok, hogy milyen kendővel hordjam, valahogy a legtöbb túl komoly és hivatalos hozzá. Azt hiszem, csak idő kérdése, hogy ez megváltozzon.
A fonal egyébként nagyon vékony, szinte cérna, 100% pamut és tavaly a Guzsalyasbolttól vettem a Gyapjúnapon, igazán illendő, hogy a következő Gyapjúnapig legyen belőle valami kézzelfogható.
Megint Ádámnál és Évánál kell kezdenem ezt a kendőt. Még ha a képen nem is látszik, a fonal Drops Cotton Merino pisztáciazöld árnyalatban. Ezt a fonalat egy barátnőm kendőjéhez vettem, de végül nem ezt a színt választotta, így csak kerülgettem, nézegettem. Szerettem a színt, szerettem a fonal tapintását, szóval nem is ez okozta a fejtörést, inkább a vastagsága. Utólag rájöttem, hogy ez inkább kardigánhoz illő vastagság, nem kendőhöz – viszont csak 3 gombócom volt belőle. A Drops fonalak színhűségével kapcsolatban elég kiábrándító tapasztalataim vannak, úgyhogy pótlásról szó sem lehetett. Végül egy aszimmetrikus horgolt minta mellett döntöttem ebből a könyvből, ez olyan fazon, amit addig köt az ember, amíg van fonala. Horgolás közben arra is gondoltam, hogy ha elkészül, majd csinálok hozzá blogjátékot, hiszen tkp ajándékkendőnek szántam, maradjon is az. Aztán fogyott-fogyott a fonal, és igazából kiábrándítóan kicsi volt még akkor is, amikor a harmadik gombóc végére értem. Egész pontosan 115*64*90 centis, egyértelműen gyerekméret. Akkor hirtelen csalódottságomban beraktam a szekrénybe a kendőt, még csak be se blogoltam. De minden rosszban lehet valami jó, ma igazán kapóra jött egy gyerekméretű kendő. Do ugyanis rájött, hogy mára szülinapi partyra hivatalos, ami az ünnepi készülődésben, aztán meg az újévi magyarországi utazásunk közepette teljesen elfelejtődött. És bár majdnem mindig van itthon joker ajándék, most pont elfogyott minden. Az ünnepelt kislány szerencsére nagyon szeret csinin öltözködni, a pisztáciazöld szín is illik hozzá, úgyhogy rávarrtam egy handmade cimkét gyorsan a kendőre, és már meg is volt a szülinapi ajándék.
Ezzel a kendővel rekordot állítottam fel szerintem: nem egész egy hónap alatt elkészült, pedig 17-18 dekányi, azaz több, mint 700 méter fonal van benne. Egy időben szépen adminisztráltam a havi fonalfelhasználásomat, és 500 méternél több igen ritkán sikerült csak. Azt hiszem, ez elegendő bizonyíték arra, hogy mennyire flowgenerátor ez a Mezzaluna – ebből a fonalból meg különösen.
Próbáltam néhány közelképet lőni – nézzétek, mennyire jók a színek, mennyire izgalmas a cérnázás!
A minta: Mezzaluna Crescent Moon (csak az eleje, a rövid sorok kezdetéig horgoltam, ahogy már egyszer bevált, ott kezdtem el a szegélyt. Így is hatalmas lett blokkolás után.) A fonal: Schoppel Zauberball Crazy, Buntmetall árnyalat.
