Freeform apróságok sorozatunk következő része ez a két hajgumi. Ha csak három kis gombócka fonal és egy horgolótű fér be a nyaralós csomagba, akkor is lehet mit alkotni. A freeform foltra pár öltéssel hajgumit erősítettem és máris kész a tökéletes hajdísz, amiből garantáltan nincs még egy ugyanolyan!
A freeform horgolásban azt is szeretem, hogy a legapróbb kis motívum is annyira egyedivé tud tenni bármit – jelen esetben egy filléres tucathajráfot. A Catania fonalakon kívül, amiket a számtalan színárnyalat miatt különösen szeretek, itt fémszálas fekete fonalat is használtam. Tavaly nyáron még csak úgy ad hoc horgoltam hajdíszt, de azóta Do haja is megnőtt, úgyhogy használni is fogja. Gyors, mégis dekoratív szülinapi ajándék kategóriába is elmenthetjük fejben, jön még a szeptember és a rengeteg meghívás!
Addig pedig minden jót, éljétek túl a kánikulát! Horgolni egyébként vízbe lógó lábbal is kiválóan lehet, függetlenül attól, hogy a víz egy lavórban, medencében, a Balcsiban vagy a tengerben van 🙂
A múltkor megígértem, hogy megmutatom, hogyan lesz a freeform horgolt nyakláncnakvalóból nyaklánc. Adott tehát először egy freeform horgolt tetszőleges alakú folt. A méret is majdnem tetszőleges: az egész pici medáltól a hatalmas statement nyakláncig kábé minden lehetséges.
Hogy legyen tartása a kész medálnak, én filcből készítek neki hátlapot. Filc sokféle minőségben kapható, javaslom, hogy ebből is a közepes vastagságút és legalább részben gyapjútartalmút válasszátok (kivéve persze, ha valaki allergiás a gyapjúra.) A hátlap kiméréséhez a filcre tesszük a horgolt részt, felül van a horgolás színe. Fehér ceruzával vagy szabókrétával körberajzoljuk. Félrerakjuk a horgolást és kivágjuk a körberajzolt részt. Néhány milliméterrel nyugodtan vágjunk a vonalon belül, így épp egy kicsivel lesz kisebb a hátlap, mint a horgolás – ez a cél. Nem akarjuk, hogy kilátszódjon a horgolás alól a hátlap.
Most jön a legizgalmasabb rész. Egy gombostűvel rögzítjük a hátlapot, majd a filcet felöltögetjük kézzel a horgolásra osztott hímzővel. Az osztott hímző azért ideális, mert rengeteg színben kapható és a munka vastagságához tudjuk igazítani a vastagságát is. Én Catania fonalhoz három szálával veszem az osztott hímzőt. Először is kiválasztjuk a cérna színét: érdemes azt a színt használni, ami a legdominánsabb a horgolt folt szélein, tehát nem a hátlap színéhez alkalmazkodunk. Ez azért fontos, mert föl-le öltögetünk majd és eközben minél észrevétlenebbek szeretnénk maradni a munka színén. Ahogy látjátok, az öltések hossza nem mindig egyforma hosszú, ez is azért van, mert a leöltések helyét úgy próbáljuk megkeresni, hogy minél kevésbé látszódjon a cérna. Ha igazán ügyesek vagyunk, akkor egyáltalán nem fognak látszódni az öltések a munka színén.
Így néz ki készen a hátlapozott medál. Ugye hogy észre se lehet venni a varrást?
Most jönnek a szerelékek. A láncot gyöngyösboltokban méterre lehet venni, ugyanitt kaphatók kapcsok és szereléshez használt karikák is. Először a kíván méretűre vágjuk a láncot, ehhez érdemes a medált odamérni a nyakunkhoz. A medál felső része plusz a lánc hossza együtt adja ki azt a hosszt, ami normálisan a megszokott lánchosszúságunk (már ha van ilyen preferált méretünk.) A lánc csípőfogóval vágható. A szükséges hosszt középen kettévágjuk. Az egyik lánc egyik végéhez hozzáillesztjük a zárókapcsot, a másik lánc egyik végéhez pedig a kis karikát, amivel majd zárjuk a kapcsot. Kúposfogóval könnyen elhajlíthatjuk a láncszemeket, a záráshoz pedig jó szolgálatot tesz az a fogó, a laposfogó. Így most kaptunk egy hosszú láncot, ami így néz ki balról jobbra: lánc, kapocs, körgyűrű, lánc. Opcionálisan a lánc elején és végén lehet egy-egy karika. Most a lánc két végét (ami vagy karika vagy csak simán egy-egy láncszem) hozzávarrjuk a filc hátlaphoz néhány öltéssel. Vigyázat, csak a filchez varrjuk, tehát nem megyünk fel a horgolt színéig.
Így fog kinézni.
És már kész is vagyunk. Ha kedvet kaptatok és készítetek ti is ilyesmi nyakláncot, tegyétek fel az anyahajó FB-oldalára, ha van kedvetek – nagyon örülnék, ha láthatnám.
Márciusban eltöltöttem vagy 25 órát vonaton, úgyhogy volt időm bőven utazáskompatibilis projektekre. Ilyen például a Narancseper nyaklánc: egyetlen tű és egyetlen gombolyag fonal elfoglaltságot ad néhány órára, nem foglal sok helyet és igazából nem lehet elrontani. Na jó, de, lehet – ha a tűméret és a fonalvastagság nem találtak szerencsésen egymásra. Ezen a körön is túl vagyunk, most már tudom, hogy a Catania ehhez a technikához hármas tűt szeret, nem pedig 3,5-est, mint ahogy máskor, a Drops Cotton Light pedig 3,5-est a szokásos négyes helyett.
A bordó Narancseper a múltkori blogjátékra készült Rudajaskolka részére. De mert nekem is igen megtetszett, elkezdtem egy okkersárgát magamnak is, meg egy kedves családtagnak egy lilát.
Vicces egyébként, hogy bármennyire ugyanúgy készül, azért soha nem lesz egyforma alakja kettő ilyen hiperbolikus horgolásnak, azaz minden darab meglepetés. Az meg a második meglepetés, hogy vajon mennyi időbe telik majd, amíg felvarrom a szerelékeket – tudjátok, ez az én gyenge pontom.
A medál 100% freeform horgolás. Kipróbáltam, milyen mindössze három színnel, ugyanolyan minőségű (Catania) fonallal freeformot létrehozni. Korábban sokszor játszottam a fonaltextúrával, de ennyire kicsi darabnál nem érvényesült volna egy szőrösebb jellegű fonal. Meg valahogy egyből azok a hosszúszőrű fekete kardigánok jutottak eszembe róla, amikben a legjobb nő is úgy néz ki, mintha kutya volna – ezt a hatást pedig mindenképp kerülni akartam.
A gyöngyhorgolással volt már egy frusztrációval teli kis történetem úgy 8 éve. Könyvből akartam megtanulni, a könyv csodaszép volt, nagyon világosan elmagyarázta a technikát, vigasztalta a kezdő olvasót, hogy az eleje nagyon nehéz, és tényleg alig lehet látni, hogy hova kell bökni, de hogy ez nem baj, mert az eleje úgyis eltűnik. Szóval tényleg szuper könyv, ennek ellenére sírás lett a vége. Sehogy nem haladtam, gőzöm nem volt az egészről, és amúgy is, a kásagyöngy egyszerűen túl pici az én kezemnek, nincs nekem ennyire jól fejlett finommotorikám. De tényleg – nem véletlenül nem horgolok cérnával.
A történet hosszú szünet után most Kisnyalkán folytatódott. Kezdődött azzal, hogy nagyon ismerős volt nekem a résztvevők listájáról a Kokas Éva név. Mivel gimis koromban nagyon sokat táboroztam, aztán meg táboroztattam, így arra gondoltam, hogy biztos egy az 1000+ emberből valamelyik táborból. Aztán az egyik lány mondta, hogy Éva a Gyermekek Házából. Hoppá, megvan! Egy kábé 20 évvel ezelőtti németországi képzésen találkoztunk, ott bandáztunk együtt vele és a többi magyar csoporttaggal. Mennyire valószínűtlen, hogy Nyalkán újra találkozzunk, és mennyire örültem neki, hogy mégis!
Éva fantasztikus gyöngyékszereket készít, úgyhogy nem volt mese, egyszerűen ki KELLETT próbálnom a gyöngyhorgolást. Persze készültem lélekben, hogy feladom, hiszen már egyszer korábban nem ment, miért épp most. Azt hiszem, tényleg kellett az a 8 év, ami azóta eltelt: jóval magabiztosabban forgatom most a horgolótűt. És igen, van különbség a könyv és a személyes tanítás között. Sőt, még a videó és a személyes tanítás között is. Van a gyöngyhorgolásban ugyanis egy mozdulat, amit igen nehéz elmagyarázni. Nekem a magyarázás és mutatás és a saját próbálkozás kijavítása együtt kellett hozzá, hogy elkapjam a mozdulatot. És persze nagyon sok gyakorlás két napon keresztül. És akkor a sokadik bökésnél és sokadik visszafejtésnél azt vettem észre, hogy már nem görcsölök, hanem élvezem és automatizálódott a mozdulat.
Persze mióta hazaértem, még nem mertem nekiállni egy másik gyöngyhorgolós projektnek. Az elkezdéstől picit félek. Meg ez nem az a technika, amit kislámpánál este lehet csinálni, nagyon jó fény kell hozzá, sok idő és stresszmentes környezet. Azaz: Kisnyalka.
Nagyon köszönöm, Évi!
Továbbra is tartom magam az elhatározáshoz, hogy minden hétvégén, amit otthon töltök, legalább egy apróságot teszek a lakás otthonná változtatásában. Régóta éreztem, mennyire tarthatatlan állapot, hogy a magyar kézműves közösség színe-javától vannak csodaszép nyakláncaim, és annyira méltatlan módon, ömlesztve tárolom őket. Nemcsak hogy nem volt esztétikus, de még az összegubancolódás veszélye is fennállt. Valljuk be, ez utóbbi elég idegesítő, amikor reggel öt perc alatt kellene vállalható külsőt öltenem.
Az új nyaklánctartómnál nincs gubancveszély és még dekoratív is. A fehér fém szerkezet eredetileg képeslaptartó volt, de annak nem túl praktikus. Hiába volt sok képnek hely, eltakarták egymást. Vízszintesen felszögelve viszont tökéletes nyaklánctartó lett.
S mert az idő halad, egy hatéves nagylány anyukájának már arra is gondolni kell, hogy pár helyet rózsaszín köves és kisvirágos láncoknak is hagyjon.
Kricsár Annamária, Zsukka, Csili, Bodzsi, panyizsuzsi és még sokan mások munkái mától az éjjeliszekrényem fölött töltik napjaikat – már amikor nem a nyakamban.
Gyermekeink szerint tarthatatlan állapot, hogy bár már harmadik nyarunkat töltjük a fővárosban, még mindig nem vittük el őket egy kiadós hajókázásra. Első körben Visegrádra vagy Szentendrére gondoltam kirándulási célként, aztán elővettem a józan eszemet, és egy Margitsziget-megkerülő utat választottunk. 
Ez a kábé egyórás út tökéletes kisgyerekkel is, az elején még szépen ültek, aztán amikor elkezdődött a szülőstresszelő fel-alá vándorlás a hajón, akkor már szinte meg is érkeztünk. Visszafelé pedig nem mentünk vissza a pesti oldalig, hanem kiszálltunk a Batthyányn, és mert ebédidő volt, beugrottunk a Nagyi palacsintázójába is. Igazán remek hétvégi családi program volt, még ha kicsit csepergett is az eső.
A hajófeeling persze megtette hatását, itthon rögtön belekezdtem egy tengerész stílusú nyakláncba. Utólag látom csak, ahogy válogattam a képeket, hogy nemcsak a színek voltak rám hatással, hanem a sodrott hajókötél is, bár ez csak tudat alatt történt.
Nem épp tömegben elvegyülős lánc, ezt elismerem, vastagsága is van, meg a mintázata is figyelő tekinteteket vonz. A színek szabálytalan-spirálisan változnak, és egy óriási piros golyóval gombolódik hátul.
Mostanában nem töltök fel a meskára, hiszen úgyis jön a Gouba, jövő vasárnap ott lehet lecsapni rá. Még annyit elárulok, hogy az asztalomon azóta is tengerész stílusú mindenfélék vannak készülőben – de már a varrógép surrog, nem a horgolótű. Ja, és nem tudom, van-e összefüggés, de sürgősen be kellett szereznem egy tengerészkék nyári ruhát is piros övvel, amihez Csili már készíti is a tökéletesen illeszkedő nyakláncot. Úgy látszik, júliusra mégiscsak nyár lett!
