Annyit nézegettem az insta bugyraiban a rengeteg makraméfonalból készült bármitartót, hogy végül nekem is ki kellett próbálnom, milyen dolgozni vele. Volt azért kis óvatosság bennem, mert korábban hasonló vastagságú pólófonal használatakor eléggé hamar megfájdult a csuklóm.
Egy ekkora projekt, mint ez a kaspó viszont még belefér kézfájdalom nélkül
Kedvet kaptam aztán nem kifejezetten makraméfonalból, de szintén merevebb, jó tartással rendelkező fonalból is készíteni kaspót. Ez a türkiz egy Lana Grossa fonal, összetételre nemes, még selyem is van benne, de minden más projektre alkalmatlan. Nem baj, kaspó úgyis kellett.
Ezeknél a kaspóknál még nem tudtam azt a kinézetet produkálni, ami annyira tetszik mások tartóiban, tehát hogy a szemek V alakjai egymás tetején vannak és hogy olyan szép kontúros a tartóka alja és felső szegélye. (Mondjuk a türkiz szegélye sem lett rossz, ott ráköltést használtam)
De aztán végül kis kísérletezés után ez is sikerült, így tegnap horgoltam egy kisebb tartókát, amibe már karácsonyi ajándékot fogok csomagolni. A fekete fonal nem annyira fotogén, de talán látszik.
Ezzel akkor már el is kezdtem megmutatni, mik készültek nálam a szeptemberben kezdődött 100kreanap keretében. Apróságok ugyan, de nekem technikailag kihívás volt plusz új alapanyagot is megismertem általuk.
Neked volt új tapasztalatod technikában vagy alapanyag terén a 100kreanap során, vagy úgy általában az utóbbi időben? Meséld el kommentben!
Ugye milyen hihetetlen, hogy a 2022-es évből is eltelt már száz nap? Tegnapelőtt, vasárnap járt le ezzel a 100kreanap kihívásunk is az Anyahajóblog FB-csoportban és az Instán.
Hogy hogy ment, milyen volt? Az eredeti célt, hogy tényleg minden nap legalább 15 percet fonalazzak, nem sikerült jól tartani. Két kilengős időszakom volt, az egyik februárban, amikor elutaztunk a szemeszterszünetben. Ezt a kihagyást nem éreztem gondnak, mert olyan ritkán vagyunk Bécsben, és olyan ritkán tudok barátnőzős programokat beiktatni, hogy cseppet sem sajnáltam horgolás helyett erre fordítani az időt. A március végi-április eleji kimaradt napokat már inkább sajnálom, ekkor annyira begyűrt maga alá a munka, hogy volt két hét, amikor minden este 10 előtt mentem aludni, és a délutánba nem mindig fért fonalazás. Amikor viszont horgoltam-kötöttem, szinte mindig jóval több időt tudtam rászánni, mint 15 perc, szóval összességében teljesítettem a kihívást.
A FB-csoportban mindig vannak olyan hangok, hogy valaki elégedetlen magával, a teljesítményével, kudarcnak érzi, feladja a közepén. Természetesen nem célja a kihívásnak, hogy bárki rosszabbul érezze magát, mint kihívás nélkül. Nem kell, hogy a hobbi még egy pipálandó item legyen a kötelességek listáján. Hogy ennek ellenére jó felvenni a listára és jó időt szánni a hobbira, arra nemrég munka közben éreztem rá.
Lelkészi munkám mellékhatása, hogy havi szinten több ember élettörténetét hallgatom meg a rokonai, legtöbbször gyereke vagy házastársa narratívájában. Amikor valaki meghal, akkor ugyanis az életben maradtak mesélik el az életét, ami az illetőről fontos volt. Az elmúlt három évben eltemetett nőkről a szoros családtagok minden esetben elmondták, hogy a családra való főzésben-sütésben lelte örömét. Amíg a férfiaknak szinte mindig volt valami hobbiként felismerhető hobbija, sakk, kártya, természetjárás, akármi, addig a nőknek érdekes módon mindig a főzés volt a hobbi. Nem vonom persze kétségbe, hogy lehet szeretni a főzést, de azért magamban teszek ezek mögé a kijelentések mögé egy nagy kérdőjelet. Vajon az illető, ha még élne, szintén hobbijának tartaná a főzést? Vagy egyszerűen egy kötelességnek, ami teljesen betöltötte a hétköznapokat és nem marad mellette másra idő? Persze aki bölcs, az megtanulja szeretni azt, amit amúgy is tennie kell, de hogy magától is azt választaná, hogy naphosszat süt-főz, azt kétlem. Számomra ez a tapasztalat azt erősíti meg, hogy nagyon fontos a sok, akár kellemes kötelesség mellett is időt adni magunknak arra, amit akkor is szívesen csinálunk, ha senki nem várja el. Nekem ez a horgolás, kötés, fonás, szövés. És nem, magától nincs helye a napban. Lehet, hogy a gyerekek többször ennének sk sütit és kevesebbszer rendelt pizzát, ha nem fonalaznék. De ők is túlélik a rendelt pizzát meg a csomagolt sütit, nekem meg ez teszi azt, hogy szebbek a napok. Nyilván, ha már a minimum feladatok elvégzése is kinyiffant, mint ahogy az március végén volt, akkor nem erőszakolom meg magam, hogy még férjen bele a kötés is, de van az a házimunka, amit inkább leegyszerűsítek vagy elhalasztok, hogy cserébe beleférjen a hobbi.
Ez az én hozzáállásom, ez ad számomra egyensúlyt a “muszáj hobbizni, mert kihívás” és a “nincs időm magamra, nekem a házimunka a hobbim” szélsőségei között.
A képek egyébként a Dotted rays kendőt ábrázolják in progress – most és a 100kreanap vége felé ezzel mókoltam legtöbbször.
Ha te is velem tartottál a 100kreanapban, mesélj kommentben, milyen volt!
Január elsején megint indítottam egy 100kreanap kihívást – ez már szinte szóra sem érdemes, évente többször is inspiráljuk egymást ezzel a Fb-os Anyahajóblog csoportban. Mégis minden alkalom, minden száznapos periódus másként alakul. Néha végig sodor a lendület, néha csak döcög az egész. A tavaly nyári például nekem eufórikus alkotólázban telt, még a nyaralás alatt is szinte végig fonalaztam. De amúgy is a nyár hétköznapjaiból a legmeghatározóbb emlékem, hogy az erkélyen ülök és horgolok.
Most ez a téli kör picit más. Persze várható is volt, hiszen télen sokkal több nekem a munka, meg az erkélyen sem ücsörgök. Azért januárban elég szépen haladtam, érdekes módon nemcsak a horgolással, hanem úgy mindennel, tomboltak az energiák. Elkészült néhány nap alatt egy hangulatomhoz illő horgolt mandala.
A Cser Kiadó Horgolt mandalák című könyvéből van a minta
A január másik meghatározó projektje a maradékfelhasználó granny takaró volt, amiről részletfotókat már mutattam egy előző posztban. Mostanra elkészültem az egésszel a szálelvarrás kivételével. Drukkoljatok, hogy összeszedjem hozzá a lelki erőt márciusban!
A február már korántsem volt annyira termékeny, mint a január, bár ennek részben örömteli oka volt. A téli szünetet baráti és családi találkozókkal töltöttük, utaztunk is, így bár vittem magammal horgolást, szinte semmit nem haladtam vele. Ami nálam volt, az egy Doris Chan minta, amit nyáron is meghorgoltam már, itt írtam is róla. Most sárgában készül Drops Cotton Lightból.
Szintén februárban kezdtem, de aztán elfogyott a fonal, így amíg megrendelem az utánpótlást, szünetelni fog egy kék kendő Stonewashed fonalból. (Ennek a pulcsinak a maradéka)
Az utánpótlásrendeléssel még azért várok, mert egyúttal egy következő pulcsihoz is szeretnék ugyanonnan rendelni, de a végső döntés igényel egy kis időt. Pláne, hogy közben még egy sokadik új projektet is kezdtem, de azt majd egy következő posztban mutatom inkább.
Mindenkinek, aki szintén részt vesz a 100kreanap kihívásban, kellemes fonalas 10 perceket kívánok!
Néhány hete már a legjobban haladó projektem egy granny négyzetes takaró. Az alapötlet onnan jött, hogy szerettem volna az évek során felhalmozódott takarómaradékaimat értelmesen felhasználni. Viszont mivel a mennyiségek az egyes színekből nagyon különböztek, semmi túl szabályos nem jött szóba, hiszen akkor garantált fonalvásárlás lett volna a vége. (Mondjuk azóta kiderült, hogy ezt semmiképp nem tudom kikerülni, de legalább keretek között szeretném tartani.) Szerencsére megláttam valahol az internet bugyraiban egy olyan nagyinégyzetet, amelyben a sorok tetszőleges pontjain volt fonalváltás. A pontos forrást sajnos már nem tudom, mindenesetre az ötlet nem hagyott nyugodni, úgyhogy belevágtam. Mutatom, milyen különbözőek a négyzetek sarkai a random színváltások miatt.
Az első négyzethez egyébként még csak nem is gombolyagos maradékokat használtam, hanem egy elkezdett, de nem tetsztő takarókezdeményt bontottam le. Ezt úgy képzeljétek el, hogy egyik oldalamon volt a felbontandó takaró, a kezemben meg a készülő és a felbomló projekt közvetlenül ment át az újba.
A terv pillanatnyilag az, hogy ha a második négyzet is eléri az első méretét, akkor összehorgolom a kettőt és még egy szegély segítségével növelem az egész takaró méretét. De persze egy ilyen impro-projektnél ezt sosem lehet tudni…
Doris Chanról már írtam itt korábban is, több mintáját meghorgoltam már. Például ezt. Meg ezt. A mintáiban elsősorban azt szeretem, hogy a legbonyolultabb dolgok is teljesen követhetően kivehetők belőle és a csipkéket valahogy úgy álmodja ruhadarabbá, hogy azok a nem annyira romantikus, inkább egyszerű és praktikus ruhatáramba is beilleszthetők.
Bevallottan a dédi-jellegű csipketerítők ihlették ezt a modellt, amit – nagyjából, olyan 92%-ban minta szerint – most másodszor is meghorgoltam. Az első megvalósítást egyébként itt találjátok, ez a szerző szándékának megfelelően vállkendő szerepet tölt be. Most kicsit csavartam a dolgon és a miniterítő maxivastagságú fonalból maxiterítő lett.
A fonal, amit használtam hozzá, Lana Grossa Big secondo névre hallgat és nem adtam magát könnyen. Vastagságra a normál kalapgumihoz hasonlít és kb hajlékonyságra is olyan, tehát például nem könnyű csomót kötni rá két gombolyag csatlakoztatásakor. Próbáltam belőle felsőt horgolni (egyébként pont Doris Chan minta lett volna az is), de sajnos csúfos kudarcot vallottam vele: ha elkészül, még csipkemintával is páncél lett volna. Viszont pont egy asztalterítőnél teljesen mindegy, ha páncéljellegű, tulajdonképpen még előnynek is lehet mondani, hogy nem csúszkál el a csipke, nem kell folyton igazítgatni.
És mivel úgy rendeztem, hogy ahol csak lehet, ott az ananászminta sűrű részében, a négy egymás melleti pálcánál legyen a gombolyagok toldása, így végül a szálvégek elvarrása is elég jól sikerült, azaz majdnem láthatatlanul és szerintem stabilan. Azért persze gépben nem fogom mosni, annyira nem vagyok bátor.
Ezen a képen meg az is látszik, hogy mit változtattam a mintán. A hálós részben egy erhp van mindig, eredetileg kettő lenne együtt lehurkolva. Ezzel a vastag fonallal ez nem nézett ki igazán szépen, ráadásul tartottam is tőle, hogy a fonal nem lesz elég duplázva. Szerintem jól döntöttem, ez az egyes megoldás nagyon tetszik. Persze ha más fonalból megint elkészíteném, amihez nagy kedvem van egyébként, akkor ott az eredeti mintát követném.
265 gramm fonalat evett meg a projekt, azaz 6 gombócot lehet rá számolni ezzel a kis módosítással és az utolsó néhány kör nélkül, ami még egy plusz csipkés szegély lett volna. Ha megnézitek azt a posztot, amit belinkeltem az első megvalósításról, akkor látszik a különbség.
A könyv, amiben pedig a minta található, például itt kapható. (Nem fizetett hirdetés, és nem rendeltem még ebből az áruházból, de hátha segít, ha be akarjátok szerezni a könyvet.)
Izgalmas kérdés merült fel a napokban az Anyahajó FB-csoportjában. Egy horgolós-kötős társunk kíváncsi volt, van-e már valakinek a közösségben tapasztalata az Etrofil Kasmir fonaláról. A fonal nevének olvasása után természetes volt a meghökkenés, hogy az alapanyag 100% kasmír poliamid. Ez most akkor hogy lehet? – teheti fel az ember jogosan a kérdést.
Fontos megjegyezni: nem ismerem a fonalat, nem tapogattam, nem tudom, milyen érzés viselni, így nincs jogom se rosszat, se jót mondani róla. Egyszerűen csak elindított bennem gondolatokat a jelenség és a kérdésfelvetést követő beszélgetés a poszt alatt.
Ami a legfontosabb, hogy mennyire boldog és hálás vagyok, hogy az Anyahajóblog közössége olyan hely, ahol ilyen kérdéseket fel lehet tenni. Azért is szuper ez, mert azt jelenti, hogy rengeteg szakértelem és tapasztalat van a csoportban és ezt Ti hozzátok be és készek is vagytok egymással megosztani mindenféle ellenszolgáltatás nélkül. Ez óriási dolog és nagyon köszönöm! Rengeteg tudás van a csoportban! A másik, ami nagyon jó, hogy még ha nem is mindenkinek ugyanaz a véleménye egy témáról – mint ahogy ennél a posztnál is kiderült – a hangulat mégis alapvetően pozitív tud maradni és óvatosan bánunk egymással. A konkrét poszt alatt sajna pont én voltam, aki nem szándékosan belegyalogoltam egy picit a porcelánbolt kirakatába, mert elfelejtettem, hogy egy félmondat sok félreértésre adhat okot, de végül ebből se lett kellemetlen veszekedés. Én meg megtanultam, hogy véleményt az interneten inkább alaposabban fejtsek ki vagy sehogy. És akkor itt jön az alaposabb kifejtés 🙂
A kasmír szó elég sok terméknek a jelzője, nemcsak fonalé. Kasmír puhaságú lesz a mosott ruha egy bizonyos öblítőtől, van kasmírnak nevezett tudfürdő is. Puha, nemes, luxus – ezeket a jelzőket társítom én meg szerintem sok ember a kasmír szóhoz, így ha egy termék ezeket hozza, akkor miért is ne lehetne így nevezni. Ez az egyik oldal.
A másik oldal nem ennyire megengedő. Abba az irányba megy a marketig – és én ennek személy szerint örülök -, hogy Champagner-nek csak egy bizonyos területen termelt pezsgőt lehet nevezni. A többi lehet habzóbor vagy akármi más, de nem Champagner. Vagy ugyanez a hétköznapi termékek világában: a tejföl szót csak bizonyos termékekre lehet ráírni, a kicsit másnak meg frissföl a neve. Ugyanarra lehet használni, de van egy bizonyos kritérium, aminek ha nem felel meg a termék, akkor nem lehet tejföl. A fogyasztó korrekt tájékoztatása miatt ez szerintem fontos. Most attól meg tekintsünk el, hogy aki evett már valódi, háztáji tejből készült tejfölt, az a bolti tejfölt is csak szánalmas utánzatnak érezheti… Lényeg a lényeg: ha valami nem kasmír, akkor ne nevezzük annak, mert megtévesztő.
A kasmír luxustermék, baromi drága egy gombóc kasmírfonal, még a kézzel festett csodás minőségű, nem szúrós gyapjúnál is drágább. Én egyébként évekig csak távolról csodáltam, egyszerűen nem éreztem, hogy ezt a pénzt ki akarom adni egy fonalért. Aztán egyszer belevágtam “egyszer élünk” felkiáltással és horgoltam belőle ezt a nyaksit. Szeretem hordani, bár én érzek rajta valamennyi szúrást annak ellenére, hogy 100% kasmír az alapanyag. Azt hiszem, ha ugyanezekkel a színekkel ugyanezt a fazont egy kevésbé luxus merinó gyapjúból készítettem volna, pontosan ugyanolyan kedvencem lenne, mint kasmírból. De persze a kötős bakancslistámon rajta volt a kasmír és remek érzés kipipálni, ezt nem tagadom. Az anyag mint olyan viszont nem igazán fogott meg, illetve számomra nem annyival jobb a feeling, mint amekkora az árkülönbség a többi fonalhoz képest. Persze lehet, hogy lehetne kísérletezni más márkákkal meg gépi kötött kasmírpulcsikkal, nem is zárom ki, hogy ez is jön még, de most nem érzem az erős indíttatást.
Úgy általában a fonalhasználatom nem annyira a luxus irányába megy. Én használni szeretem a kötött-horgolt cuccaimat, így kardinális kérdés a moshatóság. Nekem erre a bevált választásom a zoknifonal. Van benne gyapjú is, de műszál is, strapabíró és hála a festős lányoknak, fantasztikus színekben is kapható. Azaz ha luxus, akkor az nekem a kézi festés, a színek világa. Tevét, angórát például sose próbáltam, selyemből szőttem, az nagyszerű érzés, meg egyszer-egyszer horgoltam is, de nem lettem megszállottja. De például a csodás takaróimat 100% műszálból horgolom és a terítőket a legolcsóbb Catania és hasonló pamutokból. Nekem a luxust az képviseli, hogy rászánom az időt az elkészítésére, hogy nincs belőle még egy, hogy pont olyan, mint amilyet elképzeltem. A luxusnak mondott alapanyag nice to have, de nem szükséges és bizonyos esetekben pont akadályoz abban, hogy felszabadultan használjam is, amit készítettem. (Gondolok itt a 100% gyapjú takaróra, amiben rengeteg munka van, de sajnos nagyon hamar megtalálták a molyok, így x éve arra vár, hogy lebontsam és újrahorgoljam. Lehet, hogy sose fogom.)
Szóval az én hozzáállásom a kasmír poliamidhoz nagyjából ennyi:
Ha műszálas fonalat keresek egy projekthez, és van belőle megfelelő színpaletta és tényleg jó érzés a tapintása, akkor attól függetlenül választanám a fonalat, hogy rá van-e írva, hogy kasmír vagy nem.
Ha a kasmírban a luxus vonz, de mondjuk nem tudom vagy akarom kifizetni a valódi kasmír árát, akkor választok kedvezőbb árú, de még mindig csodás fonalat, mert ilyen is bőven van. Csak azért, mert a társadalom (kötőstársadalom, fonalsznobok, Insta népe, akárkik) elvárják, hogy nemes fonalakat használjon az ember vagy azt sugallják, hogy ettől értékesebb lesz valaki, tuti biztosan nem fogok álkasmírt használni vagy bármilyen marketingdumának felülni.
Van egy szuper hobbim, hobbink, ami már önmagában luxus, hiszen tizen-huszonórákat meg még többet teszünk bele egyetlen elkészült darab létrehozásába. Nyugodtan lehet ennek elismeréssel adózni, mert legtöbben ennyi idő alatt egy komplett szezon összes ruhadarabját megveszik, nem beszélve arról, hogy ipari körülmények között hány percbe telik egy nadrág vagy pulcsi vagy kiegészítő megvarrása. Szóval az igazi luxus véleményem szerint az idő, a gondosság, a figyelem, a tudás, a tapasztalat, amit belerakunk abba, hogy egy darab elkészüljön. Az órák, amiket a ravon vagy magazinok lapozgatásával eltöltünk, amíg kiválasztjuk egyáltalán a darabot. A kötéspróbák, a visszabontások, a gondos blokkolás, az agyalás, hogy milyen legyen a passzé a pulcsin vagy hogy hogyan változtassuk a tökéletes alakhoz idomulás kedvéért a mintát. Ezt mindenki megcsinálja, az is, akinek nincs pénze kasmírra. És szerintem teljesen fölösleges fonalak nevével azt a benyomást kelteni, mintha egy bizonyos fajtájú vagy árfekvésű alapanyagot kellene használni ahhoz, hogy luxust alkossunk.
Ebbe a posztba csupa olyan képet raktam, amelyek olcsó fonalból készültek, mert hiszem, hogy ez semmit nem von le az értékükből.
Kíváncsi vagyok, számodra mi a luxus a kötésben, horgolásban. Meséld el kommentárban!
A fonalkészletem nem extrém nagy, legalábbis több ismerős fonalas barátnőhöz képest, viszont önkritikusan meg kell állapítanom, hogy egy ideje eléggé “beragadt”. Nem jön hozzá túl sok, akár hónapokig semmi, viszont a bennlévők sem használódnak fel, valahogy semmire nem alkalmasak. Ismerős a helyzet? Őszinte voltam magamhoz és végignéztem, miért nem használom fel a fonalaimat, azaz miért volt hibás döntés megvenni őket.
Alkalmas lenne ugyan ruhadarabnak, de túl kicsi a mennyisége. Ezek azok a fonalak, amik jellemzően egy pici kendőre elegendőek lennének, de már egy kicsit nagyobb dologra nem. És nem, egy ideje már nem motivál a 40. kendőt megkötni.
Alkalmas lenne ruhadarabnak, például egy nyári felsőnek, de beképzeltem magamnak, hogy remek lenne ez a felső három színből colorblocking stílusban. Miközben kizárólag egyszínű felsőket szoktam hordani, csíkosat sosem, habár másokon nagyon tetszik a csíkos.
Röviden színátmenetes a fonal, és bármit köt belőle az ember zoknin kívül, az foltos hatású lesz. Horgolva pedig kábé olyan, mintha valaki kiöntött volna három-négy festékesdobozt és még össze is kente volna. Pedig gombolyagban, pláne motringban mennyire jól néz ki!
Azt hittem, hogy nyárra tök jó lesz egy pamut felső, csak azt felejtettem el, hogy mire ez a pamutfonal megszárad, eltelik a nyár és még ki is nyúlik a saját súlyától a felső.
Csodás a fonal, a színe is, csak éppen nem passzol a többi ruhámhoz – mert nem az én színem. Akkor meg minek dolgozzak vele 50+ órát, ha úgysem fogom hordani?
Minden jó lenne a fonallal és a még a mennyiség és a szín is stimmel, csak éppen laza sodrású, úgyhogy ideget kapok horogolás meg kötés közben, emiatt inkább lebontom, ami miatt még sokkal jobban szálasodik és a végén tényleg semmire nem alkalmas már a fonal.
Egy másik projekthez túl sokat vettem, a maradék ahhoz túl sok, hogy csak úgy kiszelektáljam, de új projekthez kevés, cserébe annyira speciális, hogy hirtelen kombinálni sem tudom semmivel, ami készleten van.
Neked melyik a legtipikusabb fonalvásárlási hibád? És van olyan, amibe régebben hajlamos voltál beleesni, de azóta már okosabban döntesz?
A legutóbbi posztban említettem Annás Böbe kendő mintáját illetve mutattam az első darabot, amit e leírás alapján készítettem. A Whirl elég kiadós volt ahhoz, hogy egy másodikat is horgoljak, mindkettő kendő gyerekméretű. Persze ez nagyon viszonylagos, én kisnövésű felnőttként is hordok ilyen méretű kendőket sál helyett, tehát úgy, hogy nem takarja a teljes hátamat. Ez a szépség készült tesóm másik kislányának:
És amikor itt tartottam, arra a gondoltam, hogy hát két tesóm van és a másiknak is van lánya, szóval hogy néz már ki, hogy ő nem kap semmit! Így elkezdtem egy harmadik kendőt is, itt már vegyes fonalakat használtam. Egy pamut csipkefonalat, amit anno sok éve, szerintem 2017 körül vettem egy Gyapjúnapon, a megkezdett Whirl gombolyagból egy szakaszt és egy lila pamut-selyem keveréket, amivel ugyan más terveim voltak, de mit tegyünk, ha ide kívánkozott! Ez a lila gombóc lényegesen vastagabb, mint az előző kettő, szóval itt a mintát is kicsit hozzá kellett passzítani a fonalhoz: hárompálcás csoportok helyett mindenütt két pálcából állnak a csoportok. Szóval szigorúan nem megy át Böbe kendőként, de azért abból indultam ki. Amúgy nincs még kész, majd még úgy is mutatom.
Nem mondom, hogy nem dolgoztam máson a legutóbbi poszt óta eltelt időben, de csak ezek igazán látványosak. S mivel nem annyira tudtam kimozdulni a granny minták egyhangúságából, most megint belekezdtem egy 100kreanapos kihívásba. Amikor ezekben benne vagyok, általában megtáltosodom és például befejezek félbehagyott projekteket. Mivel ilyenből is van egy-kettő, nagy várakozással vagyok a következő 100 nap, azaz most már csak 95 felé. Majd mesélek október 5-én, mire jutottam! És nálatok milyen projektek vannak tervben a nyárra?
Nem tétlenkedtem: a múltkori sikeres fonalbevásárlás után kirojtoztam végre az ezüst granny kendőt. Amennyire kompromisszumosnak gondoltam először, hogy más fonalból vannak a rojtok, mint a kendő teste, most annyira tetszik.
Érdekes egyébként ez a rojtnak használt fonal. Van egy tömörre fonott belsőszál, ami ezüstös és kívül moheres szöszös, a szöszök pedig feketék, így lesz sötétszürke a hatása. Katia Air Lux a fonal neve, ha esetleg pont ilyet kerestek. Nekem nagyon tetszett, szerintem fogom még használni más projektekhez is. El tudom képzelni például egyszínű szürke felsőhöz, aminek az ujja egy része ezzel van csíkozva és/ vagy mondjuk a bundjai ebből vannak.
Vicces egyébként, hogy most ilyen granny-korszakomat élem, műben van még egy nagyon szimpla granny háromszögkendő és egy szintén granny mintás íves kendő. Mutatom majd ezeket is, ahogy haladok velük. Kellemes horgolást nektek!
A #100kreanap időközben szinte hagyománnyá vált az Anyahajóblog közösségében. Az a célja, hogy 100 napon keresztül minden nap kicsit, akár csak negyed órát fonalazzanak a résztvevők, még akkor is, ha amúgy ezer más fontos tennivaló is lenne. Ez egyfajta tiszteletadás önmagunknak, hogy mi is érünk annyit, mint az összes többi családtagunk, akiknek első sóhajtására azonnal ugrunk, hogy szolgáljunk és védjünk.
Hogy könnyű legyen megjegyezni és számolni a napokat, idén rögtön január elsején kezdtük az első száz napot. Bevallom, nekem nem volt könnyű, nem is lett 100%-os siker. A január még egész jól ment. Egy pink SBS kendővel kezdtem, majd egy babatakaróval folytattam. A hónap végén viszonylag hirtelen felindulásból rendeltem egy Kromski szövőkeretet, így a februári kreaidőt nagyrészt a szövés töltöte ki. Amikor nem szőttem, akkor pedig az ujjatlan Mesa pulcsimon dolgoztam. A pulcsival valahogy március elején eljutottam odáig, hogy már csak a szálakat kellene elvarrni és meg voltam győződve róla, hogy ezt a hónap során megcsinálom. Azóta is a kanapén parkol ez a projekt. A szövés, egy asztali futó elkészült és elégedett is vagyok vele. Szintén még valamikor az év elején fontam is egy kicsit, egy fonalas barinőtől még régebben kapott szöszből lett fonal.
Márciusra két régebben szőtt kendőm kirojtozását terveztem, de valahogy erre nem vitt rá a lélek. Cserébe viszont elkezdtem két horgolt kendőt, egy csipkésebb-odafigyelősebbet és egy granny mintásat, amiben a fonal viszi el a showt. Közben felvetettem egy mások szövésnekvalót is, amivel viszont nem volt meg annyira a flow, mint az elsővel és idejekorán le is kellett szednem a székről. Ez egyelőre várja, hogy kitaláljam, mi fog vele történni. Majd szentelek neki egy teljes posztot is, ha kicsit múlik a frusztráció. Szintén elkezdtem egy horgolt díszpárnahuzatot is, ennek most már csak a varrógépes rész a híja.
Egy vívmánya még volt a márciusnak: végre ellátogattam a szomszédos városkában lévő fonalboltba, és itt végre vettem fonalat egy parkolópályás projekt befejezésére. Végre van rojtnakvaló ehhez a kendőhöz:
Összességében a befejezetlenség érzése maradt meg erről a 100kreanapról, mert igazán elkészült projekt csak három volt, miközben pedig elég sok időt töltöttem fonalazással. Persze nem csodálkozom, hogy így alakult, az élet egyéb területein is elég zaklatott időszak van mögöttem, ilyenkor nem annyira a szálak elvarrása, inkább a felfejtése meg összekuszálása van porondon. Sajnos ez csak nagyon kis mértékben fogható nálam a Covidra, így nem várhatom, hogy majd az oltás mindent megold.
Amire ebben a három hónapban rájöttem: nagyon kényes az egyensúly a nyomasztóan sok elkezdett projekt és a túl kevés projekt között. Most azért nyomasztanak a befejezésre várók, mert már tényleg csak a legutolsó lépések vannak hátra, amiket nem szeretek csinálni. De kell legalább 3-4 olyan projekt, ami épp “szeretem-fázisban” van. Ha ennél kevesebb van, az sem jó. Kell egy tévézős, vakon horgolható, kell egy odafigyelős és egy szövés, ez a minimum.
A következő hetekre összeírtam a to do listámat:
kirojtozni az ezüst kendőt
a lila csipkés horgolást folytatni
a Mesa szálait elvarrni
a díszpárnához megvarrni a huzatot és ráapplikálni a horgolt előlapot
egy felsőt varrni a lila jersey anyagból (2 éve várja a sorát)
eldönteni, mi lesz az elfuserált szövésből (lehet, hogy párnahuzat) és aszerint befejezni
a türkiz granny kendőt folytatni és kirojtozni
a két szövést kirojtozni, amit még márciusban akartam
egy szoknya upcycling projekt
kitalálni, mi legyen az elfuserált szövés felvetésének maradékából
végre átírni a blog about rovatában, hogy már nem Bécsben élek és kicsit átnézni a Bécs látnivalói posztokat, hogy aktuálisak-e még.
És nálatok hogy alakult a 2021-es első 100kreanap? Mi ment jól, mi vel vagytok elégedettek? És mi halasztódott a következő hónapokra?
