Nem tudom, ti hogy voltatok vele, engem a hőség sokszor visszatartott attól, hogy fonalat vegyek a kezembe a nyáron, így a többi műfajban készültek inkább apróságok, például ez a karkötő. Memóriadrótot használtam és mindenféle tengerészes hangulatú gyöngyöt. Kedvenceim az apró tengeri izék, amelyeket egy nyaklánckészítő szettből mentettem át. Amikor leültem, úgy gondoltam, ajándék lesz, aztán közben nagyon hajlottam rá, hogy mégis megtartsam, aztán pár órás bizonytalankodás után csak elszántam magam, hogy megváljak tőle. Végül is csináltam már ilyesmit korábban is, simán belefér még egy később, jövő nyárra.
A gyöngyhorgolással volt már egy frusztrációval teli kis történetem úgy 8 éve. Könyvből akartam megtanulni, a könyv csodaszép volt, nagyon világosan elmagyarázta a technikát, vigasztalta a kezdő olvasót, hogy az eleje nagyon nehéz, és tényleg alig lehet látni, hogy hova kell bökni, de hogy ez nem baj, mert az eleje úgyis eltűnik. Szóval tényleg szuper könyv, ennek ellenére sírás lett a vége. Sehogy nem haladtam, gőzöm nem volt az egészről, és amúgy is, a kásagyöngy egyszerűen túl pici az én kezemnek, nincs nekem ennyire jól fejlett finommotorikám. De tényleg – nem véletlenül nem horgolok cérnával.
A történet hosszú szünet után most Kisnyalkán folytatódott. Kezdődött azzal, hogy nagyon ismerős volt nekem a résztvevők listájáról a Kokas Éva név. Mivel gimis koromban nagyon sokat táboroztam, aztán meg táboroztattam, így arra gondoltam, hogy biztos egy az 1000+ emberből valamelyik táborból. Aztán az egyik lány mondta, hogy Éva a Gyermekek Házából. Hoppá, megvan! Egy kábé 20 évvel ezelőtti németországi képzésen találkoztunk, ott bandáztunk együtt vele és a többi magyar csoporttaggal. Mennyire valószínűtlen, hogy Nyalkán újra találkozzunk, és mennyire örültem neki, hogy mégis!
Éva fantasztikus gyöngyékszereket készít, úgyhogy nem volt mese, egyszerűen ki KELLETT próbálnom a gyöngyhorgolást. Persze készültem lélekben, hogy feladom, hiszen már egyszer korábban nem ment, miért épp most. Azt hiszem, tényleg kellett az a 8 év, ami azóta eltelt: jóval magabiztosabban forgatom most a horgolótűt. És igen, van különbség a könyv és a személyes tanítás között. Sőt, még a videó és a személyes tanítás között is. Van a gyöngyhorgolásban ugyanis egy mozdulat, amit igen nehéz elmagyarázni. Nekem a magyarázás és mutatás és a saját próbálkozás kijavítása együtt kellett hozzá, hogy elkapjam a mozdulatot. És persze nagyon sok gyakorlás két napon keresztül. És akkor a sokadik bökésnél és sokadik visszafejtésnél azt vettem észre, hogy már nem görcsölök, hanem élvezem és automatizálódott a mozdulat.
Persze mióta hazaértem, még nem mertem nekiállni egy másik gyöngyhorgolós projektnek. Az elkezdéstől picit félek. Meg ez nem az a technika, amit kislámpánál este lehet csinálni, nagyon jó fény kell hozzá, sok idő és stresszmentes környezet. Azaz: Kisnyalka.
Csak egy memóriadrót, egy fogó és egy doboz mindenféle gyöngy őszi színekben. Iskolakezdési stressz levezetésére kétszeresen is alkalmas: egyszer, ha anya fűz, másszor ha a gyerek. Előregondolkodók már az sk karácsonyi ajándékok listájára is felvehetik 😉 Kellemes és kreatív hétvégét Nektek!
2013 a gyereknevelési kihívások éve számomra.Az első feladatom, ami úgy január közepe óta van napirenden, az a Kristófhoz való belassulás. Ő ugyanis nem értékeli a sürgetést, a türelmetlenséget. Persze ez természetes, de az a tempó, ahogyan ő él és amit tőlünk is elvár, elég nehezen összeegyeztethető a mindennapi élet gördülékeny szervezésével és az én személyiségemmel. Hogy csak egy példát mondjak, a vacsora tálalásától számított 40 percen belül mindenki befejezte az evést, neki jó esetben már fogyott két harapás a kenyeréből. Ha pedig sürgetjük, akkor jaj nekünk. Ez most csak annyiban fontos, hogy érthető legyen, miért élünk számomra eddig elképzelhetetlen mértékű testvérféltékenységi hangulatban. Ha ugyanis a családnak ilyen mértékben kell alkalmazkodni az egyik családtaghoz, akkor a másik méltán gondolja, hogy ő itt nem is számít. A féltékenység már odáig fajult, hogy az esti puszikat darabra kell adni, az ölelések időtartamát stopperral mérni, de még ez is hiába van, mert bárkinél kezdem, a másik balhézni fog, hogy miért nem ő az első.A felváltva elsőség sem megoldás, próbáltam.
A másik kihívás, amivel idáig még nem tudtam sokat kezdeni, az a két gyerek két különböző szeretetnyelve. Dóráé ugyanis az ajándékok. Hörcsög módjára gyűjti a tárgyakat és folyton kapni akar valamit. Egy bizonyos fokig bele is megyek ebbe, közben meg állandóan ott a rossz érzés, hogy ő folyton kap valamit, Kristóf meg nem, most ez meg hogy néz ki. Legutóbb például gyöngyöt szeretett volna kapni. Ki is választotta azt, amit már régebben megcsodált – és még sok más dolgot is. Végül kötöttünk egy megállapodást: a drágábbat megveszem neki, az olcsóbbat ő megveszi a zsebpénzéből, ha akarja. Mérföldkő volt ez, hiszen eddig soha nem költötte el a zsebpénzét, csak gyűjtötte. Kertes házra, autóra, tanyára, ahova majd kiköltözünk. Heti egy euró a zsebpénze, ez is csak két hónapja, szóval a gyűjtögetés még tartott volna egy darabig ilyen kaliberű célokkal, még akkor is, ha a fogtündértől is csurran-cseppen néha. Az alkuba belement, aztán pár órával később ott volt a lelki probléma, hogy akkor most milyen kevés zsebpénze maradt. Elbeszélgettünk kicsit, hogy szerintem mennyire jól használta a zsebpénzét, hogy nem csokit vett, amitől úgyis csak elromlik a foga, meg nem valamilyen babát, mert azt úgyis megkaphatja tőlünk valamikor. És hogy szerintem hobbialapanyagra költeni a zsebpénzt a legjobb, mert akkor egyszer örülsz, amikor kiválasztod, egyszer meg amikor hobbizol. Nem győztem meg – természetesen. Egészen addig, amíg elő nem szedtem néhány ékszeralkatrészt, fülbevalóalapot, szerelőpálcákat, fogókat. Készítettünk együtt két pár gyöngyös fülbevalót: egyszerűeket, mert ugye én se értek ehhez a műfajhoz annyira. A végére már ragyogott, pedig ez a legritkább mostanában, és este mondta is, hogy tényleg igazam volt (!!!), jó döntés volt a zsebpénzt alapanyagra költeni és ezután is mindig ilyesmikre gyűjt majd. (A gyereknevelés kivételes pillanatai közül az egyik, felírom, megjegyzem.)
Lassan de biztosan eljutottam végre a címben említett nyaklánchoz. Hogy persze beszippantott minket a gyöngyözés és az ékszerek, nyilván azóta nem az ő zsebpénzéből veszem a különféle kütyüket, hanem a sajátomból. Meg is állapítottam, hogy a horgolás nem is olyan drága hobbi, mint ahogy azt elképzeltem, a gyöngyhöz képest legalábbis nem, de most nem hagyom, hogy ez elvegye a kedvünket. Hogy ellensúlyozzam a Kristófnak szánt extra figyelmet, beiktattuk a gyöngyözést a közös elfoglaltságok közé és ezt egyáltalán nem bánom. Lett például egy anya-lánya nyakláncunk tenger témában: kékek és fehérek meg néhány ezüstszínű izé, hasonló, de mégsem egyforma. Kedves rokonok és barátok, ne lepődjetek meg, ha a gyereknevelési krízis megoldásáig tömegesen fogtok tőlünk ékszereket kapni ajándékba! Színkívánságokat a készlet erejéig elfogadunk.
