Ahogy azt a múltkoriban írtam, tényleg kár, hogy hanyagoltam a WIPszerdát, mert most itt állok ezzel a fonással és semmit nem tudok róla. Rémlik, hogy valamikor a butinette-ről rendeltem egészen elképesztően olcsón barkácsoláshoz való gyapjút világosszürke színben. Ha minden igaz, ez a kész fonalban a sötétebbik szál. Hogy a másik szál pontosan micsoda, arról viszont nem tudok számot adni. Az biztos, hogy maradék, mert a mennyisége tényleg nagyon kevés volt, de hogy miből maradt, fogalmam sincs. A lényeg: a kettő szál harmonizált egymással, így jobb híján összecérnáztam.
Költözés óta egyébként minimálisat fontam eddig, még minimálisabbat, mint amit úgy általában hobbival töltöttem, szóval ez a projekt legalábbis augusztus óta UFO státuszban volt. Szerencsére mire befejeztem, pont találtam még egy eldugott fonnivalót, az ráadásul kicsit izgalmasabb kézzel festett by Vég Anett. Karanténnapokra jól fog ez még jönni.
A szürkécske egyébként nagyon kis falat, 76 méter, de majd kitalálunk neki egy jó kis helyet egy maradékfaló projektben.
Ha kinézek a dolgozószobám ablakán, élénkkék eget látok élesen elkülönülő fehér bodorfelhőkkel, a fa, amelyet a borostyán teljesen benőtt, élénk sötétzöld, az épp rügyező fa ágain világoszöldek a pamacsok, az aranyvesszőbokor pedig vidám sárga. Minden színes és már nagyon hiányzott ez a dőzsölés a szememnek a hosszú tél után. Milyen fura, hogy a még a szürkeségben elkezdett kékes-lilás fonásom akkor igazi színbombának számított, most pedig egészen kis visszafogottnak tűnik! A kék és lila szöszben tejprotein részek is voltak, és az egész picit fátyolossá tette a kész fonalat.
Ilyen volt lánykorában:
Még gondolkozom, hogyan találhatná meg élete értelmét. Az biztos, hogy szőni szeretném, ezért is fontam lace vékonyságúra és ezért nem cérnáztam. Natúr és tűzvörös felvetésekre megyek most a tavasszal, mindkettőbe illene, és mindkettőnek nagyon más hatása lenne. Sejtem, hogy az előre tervezésnek nem sok értelme van, majd meglátjuk, mit hoz az a nap, amikor ott leszek a szövőszék előtt.
Ennek a szösznek egészen kacifántos története van és még nincs is vége. A szivárványszínű szöszt egy Gyapjúnapon vettem. Viszonylag sokáig kerülgettem aztán, mert ahogy szétbontottam, látszott jobban, hogy a legnagyobb rész zöld színű, és valahogy ez lebénította az ötletelésemet, hogy mi lehetne majd a fonalból, ha megfonom. Egyébként szép Benetton-zöld, nincs vele semmi gond, csak más dolog szöszben látni meg aztán hordani. Így aztán pihentettem a dolgot várva az ihletre.
A másik szál nyersfehér, ezt ősszel kaptam Berlinben, ahol egy konferencián voltam szervezőként és a tolmáccsal beszélgetve kiderült, hogy mindketten fonalőrültek vagyunk, csak ő még nálam is régebb óta és sokkal inkább az. Az utolsó napon beállított egy nagy zacskó szösszel, hogy akkor ezt nekem hozta, fonjam meg. Gondolhatjátok, hogy mennyire meg voltam hatva.
El is kezdtem fonni otthon a fehér szöszt, és közben rémesen szenvedtem. A műanyag zacskóban ugyanis annyira feltöltődött az egész, hogy minden fonás után mehetett a rajtam lévő ruha a mosásba és még hetekkel később is fehér szöszök voltak minden ruhámon és a mosógépben is. Az égéspróba alapján valószínű zoknifonalnak való gyapjú volt, tehát tartalmaz műszálat is és az töltődött fel. Ez a kész fonal szempontjából még előny is, de a fonás közben nem volt könnyű bánni vele. A műszáltartalom még egy dologban borította az eredeti tervet. Festeni szerettem volna a kész fonalat, viszont a műszál nem vagy alig festhető, így ez az opció kiesett. Natúr fehér holmit viszont nem nagyon hordok, így jött a képbe a szivárványszösz. Megfontam a szivárvány kékes és lilás részeit, a zöldből és a pirosból csak egész kicsi ment bele. Utána cérnáztam a natúrt a színessel, és láss csodát, a zöldes szakaszok is egészen megtetszettek. Úgyhogy most épp a zöld szakasz maradékát fonom, majd cérnázom a natúrral azt is. Hogy pontosan mi lesz belőle, arról még mindig nincs tervem. A pirosas, narancsos részeket lehet, hogy nemezmadarakká változtatom. Szóval a szépséges szivárványszösz mégsem teljesen úgy végezte, ahogy a nagykönyvben meg van írva, de azért így is tetszik.
Sziasztok! Áprilisban, amikor az elköszönő posztot írtam, nagyjából két opciót tartottam valószínűnek: vagy két hétig se bírom blog nélkül, vagy ha ennél tovább, akkor viszont sose jön meg a kedvem újra hozzá. A két hét észrevétlenül telt el, még a két hónap is. Amikor barátok kérdezgettek, hogy hiányzik-e, általában annyit mondtam, hogy rengeteg időm felszabadult (amit nagyrészt olvasással töltöttem) és hogy legfeljebb az hiányzik, hogy értelmesen dokumentáljam a projektjeimet különös tekintettel a tűméretekre, fonalakkal és mintákkal kapcsolatos tanulságokra és kudarcokra. A bloggerélet pezsgése például egyáltalán nem hiányzott.
Közben pezsgett viszont az életem többi része, a munkában például 41 évem legdurvább éve van mögöttem, és ebben nagyon jót tett, hogy lenyestem pár, túléléshez nem feltétlen szükséges tevékenységet a napirendemből, többek között a blogot és a hozzá kapcsolódó social media idő nagyobb részét. Amikor augusztusban megjelent az egyik könyv, amin dolgoztam (nem horgolós, és az itteni olvasók 99 %-a számára totálisan érdektelen valószínűleg), és amikor este koccintottunk egy finom fröccsel a projekt lezárása örömére a férjemmel, akkor ébredt fel a gondolat, hogy talán mégsem annyira kizárt, hogy valaha még megnyitom a wordpress szerkesztőfelületét. Persze még ízlelgettem egy darabig ezt a gondolatot, elhamarkodni sem akartam, meg azt se, hogy a hirtelen nyakamba esett szabad kapacitást azonnal beletömjem valamibe, ami már nincs is igazából. Aztán nem foglalkoztam az egésszel és hagytam, hogy alakuljon. Szeptember elején aztán megszületett a döntés: újra kezdem. Nem folytatom, hanem újra kezdem.
Mi lesz más, mint régen volt?
Az adatvédelmi mizéria miatt továbbra sem lesz elérhető a hírlevél funkció és a kapcsolatfelvétel.
Egyelőre lassan állok neki az egésznek, nem készítettem tervet és emiatt a rendszeresség is ingadozni fog. Nem ígerem, hogy heti kétszer frissül a blog. Meglátjuk, hogy alakul majd.
Rájöttem arra is, hogy a megírt bejegyzés felrakása ezer social media helyre kifejezetten untat és falja az időt, így ha valaki olvasni szeretné a blogot, az erre ne építsen, hanem egyszerűen könyvjelzőzze az oldalt és nézzen be időnként.
Eddig se üzleti érdeklődésű volt az oldal, ezután sem, de most már annyira nem, hogy fonalteszteléseket sem fogok vállalni. Ami itt látható, azt azért készítem, mert tetszik nekem vagy valakinek ajándékba adom.
Mi lesz hasonló, mint régen volt?
Megmutatom, ha horgoltam, kötöttem, fontam valamit.
Elmesélem, ha a kreativitással kapcsolatos témákról gondolkozom.
Mesélek ételekről, amiket főzök és amelyeknek általában nincs normális nevük.
Ha olvasok valami témarelevánsat vagy látok jó magazinokat, akkor lesznek ajánlók.
Remélem, nem csak múló fellángolás ez a mostani kedv. És mert elkezdeni legalább annyira nehéz, mint befejezni, ezért gyorsan mutatok is egy projektet, ami elég jó híd a tavasz és a szeptember között, ugyanis többhónapos szünetet tartottam ennek a kis miniadag fonalnak a fonása közben.
Ez volt az egyszálas:
Ilyen volt készeresre fonva
És ilyen lett motringolva. Ahogy látszik, a motringolásban is el lehet veszteni a rutint.
A gyapjú gyárilag festett, Müllerben kapható gradient mesegyapjú. Két 5 dekás csomagot vettem, mindegyikben ugyanaz az 5 árnyalat volt. Elvileg, ha ügyes vagyok, akkor lehettek volna az egyes színek majdnem egyforma hosszúak, és akkor öt egyszínű szakasz lett volna, köztük pedig négy rövid finom átmenet. Sajnos nem voltam ennyire ügyes, így már az első színnél megcsúszott a dolog. Mindegy, szép lesz ez így is, csak nem az, amit terveztem. Hamarosan megyek szőni a türkiz felvetésbe, az az egyik ötletem, hogy a maradék világostürkizt összecérnázom világosszürkével, aztán fonok még egyszínű szürkét és szövök vele egy olyan sálat, ami elindul a sötéttürkiztől a világosabbig és átmegy szürkébe. Aztán majd meglátjuk, hogy mennyi ennek a realitása, mert ez a kis gombócka mindössze 74 méter, szóval nagyon sokat kellene ehhez még fonni a szürkéből.
Na jól van, azt hiszem, visszatért a mesélős kedvem, szóval van esély, hogy lesz újabb bejegyzés. Majd nézzetek be időnként!
Ennek a fonalnak története van. Egy gyapjúnapon szokásomhoz híven Vég Anettnél bevásároltam fonnivalóból, meg csináltam pár fotót is csak a hangulat megörökítése kedvéért. Otthon aztán, ahogy nézegettem a képeket, megláttam Anett standjánál egy csodás szöszt, kék-piros-fehér, valódi tengerészhangulat. Hogy nem vettem észre ezt ott helyben, amikor ez annyira az én színem? Végül megbeszéltem Anettel, hogy félreteszi nekem legközelebbi találkozásunkig, így mégis hozzám került a kicsike. (Köszi, Anett!)
A megfonás már nem ment ilyen gyorsan, volt előtte pár dolog a to do listán, végül pedig amikor sorra került volna, valahogy nagyon nem voltam fonós passzban. Az elején rettentően szenvedtem ezzel a gyapjúval, rossz volt a rokka beállítása, de nem tudtam rájönni, hogy mi a baj, valahogy nem jött össze a kívánt vastagság, hol szakadt, hol túl vastag lett a szál. Félbehagytam, aztán jött a karácsony, a rokka a fenyőfa mögé szorult, január közepéig nem fértem hozzá. Aztán még mindig kerültem, nem akartam több kudarcélményt. Végül februárban jött az áttörés, hirtelen elhatározásból nekiültem és csodák csodája, minden gond nélkül megfonódott a kezeim között ugyanaz a szösz, amivel előtte szenvedés volt dolgozni. Csakhogy ennyi idő pont elég volt arra, hogy elkeverjem, hogy melyik részét szántam a gyapjúnak az első és melyiket a második szálhoz, ebből pedig az lett, hogy az egyik spulnin sokkal hosszabb szál volt, mint a másikon. A cérnázáskor azt vettem észre, hogy még az egyik félig tele van, amikor a másik teljesen lefogyott. Szerencsére volt még otthon szintén Anettől egy szivárványos szösz, abból kioperáltam a piros és a kék-lila részeket és abból fontam másik szálat. Ez is két lépésben történt, a szemmértékem teljesen elhagyott ennél a projektnél. Mindegy, a lényeg, hogy elkészült két motring fonal, az egyik klasszikus tengerészszínű, a kisebb másik pedig pici lilát is tartalmaz. Ha akarom, együtt is fel lehet használni, de ha mégsem, akkor a lilás rész egy másik, már meglévő sk fonalhoz is megy. Szóval ebből még akármi is lehet.
Soha nem forszíroztam különösebben, hogy a gyerekek folytassák a fonalazás hagyományát, túl élénken él még az emlékeimben, mennyire nem érdekelt korábban engem se a kézimunka, hiába láttam, hogy mindkét nagymamám minden szabadidejében ilyesmivel foglalkozik. De valahogy K. első pillanattól érdeklődik a fonás iránt, szerintem azért is, mert érdekli, hogy működik a szerkentyű. Egyébként simán lehet, hogy ő ezt már jobban átlátta nálam, én varázseszközként tekintek a rokkára, amely ha bármiben rendellenesen működne, akkor szakembert hívnék hozzá, annyira nem értem, mi milyen szíjon át hova vívődik át és merre forog miért. Szóval K. próbálkozott már egy-két alkalommal a fonással, bár az látszott, hogy nagyon nehéz ez neki, túl sok dologra kell egyszerre figyelni. Tudtam én, hogy kell otthon valahol lenni egy adag előfonalnak, amivel remekül tudna gyakorolni, de nem tudtam, hol. Szerencsére múlt héten kezembe akadt és a hétvégén rögtön ki is próbálhatta ezzel a fonást. Valódi sikerélményt adott neki, tényleg használható fonalat font.
Nekem meg volt még három egymással rokon színben némi maradék egyágú fonalam a legutóbbi fonásokból, így a fehér vastag előfonalból font szálat összecérnáztam ezekkel a kékes-zöldes-füstszínű maradékokkal. Nem sok, kb 65 méter, de egy megfelelő egyszínű fonallal kombinálva kijön belőle egy sapka K-nak. Mennyire menő lesz majd, jövő télen olyan sapit hord majd, amihez részben ő fonta a fonalat!
Az ember ne becsülje alá a fonás szerepét a fogyókúrában.
Karácsonyra megkaptam a rég vágyott jumbó orsót. Akkor még nem tudtam, hogy egy szobabiciklit is, 2in1. A jumbó orsó gyárilag arra jó, hogy a két normál méretű orsóra megfont egyszálas fonalat úgy lehet összecérnázni, hogy közben nem kell elvágni a fonalat. A normál orsóra kb. öt deka fér, a jumbóra meg tíz. Ez például azért fontos, mert amikor a fonal megkötésére kerül sor, akkor kevesebbet kell csomózni, és ugye minden csomó, amit elkerül az ember egy stressz megtakarítása. Ahol nincs csomó, ott nem bomolhat fel váratlanul a kötött kelme. Ennyit tudtam és ennyi előnyt vártam a jumbó orsótól, nem többet. Időközben azonban kiderült, hogy a jumbó orsó felér egy fitnesszbérlettel vagy otthoni szobabiciklivel. A normál orsónál a pedálok hajtása nem nehéz, érzi ugyan az ember, ezért is mondják, hogy jobb a kétpedálos rokka, mint az egypedálos, mert így egyenletes a terhelés a két oldalon. Egyenletesen kicsi. Ahogy viszont a jumbó orsó fele megtelik, azaz ahogy elhagyjuk a bűvös ötdekás tartományt, kezdődik a hegymenet. Először csak kicsit megerőltető, aztán egyre inkább. Aztán le kell szállni és tolni egy kicsit. Ja, tolással a rokkánál nem sokra megyünk, szóval inkább szünetet tartunk – ahogy a tíz dekához közeledünk, egyre gyakrabban. Nem gond, mert amúgy is kicsit erősíteni akartunk alvázra, mire beköszönt a tavasz, természetesen nem holmi szépségideálok hatására, hanem mert mennyivel gyorsabb S-es méretben megkötni egy szoknyát, mint M-ben, és szoknyát idén mindenképp szeretnék kötni.
Végre elkészül a fonal, már csak fel kell gombolyítani motringba. Vegyünk hát két széket és tekerjük a támlák köré a fonalat. Eközben legyen a testsúly az egyik lábon, a másikra csak lazán álljunk, előre-hátra hintázó mozgást végzünk a következő fél órában. Felsőtestünkkel lazán előrehajolunk, eközben a hát lehetőleg maradjon egyenes, jobb kezünkbe fogjuk az orsót (jumbó, tehát alig fér), bal kezünkkel pedig a szálat vezetve végezzünk olyan mozdulatot, mintha egy hatalmas üstben kevernénk a szilvalekvárt. Ezt a mozdulatot végezzük el 151-szer, ezzel fel is tekertünk az összes fonalat, mind a 263 métert.
Aztán kezdjük el sajnálni, hogy nem dolgozhatunk tovább ezekkel az őrülten jó színekkel, aztán jusson eszünkbe, hogy dehogynem, mintha a nemezelő cuccok között lenne hasonló mesegyapjú, ássuk elő gyorsan és kezdjünk el egy újabb adagot fonni. Az ember ne becsülje alá a fonás szerepét a fogyókúrában.
Lilul a fonalas környezetem, lila gyapjú fonódik a rokkán
és lilákat meg olivazöldeket válogattam össze egy hexagonos projekthez
A fonásról annyit, hogy rém kíváncsi leszek a végeredményre, ugyanis ha minden jól megy, akkor sikerül egy második szálat is ilyen világostól a sötétig terjedőre fonni és akkor a cérnázásban is megmarad az átmenet. Ha pedig nem, akkor fogalmam sincs, pont ezért vagyok kíváncsi, mert valahogy az a papírforma nálam, hogy a dolgok nem terv szerint alakulnak.
A hexagonos projekt még tényleg nagyon kezdeti szakaszban van, valószínű csak a karácsonyi szabi alatt fogok benne érdemlegesen haladni. Erről jut eszembe, hogy a hexagonos terítős videó nem felejtődött el, csak az első videó hibáiból tanulva szeretnék egy jobb minőségűt csinálni és hát itt akadt meg a fogaskerék. Dolgozunk rajta, maradjunk annyiban.
Jó munkát nektek is, bármin is dolgoztok – és ha szeretnétek megosztani, akkor ebben a zárt csoportban megtehetitek. Elég jó és inspiratív a hangulat, csak mondom.
Az Anyahajóblog FB-csoportjában ma 95 napja kezdődött el egy játék, a #100kreanap. A cél az volt, hogy száz napon keresztül minden nap szánjunk időt valamelyik kreatív hobbinkra: horgolásra, kötésre, fonásra, rajzolásra, főzésre és posztoljunk erről képet is. Nem voltam túl szigorú, az is játszhatott, aki csak később kapcsolódott be és ha nem sikerült minden nap posztolni a fotót, az sem volt ok a diszkvalifikációra. Remek csapat jött össze, és a hobbik sora kibővült a hímzéssel és szövéssel is. Voltak, akik hihetetlen nagy projekteket is elkészítettek ezalatt az idő alatt, míg mondjuk én tényleg annak is örültem, ha minden nap sikerült valamicske hobbizás. Bevallom, volt azért néhány nap, ami kimaradt, viszont szerencsére nem annyi, mint amennyit előre jósoltam magamnak ismerve zaklatott és utazásokkal tarkított életemet.
A játék végére ígértem a résztvevőknek ajándéksorsolást is, és viszonylag hamar ki is találtam, hogy egy ilyen csapat számára a legjobb az sk fonású fonal lesz. A gyapjat Anett festette, és a színe pont megfelelő egy téli projekthez, olyan, mint a kandallótűz. Ha én nyerném, szerintem Cameot kötnék belőle, az alapszín sötétszürke lenne, és ezzel a naranccsal csíkoznám.
Mutatom azt is, milyen volt a single szál: ez se rossz, de a cérnázás valahogy elsimítja a kontrasztokat és egyenletesebbé teszi az egészet. Nagyon kíváncsi leszek, hogy fog kinézni megkötve.
A csoportban egyébként új játékot is kezdtünk most közkívánatra, mert rájöttünk, hogy majdnem mindenkinek van otthon pár tucat befejezésre váró projektje. Így ha szeretnétek csatlakozni a befejezősbulihoz, akkor szeretettel látunk titeket ebbe a nagyon barátságos és családias csoportban.
A PIF játékra elkészült legújabb ajándék ez a kb 12 dekányi sk fonott gyapjú. A szösz maga nagyon sárga volt, ahhoz képest a kész fonalban határozottan szembetűnően sok halványzöld van, ezen egész fonás alatt csodálkoztam. Emiatt szeretem annyira a fonást, mert a színek annyiféleképp keveredhetnek és annyi árnyalat kijöhet, amire nem is számítottam. Biztos van, aki ezt a tudományt olyan fokon műveli, hogy befolyásolni is képes a végeredményt, én csak veszem a véletlen kezéből úgy, ahogy adja és egyszerűen örülök neki.
A másik dolog, amit nem tudok fonás közben igazán kontrollálni, az a vastagság. Egy ideig azt gondoltam, hogy ahogy egyre gyakorlottabb leszek, egyre vékonyabban fonok. De ez a teória itt megdőlt, mert ez az adag megint vastagabbra sikerült. Szerintem anyagfüggő – azaz attól függ, mennyire hosszúak a szálai a gyapjúnak. Szerintem ez rövidebb és finomabb szálú volt, ezért óvatosságból egyszerűen vastagabbra fonta magát, mert a vékony szakadós lett volna.
Ennél a projektnél végleg eldöntöttem, hogy továbbfejlesztem a fonós hardveremet, és veszek egy jumbo orsót. A mostani orsóim ugyanis mind 5 dekát képesek felvenni, így a 12 deka három motring lett – két nagy és egy kicsi. Sokkal elegánsabb lenne, meg a kötés szempontjából is szerencsésebb, ha 10 deka egyben maradhatna egy orsón. (Majd karácsonykor kiderül, hogy ki olvassa a családból a blogom :D)
P.S.: Természetesen a fényes vékony fonaldarabkák csak rögzítésre szolgálnak, nem részei a projektnek. Viszont ha már mellékszerepben beslisszolt a képre a Catania fonal is, akkor mondom, hogy az október 15. utáni héten kezdem majd a hexagon terítő közös horgolást, úgyhogy addig tárazzatok be 4-5-féle Catania vagy egyéb pamutfonalból egy-egy gombolyagot. Maradékok is jöhetnek. Egészen szokatlan módon videótutorial-lal készülök, és örülnék, ha velem tartanátok.
