Szó szerint vettem Annás kicsi kendőjének nevét és valóban kicsi kendőt horgoltam, gyerekméretűt. A mini gombócka Malabrigo Lace minimum 3 éve várt már jobb sorsára nálam, és csak nem tudtam megtalálni a megfelelő projektet hozzá. Ez a fonal olyan kedvelt kötős körökben, hogy már-már ufónak érzem magam, amiért nekem egyszerűen nem sikerült megszeretnem. Túl könnyű, túlontúl kicsúszik a kezem közül – csak átvitt értelemben, mert amúgy szerintem kifejezetten szöszölős – túlontúl súlytalan, ami belőle készül, mintha nem is lenne rajtam. A színe viszont telitalálat.
A Kicsi kendő mintáját követtem nagyjából, kivéve ott, ahol elrontottam. Így nem lett teljesen háromszög alakú, de Do annyira lelkes tőle így is, hogy most akkor emiatt nem megyek falnak és nem is bontom vissza. Horgoltam, amíg idegem volt hozzá, aztán abbahagytam, az a kevés, ami még maradt, megy a pöttyös takaróba. Én meg felírtam magamnak kéménybe korommal, hogy lace fonal soha többet, nem vagyok én tavitündér, se nem szitakötő, nálam a fonal minimum a 3-as tűnél kezdődik, ami azalatt van, az cérna.
Léteznek meglátni és megszeretni fonalak és minták, és ez a kendő példa arra, hogy mindkettő akár egyszerre is teljesülhet. A türkiz Malabrigo Baby Lace, gyakorlatilag nincs súlya, egy teniszlabdányi gombócka 400 méter. A türkiz amúgy egy nehéz szín, annyiféle lehet és ez itt a tökéletes kék-zöld keverési arány, nem csoda, hogy képtelen voltam otthagyni a boltban. Citront akartam kötni belőle, de ahhoz nekem túl vékonynak bizonyult. Aztán egy másik horgolt mintát próbáltam ki, az sem tetszett. De most megtaláltam az igazán jó mintát is, Annás Kicsi kendőjét. Pont kijön egy gombócból, érvényesül vele az enyhe színátmenet, ráadásul csukott szemmel is lehet horgolni, mégse erhp – mit kívánhat még a horgolószív?
Mindamellett tudom, hogy márciusra ez a kendő és az összes többi megkezdett dolog háttérbe fog szorulni, mivel tesztelem a Lily Magnoliát, azaz minden szabadidőmben ezt a kendőt fogom majd kötni amíg csak be nem fejezem. S ahogy a tempómat ismerem, bizonyosan kitart a hónap végéig. Ma kezdem, nagyon izgulok! Jövő héten már mutatom is, aztán majd azt követő héten és az azt követőn is, aztán ha igaz, már a kész kendővel jövök.
Februárban egyébként a sok UFO-gyilkos tervemet nem sikerült megvalósítanom, annyira beszippantott a Cameo, amit viszont tegnap fejeztem be. Hiába, nem minden tervezhető és legalább a hobbiban nem árt egy kis szabadság.
Itt volt már az ideje, hogy átnézzem a fonalaskosaram – ami nevével ellentétben nem fonaltárolásra való, hanem félholt horgolások és kötések temetője. Itt van például ez a kékség. Malabrigo Lace, finom, színe tökéletes, mégis. A Citronhoz vettem, de be kellett látnom, hogy ehhez a vékonysághoz kötésben még nem nőttem föl, így kerestem hozzá horgolós projektet. Pont erre a fajtára van szükség az Ephesus Cowl-hoz (Kristin Omdahl mintája), tehát belevágtam. Az egy dolog, hogy ízületgyilkos ez a sok virágocska ilyen vékony fonalból. De valahogy nem tetszett az sem, ami lett belőle. Hideg időre túl semmiség, meleg időre túl gyapjús-télies. Súlyra pehelykönnyű, mégse nyári darab. Nem éreztem, hogy a technikai érdekességen kívül érdemes lenne tovább kínoznom magam ezzel a modellel. A lebontásnak ez a fonal is makacsul ellenáll, nagy kínszenvedéssel sikerült valamennyit még megmentenem a fonalból, de egy ponton túl nem ment. Most azon gondolkozom, hogy valami pólót fel lehetne-e dobni egy horgolt szegéllyel vagy valami más módon hasznosítható-e. A gombóc többi része pedig egyelőre keresi élete értelmét.
Ez a kezdődő SBS nem a fonalaskosár, hanem a bőrönd alján volt: Berlinben vettem a fonalat, amikor a magammal vitt projektet kivégeztem és amúgy is rossz napom volt. Akkor meg már inkább fonalat venni, mint csokit, nem igaz? Katia Darling – erről a fajtáról már sokat hallottam, de most láttam először és a színválaszték tényleg nagyon kedvemre való. Összetétele kb. fele-fele gyapjú és műszál. Ilyet még sosem használtam kendőhöz, úgyhogy kíváncsian várom, mennyire tolerálja a bőröm.
És hogy mi minden volt még a fonalaskosár alján? Legyen elég annyi, hogy rémes volt a szembesülés. Még gondolkozom a zombik sorsán. És ti mivel kötitek le magatokat mostanában?
Tegnap egy virtuális beszélgetésben Varga Gabi fogalmazta meg azt, amit én eddig mindig csak úgy kontúrok nélkül éreztem: vannak azok a holmik, amelyek jól mutatnak fényképen, azok, amelyeket szeretünk horgolni/kötni és azok, amelyeket aztán sokat hordunk. Sajnos a három erény nem mindig esik egybe. Így például egy időben szinte kizárólag lilás színű fonalaim voltak itthon, legtöbbje olyan árnyalatú volt, hogy ha hordanám, zombinak néznék ki benne. Akkoriban még úgy vásároltam fonalat, hogy csak azt néztem, tetszik-e a színe. És persze nem minden szín, ami tetszik, áll jól. A helyzet azóta is változatlan, jobban szeretem horgolni az élénk színeket, mint a tompábbakat, miközben pontosan tudom, hogy épp a tompább árnyalatok állnak jól minden színben. Szerencsére x darab olyan holmi meghorgolása, amelyet aztán soha vagy alig hordtam és aztán elajándékoztam más színtípusú barátnőimnek, megtanítottak arra, hogy bölcsebben válasszak fonalat. Most már ritkán gyengülök el pusztán azért, mert látok egy fantasztikus élénk narancssárgát vagy kékeslilát. (Pedig!) A fonalakban igyekszem az elkészült ruhadarabot látni, ha már egyszer a készen kapható pulcsi árának többszörösét és minimum 30 munkaórát invesztálok egy nagyobb horgolós projektbe.
Így lett az is, hogy ebből a nem túl látványos, barnás-szürkés-sötétkékes-fekete fonalból készült bolerót tavaly nagyon sokat hordtam és most, hogy eszembe jutott, hogy létezik, biztos idén is sokat lesz rajtam. Hozzáteszem, horgolni nem szerettem se a bolerót, se ezt a kendőt – ezek a színek valahogy nem termelnek bennem örömhormonokat. De a praktikum mindenek fölött.
A boleró után még maradt majdnem egy teljes 10 dekás gombolyag fonal, s miután nagyjából nem volt már mit horgolnom (igen, nagyon jól haladok a fonalfalással!), ráfanyalodtam erre, szomorú színek ide vagy oda. A mennyiség miatt adott volt, hogy egy kisebb kendő lehet belőle, és ismét az SBS mintáját választottam. SBS-t horgolni már egy ideje nagyon nem cool, vége van a divathullámnak. Mégis, akárhány kendőmintát végignézek, nem találok olyat, ami színátmenetes fonalból jobban tetszene. Ráadásul fejből is megy, tehát kiválóan alkalmas filmnézés közben, vonaton, hullafáradtan és egyéb hétköznapi szituációkban való terápiás horgolásra.
Azért most ennyi fekete és szürke horgolás után (nem is mind került fel a blogba egyelőre) most már nagyon vágyom színekre, így tegnap elkezdtem a “Circle top”-ot a 2012-es Designer Knitting horgolós különszámából. Persze készleten lévő fonalakból, öt szín helyett négyből (Drops Safran kétféle sárga, fukszia és lila), tehát a színösszeállításban változtatnom kell, de még így is nagyon tarka lesz. Minden sora élvezet, s csak remélem, hogy ennek ellenére hordani is fogom.
Hogyhogy nincs kék kendőm – tettem fel a kérdést úgy ősz táján, majd elmentem az egyik kedvenc fonalboltomba és 20 deka Lana Grossa Merino zoknifonallal tértem haza. Ahogy lenni szokott, a lelkes kezdés hosszas semmi követte, így majdnem az egész kendőt idén horgoltam meg. Azt hiszem, azért haladt annyira lassan, mert bár szeretem az SBS mintáját nézni, de horgolni már egyre unalmasabb. Legutóbb Zsukkán láttam egy másik remek kendőt, és megfogadtam, hogy ha egyáltalán kell még nekem kendő, akkor olyan lesz.
Na de addig is összefoglalom a 4 nagyon különböző SBS-sel szerzett tapasztalataim: – Az elsőt saját festésű tolnai fonalból készítettem, ha jól emlékszem, 4-es tűvel. A színe miatt nagyon szeretem, de utólag sajnálom, hogy nem nagyobb tűvel álltam neki. Ha újra kezdeném, 6-ossal horgolnám, hogy szellősebb legyen. Így annyira kötött, hogy a blokkolással sem nőtt jelentősen a mérete. – A második Zauberballból készült a vastagabb fajtából és 4,5-ös tűt használtam hozzá. A fonal-tű arány itt volt a legjobb. Kb. 15 dekából akkora kendő lett, hogy végül nem is blokkoltam, mert ha tovább nő, akkor már használhatatlan. Hogy hamarabb kellett volna gondolkodnom és már 10 deka után befejezni és blokkolni? Na igen, utólag könnyű okosnak lenni. Akárhogy is, ez a kedvenc SBS-em: a szín, a vastagság, a könnyűség, a hajlékonyság, egész egyszerűen minden optimális. A Zauberball egész egyszerűen a tökéletes fonal ehhez a mintához és az 1001 fonalnál most akciós. (Nem, nem fizetett hirdetés, csak saját szorgalomból ajánlom.) – A harmadik kendőm egész más lett, chunky vastagságú fonalból 7-es tűvel, ha jól emlékszem. Ezt leginkább sálként hordtam, mert nem lett túl nagy. Gyorsan haladt, tehát ha mondjuk valaki villámajándékot szeretne készíteni, akkor ez egy lehetőség: látványos és mégis megvan egy hétvége vagy egy-két este alatt. Nyilván se nem könnyű, se nem kecses – de ezt nem is vártuk tőle. – A negyedik, ez a mostani a Zauberball-tól egy leheletnyivel vastagabb, szintén 4,5-es tűvel horgoltam és ezt végre félig blokkoltam. A fonal Lana Grossa Merino. Blokkolás előtti állapotához képest duplájára nőtt a méret – nem viccelek. Annyira, hogy nem is igazi blokkolást csináltam, mert egyszerűen nem volt akkora helyem, hogy szépen kitűzögessem a széleket. Ez persze kár, mert extra olyan szélcsipkét találtam ki hozzá, ami jól mutatott volna, ha kijönnek a cakkok. Ez is kellemes viselet – már teszteltem párszor ezen a héten – és elég hajlékony is, de egy egész picit vastagabb, mint az ideális Zauberballos SBS. Mondjuk 5 alá lenne az iskolában.
Az elmúlt napokban egy ingyenes anyagon dolgoztam. Piackutatásom során kiderítettem, hogy várhatóan sokatokat fogja érdekelni. 🙂 Íme tehát a lépésről-lépésre leírás, amelyet a szerző gondosan ellenőrzött:
1. Nézzük át ruhásszekrényünket! Állapítsuk meg, hogy nincs egy rongyunk. Vagy van, de a kedvenc kardigánjainkat már annyit hordtuk (és hála a gyerek könyöközési szokásainak a bal karok passzéja annyira kinyúlt), hogy irodába nem szalonképesek többé. Legyen annyi önismeretünk, hogy tudjuk, ha nem visszük el charitybe, akkor annak ellenére tovább fogjuk hordani az irodában is, hogy csak magunkat blamáljuk. 2. Tehát minden gyanús kardigánt – és ha már itt vagyunk, pár más cuccot is – tegyünk szépen zacskókba és sétáljunk el vele a sarki ruhakonténerig vagy a legközelebbi gyűjtőpontig.
Ha eddig a pontig elértünk, akkor már tettünk egy nagy jót magunknak (selejtezés-helyfelszabadítás), és ha még látszólag nincs is szó fonalakról, ez a pár lépés is fontos része önmeggyőző és lelkiismerettisztító akciónknak.
3. Vessünk egy pillantást a tükörbe, és ismételjük át, milyen színek állnak jól nekünk. Ha még nem vagyunk ezzel tisztába, akkor a nagy fonalvásárlás előtt érdemes ezt tisztázni. Nekem pl. megváltoztatta az életemet az Találd meg a színeidet! című könyv. 4. Vessünk egy pillantást egy aktuális nőcis magazinba, vagy ha ehhez még az újságosnál sincs idegünk (amit nem csodálok), akkor nézzünk be ide és játsszunk kicsit az őszi divatszínekkel. 5. Állapítsuk meg, hogy van-e átfedés a saját alapszíneink és az idei ősz színei között. Ha igen, akkor könnyű dolgunk lesz a fonalvásárlásnál, ha nem, akkor pedig nincs is más módunk a kidobott kardik pótlására, mint a fonalvásárlás és saját kezű elkészítés. (ugye! Ne bízzunk semmit a véletlenre.) 6. Nevezzünk meg három lehetséges színt, amilyen színű kardigánra szükségünk lehet. Ha ebből kettőt meg tudunk venni, már jók vagyunk – ha amúgy stimmel a ruhatárunk, akkor két kardigán elég egy szezonra. (Na jó, ez mondjuk rám igaz, nem biztos, hogy másra is.) 7. Sminkeljünk és induljunk el kardigánmustrára! (A smink akkor is fontos, ha máskor hajlamos vagy elhanyagolni. Fogunk ugyanis olyan boltba menni, ahol muszáj jó benyomst kelteni.) Erre a célra én három órát szántam egy kellő üzletsűrűségű környéken. (Vigyázat, ekkor még kerüljük a fonalboltokat, ha lelkiismeret-furdalás nélkül akarunk vásárolni!) 8. Vegyük elő felelősségteljes családanya üzemmódú agyunkat, gondoljunk arra, hogy a gyerek (nem a fiú!) havonta rúg szét egy pár cipőt, majd menjünk be az alacsonyabb árfekvésű boltokba. 9. A kínálat átfutása után állapítsuk meg, hogy a kardigánok egyik felét 20 év és 34-es méret alatti, a másik felét 50 év és 42-es méret feletti nőknek tervezték. 10. A másik alacsonyabb árkategóriás boltba is kukkantsunk be, de csak azért, hogy lássuk, ez annyira nem a mi világunk már vagy másfél éve, hogy nincs értelme időt pazarolni.
11. Itt vegyünk egy nagy levegőt! Mondjuk szépen háromszor egymás után, hogy ALEGSZEBBKORBANLÉVŐNŐVAGYOK és EGYSZÉPKARDIGÁNTJÓLKITUDOKHASZNÁLNIEGÉSZJÖVÖNYÁRIG. (szerk.megj.: ha a jövő nyár is ilyen lesz, mint az idei, akkor még július, augusztusban is, hehe.) Majd elfelejtve a gyerek cipőelhasználási szokásait, forduljunk be egy érett, jól kereső nőknek vagy jól kereső pasival rendelkező nőknek kitalált üzletbe. Én most e célra a Peek&Cloppenburg-ot választottam, majd kommentben ki lehet egészíteni, hogy Mo-on mi van ilyen jellegű – akkoriban még nem tudtam, milyen fontos ilyen üzletekbe járni fonalvásárlás előtt. 12. Nézegessünk, próbálgassunk kardigánokat a célzott színekben! Adjunk időt bőven magunknak, ne hagyjuk magunkat befolyásolni holmi eladók képzelt tekintetétől. Az árcédula nézése ebben a fázisban szigorúan tilos! Nézzük, mi áll jól, mi kombinálható a meglévő ruháinkkal. Ha szoktunk ilyesmire gondolni, akkor nézzük meg az ápolási útmutatót is: lesz-e idegünk megfelelően mosni, gondozni a darabot. Válasszuk ki a két kedvencet! Persze csak olyat, ami csont nélkül, színre, méretben, stílusban passzol. Egy igazán jó üzletben valószínű lesz ilyen – nekem például kettő is lett. 13. Tadadadam! Most lehet ránézni az árcimkére! Ez a pont talán a leginkább egyénileg változó, nálam mindenesetre egy 69,90 EUR és egy 119,90 EUR fogyasztói árú kardigán volt az, ami megfelelt az összes kritériumnak. 14. Ne vessük el azonnal, hogy megvesszük! Gondoljunk például arra a Salamander szandálra, amit még a szocializmus idején édesanyánk vásárolt magának (óriási luxus volt), és ami még hat év múlva is gyönyörű volt. Ugye, van amikor megéri az árát a drágább holmi. Gondoljunk arra, mennyi minden másra is elfolyik pénz, például havi egy szétrugott cipő és szezononkét két szétrúgott csizma csupán egyetlen gyereknek. Mi pedig egy kardigánt akár évekig tudunk hordani. 15. Ha a rábeszélési hadművelet mégsem sikeres – mint esetemben – vagy ha eleve a fonalvásárlás volt a cél, akkor most törjünk ki (magunkban, szép csendben) örömkiáltásokban! 16. Induljunk el lazán kedvenc fonalboltunkba (ha előrelátóak voltunk, akkor már ott a táskánkban a két kinézett fonalas projekt leírása), hogy ott aztán mindkét darabra elegendő fonalat vegyünk – szépet, különlegeset. Kevesebbért, mint amennyibe csupán egyetlen (az olcsóbb) kardigán került volna.
Hogy az elmélet mellé egy kis gyakorlatot is írjak: a képen szereplő fonal kid mohair, merinó gyapjú és selyem keveréke (Baby Seta, Lana Grossa), csudaszép rozsdavörös, és egy Doris Chan kendő készül belőle, ez a címlapmodell. A másik választott pedig egy sötétszürke baby alpakka (Inca, Lana Grossa), abból pedig egy ujjatlan kardi lesz, szintén Doris Chan. Szerintem megérte ez a kis háromórás bevezető komédia 😀
Átmentei alkotói válság után újra itt vagyok. Azaz még nem tisztáztam, hogy melyik volt előbb, az alkotói válság vagy az általános. Hogy azért untam a fonalazást az utóbbi időben, mert halálosan fáradt voltam, vagy azért voltam halálosan fáradt, mert hanyagoltam a fonalas feltöltődést. Mindegy is – lényeg, hogy a fonalas holtpontnak vége. A másiknak, a fáradtságnak és fásultságnak még nem, de mit is várunk, ha júliusban egy hete túradzsekiben kell járni, állandóan esik és/vagy szélvihar van és átlagos napi alvással töltött időm hat óra körül van. A fény az alagút végén mégis látható, szerdától szabin vagyok, akár esik, akár fúj. Hogy ne kelljen tanácstalanul állnom a fonalaspolcom előtt, össze is gyűjtöttem a folyamatban lévő projektjeimet. A rózsaszíneket. Van még más színű is, de ne legyünk telhetetlenek – ha ezzel végzek a szabi alatt, már elégedett leszek, és ha csak a felével, már akkor is.
Itt van rögtön ez a pár kör a négyzetben horgolt folt. Tesómék kérték úgy nagyjából ezer éve, hogy horgojak nekik egy asztalterítőt lila színekből, hogy menjen a sötétlila függönyhöz. Akkor visszakérdeztem, hogy ne inkább varrjam-e, merthogy az gyorsabb, de azóta már annyi idő eltelt, hogy úgyis mindegy alapon mégis a horgolásnak ugrottam neki. Lilák, törtfehér, mályva, pink, bordó és szürke fonalakat használtam eddig. Hogy ilyenkre gondoltak-e, az még majd kiderül. Egy este max hatot sikerül abszolválnom, szóval biztos kell még vagy két hét, hogy kész legyen.
A leírást, amely itt található, kicsit módosítottam: az utolsó sorban a pálcacsoportok között csak egy lsz van, a sarkokban viszont három. Így ugyan egy kicsit kisebb a végső négyzet, de szerintem négyzetebb. Persze sok múlik azon, ki milyen szorosan horgol, ki kell próbálni.
Aztán itt egy egyszerű darab: Do-nak szerettem volna egy pulcsit, olyat, ami praktikus, nincsenek rajta lyukak, amibe játék közben bele lehet akadni. A fonal csodálatos, Pandora66-tól vettem a dawandán. Mondjuk meg kellett érte dolgozni, mert nem gombolyagban, hanem csak úgy összecsavarva kaptam meg. Az első tízdekának még mindig ott van egy része összegabalyodva, mert egy idő után feladtam. Aztán írtam neki, hogy avasson be, mit csinálok rosszul, hogy kell ezt szakszerűen. Persze semmi ördöngösség, a második adag már elég gyorsan ment, miután már tudtam a technikát. De a lényeg: a szín csodás, a vastagság ideális (zoknifonal), olyan puha, mint belefeküdni a mesebeli felhőbe. Ahhoz, hogy a pulcsi kész legyen, még minimum 20 óra munka hiányzik, ha nem 30. (Látom már, hogy nem lesz ebből a nyaralás alatt befejezés.)
Csak hogy legyen valami váratlan is, elmondom, hogy ismét nekiugrottam a csipkekötés megtanulásának. Hosszú út lesz, de megéri. Úgy kezdődött, hogy baromira elkezdtem magam sajnálni, hogy nincsenek itt barátaim (vagy mondjuk pontosabban NH-nééken kívül nincs, akit csak úgy spontán felhívhatnék, hogy helló, igyunk meg egy bambit.) És akkor összekaptam magam, és azt mondtam, hogy nyilván nem is lesznek, ha nem mozdítom el a popsimat a kanapéról. És akkor elmentem a Laufmasche szokásos pénteki kötős bulijára, találkoztam Ama-val, aki egyébként Anna, és aki úgy öt projektet kötött párhuzamosan azalatt az egy óra alatt, szóval rögtön tudtam, hogy rokonlélek. És kedvet kaptam tőle a kötésre. Mondjuk az is segített, hogy a boltban csodás fonalak voltak, persze csodás árakon. És amilyen fonaligényes a horgolás, ha mondjuk egy stólányi fonalat vennék onnan, akkor akár öltözködjek a Gucciból vagy mittudomén, más hasonló dizájnercuccokból, mert kábé az se drágább. Mennyivel más egy kötött stóla, harmadannyi fonal szükséges hozzá és mennyivel jobban érvényesül az a harmadannyi! Szóval fel van adva a feladat, egyelőre keresem a megoldást olyan rejtélyekre, hogy például hogy lesz nyolc sor leforgása alatt húsz szemből huszonhárom. Mondjuk azt, hogy nem adom fel, aztán majd meglátjuk egy hónap múlva.
Az utolsó három kép egy freeform sál projekt rollllernek – akárhány l-lel is írja a nevét. Tavaly kezdtem, szóval ideje lenne a sálszezonig már végére érni. Kitünteti a sálat, hogy régi be nem fejezett kötéseimet és horgolásaimat is beledolgoztam. Szerencsére tobzódom a különleges textúrájú rózsaszínes-lilás fonalakban, szóval csak az ihletre várok. Időnként jön, akkor kiegészítem egy újabb tenyérnyi darabbal. Úgy saccolom, ha lenne még tíz ihletett pillanatom, akkor végére is érnék. Szóval kedves rollller, csak türelem.
Úgy esett, hogy épp a szülinapomra beszéltünk meg egy randit Ágival , a helyszín pedig az 1001fonal.hu offline üzlete volt, a Mamami, a Tátra utcában. Kati, a bolt megálmodója úgy mutatta be a fonalakat, mintha saját gyerekei lennének – ami nem is csoda, tényleg különleges a választék, csupa prémium fonal, csupa tűre kívánkozó árnyalat. A rengeteg szépség közül végül egy gombóc Crazy Zauberball fonalat választottam, mégpedig ezt a találóan Papagei-nak nevezett árnyalatot.
Tudni kell, hogy nézem már egy ideje ezt a fonalat. Birizgálta a fantáziámat a sokféle harsány szín. Ugyanakkor nem voltam biztos benne, hogy ezeket a harsány színeket szeretni tudnám feldolgozott formában is. (Mert gombolyagban könnyű szeretni a fonalakat, a gombolyagok olyanok, mint a kölyökkutyák. Na de mi van, ha megnőnek és már nem olyan kis gombócok – akkor igazán kihívás szeretni őket.)
Hogy gyorsan tesztelhessem, gyorsan meg is horgoltam, egyszerű granny minta, csak annyival levegősebb, hogy két pálca, két láncszem váltakozik. Ez az aprócska módosítás sokkal csipkeszerűbbé teszi a kendőt. S hogy honnan vettem erre az egyszerű, de nagyszerű változtatáshoz az ötletet? Ebből a csudaszép könyvből, amit Ágitól kaptam szülinapomra. Te jó ég, meg se érdemlem, nem voltam én ilyen jó gyerek egész évben, de ha már kaptam, nagyon köszönöm! 🙂 És úttörő becsület szavamra fogok is belőle horgolni még a nyáron.
Van benne sok jó minta, de nem is a minták miatt olyan jó és izgalmas a könyv, hanem a technikák miatt. Bőven van mit tanulnom, például a broomstick lace öltést, amit egyelőre mérsékelt sikerrel próbálgatok (túl szorosan csinálom valószínű), meg a tuniszi horgolást, meg a hairpain lace-t, ami egyelőre még nem fér a fejembe, de reménykedjünk, hogy ehhez is felnövök egyszer. Köszönöm, Ági – és nemcsak a könyvet!
Ja igen, el ne felejtsem, hogy kendő ezzel a vad színnel együtt is átment a tesztelésen, megszerettem!
Amikor nyáron meghorgoltam a lazacszínű saját festésű fonalból az első south bay shawlette-emet, azonnal tudtam, hogy ez egy megismétlendő projekt. Azt is tudtam, mit szeretnék másképp csinálni: sokkal vékonyabb fonalat és ahhoz képest vastag tűt használni, hogy könnyű és szellős legyen. Röpke 9-10 hónap után itt is a második próbálkozás eredménye. Zauberkugel zoknifonalból horgoltam (Brombeer árnyalat), amelyhez 2-2,5-es tűt ajánlanak, én viszont 4,5-est használtam. Az elő gombóc fonalat még két éve vettem egy bécsi kirándulásunk alkalmával, de mert az kevésnek bizonyult, valamikor tavasszal vettem még egy gombolyagot. Így tehát kicsit kevesebb, mint 20 dekát használtam. A két szín nem volt teljesen egyforma, de az eltérés szerintem nem zavaró. Amúgy is annyi árnyalat van egy gombócon belül, az átmenetek pedig olyan finomak, hogy szerintem tökéletes és gyönyörű. (Csak hogy dicsérjem egy kicsit magamat)
A mérete már így is hatalmas, és még blokkolásról szó sem volt – nincs otthon elég gombostűm, és amikor kézimunkaboltban vagyok, ilyen földhözragadt dolgok sosem jutnak eszembe, elveszi az eszem a sok fonal meg textil. 🙂
A fonalról még annyit, hogy egyrészt csodás színekben kapható, másrészt a minőséggel nem mindig voltam megelégedve. Néha nagyon vastag, máskor cérnavékony, de ez nem szándékos, hanem egyértelműen és láthatóan hiba. Ha zoknit kötöttem volna, akkor elég sokszor kellett volna kivagdosni a túl vékony részeket, amelyek zokninak totál használhatatlanok – szerencsére kendőnél nem ennyire vészes ha változik a fonal vastagsága, de azért a teljes képhez ez is hozzátartozik.
Kricsár nyaklánc teszi 100%-ossá a szettet. 🙂 (Amelyben egyébként a szoknya saját készítésű)
Végül – csak a vicc kedvéért – idézem Apahajó és Anyahajó beszélgetését, amikor elkészült a sál.
he: – Ezt komolyan te csináltad? she: – Igen, miért? – Te ez fantasztikus, csinálj még ilyet, tedd föl a dawndara és kérj érte vagy 30 eurot! – Édesem, lelombozlak, ha azt mondom, hogy 20 euronyi csak a fonal, ami benne van? – Akkor kérj érte mondjuk 40-et. – Ja, és amúgy 9 hónapig horgoltam.
Na igen, ennyit arról, hogy megéri-e horgolt cuccokat eladni 🙂
Ezt a kalapot már talán mutattam. Tavaly nyáron készült a nagyobb része, a Goubára vittem. Do-nak már akkor is tetszett, de szerintem kicsit kicsi volt neki. Végül készleten maradt a kalap, Do meg előhúzta a szekrényből, addig ügyeskedett, amíg jó lett a fejére (a Catania és a nyújthatóság esetének remek illusztrációja…). A karima viszont határozottan túl keskeny volt egy ötéveshez, így még egy türkiz csíkot horgoltam rá – a színt ő választotta. Most már tökéletesen illik a nyári ruhatárába, amelynek idén nyáron a türkiz lesz a fő színe.
Főleg Cataniaból készült, a világoskék és a petrolkék csík pedig Supreme. Ez is 100% pamut, de valamivel vastagabb, mint az előbbi, s emiatt tapasztalataim szerint formatartóbb. A Burda-boltokban lehet kapni 10 dekás gombolyagokban, és tavaly 1000 forint volt egy gombóc, tehát nagyjából egy árban a Cataniaval, viszont sajnos jóval kevesebb színben. (Nekem a pamutfonalak közül a Supreme a kedvencem.)
