A múltkori szövésem után elég nyilvánvaló volt, hogy a férjem is szeretne magának sk szőtt sálat, így a februári alkalmat Judit műhelyében neki szenteltem. Nagyon nehéz fényképezni a selymet, mindig becsillog, de hát ami a fényképen a hátránya, az az életben az előnye. Csodás fénye van, előkelő, de a színe miatt mégis diszkrét. Antracit selyemfelvetésben türkiz és kétféle szürke selyemfonalak, Csak kevés minta, a nálam szokásos hajszálcsíkozás és hármas szélesebb csíkok. Férfisálba nem is mertem ennél többet tenni. Ennek most nincsenek rojtjai, varrógéppel szegtem el a két végét.
Persze ennek is sztorija van: szépen félretettem a sálat, hogy majd lassacskán megcsomózgatom. Kábé a negyedénél voltam, amikor elutaztam hétvégére, és pont ekkor durva mínuszok jöttek. Amikor hazajöttem, a reptérről egyenesen családi vacsorára indultam, ott találkoztunk mind, mi öten és a selyemsál. Hát mert hideg volt. És mondjuk jogos, kábé 10 nap van az évben, amikor sálhordásra indító hőmérséklet van – értsd mínusz 5 fok alatt – néhány hiányzó csomó nem lehet akadály. Úgyhogy hazaérve gyorsan eldolgoztam inkább varrás útján, mielőtt így apránként lebomlott volna a nagy mű, és másnaptól már legálisan lehetett hordani. Mit ne mondjak, sikere volt. Szóval jelen fotó csak megtévesztés, valószínű az első és utolsó alkalom, hogy felvehettem ezt a szépséget.