A múltkori ötvös workshop után izgalmas volt visszaidézni a 15-17 éves kori önmagam, amint fogóval, dróttal meg gyönggyel a kezemben ülök az íróasztalomnál. Ha igaz a teória, hogy 7 évenként minden sejtünk megújul, akkor valószínűleg már semmi közös nincs mostani magamban azzal a másik lánnyal – legalábbis a sok év szünet utáni újabb próbálkozás nagyon ebbe az irányba mutat. Ez a medál azért tetszik, amiért minden anyának tetszik a szétlapított fejű, kék bőrű kopasz és ráncos újszülöttje. Nem szép, nem is olyan, amilyennek szerettem volna, de azért megörökítem, hogy látszódjon a fejlődés. Vegyétek úgy, hogy ez az előtte feliratú kép. Talán egyszer majd lesz utána feliratú is.
Jó hír mindenkinek, aki szerette a tematikus sorozatokat: itt a Kreatív kiruccanás!
2018-as titkos terveim között szerepel, hogy minden hónapban teszek egy kiruccanást a szokásos kreatevékenységeimen kívül eső területekre. Nem voltak konkrét terveim, inkább csak arra gondoltam, hogy annyi technikához van otthon könyvem, alapanyagom, jó lenne ezeket használni, kipróbálni, elmélyedni bennük. A januári kiruccanásról a brushlettering világába még nem írtam, de most a februári annyira izgalmas, hogy előretolakodott, nem tehetek róla.
A hétvégén ékszerkészítő workshopon voltam. Az ékszerek, és ezen belül a fémékszerek nem teljesen új terület nekem. 14 éves koromban drót- és gyöngyékszerek készítésével kezdtem kreapályafutásomat. És mivel akkor még se kreakönyvek, se Pinterest nem voltak, tényleg teljesen a fejemből pattantak ki az ötletek. Már nem is emlékszem arra, hogy kezdődött, csak arra, hogy az egyszerűbbtől indulva végül igen bonyolult fülbevalókig jutottam el. Most tiszta őrület belegondolni, hogy mindenféle fertőtlenítés nélkül dogtam a fülembe azokat a drótékszereket és semmi bajom nem lett tőlük. 10 évvel később már tiszta aranyat, sőt orvosi fémet se tűrt meg magában a fülcimpám. Ez volt tehát a fémes múltam, de ez annyira régen volt, hogy amikor beültem a workshopra, lámpalázam volt a szerszámhasználat miatt.
Egy madárka formájú medált készített mindenki az elején, ezen gyakoroltuk a fémfűrészelést és a reszelést, csiszolást, kalapálást. A fúrást és a forrasztást így első alkalommal még a tanárunk vállalta át, ezt majd később tanuljuk meg.
A madárka után mindenki kapott szabad felhasználásra ezüstöt. Előzőleg persze kutakodtam a Pinteresten és kiválasztottam rengeteg olyan ékszert, amit valaha egyszer szívesen megcsinálnék még. Legnagyobb kedvencem egy rózsás gyűrű volt, ezt készítettem el.
Hihetetlen érzés saját készítésű gyűrűt hordani, ez valahogy még egy fokkal több számomra, mint az sk textíliák.
A készítés igazából nem volt nehéz, inkább aprólékosnak mondanám. Reszelgetni addig, amíg már nemcsak én látom simának a felületet, hanem a szakértő szeme is, és akkor még tovább csiszolni négyféle finomságú csiszolópapírral. S közben már a másodiknál azt hittem, hogy ennél finomabb nem nagyon lehet, de aztán 30 perccel és két még finomabb csiszolópapírral később meg mégiscsak lett. A rózsa alapanyaga egy hosszú, keskeny ezüstlemez volt, amit az elején alig mertem kézbevenni, annyira éles-hegyes volt, most pedig még egy vékony harisnya is megúszná a gyűrűvel való találkozást.
Még nem tudom, hogy fog folytatódni az ötvösvilágba tett kiruccanásom. Egyelőre a kapott és még fel nem használt drótokkal fogok kísérletezni, de remélem, a forrasztós, lyukasztós, kalapálós vonalon is továbbhaladok a következő hónapokban.
