Nem véletlen, hogy mostanában alig van horgolós poszt, és ha van, az sem valami kész darabot mutat. Tényleg nem horgolok, viszont futok és olvasok, mégpedig kivételesen sorozatban nagyon jó könyveket. Például ezt a nem épp szokványos gyűjteményt Mario Giordano-tól, amely rögtön egy olvasási illetve használati utasítással kezdődik, melyben a szerző felhatalmazza az olvasót, nyugodtan folytassa a sort és gyűjtsön magának olyan érzéseket, amelyeknek nincs nevük. Mióta ezt olvastam, a könyvet nem is vettem kézbe, csak gyűjtögetem fejben az érzéseket, abba se tudom hagyni. Ma például itt van néhány érzés, amely utazásokhoz kapcsolódik: (számozom, és a következő hetekben abba se hagyom 100-ig!)
1. Az a bizonyosság, hogy minimum egy dolgot elfelejtettem bepakolni a bőröndbe
2. és az az izgalom, hogy vajon be tudom-e szerezni, ha szükségem lesz rá.
3. Az a fejem verem a falba érzés, hogy már megint gondolkodás nélkül beleittam a vonaton vett kávéba, ami már megint leégette a nyelvemet.
4. Az az otthonosság, amikor felszállok a hajnali Frankfurtba tartó vonatra és a vonatkísérő leteszi az asztalra elém a menetrendet.
5. Az a biztos tudat, hogy ha ezen a vonaton ennyire otthon vagyok, akkor legkésőbb St. Pölten után kibújhatok a cipőmből és kényelembe helyezhetem magam két ülésen.
6. Az a zavarodottság, amikor leszállok egy állomáson és észreveszem, hogy itt már kellett átszállnom és vártam egy-két órát anélkül, hogy komolyan belegondoltam volna, hol is vagyok igazából.
7. Az a kíváncsiság, hogy tudom, hogy már voltam ebben a városban, de nem emlékszem, milyen lesz az állomás előtti tér.
8. Az az értetlenség, hogyan képesek a német nők magassarkú cipőben járni ezeken a macskaköves utcákon.
9. Az az aggódás, hogy a bőröndöm kereke vajon túléli-e ugyanezeket a macskaköveket.
10. Az a gyász, ami akkor fog el, amikor otthon észreveszem, hogy nem élték túl a kerekek és a bőrönd, addigi örökös kísérőm kukában fogja végezni.
11. Az a pánik, ami a szállodai szoba fürdőjében fog el, amikor a nem sikerül kinyitnom az ajtót belülről
12. Az a megkönnyebbülés, ami akkor fog el, amikor rájövök, hogy tolóajtó, és nem nyomni vagy húzni kell.
13. A hitetlenkedés, hogy egy ismeretlen azt képzeli, a reptér és a városközpont közti 15 perces S-bahn úton örömmel elmesélem neki az egész életemet.
Tovább is van, mondjam még? És nektek van kedvetek folytatni?