Eperföldi látogatás után mások lekvárt főznek ezerrel, nálunk mire egyáltalán elgondolkodhatnék rajta, hogy mit is kezdünk a zsákmánnyal, már el is fogy frissen. Azért másnap reggelre szerencsére sikerült még egy kásányi adagot megmenteni.
Az egész ugyanúgy kezdődött, mint bármely normális zabkásafőzés nálam: négy evőkanál kemény zabpelyhet és egy evőkanál hasábos mandulát megpirítottam szárazon, megszórtam fahéjjal majd felöntöttem vízzel. A víz picit jobban megszaladt, mint szokott, ez nem volt szándékos, de végül jó lett ez így. Amikor a zabpehely nagyjából puhára főtt, hozzáadtam még a kettévágott epreket, olyan két maroknyi volt, és pici tejszínt. A legvégén pedig marcipánmasszából egy ujjnyi mennyiséget felkockáztam és azt is belekevertem. Az eper nem főtt rommá, csak picit megmelegedett és valamennyire levet is eresztett, a marcipán elolvadt, így az egész nagyon kellemes, krémes állagú kása lett.
A tetején lévő mentalevelet csak a fotó erejéig hagytam egyben, apróra vágva és elkeverve a kásában sokkal intenzívebb az íze.
Tényleg tökéletes luxuskása lett, simán elmenne desszertnek is egy vasárnapi ebéd után, bár akkor azért az adag kisebb is lehetne.
Amikor elmesélem valakinek, hogy 90%-ban meleget reggelizek, sőt, általában napi háromszor meleg ételt eszem, akkor két tipikus választ szoktam kapni. Az egyik, hogy mennyi időt töltök főzéssel a másik, hogy ez biztos rettentő hizlaló étrend. A meleg étellel sokan azt kötik össze, hogy hizlal és nehéz, pedig ez igazából csak attól függ, mit eszik az ember. Hideg salátákat meg szendvicseket is lehet úgy készíteni, hogy hizlaljon és megfeküdje a gyomrot, és főtt étel is bőven van olyan, ami könnyű és nem veszélyes kalóriaszámlálóknak sem. Az időtényező sem vészes, nyilván aki nem szeret főzni, annak minden sok, én meg szívesen vagyok a konyhában. És persze nem egyetlen étkezésre főzök egyszerre, hanem nagyobb adagokat, valamint sok maradékot újrahasznosítok másik fogáshoz. Szóval általában nem érzem úgy, hogy jelentősen nőtt a konyhában töltött időm, mióta rákaptam a meleg ételre. Azt viszont igen, hogy változatosabb dolgokat és jobb ízeket fogyasztok, ráadásul ez nem jelent plusz költséget sem, mert a szezonális alapanyagokra koncentrálok.
Na de nem unalmas az a rengeteg kása minden reggel? – ezt is szokták még kérdezni. Nem, nem unalmas, főleg, mert elég jól lehet variálni a hozzávalókat. Meg az édes kásán kívül sós ételek is szóba jönnek, azok is fincsik. A készítési idő minden esetben 10 perc alatt van.
A tavasz első számú kedvence nálam a polentakása eperrel. Egy kislábosban először szárazon pirítok 1 ek szezámmagot és 2 ek mandulalapocskát. Ezután kiöntöm egy kis tálkába a magvakat és a már forró lábosba beleteszek 3 ek kukoricadarát. Felöntöm másfél dl vízzel, beleszórok egy marék mazsolát (vagy más aszalt gyümölcsöt, aki nem szereti a mazsolát), megszórom késhegynyi fahéjjal és opcionálisan őrölt kardamommal. Elég gyorsan felszívja a nedvességet a kása, ekkor még pótolom a vizet. Beleszórok egy marék félbevágott epret is, kicsit tovább főzöm, amíg az állagát megfelelőnek találom. Nem kell olyan szilárdnak lenni, hogy vágható legyen, inkább sűrű krémes állagú lesz. Ekkor mélytányérba töltöm és rászórom a magvakat, pici mézzel és mákolajjal vagy egyéb hidegen sajtolt olajjal ízesítem és kész! Ez a mennyiség egy fős adag.
Mindenféle polentás étellel kapcsolatban az a tapasztalatom, hogy olyan érzés a gyomorban, mintha nem lenne benne semmi, ugyanakkor éhes sem vagyok. Úgy van ott és táplál, mintha ott se volna. Ti hogy álltok a kukoricakásával?
