Csak egy memóriadrót, egy fogó és egy doboz mindenféle gyöngy őszi színekben. Iskolakezdési stressz levezetésére kétszeresen is alkalmas: egyszer, ha anya fűz, másszor ha a gyerek. Előregondolkodók már az sk karácsonyi ajándékok listájára is felvehetik 😉 Kellemes és kreatív hétvégét Nektek!
2013 a gyereknevelési kihívások éve számomra.Az első feladatom, ami úgy január közepe óta van napirenden, az a Kristófhoz való belassulás. Ő ugyanis nem értékeli a sürgetést, a türelmetlenséget. Persze ez természetes, de az a tempó, ahogyan ő él és amit tőlünk is elvár, elég nehezen összeegyeztethető a mindennapi élet gördülékeny szervezésével és az én személyiségemmel. Hogy csak egy példát mondjak, a vacsora tálalásától számított 40 percen belül mindenki befejezte az evést, neki jó esetben már fogyott két harapás a kenyeréből. Ha pedig sürgetjük, akkor jaj nekünk. Ez most csak annyiban fontos, hogy érthető legyen, miért élünk számomra eddig elképzelhetetlen mértékű testvérféltékenységi hangulatban. Ha ugyanis a családnak ilyen mértékben kell alkalmazkodni az egyik családtaghoz, akkor a másik méltán gondolja, hogy ő itt nem is számít.
A féltékenység már odáig fajult, hogy az esti puszikat darabra kell adni, az ölelések időtartamát stopperral mérni, de még ez is hiába van, mert bárkinél kezdem, a másik balhézni fog, hogy miért nem ő az első.A felváltva elsőség sem megoldás, próbáltam.
A másik kihívás, amivel idáig még nem tudtam sokat kezdeni, az a két gyerek két különböző szeretetnyelve. Dóráé ugyanis az ajándékok. Hörcsög módjára gyűjti a tárgyakat és folyton kapni akar valamit. Egy bizonyos fokig bele is megyek ebbe, közben meg állandóan ott a rossz érzés, hogy ő folyton kap valamit, Kristóf meg nem, most ez meg hogy néz ki. Legutóbb például gyöngyöt szeretett volna kapni. Ki is választotta azt, amit már régebben megcsodált – és még sok más dolgot is. Végül kötöttünk egy megállapodást: a drágábbat megveszem neki, az olcsóbbat ő megveszi a zsebpénzéből, ha akarja. Mérföldkő volt ez, hiszen eddig soha nem költötte el a zsebpénzét, csak gyűjtötte. Kertes házra, autóra, tanyára, ahova majd kiköltözünk. Heti egy euró a zsebpénze, ez is csak két hónapja, szóval a gyűjtögetés még tartott volna egy darabig ilyen kaliberű célokkal, még akkor is, ha a fogtündértől is csurran-cseppen néha.
Az alkuba belement, aztán pár órával később ott volt a lelki probléma, hogy akkor most milyen kevés zsebpénze maradt. Elbeszélgettünk kicsit, hogy szerintem mennyire jól használta a zsebpénzét, hogy nem csokit vett, amitől úgyis csak elromlik a foga, meg nem valamilyen babát, mert azt úgyis megkaphatja tőlünk valamikor. És hogy szerintem hobbialapanyagra költeni a zsebpénzt a legjobb, mert akkor egyszer örülsz, amikor kiválasztod, egyszer meg amikor hobbizol. Nem győztem meg – természetesen. Egészen addig, amíg elő nem szedtem néhány ékszeralkatrészt, fülbevalóalapot, szerelőpálcákat, fogókat. Készítettünk együtt két pár gyöngyös fülbevalót: egyszerűeket, mert ugye én se értek ehhez a műfajhoz annyira. A végére már ragyogott, pedig ez a legritkább mostanában, és este mondta is, hogy tényleg igazam volt (!!!), jó döntés volt a zsebpénzt alapanyagra költeni és ezután is mindig ilyesmikre gyűjt majd. (A gyereknevelés kivételes pillanatai közül az egyik, felírom, megjegyzem.)
Lassan de biztosan eljutottam végre a címben említett nyaklánchoz. Hogy persze beszippantott minket a gyöngyözés és az ékszerek, nyilván azóta nem az ő zsebpénzéből veszem a különféle kütyüket, hanem a sajátomból. Meg is állapítottam, hogy a horgolás nem is olyan drága hobbi, mint ahogy azt elképzeltem, a gyöngyhöz képest legalábbis nem, de most nem hagyom, hogy ez elvegye a kedvünket. Hogy ellensúlyozzam a Kristófnak szánt extra figyelmet, beiktattuk a gyöngyözést a közös elfoglaltságok közé és ezt egyáltalán nem bánom. Lett például egy anya-lánya nyakláncunk tenger témában: kékek és fehérek meg néhány ezüstszínű izé, hasonló, de mégsem egyforma. Kedves rokonok és barátok, ne lepődjetek meg, ha a gyereknevelési krízis megoldásáig tömegesen fogtok tőlünk ékszereket kapni ajándékba! Színkívánságokat a készlet erejéig elfogadunk.
Nagy horgolásokra mostanában nincs időm, sőt, igazából kicsikre se lenne, mert megpróbálok felnőttnek látszani és Határidős Szellemi Munkával foglalkozom. De van olyan, hogy egyszerűen besztrájkol az agyam, és muszáj, egyszerűen muszáj öltenem egyet-kettőt. Ráadásul álmomban is jönnek a jobbnál jobb ötletek, nyújtogatják a nyelvüket, hogy hello, ne csodálkozz, ha elfelejtesz minket, ha úgy teszel, mintha nem volnánk. Itt egyébként az ihletet egy múlt héten kiszuperált farmer szolgáltatta, amelyet Edzett Kézművesházastárs már eleve úgy nyomott a kezembe, hogy ugye, tudom használni varrásra.
Így aztán ha lassan is, de elkészült egy újabb csat. Mivel az előző strapabírónak bizonyult, ezt már nyugodt szívvel kínálom másnak is.
Két freeform horgolt lila bigyót hoztam ma. Ennek az elsőnek az a különlegessége, hogy nem váltottam közben fonalat, ezek a színek a gombolyagról jöttek. Ez nem egyszerűen szép, de roppant inspiráló is, hiszen így az első rétegre rá lehet menni később, amikor már változott a szín, és ettől rögtön átmegyünk a harmadik dimenzióba. Még nem döntöttem el, hogy hajdísz vagy kitűző legyen belőle. Mit gondoltok?
Ez pedig egy freeform karkötő, gombbal erősíthető a karra és a keresztségben a “Naplemente” nevet kapta. A meskán várja leendő testi-lelki jó barátját. 🙂
Mindig bizonytalan vagyok, ha újba kezdek. Mit szóltok hozzájuk?
A sok sapka mellett azért időnként egy-egy kisebb darab is készül, legutóbb ez a narancsos-tüzes színekben megálmodott kitűző. Aarkusnak küldtem, mert ő volt az Ági-féle villainterjús játék győztese.
Egyébként ennek a kitűzőnek köszönhetem, hogy végre nem halasztottam tovább a hímzőfonalaim rendezését. Alább látható a lázas munka közbeni állapot. 🙂
És remek színekre akadtam, más remek színeket pedig nemrég hoztam a házhoz, úgyhogy további kísérletek várhatók, bár a mikort homály fedi – köszönhetően az újra és újra támadó, aztán mégis visszavonuló, szóval teljességgel kiszámíthatatlan gyermekbetegségeknek.
