Színes év volt, örömmel emlékszem vissza.
Hosszú-hosszú szünet után újra készült egy újszülött sapka a Manócsomag Alapítvány javára. Nem horgolok rendelésre normális esetben, de vannak olyan kérések, amelyekre egyszerűen képtelenség nemet mondani. Ezt a sapkát egy hamarosan születő unokahúginak kérte egy ismerősöm. Az ismeretségünk egyébként Zazáleának köszönhető. Úgy történt ugyanis, hogy a Bécs-Budapest buszjáraton, ahol egyébként nem szokott tolongás lenni és mindig egyedül ülök a két széken, kivételesen csak valaki mellett volt már hely. Ennek a valakinek az ölében Zazálea táska volt, úgyhogy bár ritkán kezdeményezek beszélgetést vonaton, buszon, akkor valahogy annyira spontán jött, egyszerűen nem lehetett nem beszélgetni. Vannak ilyen véletlenek, és ebből a véletlenből lett most ez a sapka. (Meg Barka Libikóka fonalból némi effektfonallal és két fagombbal körítve.) Szerintem koboldos. Vajon kisfiú vagy kislány születik-e bele?
Amikor ezt a bejegyzés írom, a másik szobában épp háromszázadszorra kareokezza Do: One little, two little three little tigers, four little, five little, six little tigers… Muszáj volt kijönnöm, mert lassan megőrülök ettől a számtól, viszont vitathatatlanul remek nyelvtanulási módszerről van szó, s épp ez az, amiről az aktuális vita kapcsán nem tudok nem írni. (Itt meg az újabb hír olvasható.)
Anélkül, hogy különösebben politizálós irányba akarnám vinni a blogot, leírom az elmúlt két hónap tapasztalatait.
A gyerekek ovijába, ahogy Magyarországon is sok helyen, van fakultatív angolfoglalkozás. Én személy szerint nem hiszek a motiváció nélküli nyelvtanulásban, úgyhogy soha nem jutott volna eszembe beiratni őket otthon. Bécsben meg azért nem, mert úgy gondoltam, hogy egyelőre elég a német is mint idegen nyelv, minek a gyereket terhelni olyannal, aminek közvetlen haszna úgysincs. Do persze ezt zokon vette, mert X meg Y is jár, de végül megértette, hogy ő nem jár angolra, mert előbb németül kell megtanulnia.
Két hete saját fülemmel hallottam, ahogy a napközis tanárnőnek is mondta, hogy ő nem jár angolra, mert előbb németül kell megtanulnia.
Na most a helyzet az, hogy az elsősöknek már van heti egy angol, amire természetesen ő is jár, de ezt eddig még nem vette észre, és továbbra is meg van győződve arról, hogy ő nem tanul angolt. Bár az igaz, hogy tud számolni tízig, ismeri az alapszíneket és pár állatnevet, bemutatkozik, köszön, ismer egy csomó dalt, szóval tud pár dolgot, amit elsőben az első két hónapban meg szoktak tanulni. Vicces, de érthető. Ő ugyanis nem úgy éli meg, hogy idegen nyelvet tanul. Miért?
Az egész Tiger Tomnak köszönhető. Tiger Tom egy báb, aki minden nap megjelik az osztályban úgy tíz percre és sajnos kizárólag angolul tud. Így aztán nem marad más hátra, angolul kell vele beszélni. És ha ő mond valamit, akkor meg kell próbálni megérteni. Meg utánozni minél pontosabban. És bár Do láthatólag nem ért mindent, amit Tiger Tom mond, énekel, mondókázik, de a kiejtése kifogástalan. (Annyira, hogy ha én utánamondom a saját erősen magyaros akcentusommal, akkor nem köti össze, hogy amit én mondok, ugyanaz, mint amit ő mondott.)
Lehet ezt nyelvórának nevezni? Igazából nem. Inkább nyelvtanulásnak. Nem izzad, nem görcsöl, hanem Tiger Tommal szeretne dumálni egyet, aki történetesen csak angolul tud.
K. sem jár ovis angolra, de megvan az a rossz szokása, hogy ha rákap egy CD-re, akkor azt addig hallgatja, amíg a családban mindenki fel nem lázad ellene, szóval hetekig. És amit hall, próbálja utánozni akkor is, amikor nem megy a CD. Ennek köszönhető, hogy bár a szavak nem stimmelnek és totális halandzsa az egész, de az tökéletes kiejtéssel. Azt szoktam mondani, hogy a gyerek tud angolul, csak még meg kell tanulnia a szavakat meg a nyelvtant. Jó, ez túlzás, de az biztos, hogy a nyelv a fülében és a hangképző szerveiben van úgy, ahogy csak egy hat év alattinak lehet, és most már csak tartalommal kell megtölteni.
Szóval anélkül, hogy a nyelvtanulásról-tanításról elméletben sokat tudnék, azt az egyet a gyakorlatból egész biztosan tudom, hogy nem az a lényeg, milyen nyelvet tanul a gyerek először, hanem hogy akar-e valakinek bármit is mondani azon a nyelven. Ha igen, nyert ügyünk van, ha nem, akkor minek is tanulna meg bármilyen nyelven. Talán itt is az van, mint az ismert aforizmában (ki is mondta?), miszerint ha azt akarod, hogy az emberek hajót építsenek, ne a hajóépítést tanítsd nekik, hanem ébreszd fel bennük a vágyat a végtelen tenger iránt. A többi már csak egy szakmunka, amire bárki képes.
11 nap Firenzében felejthetetlen – még ha reggeltől késő estig munkával telik is. Most újra itthon vagyok, már építettem egy Starwars hadihajót legóból, majdnem kipakoltam a bőröndöt, töröltem vagy 150 spamet, megettem két és fél toszkán mandulás sütit, és ígérem, hamarosan a blogban is újra jelentkezem. Addig is köszönöm az elmúlt három időzített bejegyzéshez érkezett kommenteket – bis später!
Most már olyan, mintha nem is én írtam volna 3 éve ennek a blognak az első bejegyzését az ovi- és bölcsikezdős félelmekről. Egy konstans téma van, a korai kelés – na, ez ma is épp akkora kihívás, mint akkor.
Julcsi kérésére egy egészalakos képet is mutatok az erdei gyümölcs színű south bay showlette-ről. És mert a színt már ajnároztam és mutattam is párszor, most inkább játszottam kicsit gammakorrekciókkal meg kontrasztokkal, valamint kékkel és sárgával. Egyrészt mert jó játék volt, másrészt mert így sikerült eltüntetni a háttérben lévő csatateret. Végülis ez a retus lényege, nem igaz? Figyelmes szemlélők ennek ellenére észrevehetik, hogy a kis modell hajának hossza radikálisan csökkent. Mintha magamat látnám 8 évesen. Egyébként az óvónő ugyanezt állítja. Lehet, hogy minden 8 éves egyformán néz ki?
A gyerekek nagyon előkelő nevelésben részesülnek nálunk: a papírszalvétát ignorálják, csak textilszalvétát a pólójukat hajlandók használni arctörlésre. Hála ennek, ismét van fonalalapanyag itthon, mégpedig világos- és sötétzöld, valamint narancssárga.
A póló felcsíkozásához most kipróbáltam azt a módszert, amit a múltkor Anna ajánlott – elsőre valamit elrontottam, de aztán csak ráéreztem és igen, sokkal szaporább.
Egyelőre így áll a szőnyegprojekt. Már elfér rajta a két lábam, úgyhogy ha lassan is, de halad. A narancssárga csík sajnos nem ér végig a körön, de már a múltkor nézegettem, hogy egy Apahajó póló fonalérett állapotban van, szóval van remény. 🙂
Napi egy zacskó távol tartja a káoszt – ez az új mottóm. Megpróbálok minden nap, na jó, amikor csak lehet, de biztosan hetente többször megszabadulni egy zacskónyi cucctól. Továbbadom a babaruhákat, a saját felhalmozott és sosem hordott holmikat, elviszem a nyilvános könyvespolcra az egyszer épp elég elolvasni jellegű könyveket. És csomó mindent kidobok, ami tényleg kacat. Bámulatos, mennyi hely lett így, pedig még csak nemrég kezdtem az akciót.
Egy dolgot kerülgetek csak – a gyerekrajzokat. Ha összeadjuk a két gyerek életkorát és kivonjuk belőle azt az időt, amíg még nem rajzoltak, akkor úgy nyolcnál járunk, nyolc évnyi gyerekrajz található a lakás különböző pontjain. Nyolc évnyi jó gyerekrajz, mert a nem annyira jókat, a semmi küönöseket, a harmincadik tanulmányt ugyanarról a témáról már régen kidobtam. Most nyolc évnyi jó gyerekrajznál tartunk, és minden héten egy újabb zacskónyi jön haza az óvodából – per gyerek. És otthon is szaporodnak. És nemcsak a rajzok, hanem a vasalósgyöngyös alkotások, a különféle 3D alkotások és a nemszabványméretű – értsd gigantikus, rajzmappa kereteit is szétfeszítő – festmények. Kreatív gyerekek, mindig is ezt szerettem volna.
Már a csecsemőkori cuki ruhák kiszelektálása is nagy feladat, de oké, ha baráti körben születik baba, akkor iksz év elteltével erre mondjuk képes vagyok. Na jó, mutatóba megtartok egyet-egyet. De mi legyen a rajzokkal? Apahajó néha kampányszerűen beszkennel egy kupacnyit, de főállású alkalmazott kéne, ha mindent archiválni akarnánk a gépen, meg még iksz darab külső memória. Meg amúgy is, a rajz mégis akkor az igazi, ha látszanak a ceruzavonalak.
Patthelyzet. Mindent elöntenek a gyerekrajzok és nekem nincs használható ötletem. Ti hogy álltok ezzel a kérdéssel? Mit őriztek meg? Mennyit? És egyáltalán – nem szentségtörés kidobni jó gyerekrajzokat?
