Szellemes mellényke címen található egy Drops-minta az oldalsávban – ennek alapján horgoltam egy felöltőt. Ennek alapján, azaz nem pont a mintát követtem, de alaposan áttanulmányoztam és a horgolás folyamatának logikáját átvettem. Persze másféle fonalat használtam és tulajdonképp a végeredmény is teljesen más, mégse jutott volna eszembe az eredeti leírás nélkül, hogy így is el lehet jutni a gombolyagtól a kész darabig.
Nézzük, hogy készül! Először a hátát horgoljuk meg: szükség szerinti hosszúságú láncsemsorra egyráhajtásos pálcákat horgolunk. Csak így, unalmasan. Én nem szaporítottam és fogyasztottam – habár a minta szerint kellett volna – így a háta nem lett olyan szépen testre simuló, de 1. most már ez van 2. nekem így is tetszik – úgy 80%-ra. Alább látható a képen, milyen lett a háta. Amolyan laza – végülis ilyeneket most sok pénzért is lehet venni, ezzel vigasztalom magamat a hiányzó 20% miatt.
Hogy pontosan mekkora téglalapot horgoljon az ember, azt a test méretei határozzák meg. Fontos, hogy nem az egész háta készül el az első lépésben, csak a közepe, azaz az a rész, ami az ujja nyílás aljától annak tetejéig tart. Ha ez kész van, akkor jön az egész darab egyedüli izgalmas része. Most alakítjuk ki ugyanis az ujja nyílást. A téglalap hosszabbik oldala utolsó sorának végén láncszemsort horgolunk – olyan hosszút, hogy a láncszemsort a téglalap alsó sorához kapcsolva bele tudjuk dugni az ujjunkat kényelmesen. Ha ez megvan, akkor az alsó sorhoz horgolunk ismét pálcákat egész a sor végéig. Ekkor egy újabb – az előző méretével megegyező – láncszemsorral a másik ujjnyílást is létrehozzuk. Hozzákapcsoljuk a téglalap tetejéhez és újra pálcák következnek a téglalap utolsó sorára. (A dolog megértéséhez a mintát nézzétek, ott van rajz is. Link feljebb!)
Innentől körbe horgolunk: minden pálcába egy pálca és a láncszemsor minden szemére is láncszem. Halálosan unalmas, előre szólok. Az kárpótol kissé, amikor az ember már látja, hogy ebből egy olyan ruhadarab lesz, amit fel is lehet majd venni. És tényleg. Az eleje két része együtt nő a háta aljával és a “gallérral”. Izgi. (Na jó, lehet, hogy az a pár hét szépíti meg a dolgot, amióta már készen vagyok vele.)
Hogy ki meddig horgolja, az próba és személyes ízlés kérdése. Az én verzióm majdnem derékig ér és elől annyit takar, amennyi a képen látható. A legutolsó sor egyszerű szélmintával készült az eredeti mintában található négyzetek helyett.
Az egésznek olyan hatása van, mintha egy stólát magamra kaptam volna, csak épp alul is összeér. Kényelmes, könnyű, de ezzel együtt egy darabig várni fog a sorára, a színe ugyanis inkább téli-őszi használatra determinálja.
És ha már ilyen leírásos hangulatban vagyok, akkor mondom, hogy épp készítek egy pólóvarrós tutorialt kezdőknek (olyanoknak, mint amilyen én is vagyok). Amint tudom, posztolom. Kicsit rohanok magam után, már ami az elkészült dolgokról való írást illeti, horgolni ugyanis vonaton is lehet, gépet viszont ilyenkor nem viszek magammal. És a május vége-június egy jelentős részét vonaton töltöm, egy másik jelentős részét meg mindenféle konferencián. Ott aztán azzal hívom fel magamra a figyelmet, hogy tollal füzetbe jegyzetelek, nem laptopba. Csak hogy el ne felejtsek már írni. Meg hogy pihentessem a szemem. Meg hogy ne kelljen cipelni. Így aztán ha meg is jelenik valami poszt, az szigorúan időzített, kommentekre meg emilekre csak nagy késéssel válaszolok. Azért naponta hazatelefonálok. Vagy naponta kétszer. Szeretem kínozni magam az anyagyerehaza tartalmú monológokkal. “Hát így éldegélünk mostanában” című utóiratunkat olvashatták.
