Vasárnapi ebéd még ilyen gyorsan nem készült, mint ez a köleses cékla. A cékla és a köles főzési ideje nagyjából megegyezik, így semmi mást nem kellett csinánom, mint fejenként másfél céklát és két evőkanál kölest egyszerre feltenni főzni. A kölest előtte megmostam, a céklát meghámoztam, felkockáztam. A főzővizet úgy számoltam, hogy először annyival öntöttem föl, amennyi ellepte, aztán figyeltem és kb 8-10 perc múlva még egyszer utántöltöttem – leginkább saccra. Sót, kevés szárított levesfűszert (sótlan, bio) és bazsalikomot tettem bele. A köles szépen magába szívta a vizet és teljesen puha volt az egész 20 perc múlva, ahogy a cékla is.
Külön serpenyőben megpirítottam a szezámmagot, tálaláskor megszórtam ezzel a céklás kölest és még pár szem főtt gesztenyét is tettem mellé. Lehet tupírozni juhsajttal vagy reszelt parmezánnal, de nem muszáj, önmagában is gazdag, finom íze van.
Eredetileg egy évtervező posztot szántam január elejére, ezt a marharagusat pedig a következő hétfőre. Aztán arra gondoltam, hogy az idei terveim azért nem annyira sziporkázóan érdekesek, viszont ez a recept tényleg nagyszerű, de elég hosszú ideig fő, tehát szabadság idején vagy hétvégén ideális. Szabadságon meg most vannak többen, szóval elsőbbséget kapott. Remélem, ízleni fog nektek is.
Személyes kedvencem a marharagu minden ízesítéssel (egy korábbi verziót már mutattam itt), vega ételek közül pedig a cékla visz mindent nálam. Ha ez a két dolog összekerül, az pedig egyszerűen csúcs! Ebben a receptben a zöldség dominált, persze a mennyiségek teljesen pocionálisak, úgy lehet variálni, ahogy épp az otthon lévő dolgok és a célszemélyek ízlése kívánja.
Hozzávalók: 30 deka pörköltnek való marhahús felkockázva, 1 nagy fej vöröshagyma apróra vágva, 3 közepes célka felkockázva, 40 deka pasztinák karikára vágva, 2 sárgarépa karikára vágva, 3 marék lencse – mindenképp olyan fajta, ami egyben marad, tehát nem vöröslencse. Én hegyi lencsét használtam, amit nem kell feltétlenül beáztatni és kb 40 perc alatt megfő. Fűszerezéshez pedig szemes fehérbors, bor (vörössel hagyományos, én most fehéret használtam, ami kicsit savanyított az egészen, szerintem használt neki), 6-8 szem borókabogyó, só és kb 1 dl passzírozott paradicsom.
Nagy lábosban először nagy lángon a húst kapattam meg minden oldalról, mintha pörköltöt készítenék, majd hozzátettem a hagymát is és kevergettem pár percig. Felöntöttem kb 2-2,5 dl borral és most már közepes lángon hagytam, hogy a bor elpárologjon. Ekkor beletettem minden feldarabolt zöldséget a lábosba és felöntöttem annyi vízzel, hogy ellepje, megsóztam és beletettem a borókabogyót, borsot is. Innentől kezdve két óráig csak arra kellett figyelni, hogy lassú tűzön puhuljon az egész és a folyadékot pótoltam időnként. Kb két óra elteltével beleöntöttem a passzírozott paradicsomot és már nem pótoltam innentől az elfőtt vizet, hanem hagytam kicsit besűrűsödni a szószt. Nagyjából két és fél órás puhulás után nyilvánítottam késszé.
A ragu, mivel nem a hús dominál benne, akár így, ahogy van komplett egytálétel lehet, vagy igény szerint lehet hozzá főzni kuszkuszt, quinoát is. Nehéz megmondani, hány adag, mert az ugye étvágytól függ, meg attól is, hogy körettel vagy anélkül eszi az ember, de szerintem 4-6 felnőtt biztos jóllakik belőle. Jó étvágyat – és persze boldog új évet Nektek!
Maradékfelhasználós főzéskor szinte mindig a serpenyős mindenesnél kötök ki. Ebben például volt fél fej vöröshagyma, egy póréhagyma zöld szárának utolsó 10 centije, 6-8 fej gomba, három sárgarépa és egy fej cékla. Kókuszolajon először a hagymákat, majd a többi zöldséget kevergetve pirítottam kb 4-5 percig, aztán fedő alatt puhítottam. Csak kevés sóval és borssal fűszereztem, meg a legvégén egy evőkanál szárított borsmentával. Amikor a zöldség megpuhult még hagytam kicsit odakapni, majd tettem bele 70 gramm felkockázott juhfetát és megszórtam az egészet szezámmaggal. Ez nálunk két adag, bár el tudom képzelni, hogy nagyobb étkűek inkább másfél adagnak mondanák. Mindegy, a maradék az maradék, de természetesen szabadon növelhető a zöldségek mennyisége.
Úgy illik, hogy az év első Hét-főzz posztja valami különleges legyen. Legyen tehát először is szokásomtól eltérően kicsit nagyobb odafigyeléssel megkomponált tálalás, meg legyen egy kicsit szokatlan alapanyagkombináció, meg még legyen irodalmi utalás is benne.
Igazából egy sima céklás rizottónak készült az egész, amilyenről írtam már itt. Nézegettem, ahogyan a rizs pillanatok alatt átvette a cékla piros színét és akkor beugrott a Vörös és fekete. Hogy ennek van köze a főzés előtti könyvesbolttúrámhoz és az ott látott Vörös és Feketéhez (amiről eszembe jutott, hogy ezt a kötelező olvasmányt még végig is olvastam volna, de sajnos hamarabb sorrakerült az órán, minthogy a végére értem volna, utána meg már a következő könyvet kellett olvasni), azt ne zárjuk ki csuklóból. Na de mi lehetne az a hozzávaló, ami fekete és illik a rizottóba is? Naná, hogy a beluga lencse, ami pont annyi idő alatt puhul meg, mint a rizottó és egyben marad főzés közben. Ráadásul még remek fehérjeforrás is, meg kényezteti a vesét, ami télen ideális. Kis kiruccanás gondolatban: tavaly a Kicsi Vú-féle ötelemes főzőtanfolyamon, ami amúgy életem egyik legjobb döntése volt, azt is tanultuk, hogy a lencsét-babot úgy a legkönnyebb beilleszteni az étkezésbe, ha mindenféle ételbe csak egész kis mennyiséget belefőzünk. Akkor nem dominál, nincs az az érzése az embernek, hogy már megint babfőzelék, se nem bántja azok gyomrát, akik nagy mennyiségben érzékenyek rá. Szóval azóta tényleg rendszeresen szórok ragukba, rizses ételekbe lencsét és babot. Ebbe a rizottóba az egy nagy fej céklához és egy bögre rizshez három evőkanálnyi beluga lencsét adtam és ez így pont jó volt. Szép színfolt, íze belefolyt a nagy egészbe.
A vörös és feketétől innen már csak egy lépés volt a szerelem tematikájú tálalás: van egy igencsak haszontalan, viszont megacuki fém szerszámom, ami arra jó, hogy szív alakú tükörtojás lehet készíteni vele. Igen, szív alakú tükörtojást. Időnként elfog az anyai vagy hitvesi szeretet és akkor szoktam használni, most pedig ebbe a keretbe szedem ki a rizottót.
A család persze már beledumál a fúdsztájlingba: anya, kéne valami fehér, mondjuk fetasajt meg mondjuk olivabogyó. Ez utóbbit végül mégsem használtam hozzá, viszont körülnéztem a Sonnentor fűszerkeverékeim között, és láss csodát, volt egy Alles Liebe, azaz Sok szeretettel fantázianevű is, azzal körbeszórtam. Előbb csak az esztétika miatt, aztán kóstolás után már azért is, mert jól passzolt a céklás-lencsés rizottóhoz.
Legyen az évetek nemcsak kulináris szempontból olyan, mint ez a rizottó: kicsit fűszeres, melengessen belülről és legyen szép is a szemnek. Boldog 2017-et!
Miután az utóbbi napokban a fő smalltalk-téma a környezetemben a “milyen meleg van, pedig mindjárt október” volt, azért csak eljött az október 2. és vele az első borús, szürke és esős őszi nap. Ami egyébként teljesen megfelelt belső hangulatomnak: semmire se vágytam annyira, mint otthon lustálkodni anélkül, hogy sajnálnom kellett volna, hogy elpasszolom a szép napsütéses időt.
És ha már így alakult, plusz a nemlétező kamra tele volt melegítő zöldségekkel, a görög marharagu elé még egy nagyon egyszerű céklalevest is főztem. Így készült:
Egy nagy, olyan két marokban elférő céklát és három közepes krumplit meghámoztam és felkockáztam.
Három kisebb fej hagymát apróra vágtam és kevés olajon, lassú tűzön üvegesre pároltam.
A fazékba tettem a krumplit és a céklát, felöntöttem zöldséglevessel és szépen lassan puhulni hagytam a zöldségeket. Amikor kb 30-40 perc múlva már a céklát is elég puhának éreztem, akkor két evőkanálnyi levest és zöldséget kivettem a fazékból és összepürésítettem, majd visszaöntöttem. Mivel az alaplének eleve van íze, már csak óvatosan kellett utánízesíteni sóval, borssal. Tálaláskor egy kiskanál natúr joghurtot kanalaztam a tetejére.
Ezzel a levessel még pár napig lehet késleltetni a fűtés bekapcsolását, annyira kellemesen melegít belülről.
