Az önmagamnak megszavazott horgolási szabadságom igen sikeresnek mondható eddig. Horgoltam például egy hasznos holmit magunknak a nappaliba, elkezdtem egy mellényt magamnak az év fonalából, befejeztem egy tavaly nyáron elkezdett Burda-tunikát szintén saját magamnak (amúgy ez megérdemelne egy külön mondatot, hiszen ez az első saját varrású felsőrészem úgy általában, ezen belül pedig teljesen vállalható), felslicceltem egy szoknyabélést – biciklikompatibilissé téve ezáltal a cuccot, valamint a konyhaszékeinkre is elkezdtem horgolni egy nagyontarka párnahuzatot csupa maradék fonalból. Szóval valóban olyan dolgokkal foglalkoztam, amelyek hasznosak és hiánypótlók. Mert milyen már az, hogy épp a suszter cipője lyukas.
És persze belevetettem magam a freeform horgolásba is – merő kísérletezgetésképp.
Mondhatnám, hogy egy főnixet ábrázol, amint épp új életre kel, vagy egy pillangót, de az is lehet, hogy lobogó tüzet. Mindegy is, attól függően, hogy milyen szögből nézi az ember és hova tűzi, meg hogy mi van épp a lelkében, mindig másképp néz ki és másra hasonlít. Nagyon izgalmas a háromdimenzióssága és a színei, amelyek ugyanarról a gombolyagról jöttek, így aztán én csak kivártam és elfogadtam, ami adódott.
Élénknarancs filc a hátoldala, és kitűzőalapot varrtam rá. Ezzel a sállal együtt – mert ugyanaz a fonal az alapanyag – adtam ma oda egy barátnőmnek szülinapjára.
Egyébként nincs egyedül, mert képtelenség leállni vele, újabb és újabb formákat sikerül kikísérletezni (csak az a magamnak szabott feltételem, hogy ne ismétljem önmagam). És akkor még nem is említettem az újabb freeform táskát, ami szintén jól halad.
Nem, nem hobbizom egész nap. 🙂 De tele szerencsére merő önfegyelemből minimalizáltam a számítógép előtt ücsörgést, ami persze a blogfrissítések gyakoriságán is látszik, de pozitívuma, hogy rengeteg időm felszabadult. Meg persze itt a tavasz meg a lendület!