Cakkos mintával horgoltam már takarót nagyobb méretben, kétsoronkénti színváltással és mert nagyon szerettem ezt a mintát, alig vártam, hogy megint kínálkozzon egy lehetőség. Amikor megtudtam, hogy ismerőseink babát várnak, már csak az volt a kérdés, hogy fiús vagy lányos színeket fogok hozzá használni.
A kétsoronkénti váltás helyett most színblokkokat készítettem, mert arra gondoltam, a szálvégek minden gépi mosásnál jelentenek egy kis rizikót, a friss anyukának pedig biztos lesz egyéb dolga, mint kézzel mosni a takarót. Így kevesebb a szálvég és remélhetőleg emiatt a bomlási baleset ist.
Külön szegélyt most csak az oldalsó szélekre készítettem, a cakkos végeket natúr meghagytam.
A fonal – ahogy nálam takarónál szokásos – 100% akril, de sajnos itt a fonalsivatagban nem jutok hozzá a kedvenc Bravo fonalaimhoz, így a Müller színválasztékával kellett beérnem. Végülis így is elég jó színkombót sikerült összehozni, de azért már várom, hogy legközelebb eljuthassak egy normálisabb fonalboltba.
Bécsi életünk harmadik napján hidertés alapján megismertünk egy fiatal egyetemista lányt, aki a következő naptól már minden délután vigyázott a gyerekeinkre egészen addig, amíg fel nem vették őket egésznapos oviba. Utólag visszatekintve erre, rendkívül vakmerő dolog volt. Ötven pályázó közül választottuk egy nap alatt. Csak az első benyomásra támaszkodhattunk, meg arra, hogy tökéletes helyesírással írta meg a jelentkezését az állásra. Minden normális anya még a szomszéd utcában lévő oviba való beszoktatásra is heteket szán, én pedig a külföldre költözés utáni negyedik napon átadtam a beszoktatás feladatát egy bébiszitternek, akit se a gyerekek nem ismertek, se én, mindezt német nyelvtudás nélküli gyerekekkel. Egyszerűen muszáj volt bízni benne, hogy ez működni fog, mert nem volt más opció.
10 évvel később a gyerekek úgy beszélnek erről a már rég nem egyetemista lányról, hogy ő volt az első barátjuk Ausztriában. Rengeteg időt töltöttek együtt eleinte, később aztán kevesebbet, de ha elhanygoltuk volna a felnőttes programokat, mindig emlékeztettek rá, hogy ideje lenne már szervezni valamit, hogy jöhessen ő, Mary Poppins.
Aztán 9 évvel később, pont mikor már a Bécsből való elköltözés kellős közepén voltunk, tudtuk meg, hogy ő is anya lesz hamarosan. Amikor a babaértesítő megérkezett decemberben, azonnal kattogni kezdett az agyam, hogy kötni vagy horgolni szeretnék a babának valamit, mondjuk egy takarót.
Attic24 Sweet pea takarómintájával dolgoztam, és tőlem szokatlan módon nem egész egy hónap alatt elkészültem vele. Közben pedig azon gondolkoztam, hogy mennyire sok dolog belefért ebbe a 10 évbe, mennyi minden változott és hogy a következő 10 végére akár az se kizárt, hogy már a saját unokám takaróját is horgolhatom. Egy dolog maradt stabil. Az első naptól vakon megbíztam benne. Ugyan túl részletes használati utasítást soha nem adtunk a gyerekekhez, általában rohanva találkoztunk és röptében adtuk át a gyerekeket, de mindig mindent megoldott és eközben még jót is szórakoztak a gyerekekkel. Volt velük, amikor betegek voltak, beugrott spontán egy hétre, amikor az előre leszervezett szünidei nagyszülős program betegség miatt borult és én külföldön voltam. Lenyugtatott hisztiző gyerekeket és rábeszélte őket a hajmosásra. Nem is tudom, hogy lehetett ekkora szerencsénk, de nagyon hálás vagyok érte.
Baráti körben baba fog születni a télen, mégpedig titkos nemű. A titkos nem külön kihívás horgolós szempontból, mert én a fehér-vajszínű színvilágban nem annyira szívesen mozgok, pláne nem az őszi amúgy is ködös hangulatban. A sárga persze jó lenne, de ha a gyermek végül kislány lesz és a második ruhamérettől kezdve rózsaszínben pompázik, akkor nagyon nem illik a ruhatárhoz a sárga. Így aztán a tengerészes színvilág mellett döntöttem, kétféle kék és egy piros színnel horgolok blokkmintás babatakarót.
A minta a számomra már-már klasszikus: egy rp, egy lsz váltakozása. Ezzel készült K takarója is valamikor régen, és emlékszem, hogy megfogadtam, soha többet takaró ezzel a nemhaladós mintával. De most kénytelen voltam visszanyúlni, hogy az uniszex követelménynek eleget tegyek. Azzal bátorítom magam, hogy csak babatakaró méret, nem lepedőnyi, mint a K takarója volt. És valóban, egész flottul haladok vele. A kezdő lszsor hosszát nem sikerült jól belőni, picit rövidebb, mint ideális lenne, úgyhogy majd széles szegély fogok rátenni ellensúlyozásképp.
Nemrég egy online horgolós magazinban olvastam a kérdést: mi a fontosabb neked a horgolásban, a folyamat vagy az eredmény? Nem töprengtem sokáig a válaszon, 10 év horgolós múlttal egyértelműen a folyamat. Nem az mozgat általában, hogy legyen még egy kendőm vagy a gyerekeknek még egy sapkájuk, mert ha egész életemben a meglévő készletet kellene használnom, akkor is bőven elég lenne. Gyereksapkából is jóval több van itthon, mint amennyi az alapfelszereléshez tartozik.
Az eredménynek örülök persze, sőt, időnként arra is rászánom magam, hogy bizonyos horgolmányokat határidőre produkáljak: szülinapra, ballagásra, PIF-játék határidőre. De ha túl sok ilyen munkám van egyszerre, akkor kifejezetten rosszul érzem magam. Azt az illúziót, hogy képes vagyok magam számára határidőre elkészíteni valamit – pl. esküvőre megyek, kéne egy kendő a ruhához – már teljesen elengedtem. Nekem az okoz örömet, ha kísérletezhetek, és ebben nem köt az, hogy feltétlenül sikerülnie kell a végeredménynek. Az okoz örömet, ha minden horgolós időben pont olyan színnel, fonalvastagsággal dolgozhatom, amilyennel épp kedvem van. És ha ez azt jelenti, hogy húsz elkezdett projektem van, akkor ez a helyzet és elfogadom. Mert tegyük fel, itt van egy remek kendő, az Exploration station Stephen Westtől.
Az elején lendületesen haladtam vele, sőt, igazán büszke voltam magamra, mert az utolsó blokkban felhasználtam egy maradék fonalat is nagyjából az utolsó centiméterig és szerintem kifejezetten jól néz ki így. Na de aztán elkezdődött volna a brioche stiches szakasz, aminek a videóját hiába nézem, még mindig nem értem és nem tudom követni. Így ez a dolog most félre van téve addig, amíg valakivel nem hoz össze a sors, aki ott ül mellette és megmutatja, mi a technika lényege. Vagy amíg úgy nem gondolom, hogy igazából nem is akarok brioche-szakaszt ebbe a kendőbe, menjünk csak úgy tovább, ahogy eddig. De hogy ez mikor jön el, azt nem tudom megjósolni, és addig parkolópályán van a kendő.
Aztán itt van ez a tablet-tok:
tipikus példa a folyamatorientáltságomra. Nincs semmi extra a mintában, csukott szemmel is horgolható, egyelőre még színt se váltottam és nincs elképzelésem, hogy fogok-e egyáltalán. Vannak napok, amikor erre van szükségem, amikor más nem is menne. A tablet elvan egyébként tok nélkül is, úgyhogy ha most rámtörne egy kreatívabb szakasz, akkor semmi vész, ha nem készül el a, de ha mégis, az annál jobb.
A horgolt takarók nálam évekig készülnek. Még az a kettő is hónapokig, amit viszonylag céltudatosan horgoltam. Ez a pöttyös már nem is tudom, mikortól része a kanapén lévő horgolós kupacnak. Mindig, amikor van kedvem, csinálok pár kört, amikor pedig már megunom a köröket, akkor bekeretezem feketével. Amikor meg elfog az összehorgolhatnék, akkor összehorgolok néhány négyzetet. Rém messze a vége, de ez most nem is különösebben zavar. Ez a komfortprojektem: egy kis köröcske nem a világ, ha nagyon rossz hatékonyságú napom volt, akkor egy pötty után már van az az érzésem, hogy csináltam valami hasznosat. Ráadásul színes, úgyhogy még ezzel is felvidít. Ha utazni megyek, akkor is viszem magammal, vonaton kiválóan horgolhatók az egyes blokkok, és ha szeretnék hozni magamnak egy kis fonalszuvenírt, akkor veszek egy szép színű zoknifonalat a színes-pöttyös takaróhoz. Takarózni meg majd nyugdíjaskoromban fogok vele, legalábbis remélem.
Azért néha elszánom magam valami eredmény kedvéért, ennél a projektnél például a lakásban szerteszét fellelhető kísérleti blokkokat horgoltam össze. Mindössze annyi kell még, hogy a szélvégeket eldolgozzam és akkor majd egy unokahúg megkapja a játékbabájának. Remélem, még fog babázni akkor is, amikor elkészülök.
És ti hogy vagytok ezzel? A folyamat a fontos vagy az eredmény a horgolásban, kötésben?
Különböző stádiumokban már mutattam, most végre teljes életnagyságban, szegéllyel és elvarrt szálvégekkel itt van, látható Róza babatakarója. Szépsége természetesen a kanyarban sincs Rózáéhoz képest, viszont ez utóbbi teljesen titkos, csak kiválasztott szerencsés családtagok láthatják. Üdv a Föld nevű bolygón, kedves Róza, már nagyon vártunk!
Egek Egér, Babuska és Fóki Do alvóállatai. Fóki önálló, de Babuska és Egek Egér nem mozdulnak egymás nélkül, össze vannak kötve, amint az látszik is. Eddig osztoztak Fókival egy takarón, mostantól viszont van nekik saját.
Három rózsaszín és egy benzinkék Catania-árnyalatot kombináltam – mind maradék volt. Szívem szerint nagyobbra is horgoltam volna, mégiscsak két állat, azaz egy állat és egy ember takarója, de a kék fonal már nem lett volna elég még három négyzethez. A Fonalimpián ezzel az új darabbal és három befejeznivaló projekttel indultam – az első versenyszámot, a pehelysúlyú birkózást ezennel kipipáltam.
Miután elkészült a natúr babatakaró – személyi adatai: majnem 4 gombóc drapp átmenetes Alize Bella és egyharmad gombóc drapp nemátmenetes Alize felhasználásával épp 20 deka, kb. 60 x 80 centi – eszembe jutott, mennyire nemkedves dolog egy kisbabának ajándékot adni, az ötéves nagytestvért pedig meglepetés nélkül hagyni. Így aztán visszafogtam magam, még nem adtam át a kis takarót (38 fokban talán nem is nagyon hiányzik neki), hanem tegnap a strandon gyorsan belekezdtem egy SBS-be. A fonalról tudok regélni órákat, hogy mennyire erdei gyümölcs, meg mennyire pont annyi narancssárga és lila van benne, amennyi kell, picit se több vagy kevesebb. Pandora boltjában vettem még régen, és már horgoltam belőle egy másik granny kislánykendőt is, meg van egy félbemaradt Do-pulcsim is, amit időközben kinőtt, szóval majd át kell gondolni a sorsát. Na de a lényeg, hogy L. sem marad ajándék nélkül, valamint hogy újra bebizonyosodott a sohase mondd, hogy soha igazsága.
Nem csoda, ha a modell kicsit pilledt, takaró nélkül is hőség van.
Ahogy látszik, a szélminta egyszerű lyuksor: két pálca, két légszem, a sarkoknál meg ahogy kijött.
És a tökéletes erdei gyümölcs életérzés – ezúttal tényleg színhű. Annyira sajnálom, hogy ez a szín nem passzol az arcomhoz és nem horgolhatom meg magamnak belőle a már rég kinézett Doris Chan ananászos kendőt.
Kész projektekkel mostanában nem tudok szolgálni – vagy hiányzik egy cippzárbevarrás (öt perc lenne, de nem szánom rá magam), vagy halad épp szépen, de még így is messze vagyok a végétől (kötött kendő, horgolt sál, japán virágos stóla). Van viszont kép növekvőben lévő személyről és dologról. A személy a képen épp túl van a kötelező iskolaorvosi vizsgálaton, ahol hivatalosan is elég nehéznek találtatott az iskolához, és egyéb téren is átugrotta a lécet. Egyedül azon csóválta a fejét a doktornő, hogy még nem tud úszni, de a hétvégén ebbe az irányba is jelentős lépéseket tett. De a legnehezebb feldat nem is ez volt, hanem hogy egy időpontütközés miatt döntenie kellett, hogy az óvodai ottalvós bulin szeretne-e részt venni s ekkor a család egy nappal később utazik el hétvégézni, vagy együtt megy mindenki már péntek este Semmeringbe. S bár elvileg az első verzió is megcsinálható lett volna, végül a család javára döntött. Tudatában vagyok a pillanat illékonyságának: már nagy, de még nem annyira, hogy a szülők nélküli buli legyen a nyertes. De nemcsak ő nőtt nagyot mostanában, hanem Kr is – a hétvégén döbbentem rá, hogy nyugodtan tudok ülni a vacsoránál és este társaságban, mert tudom, hogy nem csinálnak hülyeséget és ott lesznek, ahol megbeszéltük. Szóval ez az a fény az alagút végén, amiről mindenki beszélt a szülés utáni első nem épp könnyű hónapokban és években.
S aztán növekszik még ez a babatakaró is, és már tényleg reménykedem, hogy mire kigyógyulok a torokfájásból és meglátogathatom a Legkisebb Kristófot, addigra elkészül. S mert a hatalmas négyzet formával nem voltam kibékülve, egy bizonyos idő után a körben horgolás helyett elkezdtem soronként haladni. Az egyik irányban 9 sor már el is készült, most még a másik irányban jön ugyanennyi, aztán egy-két kör (fonaltól függően) körben a téglalapon, majd egy vagy két kör egyszínű sötétdrapp szegély. Egész belátható a projekt vége.
Ritkán horgolok fiúholmit – ennek egyik oka szerintem, hogy a fiús, visszafogott színeket másoknál csodálom, sőt, néha hordom is, de valahogy horgolni – és eközben órákig nézni – nem annyira szeretem. Most mégis kivételt tettem az egyik ovis csoporttárs kistesójának kedvéért, aki május végén született.
Az ex Barka Kabala, most már Alize Bella fonal tökéletes ehhez a kicsi babatakaróhoz. Igaz, hogy pamut, de a laza sodrás miatt annyira könnyű és hajlékony. Remélem, a mosást is bírja majd. A mogyoróbarnás árnyalatok pedig annyira finoman változnak, hogy mégsem unalmas horgolni még ezt a színt sem. (Nagy önmérséklet kellett, hogy ne egy türkizes-zöldes árnyalatot válasszak, de már nem bánom.)
Ez a kendő szintén Barka és szintén ex – már nem kapható ez a fajta, talán Naptánc volt a neve. Igazából nem tudtam kibékülni a színével, másnak láttam a színt a monitoron rendeléskor, ráadásul horgoláskor furák voltak a színátmenetek is, szóval már azt se tudom, hányszor horgoltam-bontottam. Most rászántam magam egy kísérletre: egy egyszerű, lusta kötéses vállkendőt kötök belőle. Ez lesz az első kötött kendőm, ezen gyakorolom be a ráhajtást meg azt, hogy van egy fityegő izé a tűn, amit szemjelölőnek neveznek. Fura ez nekem, na, de majd belejövök. A minta egyébként a Knit Simple aktuális számából van – ebből is látszik, hogy nagyon elszánt vagyok, kizárólag kötött modelleket tartalmazó újságot vettem csupa egyszerűnek tűnő csipkével. Lehet fogadásokat kötni, hogy mennyire leszek kitartó a csipkekötésben, azaz mikorra fejezem be az első csipkestólát. 🙂
De nemcsak a fonalas projektekben látom most hirtelen szépnek a natúr színeket. Ma Laxemburgban jártunk a kastélyparkban, és a sok élénkzöld mellett keserstem pár barna-natúr motívumot is. Lehet, hogy kibékülök ezekkel az árnyalatokkal is?
Egyébként Laxemburg csodaszép, sokkal jobban tetszik, mint pl. Schönbrunn, nagyobb a hely sétálni, nem annyira vonalzóval metszett, óriási csónakázótó van a közepén, és az egész hangulat annyira pihentető. Biztos, hogy máskor is kiugrunk még, és akkor már pikniktakarót is viszünk.
Ez utóbbiról azért muszáj elmesélnem a keletkezéstörténetét. Úgy kezdődött, hogy a tesóm kesztyűje elkezdett bomlani, és megpróbáltam a javításhoz a lehető leghasonlóbb színű barna fonalat felhajtani. Az azért nyilvánvaló volt, hogy a 10 dekás gombolyagból 0,001 deka kell majd a szemfelszedéshez, úgyhogy már egyből azon törtem a fejem, mit kezdhetnék a többivel. Így jött a babatakaró ötlete, vele együtt pedig néhány új gombóc fonal a lakásba. Azért szerencsére már meglévő fonalakat is tudtam használni, ez volt az egyik célom is.
Na de valljuk be, gigantikus nagyinégyzetet horgolni nem épp változatos feladat úgy a tizedik sortól, így olyat tettem, mint még soha. Egyszer korábban már írtam, hogy sosem szoktam filmnézés közben horgolni, mert szeretem látni, hogy keletkezik a minta, következnek a színek, stb. Na, ezt a hagyományt most megtörtem – valahogy egy idő után már nem annyira érdekelt a minta születése. Így aztán kikölcsönöztem két dvd-t, és lassanként elkészült a takaró.
Talán nem túl stílszerű babatakaró horgolásához, de elárulom, a Szex és New York tizenegy epizódját néztem végig az unalmasabb horgolási részek alatt. Ehhez hozzá kell tennem, hogy tévé hiányában sosem nézek sorozatokat (legutóbbi szerintem a Szomszédok volt gyerekkoromban), de erről annyi jót meséltek, hogy kénytelen voltam tesztelni. És igen, jelenlegi önironikus hangulatomhoz tökéletesen illett, rengeteg röhögést hallhatott ki a szobából a család, amíg készült ez a remekbeszabott kis retró takaró. Ennyit a műhelytitkokról 😉
